Békés Megyei Hírlap, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-15 / 139. szám
1994. június 15., szerda MEGYEI KÖRKÉP fgjREKES MEGYEI HÍRLAP EKG a mezőkovácsházi rendelőbe A mezőkovácsházi önkormányzat az 1994. évi költségvetésében 300 ezer forintot különített el a háziorvosok részére 20 ezer forint alatti orvosi műszerek beszerzésére. Az Egyesített Gyógyító Megelőző Intézet vezető főorvosa kérelemmel fordult a képviselő-testülethez, hogy ezen összeg terhére az I-es és a III-as háziorvosi szolgálatnak lízing útján még ez évben egy-egy háromcsatornás EKG készüléket vásárolhassanak. Ennek fejében a lízing futamideje alatt (1994—1996) nem igényelnek nagyobb eszközbeszerzésre önkormányzati támogatást, valamint a 20 ezer forint alatti eszközöket önerőből pótolják. A testület, mérlegelve a kérelemben foglaltak ésszerűségét, jóváhagyta a lízinggel történő gépvásárlást. Nagycsaládosok Újkígyóson Az újkígyósi, szabadkígyósi és csabaszabadi nagycsaládos egyesületek szombaton 10 órától családoknak rendeznek szórakoztató porgramokat a szabadkígyósi kastélyparkban. Kastélylátogatás, játék, ügyességi verseny az őspark fái között, tombola örvendezteti meg a résztvevőket. Az Ezüst Sárkány színre lép? A sarkadi székhelyű Ezüst Sárkány Alapítványt ez év februárjában hozta létre egy szegedi, budapesti és sarkadi személyekből álló kis csoport. Az alapítók célja egy olyan drog- és erőszakellenes ifjúságvédelmi mozgalom kiépítése, amelyik behálózná az országot és az ifjúsággal kapcsolatos kérdésekben a magyar rendőrség segítője, jobbkeze lenne. Propagálnák az egészséges életmódot, felkutatnák a veszélyeztetett környezetben élő fiatalokat, önvédelmi oktatóközpontokat hoznának létre, segítséget nyújtanának a kábítószeres fiataloknak, tartanák a kapcsolatot más hozzájuk hasonló szervezetekkel. A célok nemesek, ám megvalósításukhoz nem kevés pénzre lenne szükség. Érzik ezt az alapítvány kuratóriumának sarkadi tagjai is, akikkel a napokban készítettünk rövid interjút. A kérdésünk az volt, hol tart most az alapítvány. Elmondták, hogy május végére szerették volna összehívni Magyarország valamennyi rendőrfőkapitányát, hogy együttműködési megállapodást kössenek velük, ám a választások miatt június 25-ére halasztották a találkozó megszervezését. Az összejövetelre meginvitáltak néhány Budapesten székelő nagykövetséget, egy karitatív tevékenységéről híres osztrák grófnőt, de meghívást kapnak a magyarországi benzinkutak és autókereskedések képviselői is. Az alapítvány legnagyobb gondja azonban az, hogy még ehhez a bemutatkozó találkozás megszervezéséhez sincs elegendő pénzük, így hiába a segítőkészség, a nemes cél. Csak lelkesedéssel elég nehéz zöldágra vergődni — mondták, ezért kémek mindenkit, akik céljaikkal egyetértenek, segítsék elő ezt a „randevút”, amelyen talán az alapítvány léte, értelme is múlik. A kuratórium címe: Sarkad, Diófás u. 47. Számlaszáma: OTP Sarkad, 269-98026634-000315. —RIA / Útrekonstrukció Békés és Mezőberény között A 47-es fóüt rekonstrukciós munkálatai során a Békés és Mezőberény közötti szakaszt is felújítják. Ennek során a HÓDÚT Kft. építői az útpadkát kővel töltik fel, mely így biztonságosabb, s nem gazosodik fotó: such tamás Olvasóink írják '------------ ---------A z itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Nyugdíjastalálkozó a szanazugi fák alatt A közelmúltban kedves levél várt a postafiókomban. Meghívó volt ez, ami nyugdíjastalálkozóra invitált Szanazugba. Eltelt ismét egy év — nem is akármilyen! Várakozással, reménnyel, bizalommal teli esztendő, hiszen szűkebb körben készültünk a nyugdíjastalálkozóra, tágabb körben — egy magyarországnyi nagyságrendben pedig az új választásra. 1994. május 27-én, pénteken a Békés Megyei Általános Építőipari és Vállalkozási Rt. ismét összehívta a szanazugi üdülőbe nyugdíjasait—bennünket, akik lelkesedéssel—mind a százötvenen boldogan akartunk újra találkozni egymással, elbeszélgetni a közeli és távoli múltról, a közeli és távolabbi jövőről, a vállalat dolgainak alakulásáról, átalakulásáról. No és mi is lehetett volna aktuálisabb téma az immáron nyugdíjas mérnöknek, építésznek és segédmunkásnak egyaránt, mintáz, hogy mi volt az a hosszú út, ami a tanulóból, illetve akkor még inasból segéd, szakmunkás, majd vezető ember, míg végül nyugdíjas lett, és mi lesz a nyugdíjas éveink alatt, mit is hoz a reményekkel teli jövő? Betkó László, a szakszervezet titkára néhány keresetlen mondatban összefoglalva köszöntött valamennyiünket, méltatta e szép nap jelentőségét, és nem kis büszkeséggel — megosztva velünk örömét — üdvözölte azt a tényt, hogy „íme, megint sikerült, újra eljöhettünk, hogy örüljünk egymásnak legalább egyszer egy esztendőben!" Sajnos, a létszám nem volt teljes, vannak, akik jelezvén betegségüket nem tudtak részt venni ezen az ünnepen, de gondolatban velünk voltak ők is, és ezúton kívánunk nekik mielőbbi gyógyulást, és még hosszú, gondtalan nyugdíjas éveket! Elmondta még Betkó László, hogy kemény munka vár a szakszervezetre, hiszen szeptemberben választásra kerül sor, és máris megkezdték a választás sikerének érdekében az előkészítő munkát— karöltve dr. Bodzás Júliával, az rt. vezérigazgatójával, és valamennyi munkatársával. Mondandójának befejezéséül jó étvágyat kívánt a finom pörkölthöz, és kellemes időtöltést ezen a szép ünnepen, hiszen még az időjárás is kegyes volt hozzánk, mert a mostani sűrű esőzések közepette ezt a napot a szabadban tölthettük a sokéves fák hűs árnyékában. Krucsai Jánosné rokkantnyugdíjas, Medgyesegyháza Viszontválasz — egy szlovákiai interjú kapcsán Kiadványunk 1994. évi 15. számának 18—22. oldalán (ahonnan lapunk átvette az anyagot«— a szerk.) interjút közöltünk a szlovákiai Literámy Tyzdenník hetilapból Hrivnák Mihály magyarországi szlovák íróval. Az interjúadó megkeresésére közöljük, hogy mondanivalóját a válaszaiban szereplő és az eredetiben is címmé kiemelt két szó a Folytatódó asszimiláció fordításban adná vissza híven, és ez vonatkozik az asimilacja szó másik előfordulására is. (MTI) Tisztelt Főszerkesztő Úr! Lapjuk május 14—15-ei számában Önök egy nemzeti ségi témájú cikket közöltek le „Pártot a szlovákoknak? Ugyan kérem!” címmel. Ennek tartalma és stílusa alapján rá kellett jönnöm, hogy Önök nem rendelkeznek az „Újságírói Etikai Kódex” egyetlen' példányával sem, és talán ennek köszönhető, hogy a tartalmát nem ismerik. Engedje