Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-21-03 / 119. szám

1994. május 21-23., szombat-hétfő 9 A ®BÉSMEI1ELáP hétvégi magazinja Földink volt Bach Nándor építész 1842 má­jus 22-én született Vácott, és Mezőberényben, 1905-ben halt meg. Gépész- és építészmérnö­ki diplomát szerzett, majd a rajztanári vizsgát is letette. 1900-ig tanár vidéken. A váci székesegyház és a Vác környé­ki templomok belsejéről készí­tett akvarelljeit a Magyar Tör­ténelmi Képcsarnok őrzi És Attila? Számunkra, számomra a kom­munizmus sosem jelentett semmit, a szocializmus se, legföljebb egy rémálmot, ám József Attila föltehetően ma is szocialista volna, ami, hogy otromba legyek, korántsem je­lentené azt, hogy az MSZP-re szavazna, de biztos befutót ga­rantálna számára mondjuk a Parabola című tévéműsorban, idegenszívű mocskolódóként. (Esterházy Péter író) Hová megy? A magyarországi adórendsze­ren például az olvasható le, hogy a rendszert váltott ország a „szocializmus” néven emlege­tett modernizációs kísérlettől ugyan lépésről lépésre távolo­dik, ám ugyanebben a vonatko­zásban a „kapitalizmus” néven emlegetett modernizációs gya­korlathoz egyetlen lépéssel sem közeledik. (Garai László gaz­daságpszichológus) Minden nőtt Ha nő a kenyér ára, nő az ener­gia ára, nő a munkabér ára, akkor lehetetlen elvárni, hogy a külföldi valuták ára ne nőjön. Egy dollárt a hatvanas évek­ben 60 forintért tudott előállí­tani az ipar, ma százért, hiszen itthon nőttek a forintban mért költségek. Tehát az infláció miatt kell leértékelni a forintot és nem fordítva. (Bőd Péter Ákos, az MNB elnöke) A giccs kell A művészek helyzete napról napra romlik, kiszolgáltatott­ságuk egyre nő, sokan elszegé­nyednek. Nem csak hogy kí­sérletekre nincs mód, sokak­nak pár tubus festék magvásár­lása is gondot okoz. Nekem is sok tervem maradt megvaló­síthatatlan. Az eladások mini­málisra csökkentek azoknak, akiknek művészi igényeik len­nének, már többnyire nincs pénzük, akiknek pedig van, az újgazdagoknak, a giccs kell, avagy még az sem. (Schéner Mihály festőművész) Békési tallózó A küzdeni tudás erős hitét és akaratát hozták magukkal az ősök Zombáról — mondta Gu­lyás Mihály, Orosháza polgár- mestere a városalapítás 250. év­fordulója tiszteletére rendezett ünnepségen, a Táncsics Gimná­zium előtti Történelmi Emlék­park avatásakor, április 24-én. Bemutatta Szervátiusz Tibor monumentális alkotását, mely a városi önkormányzat elképze­léseinek megfelelő szellemben készült, hűen tükrözi Orosháza múltját és jelzi perspektíváját. (Új Magyarország) Torzón is együtt Halló! Beszélgessünk! — Jó estét kívánok! A Békés Megyei Hírlap szerkesztősé­géből Lenthár Márta vagyok. Forczek Gabriella doktornő­vel szeretnék beszélni. — Én vagyok az... — Kiérzem a hangjából a csodálkozást, amit persze ér­tek is. Ont leginkább a betegei szokták még esti órákban is keresni. —Ez valóban így van. —Bevallom, amikor a talá­lomra kinyitott telefonkönyv­ben Doboznál az Ön nevén akadt meg a szemem, őszintén megörültem annak, hogy egy orvosnak ajánlhatom fel: mondja el azt, ami neki fáj a legjobban. — Ezt akár egyetlen mon­datban is össze lehetne foglal­ni: mi orvosok is emberek va­gyunk, ugyanakkor a hivatá­sunk elvárja tőlünk, hogy a nap minden percében orvosok legyünk. Ez akkora konfliktus, amelynek a feloldását én szin­te lehetetlennek tartom. — Ön hányféle szerepnek igyekszik megfelelni? — Anyának kell lennem, feleségnek és orvosnak. Az el­ső két szerepkörömhöz örökös lelkiismeret-furdalás a viszo­nyom, mert mindig a betegek az elsők. Ha a férjem nem segítene, nem is tudnám meg­oldani a gondjaimat. Ő Békés­csabán építész, két kislányun­kat ő viszi az óvodába és az iskolába, s az ügyeleti hétvé­geimen is ő vállalja magára a család gondjait. Tudja-e, hogy az orvosok életkora messze alatta marad az átlagé­letkornak? Ennek az örökös feszültség az oka, nekünk ál­munkból felverve is azonnal észnél kell lenni, mert mindig emberéletről van szó. Ráadá­sul a falusi orvosok élete meg­lehetősen sajátos, az emberek nemcsak betegségeikkel ke­resnek meg bennünket, ha­nem egyéb gondjaikkal is. Egyetemista koromban nem gondoltam, hogy az vár rám, amiben most élek, ennek elle­nére nagyon szeretek itt lenni, nagyon sokra becsülöm a leg­egyszerűbb falusi embereket is. Szóval fárasztó az életem, de nagyon tartalmas. —Köszönöm a beszélgetést, s Önnek is azt kívánom, ami mindnyájunknak a legfonto­sabb: jó egészséget! „A Békés Megyei Hírlap olvasóinak emlékkönyvébe, felidézve a rég elmúlt ifjúságomat. Szeretettel Nikolás Muller” Nicolás Muller, azaz Müller Miklós, orosházi születésű, Spanyolországban élő fotóművész­nek május 11-én nyílt életműkiállítása Madridban, a Nemzeti Múzeumban. Ekkor írta olvasóink emlékkönyvébe az idézett sorokat. A második hazájában világhírűvé vált fotómű­vészt a múlt év júliusában, 80. születésnapján köszönthettük Orosházán Kilencven éve született Palotai Boris Nagyváradon, 1904. május 23-án született és 1983. szeptem­ber 12-én halt meg Palotai Boris író, költő, József Attila-díjas. Kassán végezte iskoláit. Első verseskötete, a Tavaszi áradás 1926-ban jelent meg. A vers, az elbeszélés és a regény műfaját egyaránt művelte. „Ki ismer engem?” című kötetéből való írás az „Emlékek rendetlen fiókomból”, melynek egy részle­tét adjuk közre az alábbiakban: „...Úgy turkálok emlékeimben, mint rendetlen fiókban, hol ezt húzgálom ki, hol azt. Most az 1949-es időkre jellemző emlé­ket teszem a helyére. Máli leg­idősebb fia, Kari, partizánként harcolt, elfogták, agyonlőtték. Évekig nem találkoztam az öz­vegyével. Egy ízben szerzői es­tét tartottam Kassán. Torokszo­rító érzés íróként visszakerülni oda, ahonnan elindult az ember. A közönség sorai között felfe­deztem Kari özvegyét. Előadás után berontott hozzám, egyene­sen a nyakamba zuhant — Hogy élsz? — kérdeztem tőle. Sóhaj­tást vártam, panaszt, a magány hallgatásba burkolt jeleit, a be­letörődés fásult fintorát. — Jól élek — mondta derűsen, s nem­csak a szája mosolygott, de me­rész orra, kihívóan kék szeme, lángoló vörös haja is. — Van egy barátom, már három éve, gyöngéd, figyel­mes, kitalálja a gondolatai­mat. Hasonlít Karira. Még ez is! Az ölelése is Kari-ízű. Te nem ismerheted. Akkor került Kassára, amikor elmentél in­nen. Semsey gróf. — Gróf? —• kérdeztem há­pogva. — Az. De megbocsátják ne­ki. Segédmunkásként dolgozik az öntödében. Persze nem a ke­resetéből élünk, annyi értékes holmija van. A pecsétgyűrűjéből kétéve kosztolunk. Az arany ciga­rettatárcájából átépítettük a la­kást. A pitykegombos mentéjét a múzeumnak adtuk el. Mindezt csak mellékesen említem. Fon­tos, hogy imádjuk egymást. I- má-dom! — szótagolva mond­ta, kiélezve minden betűt. — Mért nem házasodtok össze, ha ennyire szereted? Úgy nézett rám, mintha va­lami bődületes ostobaságot kérdeztem volna. — Nem vagyok bolond fe­leségül menni egy grófhoz, amikor egy partizán özvegye lehetek!” POLITIKAI HIRDETÉS MAGYAR SZOCIALISTA PART Kiszámítható j Kedves ballagó diákok! AHHOZ, HOGY TELJESÜLJENEK ELKÉPZELÉSEITEK, A SZAKÉRTELEMNEK ÉS TISZTESSÉGNEK KELL MEGHATÁROZÓBBÁ VÁLNIA AZ ÉLETBEN. ESELYT a továbbtanulásban? az első munkahelyhez? a tisztes megélhetésre? az első lakásra? en 9en gén erT nyíltan, együtt; bekeben Fekete fehéren Temetni megalázottan? Az asszonynak gyásza van. Apját temette a minap. Vékony pénzecskéjét kapargatta össze, hogy méltó módon búcsúzhas­son attól, akit úgy szeretett. Mire az utolsó koszorút is rátették a friss sírhantra, bizony adósságba „csapott” át a családi kassza. Mit volt mit tenni, az asszony — bár utál kérni — segélyért folyamodott a helyi önkormányzathoz. Helyzetét szokványosnak minősítették, azonnal kiutalták hát címére a temetési segélyt. A történetben eddig semmi különös nincs, évente ezrek kopogtathatnak a hivatal ajtaján támogatásért életük legfájdalmasabb perceiben. (Azt hi­szem, két dolog van, amit nem lehet a megalázottság és a kiszolgáltatottság érzése nélkül elviselni. Az egyik, amikor az ember nem tud enni adni a gyerekének, a másik pedig amikor a szeretteit nincs miből eltemettetnie.) De térjünk vissza a történethez. Az asszony átvette a postástól a pénzt, és kezdett lassan megnyugodni. Ám két nap múlva újra felkavarodott benne minden. Akkor kapta meg a hivataltól a „végzést”. Ebben értesítik a segély odaíté­léséről, majd ekként folytatják: „Felhívom a temetési se­gélyben részesülő figyelmét arra, hogy a jogtalanul felvett segély összegét köteles visszafizetni.” Az asszonnyal meg­fordult a föld. Erős zokogásban tört ki és mélyen szégyellte magát. Szégyellte, amiért megalázták. Nem elég, hogy segé­lyért kényszerült folyamodni, még azt is feltételezik róla, hogy az apja halálát esetleg csak kitalálta. Morbid gondola­tokjutnak eszembe arról, hogy a hivatal mi mindent képzel­het az állampolgárról, amikor temetési segélyért folyamo­dik. Megfogalmazásuk helyett inkább megkérdem: miért kell a csaló kisebbség miatt megalázni a tisztességes többsé­get? Tényleg úgy hiszik a hivatalban, hogy a visszaélés ellen megvéd ez a sokakat sértő „figyelemfelhívás”? Végül: nem lehetne emberibben intézni dolgokat? Mint ha mi kérnénk segélyt, vágy mi temetnénk. Árpási Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom