Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-05 / 105. szám

Mm MEGYEI HÍRLAP­Fekete Sándor - Egyesült Kisgazda Párt Orosházán születtem 1936-ban. Szüleim földművesek voltak. Nős vagyok, két fiúgyermekem van. Iskolai végzettségem mezőgaz­dasági technikus, okleveles mező- gazdasági mérnök és okleveles me­zőgazdasági tanár. 1959—60-ban az orosházi Új Elet Termelőszövetkezetben, 1960—61-ben a Sertéstenyésztő Vállalat kecskeméti telepén dolgoz­tam. A csongrádi Mezőgazdasági Szakiskolában tanárként tevékeny­kedtem 1961—63 között. 1963 októbere óta az orosházi Kossuth Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskolában, illetve elődje­iben dolgozom. Az iskola tanára voltam 1963—65-ben, majd 1968—74 között. Közben 1965— 68-ban az iskolában működő felső­fokú technikumban oktattam. Igaz­gatóhelyettes voltam 1974—77-ig. 1977-től az iskola igazgatója va­gyok. Programom elsősorban a vidék, benne Orosháza és környékének fejlesztése: 1 > A mezőgazdaságból élő és ki­egészítő tevékenységként folytatók boldogulásának segítése, megala­pozott prognózisokra épülő termék- szerkezet, ahhoz információ és tá­mogatás biztosítása: gazdakörök, szövetségek, értékesítő, beszerző, hitel, feldolgozó és géphasznosítási társulások létrehozása. A feldolgo­zásban és a forgalmazásban kelet­kező jövedelem jelentős része a ter­melőkhöz kerüljön. 2) A térség hátrányos helyzeté­nek csökkentése (infrastruktúra, foglalkoztatás, egészségügy, okta­tás, kultúra, kereskedelem, idegen- forgalom). 3) A szakmai képzés szerkezetét és tartalmát mielőbb az igényeknek megfelelően át kell alakítani. 4) Az iparszerkezet piaci igé­nyeknek megfelelő módosítása a je­lenlegi kapacitások és fejlesztési le­hetőségek figyelembevételével. 5) A nyugdíjak reálértékét javí­tani, a biztonságos szociális hálót kialakítani. Hornok Julianna - Fidesz Homok Julianna vagyok. Mező- gazdasági vállalkozó. Orosházán és Csorváson vezetek mezőgazdasági szaküzletet, szaktanácsadással és termelésirányítással foglalkozom. Meggyőződésem, eddigi mun­kám tapasztalata, hogy az ország felemelkedését lakóhelyünk gond­jainak megoldásával indítjuk el! Tudom, hogy a magyar mező- gazdaság súlyos helyzetén csak a társadalmi összefogás segíthet. Tu­dom, hogy választókerületünkben ezt a gondot még inkább érezzük, hiszen csaknem valamennyiünk munkája, megélhetése a mezőgaz­dasághoz kapcsolódik. Ezért is tekintem elsőrendű cé­lomnak a modernizált, jól működő mezőgazdaság kialakítását. A kárpótlást minél előbb be kell fejezni. El kell törölni a kárpótlási törvény azon rendelkezéseit, ame­lyek akadályozzák és adóztatják a kárpótlásként megszerzett föld ela­dását. Új földtörvényt kell alkotni. Át­menetileg külföldi magán- és jogi személy ne szerezhessen termő­földtulajdont. Biztosítani kell a családi vállal­kozások létrejöttét, fejlődését. A jövő kulcsa az oktatás: őrizzük meg a nyolcosztályos iskolarend­szert, bővítsük a középfokú kép­zést. Több olyan iskola kell, ahol egyszerre sokfajta lehetőséget — gimnáziumi, szakközépiskolai, szakmunkásképző és szakiskolai programot — kínálunk a tanulók­nak. Közös erőfeszítésünk, a gazda­ság és az oktatás fejlődése eredmé­nyezheti a munkanélküliség vissza­szorítását. Ha elnyerem az Önök bizalmát, ebben az értelemben fogom válasz­tókerületünk fejlődését és az itt la­kók érdekeit képviselni. Otlec Sándor - Kereszténydemokrata Néppárt 1945. március 3-án születtem Gerendáson, földműves családban, édesanyám Ancsin Ilona, édesapám Otlec Sándor. Az általános iskola elvégzése után mezőgazdasági kö­zépiskolába adtak szüleim, hogy annak elvégzése után a családi föl­det művelhessem. Az iskolában fő­leg a biológia és a szaktárgyak érde­keltek. 1960-ban szüléimét belép­tették a tsz-be. Egy év orosházi gya- komokoskodás után Hódmezővá­sárhelyen elvégeztem az Állatte­nyésztési Főiskolát, majd 1966-ban Hunyára kerültem gyakornoknak. Itt ismerkedtem meg feleségemmel, Hunya Ilonával, akivel 1968. au­gusztus 30-án kötöttem házasságot. Két gyermekünk született: Sándor és Ilona. Hunyáról Gerendásra kerültem állattenyésztőnek a Búza­kalász Mgtsz-be, amely a jelenlegi Munkácsy Mezőgazdasági Szövet­kezet jogelődje volt. Közben agrár­mérnöki diplomát szereztem, majd a Debreceni Agrártudományi Egye­temen növényvédő szakmérnökké avattak. 1989-ben Kétsopronyba kerültem növényvédelmi ágazatve­zetőnek, majd egy év múlva vissza­hívtak Gerendásra tsz-elnöknek. El­nöki tevékenységem alatt követke­zett be a rendszerváltás, amit min­den erőmmel támogattam. Igyekez­tem a tagságot felvilágosítani arról, hogy szövetkezetét csak önkénte­sen és magántulajdonnal lehet ala­pítani. Sajnos, az emberek nem is­merték fel időben a privatizálás je­lentőségét, elég kevesen adták be a törvényadta időben a kiválási szán­dékukat. Közben megalakult Gerendáson a Kereszténydemokrata Néppárt, melynek alapító tagja volt csalá­dunk is. 1992 őszén már erősen bal­ra tolódott a tagság politikai állás- foglalása és engem már nem jelöltek az elnöki székbe. 1993 januárjától munkanélküli vagyok, mezőgazda- sági vállalkozással próbálkozik családunk a jövőben. Pásztor Imre - Köztársaság Párt Üzletember, a Pressor Kft. ügy­vezető igazgatója. 1953-ban szüle­tett. Középfokú végzettsége olaj­ipari technikus, felsőfokú képesíté­se energetikus. Ma már elsősorban nem eredeti szakmájával, hanem a gazdaság, va­lamint az emberek és szervezetek vezetési problémáival foglalkozik. Ezirányú tanulmányokat végzett az Oxford Polytechnic Shool, illetve folytat az Oxford Brookes Univer­sity posztgraduális kurzusán. Nős, felesége, Ibolya számítógépes fo­VÁLASZTÁS '94 lyamatszervező. Két gyermekük van, Andor és Lívia. Ők a Táncsics Mihály Gimnázium tanulói. 1966- ban szüleivel költözik Orosházára. Gyerekkorának előző időszaka Tót­komlóshoz és Békéssámsonhoz kö­tődik. Szülei parasztemberek, ké­sőbb ipari munkások voltak. Megtapasztalta a paraszti, mun­kás, valamint alkalmazotti sorsot. Munkája során a választókörzethez tartozó települések gázellátásában tevékeny szerepet vállalt. 1984-től másodállásban, 1987-től főállásban vállalkozó. Gondolkodásmódjára talán a legjellemzőbb a célszerűség. Kevés szabadidejében szeret fociz­ni, sárkányrepülni, főzni és család­jával kirándulni. Palotás Jánoshoz régi ismeretség köti. A barátságon túl a Köztársaság Párt racionális, gazdaságközpontú programja győzte meg a feladat fel­vállalásának szükségességéről. A párt szervezése során a körzetben mellé felsorakozott kiváló szakem­berek és szimpatizánsok választot­ták jelöltté. A közösen kidolgozott helyi program lényege a következő: a mezőgazdaság továbbra is megha­tározó szerepet tölt be a körzetben. A mindenkori hatalom gondoskod­jon arról, hogy a gazdaságos terme­lés feltételei és az értékesítés biz­tonsága meglegyen. Orosházán me­zőgazdasági felsőoktatást kell meg­valósítani. A körzet iparát mielőbb ismét működőképessé kell tenni. A körzetet függetleníteni kell azoktól, akik eddig is elvitték vagy ide sem adták a fejlesztésekre szánt forráso­kat. Legyen Orosháza megyei jogú város. Az itt keletkező források meghatározó része maradjon a kör­zetnek. Az önkormányzatoknak és a jövedelemtermelőknek ne csak kö­telezettségeik legyenek, hanem pénzük is. 1994. május 5., csütörtök lőjelöltjévé választott, s a megyei választmány döntése alapján az MDF megyei listáján első helyen indulok. A szolgálat szándékával — hogy Orosháza polgárvárosi és mezővá­rosi hagyományait megőrizve, de f korszerű településként adjon ott­hont és munkát a város lakóinak, biztos jövőt az iljaknak, békés öreg­kort az időseknek —- ugyanezt vá­lasztókörzetem minden településé­nek — kérem a cselekvés lehetősé­gét! Dr. Vastagh Pál - Magyar Szocialista Párt 1946-ban születtem a Békés me­gyei Nagyszénáson, általános isko­láimat is a megyében végeztem. A középiskolai tanulmányaim révén kerültem Szegedre, majd ugyanitt végeztem el az Állam- és Jogtudo­mányi Egyetemet 1971-ben. Ezt kö­vetően egész pályám, munkám a Jó­zsef Attila Tudományegyetemhez kötődik. Jelenleg is az egyetem al­kalmazásában állok. Mint ország- gyűlési képviselő fizetés nélküli szabadságot vettem ki, de a kapcso­latunk nem szakadt meg. Végigjár­tam a különböző lépcsőfokokat: voltam tanársegéd, adjunktus, do­cens. 1988-ban kaptam megbízást a kar dékáni teendőinek betöltésére. 1989 elején, az átalakulások idősza­kában kerültem be az országos poli­tikába. 1990-től vagyok a szocialis­ta párt képviselőcsoportjának tagja és a képviselőcsoport jogi-közigaz- gatási szóvivője. Három gyermekem van, egy unokám, aki egyéves. A feleségem szintén a szegedi egyetemen dolgo­zik, nyelvtanár. ^ \la.4<^U ÍJ. Sétány János - Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt Sétány János Békéssámsonban születtem 1933. május 10-én. 1991. szeptember 1-jétől nyugdíjas va­gyok. Feleségem Kovács Irén, aki­vel 1962. augusztus 4-én kötöttünk házasságot. Két gyermekünk szüle­tett, Iréné és János. 1955-ben szer­vezkedésben való részvételért 12 év börtönbüntetésre ítéltek, melyből hét évet letöltöttem. 1962-től a me­zőgazdaságban, majd az utóbbi 23 évben a — jelenleg MÓL Rt. — kardoskúti üzemében dolgoztam. Iskolai végzettségem: közgazdasá­gi technikumi érettségi és kőolaj-, földgázipari technikum. Egyéni programtervezetemből a 6-os számú választókörzetben: a kárpótlással földtulajdonhoz jutot­tak, s a régebbi magángazdálkodók segítése hosszú lejáratú, alacsony kamatozású (10 százalék alatti) bankhitelekkel. A föld jelzálog in­tézményének visszaállításával. A mezőgazdasági képzést a termelők körében, arany- és ezüstkalászos tanfolyamok keretében létre kell hozni, tanácsadói szolgálatot mű­ködtetni. Jószágtenyésztésben: elő­zetes kiválasztás után meghatáro­zott, jól eladható fajtajelleget része­síteni előnyben a tenyésztésben. Se­gíteni szeretném — kimondottan önkéntes alapon az új szövetkezeti forma kialakítását, mely a beszerzé­sen és értékesítésen, illetőleg a jó minőségű, magas feldolgozottságú termék előállításán, közvetlen for­galmazásán alapul. A választókör­zet intézményeiben, de egyéb intéz­ményeiben is biztosítani kell a nor­mális emberi kapcsolatokat az ügyek intézésében a korrupció tel­jes visszaszorítása mellett. Együtt­működés és segítése az egyházak­nak, rendkívül fontosságú, hogy küldetésüket — főleg az ifjúság ne­velésében — betölthessék. Fontos feladat a körzetben, de az ország egészét illetően is, a bérből és fize­tésből élők tulajdonosokká tétele. Mozgalmat kell indítanunk — a re­formokhoz hasonlóan — a MA­GYAR ÁRUK vásárlására, védővá­mos védelmére, a munkahelyek megtartására és újak létesítése cél­jából. Társadalmi és érdekvédelmi szervezetek bevonásával alapít­vány szervezését kezdeményezni a rászorulók szociális segítésére. Ujj Éva - Szabad Demokraták Szövetsége Orosházi születésű vagyok. Gyermekkoromat szüleimmel és nővéremmel Orosházán töltöttem. A József Attila Általános Iskolában végeztem tanulmányaimat, majd a hódmezővásárhelyi Frankel Leó Közgazdasági Szakközépiskolában érettségiztem. Első munkahelyem az Orosházi Városi Tanács Pénzü­gyi Osztálya volt. A Debreceni Tanítóképző Főis­kolán tanítói, a szegedi Juhász Gyu­la Tanárképző Főiskolán népműve­lői diplomát szereztem. 1983 óta népművelőként és tanárként dolgo­zom. Jelenlegi munkahelyem a bé­késcsabai Diáktanya, ahol gyer­mek- és ifjúsági programok szerve­zése mellett ifjúsági információs irodát is működtetünk. Tíz éve vagyok férjnél, férjem Sztankó Károly néptáncoktató, gyermekeink Péter és Ákos. Dr. Varga István - Magyar Demokrata Fórum 1953. október 18-án Orosházán születtem. Általános és középisko­lai tanulmányaimat szülővárosom­ban végeztem, majd a József Attila Tudományegyetem Állami- és Jog- tudományi Karán doktoráltam. Egyetemi tanulmányaim befeje­zését követően ügyvédi szakvizsgát tettem, s 15 éve gyakorló ügyvéd vagyok. Négy kiskorú gyermekem van, feleségem gyermekgyógyász szak­orvos. A Magyar Szocialista Mun­káspártnak és annak utódpártjának, az MSZP-nek soha nem voltam tag­ja­A Magyar Demokrata Fórumba 1988. szeptember 22-én léptem be, az orosházi szervezet elnökhelyet­tese, a Békés Megyei MDF elnöke és a Magyar Demokrata Fórum Or­szágos Választmányának tagja va­gyok. 1993. augusztus 21-én az MDF Békés megye 6. számú választó- kerületének országgyűlési képvise­7-es választókerület Balogh László ­Friss erőt a parlamentbe! Balogh László 36 éves mezőgaz­dasági üzemmérnök vagyok. Diplo­mámat Szarvason a mezőgazdasági főiskolán szereztem 1980-ban. Pályámat mezőgazdászként kezdtem. Újkígyóson dolgoztam az Aranykalász Szövetkezetben 1991- ig. Azóta vállalkozóként és magán­kertészként tevékenykedem. 14 éve Újkígyóson élünk a családommal. Feleségem óvónő. Két gyermekem van, László és Szabolcs. Szüléink nyugdíjasok. Magánvállalkozóként és mezőgazdasági termelőként egyaránt volt alkalmam megismerni Agrárszövetség az önálló tevékenységekben rejlő lehetőségeket és nehézségeket. A politikai rendszerváltás után hozzá kell fognunk a gazdasági rendszerváltáshoz, a piacgazdaság kiépítéséhez. Elsődleges célként meg kell szüntetni a mezőgazdaság minden területére kiterjedő válsá­got. Új alapokra kell helyezni a me­zőgazdaság irányítási rendszerét, meg kell újítani a támogatási rend­szert és meg kell állítani az agrárol­ló további szétnyílását. Abba kell hagyni azt a testvér­harcot, mely az utóbbi időben a me­zőgazdaság különböző szektorai­ban dolgozó parasztság között kia­lakult. Egyenlő esélyt kell adni a gaz­dálkodáshoz a szövetkezeteknek, az egyéni gazdáknak és a társas me­zőgazdasági vállalkozásoknak. Középtávon meg kell oldani a térség infrastrukturális elmaradott­ságát (út, telefon, csatornázás). Célom, hogy Békés megye 7-es számú választókerületében bizto­sítva legyen minden polgár tisztes­séges megélhetése. A munka- nélküliséget elviselhető keretek kö­zé vissza kell szorítani. Szövetséget kínálok minden választópolgárnak, aki felelősséget érez a magyar vi­dék, a magyar polgárosodás nemze­ti ügye iránt. Ifj. Gyuri István - Munkáspárt Almáskamaráson, Kunágotán, Mezőkovácsházán nevelkedtem. Mezőkovácsházán lakom. 41 éves, főiskolát végzett, nős, kisvállalko­zó vagyok. Feleségem postán dol­gozik, egy gyermekem van. Szüle­im nyugdíjasok. Battonyán érettségiztem, utána mezőgazdasági gépszerelőként dol­goztam, majd 1977-től a BM állo­mányában teljesítettem szolgálatot 1992-ig, amikor egészségügyi okok miatt nyugállományba kerültem. Azzal a meggyőződéssel és ten- niakarással indulok a Munkáspárt jelöltjeként, hogy szolgáljam a dol­gozó emberek érdekeit A 7-es számú választókerület la­kosságának életkörülményeit meg­határozza a mezőgazdaság. Megvá­lasztásom esetén a mezőgazdaság fellendítése érdekében az alábbia­kért fogok küzdeni: — befejezni a tulajdonviszo­nyok rendezését, esélyegyenlősé­get biztosítani a különböző tulaj­donformáknak: magán-, szövetke­zeti, állami tulajdonnak, — biztonságot a termelésben, ér­tékesítésben, ehhez új támogatási politikára és garantált felvásárlásra van szükség, — megfelelő vámokkal kell vé­deni a hazai termelést. Ezenkívül választókerületem­ben harcolni fogok: — a munkanélküliség csökken­téséért új munkahelyek teremtésé­vel, — a nyugdíjkorhatár jnegtartá- sáért, nyugdíjak reálértékének meg­őrzéséért, — a fiatalok első munkahelyé­nek alkotmányos jogkénti biztosítá­sáért, — új egészségügyi politikáért, amely mindenki számára állampol­gári jogon biztosítja a térítésmentes orvosi ellátást, — a térség elmaradottságának felszámolásáért, útépítés, gáz, víz, telefonhálózat bővítéséért. Kérem, támogassanak bennün­ket, szavazzanak rám és a Munkás­pártra, jussunk együtt a parlament­be!

Next

/
Oldalképek
Tartalom