meg ezért, hogy levelem mellékleteként küídjek egy példányt belőle. Sokszorosítsák le maguknak és az eredeti példányt adja át Csete Ilonának, az ominózus cikk szerzőjének. Olvassa el, majd vesse össze cikkének tartalmával. Bizonyára meg fogja találni a kódex egyes paragrafusainak azon pontjait, amelyeket a szóban forgó cikkével durván megsértett. Önök lefordították L. Zru- bec,' szlovákiai újságíró M. Hrivnákkal, magyarországi szlovák íróval lefolytatott és a Literámy Tyzdenník-ben közzétett beszélgetését. Az eredeti cím: „Asimilácia pokracu- je”, ami azt jelenti, hogy: „Folytatódik az asszimiláció”. Az Önök fordítása: „A szlovák nemzetiség folytatódó beolvasztása”, ami azért egy kicsit más. Elismerem, a „beolvasztás” szó jobban kifejezi annak a folyamatnak a lényegét, amely a magyarországi szlováksággal történik, de a fordítónak munkája során mégiscsak az eredeti szöveghez kell igazodnia. Meglehetősen szokatlan és érdekes az a jelenség, hogy a fordítás május 10-ei megjelenését követő napon Tótkomlóson 6 (vagy 10?) ember felugrik és szalad Békéscsabára. Egyszerre érkeznek az Önök szerkesztőségébe és mind azért jön, mert „fontos kiegészítéseket, észrevételeket szeretne tenni”. Csak úgy magától, spontán. Sokkal inkább úgy néz ki az egész, mintha valaki megszervezte volna. Csete Ilona beszélget a tót- komlósiakkal és ebből május 14-ére kikerekedik egy cikk, amely egymagában is hűen tükrözi, hogyan állnak ma Magyarországon a szlovák nemzetiséghez, és milyen az itt élő szlovákok helyzete. A cikk írója látszólag tiszta, hiszen ő csak egy indifferens bevezetőt írt az egészhez. A piszkos munkát ráhagyja a szlovákokra, Hrivnák földijeire! így kell megbüntetni egy olyan magyar- országi szlovákot, aki „más ország lapjának saját kisebbségéről” másképpen mert nyilatkozni, mint ahogy azt a hivatalos magyar politika teszi. Úgy szép a győzelem, ha a „bűnös nemzetiségit” a saját bunkójával kó- Iintjük fejbe! Elvégre, hogy merte elmondani az igazat, mikor nekünk annyi fáradságunkba került ezt eltitkolni, illetve ennek ellenkezőiét állítani! Persze, a cikket mégiscsak Csete Ilona írta meg, ő válogatta ki tetszése szerint a tót- komlósiak „észrevételeiből” a neki leginkább megfelelő részeket (fura gusztusa van), és kötözte egy csokorba, s a cikk mégiscsak az Ön újságjában látta meg a napvilágot. Nem a tótkomlósiaknak kell ismerniük az Újságírói Etikai Kódexet, hanem Önöknek. Hadd ragadjak ki néhány olyan pontot a kódexből, amelyet Csete Ilona durván megsértett. Ilyen a 3. § l/a„ mert „írásban tényeket elferdít”, amikor L. Zrubec magyar tanárokkal, illetve a szlovák szövetséggel kapcsolatos kijelentései miatt M. Hrivnákot támadja. Teszi ezt annak ellenére, hogy Hrivnák sem a tanárokról, sem a szövetségről semmi elmarasztalót nem mondott! Erről bármely olvasó utólag is meggyőződhet. Sőt, Hrivnák a tanárokkal kapcsolatos állítást még szépítette is. Tekintettel arra, hogy Csete Ilona cikke Hrivnákot indokolatlanul marasztalja el, kimeríti a 3. § 1/b. megsértését is. Továbbá durván megsérti a 4. § 1/a. pontot is, mivel „közönségesen, meg nem felelő hangon, becsületében támadja” Hrivnákot, amikor a cikkben olyan igaztalan kijelentéseket hagy meg, hogy Hrivnák „gyűlöletet szít”, „bomlaszt”, „rágalmaz”, „hülyeségeket ír” stb. Tudná ezeket a durva kijelentéseket Csete Ilona esetleg a bíróságon bizonyítani? Mit keres a cikkben az olyan kijelentés, hogy „összeférhetetlennek, izgágának ismertem meg”? Mert hogy ilyet egy tótkomlósi ember kiejt a száján, az egy dolog, de hogy az újságíró az újságban ezt le is közli, ez egyszerűen embertelen, nem csupán a kódex megsértése, hanem az újságírónő önnön személyéről kiállított bizonyítványa is egyben. Hiszen ezeknek a kijelentéseknek már végképp semmi közük nincs a Hrivnákkal készített interjúhoz. Érdemes lenne minden nyilatkozó esetében külön kielemezni, mit is mondott valójában, milyen érdeket szolgált nyilatkozatával, hol mondott ellent egyik nyilatkozó a másiknak, s hol mondott ellent önmagának is. Pirul az arcom őhelyettük és Önök helyett is. Nem ezek azok a cikkek, amelyek az állami vezetés felső szintjén proklamált szlovák— magyar megbékélés óhaját erősítik. Pedig a cél, az egyetlen értelmes alternatíva: a megbékélés. Ide pedig az út az őszinte igazmondáson, nem pedig az ilyen kétes értékű cikkeken keresztül vezet. Az ilyen cikkek Pozsonyban, Strasbourgban és bárhol másutt is csak ártanak, visszatetszést keltenek. „Az újságírói hivatás alapvető követelménye az etikus, kulturált és felelős magatartás, a becsületesség és a szakmai tisztesség” — olvasom az Újságírói Etikai Kódex bevezetőjében. Őszintén sajnálom, hogy Önök ezt nem tudják. Gregor Papucek * * * Gregor Papucek előkapta nagy mordályát, lőtt és bakot talált. Válaszlevele tele van tárgyi tévedéssel és kioktatással. Az előbbire talán elegendő két példa. Az egyik: a Hrivnak- interjút nem szerkesztőségünk fordíttatta, hanem a Magyar Távirati Iroda hitelesnek vélt fordítását vettük át. A másik: a tótkomlósiak nem bejöttek szerkesztőségünkbe, hanem a városba hívták munkatársunkat, Csete Ilonát. (Ilyenformán Gregor Papucek következtetése is enyhén szólva téves, miszerint munkatársunk szervezte meg, hogy a „bűnös nemzetiségit” a saját bunkójával kólintsák fejbe.) De hagyjuk a részleteket, mert Papucek úr még kideríti, hogy ismét etikai kódexet sértünk. Az pedig nagy baj lenne, mert levele olvastán úgy véljük, más etikai kódexet ismer ő, mást mi. Pontosabban ugyanazt ismerjük mindketten, csak éppen mást olvasunk ki belőle. Ő azt, hogy az újságíró ízlése és nemzetiségi csoportokhoz való esetleges viszonya szerint nyugodtan cenzúrázza az elhagzottakat, mi pedig azt, hogy korrekten írja le, amit mondanak neki. Vagyis ne cenzúrázzon, még akkor sem, ha a nyilatkozók által elmondottak valahol, valakinek kényelmetlenek lehetnek. Végül is egy felnőtt társadalomban nem csak az újságírónak, hanem a nyilatkozónak is van felelőssége. Már pedig munkatársunk nem kitalálta, nem „szerkesztette”, hanem hivatását teljesítette: leírta, amit hallott. Szerkesztőségi megjegyzésünket itt akár be is fejezhetnénk, ám a legfőbb kérdésről mind ez ideig szó sem esett. Nevezetesen: a hazai szlovákság helyzetéről, identitástudatáról és nemzetiségi létének kilátásairól. Sajnos, Gregor Papucek úr erről egy betűt nem írt. Helyette bunkóval hadonászott. Kár, nagyon nagy kár. Árpási Zoltán
