Békés Megyei Hírlap, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-27 / 149. szám
1994. június 27., hétfő Hétfő Ritka bohókás ötletről érkezett hír a ködös Albionból. Az egyik tévétársaság különös vetélkedőt hirdetett meg válófélben lévő házastársak számára. A bíróságok munkáját is megkönnyíthetik azzal, hogy a vetélkedőben az egymástól elhidegült „ellenfelek” a házasságukban szerzett vagyontárgyaikat nyerhetik el a kérdésekre adott helyes válaszaikkal. Ha így haladnak, és sikerül a merész ötlet, lassacskán eltűnik szóhasználatukból a vagyonmegosztás. Nem tudjuk még, a hír hallatán Vágó Ist\án vagy Rózsa Gyuri startol a játékvezetésért, de biztosan sokan élvezettel szurkolnának a képernyők előtt, ki nyeri el az ásót, a kapát meg a nagy harangot. Főleg, ha a magyar agyak kitalálnák, hogy más típusú perekben is bevezetnék a vetélkedőt. A sikkasztó és a károsult feldobná játékra a hiányzó milliókat, a betörő és a sértett jóízűt vetélkedhetne az aranyóráért, a brilliánsokért, a szervezett bűnözők pedig vidáman versenybe szállnának a túszokért. Ne is folytassuk! Még szerencse, hogy az angol szokásjog „elemeit” nálunk nem tartják feltétlenül követendőnek... L. E. Kalendárium Napkelte: 5.48 — Napnyugta: 21.45 órakor Holdkelte: 23.57 — Holdnyugta: 10.27 órakor Névnap: LÁSZLÓ A katolikus naptárban Szent László király ünnepe. A görög katolikus naptárban Sámson atya napja. Az ortodox naptárban Vendéglátó Szt. Sámson napja. A zsidó naptárban Tammuz hónap 18. * László, híres Árpád-házi királyunk, a magyar legenda- és mondavilág legnépszerűbb alakja 1077-től 1095-ig uralkodott. Sikeres harcot vívott a betörő kunok ellen, ezzel kezdődött lovagi hírneve. A néphit számos csodát fűzött nagyváradi sírjához, s ezek alapján már 1192-ben szentté avatták. A szent lovagkirály hatása az idők folyamán egyre növekedett, a lovageszmény és a harcos férfiideál megtestesítőjévé vált, követendő példaképpé és szent patrónussá. A nagyváradi székesegyház előtt állították fel híres lovasszobrát, a Kolozsvári testvérek alkotását, mely „fénylik mint a nap, ragyog mint az arany”. Horoszkóp RÁK (VI. 22—VII. 22.). Túlzás lenne azt állítani, hogy a Rákcsillagkép a Rákok számára csupa fényt és ragyogást hoz. Ma is egy olyan napja lesz, amikor komoly dolgokról felelősséggel kell döntenie. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Nem kell már sokáig magányos farkasként „harcolnia”. Ma már társakat, szövetségeseket talál magának. Elsősorban a Vízöntő- és a Rák-jegyűek támogatására számíthat. SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). Rendkívül aktív lesz a Szűz-jegy szülötte. Szerencséjére, hogy az új vállalkozásokhoz nemcsak kezdeti lendülete van meg, hanem ezúttal türelme is lesz. Ha nem is könnyen, de végre elérheti céljait. MÉRLEG (IX. 24— X. 23.). A Mérleg-je- gyűt ma nem a napi v—siker érdekli, hanem az,"hogy megalapozza jövőjét. Ez azt jelenti, hogy kompromisszumra, áldozatokra is hajlandó egy távolabbi cél érdekében. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22,). Jó ha tudja, hogy nem mindenki — nézi jó szemmel a takarékos életstílusát és a szorgalmas munkára alapuló vagyongyarapító törekvéseit. Akadnak olyanok is, .akik megpróbálják visszahúzni, gátolni. Ne hagyja magát eltéríteni a helyes útról. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Készüljön fel arra, hogy ma olyan esemény törtékörnyezetében, amelynek hatására egy kicsit át kell alakítania hosszú távra szóló terveit. Ennek ellenére nem kell lemondania céljairól. BAK (XII. 22—1. 20.). Nyugodtsággal kezdődik a hét első napja. Fontos emberekkel kell megállapodást kötnie. Ha van peres ügye, azt most nyertesként fejezheti be, ami nagy megkönnyebbülést okoz. VÍZÖNTŐ (I. 21— II. 20.). A bolygók állása következtében önbizalma megnő, jobban megért másokat és közelebb kerülnek Önhöz. Otthonában helyezzen el friss virágokat, s meglátja, egyetlen szál rózsa is kellemes hangulatot kelt. HALAK (II. 21—III. 20.). Kitűnően felis- ^ y/ meri és átlátja a helyzeteket. Jól érzi magát, megcsillogtathatja tehetségét. A szerelemben valóra válik, amit valaha is remélt. KOS (III. 21—IV. 20.). Érdekes és hasz- , s™ / nos lehetőség kínál- kozik professzionális téren. Egyúttal kitűnő alkalom a pénzszerzésre. Alkalmas az idő arra is, hogy kulturális rendezvényen vegyen részt vagy szerepeljen. BIKA (IV. 21—V. 20. ). Tegye túl magát az apró-cseprő bosszúságokon. Nincs semmi komolyabb baj, mégis nyomott a hangulata. Érdekes találkozással hozza össze a sors, ami kilendíti egyhangúságából. IKREK (V. 21—VI. 21. ). Lehetősége nyílik személyes céljaival foglalkozni. A Holdállás ösztönzést ad arra, hogy szabad utat engedjen érzéseinek. Pénzügyei kedvezően alakulnak. HÍREK iRÉKÉS megyei hírlap f? Vonalban vagyunk... ti Mindennap hívja a (66) 441-704-et! Hétfőtől péntekig 15-18 óra között A telefonnál: Szőke Margit Akik megtisztelnek bizalmukkal, a fenti időpontokon kívül is tárcsázhatnak. Az üzenetrögzítővel ellátott telefonszámra érkező közérdekű gondolatokat úgyanúgy jegyzi a szerkesztő. Hétköznapi csendélet a folyóparton, a Városerdőnél Szabadstrandi rendezetlenségek Gyuláról jelezték, a Városerdőnél a Körös-parti szabadstrand napozóterülete egyre csökken. Barakkokat, mozgókocsmákat telepítenek, a gyerekek eldobott sörösüvegeken bukdácsolnak. Sok a szemét, nő a fertőzésveszély, a balesetek száma. De leginkább azt kifogásolják, hogy ott a folyópart mintegy harmadát a vendéglátósok elfoglalták. Átgondolták, hogy milyen vállalkozásoknak adnak engedélyt? És még hánynak? — kérdezték. Béres Istvánt, a polgármesLottónyeremény lo"; A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 25. heti ötöslottó nyerőszámai: 2,25,29,83,86. Az ötöslottó nyereményei: 5 találatos szelvény nem akadt, a 4 találatosokra egyenként 730 732 forintot, a 3 találatosokra 5730 forintot, a 2 találatosokra 205 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt .5 találatos nettó nyereményösszeg 96 537 954 forint. téri hivatal városfejlesztési és környezetvédelmi osztályának vezetőjét kerestük először. Az osztálytól építési engedélyt kértek a területre, egy faházra. Engedélyezték, mert benne 3 WC lesz a fürdőzők szolgálatára. így nem kell átmenniük a gáton. A faház helye ideiglenes, véglegesen távolabb kerül. További információkért Kovács Lajosnéhoz irányított, aki a kulturális osztályon az idegenforgalmi előadó. Az alábbiakat mondta el. A terület tulajdonosa a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság, ebben az évben 3 vállalkozóval szerződtek. Az önkormányzat képviselője megkereste a tulajdonost, hogy ne A hatoslottó nyerőszámai: 1,17,28,33,36,38. a pótszám: 7. A hatoslottó nyereményei: 6 találatos szelvény nem volt, az 5 plusz 1 találatosokra egyenként 3 773 142 forintot, az 5 találatosokra egyenként 68 657 forintot, a 4 találatosokra 2145 forintot, a 3 találatosokra egyenként 190 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt 6 találatos nettó nyereményösszeg 81 791 159 forint. A következő hétre átvitt telita- lálatos Joker nettó nyeremény- összege 1 654 752 forint. A jokerszám: 9 73719. Fotó: Such Tamás emelje a vállalkozások számát, mert épp a napozó-, pihenőterületet csökkenti és elrontja a szabadstrand hangulatát, ha mindenki letelepszik. Az önkormányzat ígéretet is kapott dr. Török Zoltántól, hogy több szerződést nem kötnek már. A terület két szélén lévő vállalkozó egyike kulturált kölcsönzőt és kis kiszolgálóhelyet nyitott, ezek nem rontanak, sőt a szolgáltatás színvonalát emelik. A másik kölcsönző sem zavarja a „képet”. Amivel a korábbi években is gond volt, az a buszból való kiszolgálás. Most úgy tűnik, megértették... A faház azért vált szükségessé, mert az ÁNTSZ-kötelezett, büfékiTűzesetek Gázrobbanás volt vasárnap délelőtt a Bács-Kiskun megyei Pálnionosto- ron egy családi házban. Személyi sérülés szerencsére nem történt, az anyagi kár 300 ezer forint. — A robbanás oka sajnos tipikus—tájékoztatta az MTI munkatársát a Bács-Kiskun megyei tűzoltóparancsnokság ügyeletes tisztje. A háztartási propán-bután gázpalack cseréjénél ugyanis a szivárgást égő gyufával akarták ellenőrizni. A figyelmetlenség, a gondatlanság és a kánikula egyébként mozgalmas hétvégét hozott a Duna-Ti- sza közi tűzoltóknak. Nem egészen másfél nap alatt, vasárnap délelőtt tíz óráig 15-ször kellett kivonulniszolgálás csak akkor lehetséges a területen, ha WC-t állítanak fel. Elhelyezését, milyenségét különböző szempontok határozzák meg. Helyük a faházban lesz, de az ÁNTSZ- szel még nem állapodtak meg, nincsenek is átadva. Az önkormányzat kérte, hogy az őrhelyet, az elsősegélynyújtó helyet és ahol a strandfelügyelet működik mind a vízre, mind a fürdőzőkre, kilátásban ne zavarják. Most az elhelyezés módosítását ígérték a vállalkozók: visszamennek az őrhelytől balra eső részre, a híd felé húzódnak, de a szabadstrand területén marad a mozgóbüfé és a faház is. A területen a felügyelet 19 óráig biztosított. „Balhék” sajnos, ahol többezer ember van, előfordulhatnak. A fürdő- zőknek csak egy része gyulai, így jó lenne, ha a másik két település, Doboz és Sarkad is besegítene a kulturáltabbá tételbe, ugyanis a szabadstrandot Gyula városa tartja fenn. Áldozni többet nem tud rá. A legtöbb gondot nem is a fürdőzők, hanem az autósok és a motoros fiatalok okozzák. Úgy tűnik, az utóbbiaknak már az sem számít, ha pénzzel büntetik őket: „mellényzsebből” fizetnek. Különösen a hétvégeken nagyon kell a vízirendőrök, rendőrök, rendészek segítsége, mert bizony randalí- rozás van! Vadnyugat a tavaknál? Békéscsabai telefonálónk a bányatavak melleti kis kövesúton kerékpározott. Nagy a forgalom arrafelé, gyerekek, horgászok jönnek-mennek. A csatlakozó földútról érkezők a Wagner utcát is érintik, gépmonstrumok hozzák-viszik a téglagyárba az agyagot. Szemtanúja völt üldözési versenyüknek: a nagyjárművek egymás mellett haladtak. Nemcsak kerékpárost, egy Trabantot is szétlapítottak volna. Jó lenne jelezni a területen, kinek van elsőbbsége. Mindegy hogy kinek, csak szabályozzák valahogy a közlekedést! uk, legtöbbször avar- és bozóttűz miatt, amelyek valószínűleg autóból kidobott égő cigarettacsikk és szemétégetés miatt következtek be. Feltehetően ugyanerre vezethető vissza az aratás időszakára jellemző gabonatüzek megjelenése. A Kecskeméthez közeli Városföld határában szombaton délután 20 hektár lábon álló és 3 hektár learatott őszi árpa vált a lángok martalékává. A hétvége legnagyobb gabonatüze a Pest megyei Dánszentmiklóson történt. Ide a ceglédieken kívül a kecskeméti tűzoltók is kivonultak, összesen nyolc fecskendős gépkocsi oltotta a nagy melegben gyorsan terjedő lángokat. A gyors beavatkozás ellenére több mint száz hektár lábon álló gabonatermés megsemmisült. Most olcsóbb! Telefondoktor Ez itt az ingyenreklám helye! Békéscsabán, a Sütőker Rt. 13-as számú Csabanett ABC- jében (Bartók Béla út 21.) az 1 kg-os kristálycukor 97 Ft helyett 79 Ft, a 225 gr-os Pilótakeksz 111 Ft helyett 89 Ft, a 21-es Pepsi Cola, Mirinda és 7UP üdítők 164 Ft helyett 140 Ft, a Sirmar- ton teák (négyféle ízben) 64 Ft, a 2,4 kg-os Persil mosópor akciós áron kapható + ajándék, amíg a készlet tart! * Dévaványán, a Körös Vegyipari Kft.-nél (Szigeti major) 4 literes textilöblíto 150 Ft-ért kapható, amíg a készlet tart. * Békéscsabán, az Élésker Kft. 104-es számú ABC-jében (Ka- zincy lkt.)Mezó'földi liszt 1 kg-os 43 Ft helyett 34,50 Ft, 3 literes káposztával töltött paprika 240 Ft-os egységáron, lebbencs, szélesmetélt, tarhonya, nagykocka tészták 41,60 Ft helyett 31,20 Ft, Coca-Cola, Fanta, Sprite 2 literes 162 Ft helyett 119 Ft-ért kaphatók. Szervezetünk és a nyár. Ezzel kapcsolatban kaphatnak hasznos tanácsokat a telefondoktortól július 3-áig a 441-308-as telefonszámon, amely éjjel-nappal hívható. Anyakönyvi hírek GYOMAENDRŐD Házasságkötés: Földvári Erika és Zwickl Zoltán Géza. Születések: Benkó Imre és Molnár Zsuzsanna leánya Alexandra, Vincze Péter és Demeter Julianna leánya Lilla. Haláleset: Mercz Gyula Albert (1913). SZEGHALOM Házasságkötés: Molnár Erzsébet (Körösladány) és Jámbor István (Csökmő). Születések: Elek Gyula és Buda Katalin fia Benjámin, Rostás Rudolf és Boda Rozália leánya Tímea, Jámbor Gábor és Parais Gabriella fia Péter Gábor (Vésztő), La- tinovics József és Rakovics Róza leánya Dóra (Körösladány), Gyöngyösi Zsolt és Kígyós Emerencia fia Zsolt (Vésztő). Haláleset: Dina Sándomé Kovács Julianna (1913, Körösladány).