Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-05 / 105. szám

1994. május 5., csütörtök VÁLASZTÁS ’94 iRÉKÉS megyei hírlap t Nagy András - Kereszténydemokrata Néppárt , gazgatásban is, de már több mint tíz 46 éves vagyok, nős, két gyerme­kem van. Mindkettő egyetemi hall­gató, az egyik elsős, a másik ötöd­éves. Feleségem egy biztosítótársa­ság kirendeltségén dolgozik ügyin­téző-könyvelőként. Húsz éve Me- zőkovácsházán lakunk, én tizenkét éve itt, a városban dolgozom. Vasútgépészeti technikumban érettségiztem, de hamarosan más területen helyezkedtem el. Hosszabb időt dolgoztam az állami­éve az építőiparban dolgozom. Je­lenleg mint önkormányzati képvi­selő, a polgármester tartós akadá­lyoztatása miatt alpolgármesterként a polgármesteri teendőket látom el főállásban, Mezőkovácsháza váro­sában. A KDNP-be 1990 májusában léptem be, 7755-ös sorszámmal. A helyi alapszervezet megszervezésé­ben jelentős mértékben közremű­ködtem, de önkormányzati tisztvi­selőként csak egyszerű tagja va­gyok. A KDNP több rendezvényén részt vettem eddig, többek között az alakuló kongresszuson Gödöllőn. Hobbim: a munkám. Azt vallom: csak jót és csak jól! Szeretek még: olvasni, idegen nyelveket tanulni, zenét hallgatni, kertészkedni és né­ha kirándulni. Megválasztásom ese­tén a „kisemberek”, a „kovácsjáno- sok” széles rétegének az érdekeit képviselném, hisz magam is egy va­gyok közülük. Azt akarom, hogy életkörülményeik ne romoljanak to­vább, hogy lehetőségük legyen sor­suk jobbra fordítására, a felemelke­désre. Az országgyűlésben ezért el­sősorban a költségvetési-pénzügyi bizottságban vagy az önkormány­zati-közigazgatási bizottságban kí­vánok dolgozni, ha oda juthatnék. Nagy Béla - Szabad Demokraták Szövetsége Tisztelt Polgártársaim! 1954. szeptember 13-án Oroshá­zán születtem. Gyermekkoromtól — tanulmányaim és katonai szolgá­latom idejét kivéve — Medgye- segyházán élek. Humán érdeklődésem ellenére műszaki tanulmányokat folytattam, majd technológusként műszaki fej­lesztőként dolgoztam. A műszaki pályát 6 év után elhagytam és egé­szen 1990-ig vállalkozóként mű­ködtem. Ezen idő alatt kereskede­lemmel, mezőgazdasági termelés­sel foglalkoztam. A gyakorlatban, saját vagyonom kockáztatásával is­mertem meg a vállalkozók, a mező- gazdasági termelők embert próbáló küzdelmeit. Szüleim nyugdíjasok, egy testvérem van, aki agrárvég­zettségű egyéni gazda. Nős vagyok, feleségem tanítónő. Három gyerme­kem van: Emese, Dávid és Réka. 1989-től vagyok az SZDSZ tag­ja. 1990-ben Medgyesegyházán az SZDSZ jelöltjeként a Független Kisgazdapárt, MDF és a Fidesz megtisztelő támogatásával polgár­mesternek választottak. 1990 végén a Békés Megyei Közgyűlés képvi­selőjévé, majd a megyei közgyűlés gazdasági, területfejlesztési és kör­nyezetgazdálkodási bizottságának elnökévé választottak. Eddigi munkámat sikeresnek íté­lem, amit képviselő és szakértő tár­saimnak köszönhetek, akikkel együtt mindig ésszerű, pártpolitika­mentes, térségi szemléletű problé­mamegoldásra törekedtem. Jobb jövőnk és kitűzött céljaink eléréséhez fontosnak tartom: — a mezőgazdasági válság fel­számolását, — a munkanélküliség mérséklé­sét, — a vállalkozások, a gazdaság élénküléséhez a lehetőségek megte­remtését, — elmaradottságunk, a lehetet­len telefon- és útállapotok enyhíté­sét, — környezetünk, egészséges ivóvizünk védelme,.a feldolgozói­par telepíthetősége érdekében el kell indítanunk (állami támogatás­sal) a térségi szennyvíztisztítás és csatornázás folyamatát, — termőtalajaink védelme, a le­vegő tisztasága érdekében újra kell telepíteni az elpusztított erdőket, fa­sorokat, — többet kell tennünk a gyen­gék, az elesettek, gyermekeink és az idősek védelme érdekében. Bízom benne, hogy Önökkel együtt sikerülni fog! Dr. Remport Katalin - Magyar Demokrata Fórum Mezőhegyesen születtem. A jogi egyetem elvégzését követően a tér­ségben folytattam ügyvédi tevé­kenységet. 1988-ban lettem az MDF tagja. 1990-ben a Békés me­gyei 7. választókörzetben képvise­lővé választottak. A parlament költ­ségvetési, valamint számvevőszéki bizottságainak tagja vagyok. Képviselői munkám során folya­matosan szem előtt tartottam a tér­ség képviseletét. Önkormányzatok, vállalatok, vállalkozók és választó- polgárok kerestek meg pályázataik­kal, egyéni ügyeikkel, mely esetek­ben segítettem azok sikeres lebo­nyolítását — a törvény adta kerete­ken belül. A négyévi tapasztalat, a meg­szerzett tudás és kapcsolatrendszer segítségével, a törvény adta lehető­ségekkel élve olyan munkába kezd­tem, mely alkalmas a vidék esélye­gyenlőségének megteremtésére. Ezt a munkát szeretném a térség és az itt élők érdekében folytatni. Képviselői összefogásunk eredményeként a kormány külön programot fogadott el a megye fej­lesztésére. A program végrehajtá­sa jelenleg is folyik. A körzet felemelkedése csak az infrastrukturális hátrányok meg­szüntetésével érhető el, ezért foly­tatni kell a telefonhálózat korsze­rűsítését, az utak minőségének ja­vítását, a gázellátásba való bekap­csolást, a szennyvízhálózat kiépí­tését, és meg kell teremteni a Ti­sza—Maros hordalékkúpjának vé­delmét. A térség meghatározó ágazata a mezőgazdaság. A magán- és közös gazdaságoknak egyaránt megvan a létalapja, ezek támogatását meg Dr. Spiák Ibolya 39 éves, végegyházi származású, református vallású, kétgyermekes családanya vagyok, 12 éve gyakor­ló orvos, belgyógyász-kardiológus, rendelőintézeti főorvos, a mezőko­vácsházi szakrendelő intézetben. Politikával nem foglalkoztam, de mint bérből és fizetésből élő közal­kalmazott a mai magyar valóságot az átlag állampolgárhoz hasonlóan közvetlenül érzem. Átéltem az utóbbi 4 év minden nehézségét, de emlékszem az emberpróbáló elmúlt évtizedekre is. Hivatásom gyakor­lása közben szerzett tapasztalatok alapján látom, hogy a jelenlegi kell őrizni, és a lehetőségek ará­nyában bővíteni. Egyedül a feldol­gozó iparnak lehet biztos jövője a körzetben, fenntartását és új fel­dolgozó üzemek beállítását feltét­len szükségesnek tartom, hiszen ez biztosíthat a területen legnagyobb arányban új munkahelyeket. Tá­mogatni kell azokat a mezőgazda- sági szövetségeket, melyek a be­szerzés és értékesítés nehézségeit könnyíthetik meg, és utat nyithat­nak a termelő számára a kedve­zőbb ár kiharcolásához. Lehetővé kívánom tenni a kör­zetben az országos átlagtól kedve­zőbb pályázati támogatásokat vál­lalkozások részére, és elengedhetet­lennek tartom a nyelvismeret, a szá­mítógépes ismeretek, és más hasz­nos tudások, szakmák elsajátítását.- Független rossz megbetegedési és halálozási mutatók mögött a tarthatatlan egészségügyi-szociális és gazdasá­gi viszonyaink állnak. Ezek bátorí­tanak fel arra, hogy gyakorló szak­ember létemre az orvoslás mellett az országgyűlési képviselőséget meg­pályázva, próbáljak még többet ten­ni a nemzet felemelkedésének ügyéért. A betegek érdekeit sokkal jobban szem előtt tartó, magánosí- tott, ésszerűen gazdálkodó, orszá­gosan egyenlően fejlett egészségü­gyet szeretnék. Az egyedülálló, idős, beteg emberek helyzetének megnyugtató rendezését, utó- és szociális gondozóhálózatának kié­pítését szorgalmazom. Választási körzetünk az ország gazdaságilag egyik legelmaradottabb területe. Ennek a ténynek érződnie kell a központi juttatások elosztásánál, a jelenlegi egyenlősdi „fejkvóta” rendszer csak helyzetünk további romlásához vezet. Térségünk gaz­daságának meghatározó eleme a mezőgazdaság. Itt el kell érni, hogy végre a termelő is munkája szerint érvényesüljön anyagilag. Vélemé­nyem szerint dolgaink rendezése folyamatában a gazdasági ügyek nem élveznek elsőbbséget a kultú­rával, az erkölccsel, a nemzettudat­tal szemben, mert egy egészséges, virágzó gazdaságot csak egészsé­ges lelkületű nemzet tud megterem­teni. Szedlacsek Dezső - Független Kisgazda-, Földmunkás-és Polgári Párt Mezőkovácsházán születtem 1948-ban, gazdálkodó családban. A tulajdonfosztás után osztályidegen­nek minősített családunk 1954-től Észak-Magyarországon telepedett le. Kazincbarcikán 1982-ig éltem. Az általános iskolát követően Mis­kolcon érettségiztem a Földes Fe­renc Gimzáziumban és utána a Bán­ki Donát Gépipari Műszaki Főisko­lán szereztem gépész üzemmérnöki oklevelet. Ezt követően a Borsodi Vegyi Kombinát beruházási előa­dójaként dolgoztam, majd 1975-től a Borsod Megyei Kézműipari Vál­lalatnál voltam középvezetői állás­ban. 1982-től költöztem vissza a szülőfalumba, ahol a működő ter­melőszövetkezet ipari ágazatának vezetését vállaltam el, és 1992-ben az ágazat megszűnésével kerültem munkanélküli ellátásra. 1993-tól a Békés Megyei Gazdák Kereskedel­mi és Mezőgazdasági Kft. ügyveze­tő igazgatója vagyok. A választói körzetem gondjainak megoldására a főbb célkitűzéseim: Az egyik leghátrányosabb helyzetű vidéki térség gazdaságának javítása és az ellátási színvonal emelése. Be kell indítani a hazai igényeknek megfelelő színvonalú termékek ipa­ri előállítását. A mezőgazdaságban tájjellegű állatállomány beállításá­val az exportképes termékeket kell előtérbe helyezni (pl. a magyartarka szarvasmarha). A munkavállaló résztulajdonosi program — MRP — megvalósítására kell törekednünk a magánosítási folyamatban, és a munkanélküliség csökkentésére. Fejlesztenünk kell az idegenforgal­mat is a határátkelőhelyek megnyi­tásával. A szégyenletesen rossz ál­lapotú közúthálózatunkat fejlesz­tenünk kell, és törekednünk kell a vasúthálózat visszafejlesztésének megakadályozására. Az oktatási tá­mogatások emelését kell szorgal­maznunk, segítve ezzel a kiste­lepülések képzési színvonalát. A mezőgazdasági képzés újraindítá­sát előtérbe kell helyeznünk. Tóth Sándor - Magyar Szocialista Párt Harmincnyolcéves vagyok. Kunágotai szülők gyermekeként az Orosházi Táncsics Mihály Gimná­ziumban érettségiztem, majd tanul­mányaim folytatásaként a Gödöllői Agrártudományi Egyetem mező- gazdasági gépészmérnöki karán szereztem diplomát 1980-ban. 1980-tól szülőfalumban műszaki ágazatvezetőként dolgoztam, 1985 óta a magyarbánhegyesi Egyetértés Szövetkezetben végzem a munká­mat. Családommal Magyarbánhegye- sen lakom. Feleségem pedagógus, 11 éves fiam a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium tanulója. 1990 óta vagyok a Magyar Szo­cialista Párt tagja. Munkám a vidék­hez, a mezőgazdasághoz kötődik. Hiszem és vallom, hogy e vidék a mezőgazdaságból és az ahhoz kap­csolódó élelmiszeriparból kell, hogy megéljen és ehhez hatékony és erőteljes baloldali politizálásra van szükség. Angol és német nyelvismerettel rendelkezem. Mint sportot szerető, a Magyar­bánhegyesi Footbal Club elnöke va­gyok. Szabadidőmben szívesen ker­tészkedem és barkácsolok. 0 Varga Sándor - Fidesz Varga Sándor 37 éves, osztály- vezető vagyok. Nagybánhegyesen élek. Legfőképpen azokkal a prob­lémákkal szeretnék foglalkozni, amelyek a választókerületemben élő embereknek a legtöbb nehézsé­get okozzák. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a legfontosabb fel­adatomat, akkor azt mondanám: a kisvárosi és a falun élő emberek életkörülményeinek javítását érzem elsődleges célomnak! Ezt a célt csak akkor érhetem el, ha olyan politikát képviselek, amely elengedhetetlennek tartja a külön­böző szakterületek összehangolt menedzselését. Sürgősen fejlesz­tenünk kell például az út- és telefon- hálózatot, hiszen ha „közelebb kerülünk” az ország más pontjai­hoz, hozzánk is könnyebben utat talál majd a hazai és külföldi műkö­dő tőke, s ez végre megteremtheti a gazdasági fejlődés alapjait is. Tekintettel arra, hogy a választó- kerületemben élő emberek jelentős része a kis- és nagyüzemi mezőgaz­dasági termelésre rendezkedett be, létfontosságú a mezőgazdaság helyzetének rendezése. Minél előbb be kell fejezni a kárpótlást! El kell törölni a kárpótlási törvény azon rendelkezéseit, amelyek adóztatják és akadályozzák a kárpótlásként szerzett föld eladását. Jöjjön létre a nagy agrárprogramok finanszírozá­sára alkalmas hitelszövetkezeti há- lózatN A jövő kulcsa az oktatás: őrizzük meg a nyolcosztályos iskolarend­szert, bővítsük a középfokú kép­zést. A valóságos igényeket kiszol­gáló iskolarendszer a jövőben jelen­tősen enyhítheti a fiatalok körében ma még oly súlyos foglalkoztatási feszültségeket. Ezeket a célokat csupán a céltu­datos kormányzati szintű munka és a következetes helyi összefogás együttes erejével érhetjük el. Ha megtisztelnek bizalmukkal, minden erőmmel azon fogok tehát dolgozni, hogy létrejöjjön és jól működjön ez a kapcsolat a különböző vezetési szintek között! Dr. Zsíros Géza - Egyesült Kisgazda Párt Kunágotán születtem, Magyar- bánhegyesen, Mezőkovácsházán nevelkedtem, Medgyesegyházán földet osztottam. 47 éves, nős, két gyermek — Eszter, Éva — apja va­gyok. Mezőgazdaságtudományi doktor, magángazdálkodó. Programom az alábbi: 1) Az egyéni, társas gazdálkodók politikai érdekeinek védelméért dolgozom. 2) A földadómentességet kívánom biztosítani a következő négy évben. 3) A választási ciklus során a mezőgazdasági kistermelők szemé- lyijövedelemadó-mentességét kí­vánom elérni 1,5 millió forint/fő ár­bevételig. 4) A mezőgazdasági támogatást a jelenlegi 11 százalékról a négy év alatt minimum 15 százalékra kívá­nom emeltetni. 5) A mezőgazdasági szövetkeze­ti vagyon hozzáférhetőségét kívá­nom megteremteni a tagok, kívülál­ló üzletrésztulajdonosok részére, az adósságelengedéssel egyidejűleg. 6) A mezőgazdasági termelők­nek vissza nem térítendő támogatás, kamattámogatás biztosítását szeret­ném elérni gépvásárlás, tanyaépí­tés, termelési hitel esetében, az ed­digi garanciavállalással. 7) A garantált árak fenntartását kívánom biztosítani búza, kukorica, tej, sertés- és marhahús esetében. 8) Célul tűztem ki a választókör­zet gáz-, telefonhálózat-építési prog­ramjának befejezését, a szennyvíz- hálózati program megkezdését. 9) A jelenlegi tiltás feloldása után a Maros-hordalékkúpon lévő vízbázist ésszerűen szeretném hasz­nosítani, víztakarékos öntözési rendszer kiépítésével. 10) Élelmiszeripari beruházáso­kat szeretnék kezdeményezni a kör­zetben. 11) A falugazdászok - létszámá­nak megkétszerezését két év alatt igyekszem megoldani. Szarvas Attila (független jelölt), Sztojan János (független jelölt) nem élt a lehetőséggel. A megye legnépszerűbb napilapja Units MEGYEI HÍRLAP 200 ezren olvassák! Közéleti napilap. Főszerkesztő': dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Tóth Miklós __ ügyvezető igazgatók. Szerkesztőségés kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; nri/TC Virrvn Iliül A TI sportrovat: 4S1-114; telefax: (66)441-020. Kiadói telefonszámok: (66)441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; terjesztés: telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti iTTJI' n Ej ti Ein MEíIiI EjI lUKLAl a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő ^ ..V. -----1 szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési d íj egy hónapra 375 forint, egy évre 4140 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom