Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-28-29 / 124. szám
1994. május 28-29., szombat-vasárnap EXKLUZÍV « MEGYEI HÍRLAP Az egyik szeme sírt, a másik nevetett. Úgy örült, mint egy gyerek — a külföldi meghívásnak. Készült, lelkesedett. Nem, nem a siker, nem a hírnév, nem is a pénz izgatta ennyire, hanem a figyelem, a megértés, a szeretet, amelyre oly régen várt (sokszor hiába várt) itthon, most a messzi távolból érintette meg a jövőre hetvenöt éves Vágréti János festőművészt. Nagy utazás jelentős megmérettetés, találkozás régi kedves barátokkal — csupa boldogság! Vagy mégsem? A mester szomorúan nézett végig a csabai belvárosi műterem falán sorakozó képeken: ha elmennek, vajon visszajönnek-e? Mint a szülő, amikor felnőtt gyermekei kiröppennek a családi fészekből, hogy önálló életet éljenek. Érthető ez a ragaszkodás, hiszen önmagából ad oda valamit, gyermekeitől, teremtményeitől búcsúzik. De miért ragaszkodik ahhoz, hogy művei visszakerüljenek abba a városba, ahol olyan nagyon nem értették, nem szerették, méltóképp nem értékelték? Vajon miért? Hogy is mondta, olyan szépen, bölcsen, akár egy igazi próféta? Talán ebben rejlik a magyarázat. „Megrontott világunkat csak a szeretet tudja megváltani. Vegyétek körül magatokat a széppel, a rossz ellen! Akkor megtisztul az életünk, akkor két ember, ha egymás szemébe néz, látja a ragyogást, és csakis ezért érdemes élni...” „A művészet menedék.” A műterem panaszfala, amelynek elmondható bánat, bűn, és ez a fal visszaszól... kiállítást Oláh Andor nyitja meg... — Életem során többször lesújtva, elesettnek éreztem magam. És akkor mindig történt valami, ami felemelt, és minden ment tovább... Ilyen hatással volt rám Andor halála után a Tschacher házaspár látogatása március végén. A német papírszobrászokat Be- reczki Katalin kerámikus hozta el bemutatni... Nem lehet eleget hangsúlyozni, mennyire fontos az embernek a barátság, a tisztaság, a szeretet. A szeretet adakozás. Én úgy próbálom élni az életemet, hogy méltó legyek Sinka Istvánhoz. „Almot szeretnék látni, jósolni, játszani furulyán, népet, sokat sírót szeretnék megváltani a mennyei hősnek, az Úrnak...” A kereszt a stációkkal ebben a képi világban tudok gondolkodni, ma már nem is tudnék másként élni. Ahol a tárgyi világ megszűnik, ott kezdődik el az érzelmi, lelki lebegés, ami inkább jellemző az én képeimre. Elődeimnek tekintem Paul Kleet és "Kan- dinszkyt, tőlük tanultam meg, hogy nem szabad le kötni a gondolatiságot a tárgyi világgal... Mára a hitét veszítette el az ember, pedig hit nélkül nem élhet. Negyven éve tanít gyerekeket, fiatalokat. Tavaly felkérték a dánfoki művésztelep vezetésére. Elsősorban arra igyekezett rávezetni tanítványait, hogy ne szégyelljék, merjék elmondani álmaikat. Olyan légkört tudott teremteni, ahol nem is szégyellték; megtanította, hogy a festőnek kellő alázattal, segítőkészséggel kell szolgálnia. Jeremiás próféta szavait idézte: „Az én szolgám nem jár az út szélén, és nem kiáltozik.” Ady, József Attila, Sinka István, Nagy László sem szé- gyellte az álmait — ők a tiszta zé. A tokaji szellemiséget próbálta később Békés-Dánfokon is megvalósítani. Fischer Ernő vezette a tokaji művésztelepet. Egyszer így szólt: „Jánoskám! Te eljegyezted magad a művészettel. Amíg élsz, nem fogsz tudni szabadulni.” Igaza lett. Pedig voltak idők, amikor Vágréti szeretett volna. Amikor bántották. elfordultak tőle az utcán, a képei előtt értetlenül álltak. Nem politikai okból, egyszerűen nem értették. Tokajon együtt tanult Tóth Menyhérttel, „a lélekember- rel”, „a szellem emberével”. Vele is sok baj volt, mert nem állt be a sorba, éppen csak hogy megtűrték. Ahogyan Vágrétit is — a gyerekek között. Meg is barátkozott a csönddel, nehogy a gyerekeket elveszítse. Aztán jött a nemzetközi zsűri nívódíja a hatvanas évek közepén. A kihívások, a megpróbáltatások közben megedzették a festőt, a csábításoknak és a gyanús ajánlatoknak nemet tudott mondani. Neki fontosabb volt a lelkiismerete. Régi emléket idéz: — Számadás van, minden Az arcok sorozatából Veronika kendője FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET vészetekben találhatjuk meg. A művészet menedék. János bácsi hisz Istenben, és hiszi azt, hogy minden ember szíve mélyén ott lakik a tisztaság, a szeretet. Ezt kellene keresnünk valamennyiünknek — mondja, — s ha megtaláltuk, Istent is megleltük, függetlenül attól, hogy milyen vallásúak vagyunk. Felfogása szerint az emberi gyarlóság ott kezdődik, ahol a pénz imádata, a pénznek ugyanis megrontó ereje van. — Gyötrelmek árán, de tudatosan szakadtam el a tárgyi világtól, csak emberek. A példaképekre gyakran hivatkozik. Szerencsésnek vallja magát, mert Mokos József szabad iskolájába járhatott. „Józsi bácsi” a gipszfejjel kezdte, és kínozták a gipszfejet hónapokig, de amit kellett, azt megtanulták. Ecsetet csak azután kaptak a kezükbe. Önművelés?. Igen, sokat olvasni és megválogatni a baráti kört. Ahogyan Ady is tette. A Tokaji művésztelep mindig is haladó műhelyként volt ismert, 1954-ben alapították, és János bácsi büszkén sorolja magát az alapítók köA második jelenet kinagyítva, A kereszt vitele cserébe. De konokul fogadta, hogy távol kell tartania magát mindennemű mocskolódás- tól, mert tiszta akart maradni. A közelmúltban elveszítette legjobb barátját, Oláh Andort, a természetgyógyászt. „Nehéz időkben barátnak lenni, az az igazi.” S az igaz barát hiánya nagyon megviselte. Együtt tervezgették, hogy jövőre, a hetvenötödik születésnap tiszteletére rendezendő — A művész élete akkor egész, csak úgy van értelme, ha arra törekszik, hogy felnézzenek rá. Példamutatónak kell lennie, nem képmutatónak. A művésznek akkor is ki kell egyenesednie, fel kell állnia, ha összetörték a gerincét. Ha nem tud tiszta maradni, akkor vége! Megrontott világunkat csak a szeretet, az önzetlen adakozás és a tisztaság tudja megváltani. Ezt pedig a mű„Vegyétek körül magatokat a széppel, a rossz ellen! Akkor megtisztul az életünk..." János próféta tanításai este, amikor lehajtom a fejemet. Minden napról szigorúan el kell számolnunk önmagunk előtt. Gyermekkoromban egy kertész családnál voltam nyáron, szünidőben. Volt ott egy nagyon öreg bácsi, aki írni, olvasni nem tudott, de ma is látom, ahogyan minden áldott este, amikor lement a nap, az a bácsi előtte megemelte a kalapját és mondott valamit tótul. Reggel ugyanezt tette, amikor felkelt a nap. Nem volt ő napimádó, hanem minden napnak a csodáját várta, és a csoda annak az embernek a lelke mélyén megtörtént. A mai ember képtelen így gondolkodni, képtelen elszakadni az autója simogatásától, a pénzétől. Pedig a nap csillogását kell meglátni, mert az maga a világosság. S a narancsok, a sárgák ragyogjanak, szűnjenek meg festéknek lenni! A műterem falán bibliai ihletésű képek, hiszen „igazabbat nem lehet mondani”... Arcok, a jellegzetes sorozat; készült harminc, talán negyven is. Nem valódiak, hanem a képzelet „A ragyogásért érdemes...” szülöttei, jók és rosszak, Veronika, próféta, szellemarc. Mert „a művészet olyan mint egy panaszfal, amelynek elmondjuk bánatunkat, bűneinket, és a fal visszaszól...” Május közepén a németországi Mainburgban nyílt kiállítás Vágréti János képeiből, rendkívüli érdeklődéssel, óriási sikerrel. A mestert forró szeretettel vették körül a külföldi vendéglátók, műveinek többségét megvásárolták. Az ebrandthauseni evangélikus templom meditációs termébe megvette A keresztet. Ősszel München ad otthont egy újabb tárlatnak. A (világ)hímév késett, de folytatódik. Szívből gratulálunk, kedves János bácsi! Niedzielsky Katalin F ~~ estőművészekkel nem könnyű beszélgetni. Általá_________J ban azt tartják, h ogy szóljanak a képek, ha már helyettük kell magyarázkodni, akkor baj van. Nem könnyű társalogni akkor sem, ha a művész életkora, művészetének mélysége valahogyan nincs arányban az őt illető elismeréssel, tisztelettel. Vágréti János sosem tartozott a sors kegyeltjeihez, legalábbis ami pályáját illeti. Nem volt sosem ünnepelt művész, elmúlt ötvenéves, amikor a művészeti alap felvette tagjainak sorába. Egész lényéből, környezetéből mégis életkedv, fiatalos frissesség, melegség és emberség árad. Nyoma sincs keserűségnek, haragnak. Olyan jó a műtermében ülni, a képekben elmerülni és hallgatni; megphihenni és megerősödni attól, ahogyan ez a kedves bácsi, jóságos apóka, bölcs próféta a szeretet erejét hirdeti. Születése óta hűséges békéscsabai. Ezért és munkásságáért megaláztatást kapott
