Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-06 / 106. szám
1A HAZA MINDEN ELŐTT! TOS MEGYEI HÍRLAP 1994. MÁJUS 6., PENTEK ARA: 16,30 FORINT XLIX. ÉVFOLYAM 106. SZÁM Választási tudnivalók melléklet 17-19. oldal Agrártámogatások A mezőgazdasági kistermelők és vállalkozók jogosultak támogatás igénybevételére. A támogatás vonatkozik vetésre, gázolajra, útalapra és kamattérítésre. (9. oldal) Taekwon-dós siker Nemrégiben Németországban rendezték meg a Beak’s W. T. F. taekwon-do nemzetközi versenyét, melyen a békéscsabai csapat szerepelt a legeredményesebben. (15. oldal) Szombattól kampánycsend A választójogi törvény értelmében pénteken véget ér a választási kampány első időszaka. Szombaton 0 órától vasárnap 19 óráig, az urnák lezárásáig ugyanis tilos választási kampányt folytatni. Nem minősül a kampánycsend megsértésének a választási munkacsoportoknak ez idő alatt, kizárólag a választási tudnivalókról adott tájékoztatása, továbbá a választási részvételre vonatkozó pártsemleges felhívása. A jogszabály értelmében a tömegtájékoztatási eszközök a pénteki kampányeseményekről csak aznap számolhatnak be, tehát a szombati lapok már nem tudósíthatnak a pártok előző napi rendezvényeiről. MOL-napok A MÓL Rt. Füzesgyarmati Bányászati Üzeme és Oktatási Központja ma a helyi Oktatási Központjában (Hotel Gara) tartja a MOL-napok kulturális rendezvényeinek megnyitóját, ez egyben a festett kazettás templomi mennyezeteket bemutató kiállítás kezdete is. Az est vendége lesz Dinnyés József daltulajdonos is. Csíkos póló volt rajta, farmernadrág, a lábán vékony kis vászoncipő. Arca pattanásos, mint nagyon sok serdülő kislányé. Nézem a velem szemben ülő 19 éves „hölgyet” (felnőttnek aligha mondható), bár sokkal többet tudna mesélni a férfiakról, mint akármelyik rendezett családi háttérrel rendelkező javakorabeli nő. A fiatal lánnyal — nevezzük Anitának — Sarkadon ismerkedtem meg, ahol édesanyjával és nevelőapjával él. Anita csak öt osztályt végzett, ennél azonban jóval értelmesebbnek vagy inkább érettebbnek^?) látszott a beszélgetésünk során. Az írásban szereplő három sarkadi lány sorsa vélhetően megoldódik, de vajon hány „Anitát” lehetné behelyettesíteni az itt látható képbe Fotó: Lehoczky Péter „Akkor már tudtam, megint strichelnem kell...” / Áru lett a lányból — Téged az elmúlt hét végén negyvenezer forintért eladtak Budapesten. Hogy történt mindez? — kérdeztem. —Már nagyon régóta szeretnék valahol dolgozni, de sohasem sikerül elhelyezkednem — kezdte. — Az egyik ismerősöm jött szólni a múlt hét pénteken, hogy Gyulán, a húskombinátnál van felvétel. Azt hittem, busszal megyünk, de a lány azt mondta, két srác kocsival átvisz minket. Beleegyeztem. Gyulán azonban nem álltunk meg, tovább mentünk. Azt mondták, ne izguljak, Pestre megyünk, ott is van munka. Pesten aztán elvittek egy házhoz. A két srác beszélt az ottlakókkal, aztán ők elmentek, engem pedig otthagytak egy nővel és egy férfival. Azok azt mondták, füröd- jek meg, aludjak, csak hétfőn kezdek dolgozni. Akkor már tudtam, megint strichelnem kell, és azt nem akartam... — Mit jelent az, hogy „megint”? — A télen egyszer már jártam hasonlóképpen. Egy barátnőmmel Békéscsabára akartunk menni stoppal, de az IFA, amire felszálltunk, Szegedig vitt. Igaz, ez rajtunk is múlt, mert a sofőr megkérdezte, letegyen-e Csabán vagy továbbmegyünk vele Szegedre. A barátnőm jó kalandnak látta, és azt mondta, oké, jöhet Szeged. Én meg nem akartam egyedül hagyni, mert ő még kicsi, és féltettem. Csak 15 éves... És most mit csináljunk? — kérdeztem tőle, amikor kitettek minket az IFA-ból. Azt mondta, van egy ismerőse a városban, keressük meg azt. Megkerestük. Ez a nő azután mindkettőnket eladott egy stricinek, aki megfenyegetett bennünket és bezárt egy szobába. Másnap már kinn álltunk a kisteleki benzinkútnál. Naponta átlagosan 10-12 férfival kellett elmennünk. A férfiaktól 1000-1500 forintot kértünk, amit a stricink minden alkalom után elvett tőlünk. Ha le akartunk lépni, megvert bennünket. A legjobban a gumibottól féltünk... — Mit kellett csinálnotok a férfiakkal? Anita először halványan elmosolyodott. Bizonyára valami ilyesmit gondolhatott: Tényleg nem sejti? Aztán el- komorodott. — Dugni meg szaxizni kellett — mondta gyorsan, mint aki hamar túl akar lenni a válaszon. — Óvszert használtatok? — Igen, azt kaptunk a stricinktől. — Hogyan tisztálkodtatok egy-egy alkalom között? Anita tágra nyitotta a szemeit. Nem értette a kérdést, ezért megismételtem. — Csak reggel meg este fürödtünk—mondta végül. — Közben nem. De idő sem lett volna rá. Reggeltől késő estig kinn voltunk az út szélén. (Folytatás a 4. oldalon) Eladósorában Vajon mitől menekülnek és miben reménykednek azok a gyereklányok, akik kiállnak az út szélére stoppolni és vadidegen emberekre bízzák sorsukat? Kalandvágy vagy kíváncsiság hajtja őket az ismeretlenségbe, nem tudják, nem is sejtik, mi vár rájuk a veszélyes utazás végállomásán. A sarkadi lányokat eladták — mint egy csomó zöldséget vagy néhány jószágot a piacon —, hogy bájaikat útszéli parkolókban kínálják reggeltől estig. A szolgáltatásért járó fizetséget teljes egészében futtatóik tették zsebre. Ha nem volt „lóvé”, verés járt. Ha volt, új ruha a butikból. Erre vágytál, Anita, amikor elindultál otthonról? De milyen otthonról? Nem akadt senki a családban, ismerőseid között, aki figyelmeztetett volna? A történtek felett nehéz napirendre térni. Talán nem is lehet. Azá tizenöt éves kislány csak két évvel idősebb az én kislányomnál! S hányán vagytok, Aniták? Az üzlethez kínálat kell, és persze vevő — akinek egyszer sem fordul meg a fejében, hogy a lányok életkora netán megegyezik saját gyermeke vagy unokája életkorával! Mi lesz veled, Anita? Mi lesz veletek, Aniták? Nem csak rajtatok múlik, hogyan tudtok talpra állni, bízni az emberekben, élni és szeretni — másként. Niedzielsky Katalin Forduljanak a falugazdákhoz! Május 15-éig módosíthatóak a pályázatok A Mezőgazdasági Fejlesztési Alap új pályázati kiírása — amely a korábbi rendeletet módosította — május 2-án jelent meg a MÉM Értesítőben. Németh Tibor, az FM Békés Megyei Hivatalának főmunkatársa a legfontosabb tudnivalókról mondja: — Az FM megyei hivatalához eddig beérkezett, és el nem bírált 1010 darab pályázatot — időrendi sorrendbe állítva — nyilvántartásba vettük. Ezeket már az új feltételek szerint bíráljuk el. — Az érintetteknek ilyen tennivalóik vannak? — Minden pályázót még ezen a héten levélben megkeresünk, mert az új kiírási feltételeket össze kell vessék a korábban beadott pályázatukkal. Az — esetlegesen szükséges — átdolgozásra május 15-ig van mindenkinek lehetősége. Természetesen nem kell a teljes dokumentációt újraírni, elég azokat a pontokat, ahol módosultak a feltételek. — Kérem, hogy soroljon fel ezek közül néhányat. — Az elbírálásnál elsőbbséget élveznek azok a gazdálkodók, akik élethivatásszerűen foglalkoznak a mezőgazdasági termeléssel. Akik 65 kilowattnál nagyobb teljesítményű erőgépet akarnak vásárolni (Folytatás a 9. oldalon) Szállodába kerülhetnek a munkanélküliek Munkanélküliek vizsgáztak a múlt héten Gyulán, akik a vendéglátóiparban és az idegenforgalomban helyezkedhetnek el. A tanfolyamot szervező intézmény, a 613-as szakmunkás- képző és szakközépiskola igazgatója — egyben a vizsgabizottság társelnöke — számolt be a történésekről. —Érettségi és alapfokú nyelvvizsga felmutatásával jelentkezhettek a munkanélküliek a hat hónapos tanfolyamra — mondta Kelló István. — De üzemmérnök is akadt köztük. Tizenkilenc fővel indultunk, s mindössze egy hallgató morzsolódott le. A záróvizsgát az Ipari Minisztérium szervezte. A minisztérium Simon János PR-menedzsert, a Gyulai Idegen- forgalmi Kamara titkárát jelölte a vizsgabizottság szakmai elnökének. A tanfolyamon mind a tizennyolc tanulónk eredményes vizsgát tett. — Ez a tanfolyam egyszeri lehetőség volt? — Idén is megpályáztuk ezt az oktatási lehetőséget, s örömmel mondom el: újabb lehetőséget kaptunk. Júniustól tehát indul az újabb féléves tanfolyam, talán huszonöt fővel. A megyéből bárhonnan jelentkezhetnek az érdeklődők. Elképzelhető, hogy kollégiumi ellátást is tudunk biztosítani. A költségeket teljes egészében a megyei munkaügyi központ állta, állja. Akár a mostaniak, ők is idegenforgalmi ügyintézők lehetnek, szállodákban, vendéglátóipari létesítményekben kaphatnak állást. Ahogy tudjuk, a most végzetteknek igen jó esélyeik vannak erre. Ha igaz tizenketten konkrét állásígérettel rendelkeznek. Persze ebben a szakmában a „szamárlétrát” végig kell járni. De van mire építkezniük. Jogszabályok és telefonkönyv lemezen A KERSZÖV Computer Kft. tegnap mutatta be a CompLEX CD jogtár és telefonkönyv CD- lemezét a szakma és a sajtó képviselőinek. Styaszni Gyula, a kft. ügyvezetője azzal kezdte a tájékoztatását, hogy egyetlen CD-lemezen 100 kötetnyi könyvtár adatai találhatók. A számítógépes jogi információs rendszer egy éve került a piacra. Ma már ezt a rendszert használják a parlamentben, a miniszter- elnöki hivatalban, a minisztériumokban, az államigazgatási intézményekben, az APEH- ben, a polgármesteri hivatalokban, az ügyvédi irodákban. A KERSZÖV Kft. által összeállított rendszer egyetlen CD-lemezen tartalmazza a hatályos magyar jogszabályokat, az APEH-irányelveket, a bírósági határozatokat, a Magyar Közlönyöket és a törvények indoklásait teljes szövegükkel. A számítógépben járatos szakembereknek az is sokat (Folytatás a 3. oldalon) Kereset szerinti üdülési hozzájárulás A Hunguest Nemzeti Üdültetési és Vagyonkezelő Rt. 19 vidéki — megyeszékhelyen található — és két fővárosi utazási irodájában május 16-ától lehet kedvezményesen hozzájutni a III. negyedévre érvényes részvételi jegyekhez. Jelentkezni az utolsó havi nettó kereseti igazolással, vagy nyugdíjszelvénnyel, illetve munkanélküli-segélyről készült kimutatással lehet az említett irodákban. A 10 000 forint alatti keresetűek személyenként és hetenként ötezer, a 10 001-15 000 forint közöttiek négyezer, a 15 001-20 000 közöttiek háromezer, a 20 001- 30 000 közöttiek kétezer, a 30 001-40 000 forint közöttiek egyezer forint kedvezményt kaphatnak a részvételi jegy árából. A gyermekükkel vagy unokájukkal pihenő szülők, nagyszülők ezenfelül gyermekenként és hetenként 3000 forint hozzájárulást kaphatnak, de a támogatás összege senkinél sem haladhatja meg a részvételi jegy árának ötven százalékát. SUZUKI m BÉKÉSCSABA, Szarvasi út 44. Telefon: (66) 446-752. ■ OROSHÁZA, Táncsics M. u. 34. Telefon: (68) 413-722. ■ MEZŐBERÉNY, Kossuth tér 2—4. Telefon: (66) 352-672. UJ SZÍNEKBEN A SUZUKI. A rendkívüli hitellehetőség tovább tart — 10% előleg és viheti. (_ Ha nálunk vásárol, Suzuki Sedant nyerhet! ) ANKERS KFT.