Békés Megyei Hírlap, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-22 / 44. szám

y 1994. február 22., kedd CSALÁDI OLDAL JcK 9 \------------------------------------------------------------------fig Megérjük-e a nyugdíjas éveket? Vérkészitmén‘vek aids-ellenes ö J J » J biztonsággal Vajon mi nők, megérjük-e a nyugdíjas éveket? Egészségügyi fórum Orosházán Szerdán déluán 14 óra 30-tól az orosházi városi önkor­mányzat kórházának nagyter­mében egészségügyi fórumra várják a város érdeklődő pol­gárait. Az MDF orosházi szer­vezete meghívására érkezik a kórházba dr. Pusztai Erzsébet, a Népjóléti Minisztérium ál­lamtitkára. Ismerkedik a kór­ház napi életével, majd vála­szol a lakossági kérdésekre. Tájékoztatás a Népjóléti Minisztériumban Az egészségügyi finanszíro­zás reformja kapcsán felvető­dő kérdésekre válaszolnak a tárca szakértői a szakrende­lőkben, kórházakban, kliniká­kon dolgozóknak április 6-án és május 4-én 13 és 16 óra között a Népjóléti Minisztéri­um székházában; Budapest, V. Arany János utca 68. VIII. emelet. Azokat a betegeket, akiknek kérdésük van az egészségügyi reformmal kap­csolatosan az ügyfélszolgálati iroda tájékoztatja naponta Sí­től 15 óráig. A helytörténeti klub öröme A helytörténeti nyugdíjas klubnak a közelmúltban ver­ses-énekes műsort mutatott be a békéscsabai 11. számú álta­lános iskola 4/B osztályának színjátszó csoportja. Hasonló élményt ritkán szereznek nyugdíjasoknak, mint ezek a gyerekek az idő­seknek. Kapcsolatukat a jövő­ben is szeretnék fenntartani. (folytatás az 1. Oldalról) hogy a nyugdíj vagy az egész­ségügyi önkormányzat szak­embereitől véleményt sem kér­nek, a különböző pártok képvi­selői „bedobnak” egy-egy ja­vaslatot, amely ha népszerű, a törvény része, a képviselő nép­szerűsítője lehet. Erre volt már példa, amikor a táppénz össze­gét módosították január 1-jétől, a százalékcsökkentés persze nem tartozik a népszerű intéz­kedések közé. Dr. Fejes László, az Országos Egészségbiztosítá­si Pénztár főigazgatója ezzel kapcsolatosan felvilágosított bennünket, hogy a betegek nem kapnak kevesebb pénzt az előző év hasonló időszakához viszo­nyítva, mert az Alkotmánybíró­ság döntése alapján más lett a táppénzkiszámítás alapja. Fel­vetésünkre, mely szerint az em­berek állásukat féltve nemigen mernek táppénzre menni (a gyógyulás hiánya pedig ellent­mond a Népjóléti Minisztérium egészséget megőrző program­jainak), 1993-ban mégis 6 milli­árd forinttal többet fizettek ki táppénzre, mint 1992-ben. (Bi­zonyosan nem Békés megyé­ben, mert itt köztudottan mindig alacsonyabb volt a táppénzesek száma az országos átlagnál.) Egyszóval születő demokráci­ánkban javasoljon csak minden képviselő lelkiismerete és belá­tása szerint, de a döntésekbe lehetőleg szakembereket is vonjanak be. Visszatérve a női nyugdíj- korhatár témájára, kétségte­lenül rövid az idő a törvény bevezetéséig. A magam példá­ját ismerve a legjobban, bor- zongok már a gondolatra is, hogy éppen azok közé tarto­zom, akik minden egyes „lép­csőnél” a hosszabbítások örö­mét élvezhetném. Azaz csak 60 éves koromban mehetnék nyugdíjba, nevelhetném meg­születendő unokáimat. A két­ség nyilván nemcsak bennem merül fel, megérem-e azt az időt? A rugalmas nyugdíjba- menetel lehetőségét igenis meg kell adni a nők számára! Bár ha a nyugdíj rohamos inf­lálódására gondolok, a rugal­massággal bizonyosan csök­kentett nyugdíjösszeg jár és aki igénybe veszi, hogyan fog belőle megélni, az ma még rej­tély. A nyugdíjönkormányzat felvetése mindenesetre indo­koltjogos. Olyankor kénysze­rítené munkára az új törvény az igencsak elhasználódott (bár a férfiaknál ma még to­vább élő) nőket, amikor mun­kanélküli fiatalok százezrei számára szabadulhatnának fel állások. Az önkormányzat egyéves moratóriumra is gon­dolhat abban az esetben, ha nem születik meg parlamenti döntéssel szentesítve a rugal­mas nyugdíj igénybevételének elképzése. Halasszák el egy évvel a törvény életbelépteté­sét. Netán még arra is gondol­hatunk mi egyszerű honpolgá­rok, hogy ilyen munkanélküli­ség mellett le is vehetnék a témát napirendről. Egy jobb gazdasági és egészségi állapo­tú országban (évek múlva csak eljutunk odáig) vessék fel is­mét a nyugdíjkorhatár meg­hosszabbításának kérdését. Bede Zsóka A Human Rt. és a Hoechst Frankfurt am Main egyik le­ányvállalata, a Behringwerke AG a közelmúltban vérplaz­mából előállított készítmé­nyek gyártásáról szerződést írt aiá, melynek keretében lehe­tővé válik, hogy a Human Rt. a Behring előállítási licence alapján VIII-as és IX-es véral­vadási faktorokat gyártson. A VIII-as és a IX-es véralvadási faktorok életfontosságúak, a vérzékeny betegek kezelésé­ben elengedhetetlenek. A Hu­man és a Behring szerződése 1994. január 1-jén lépett élet­be, időtartama 10 évre szól. A szerződés lehetővé teszi, hogy a Human a Behringwer- ke technológiáját alkalmazva vérplazmából vírusmentes gyógyszereket állítson elő. A Behringwerke által kidolgo­zott gyártási technológiával a plazmakészítmények útján át­vitt vírusfertőzés lehetősége emberi számítások szerint ki­zárt. A Behringwerke volt vi­lágszerte az első cég, amelyik már 1981-ben olyan VIII-as faktor készítményt hozott for­galomba, amelynek vizes ol­datát 10 órán keresztül 60 fo­kon hevítették (pasztőrözték). Ezáltal a vérzékeny betegek, akik a májgyulladással és an­nak valamennyi szövődmé­nyével szemben a legveszé- lyeztetebbek, hepatitis B ví­rusmentes készítményhez ju­tottak. Akkor még az AIDS- betegséget okozó HIV-vírus ismeretlen volt. Kísérletesen csak 1985 közepén igazolták, hogy ez a pasztőrözési eljárás a HI-vírust is biztosan inakti­válja. A Behring werke 1985 tavaszáig valamennyi alvadá- si faktorának gyártásánál ezt a pasztőrözési eljárást vezette be. Mindmáig egyetlen olyan HIV-fertőzés sem ismert, amelyet pasztőrözött Behring készítmény okozott volna. A Behringgel történő együttműködés kapcsán a Hu­man magyar véradók plazmá­jából előállított legjobb minő­ségű vérkészítményekkel tud­ja a belföldi igényeket fedezni. Ehhez a gödöllői üzemében 500 millió forint értékű mű­szaki beruházást hajt végre. A Human és a Behring kö­zötti szerződés alapján a Hu­man szakértőit a Behring mar- burgi székhelyén képezik ki, majd 1994—95 folyamán a Behring technikusai segítsé­gével állítják be a gyártási technológiát Gödöllőn. A Behring módszer szerinti gyártást előreláthatólag 1995 közepén, a megfelelő üzemré­szek kiépítése és felszerelése után kezdik el. A dinamikusan fejlődő Hu­man az egyetlen olyan gyógy­szergyár, amelyik Magyaror­szágon vérkészítményeket állít elő. A cég ezenkívül szérumo­kat és vakcinákat, valamint li- cencek alapján gyógyszereket és genetikus készítményeket termel. Érdeklődő kérdéseiket az alábbi címen várjuk: Hoechst Hungária Kft., dr. Péter Sándor 1051 Budapest, Bajcsy-Zsi- linszky út 12. Tel.: 117-9011; Human Oltóanyagtermelő és Gyógyszergyártó Rt., dr. Schnit­zer Ferenc 2101 Gödöllő, Tán­csics M. u. 82. Tel: (28) 20-733. Család - egészség - felelősség Családfa-mília vetélkedő Almáskamaráson Menhely a város szélén Hogyan győzzük meg gyer­mekünket, hogy a hétvégi té­vézés helyett az egészséges testmozgást válassza, vagy milyen mesével csábítható ágyba, az alvás ellen tiltakozó kisgyerek? — többek között erre adott választ a játékos fel­adatmegoldás a hétvégén Al­máskamaráson rendezett Csa­ládfa-mília felmenő rendszerű vetélkedő területi versenyén. Az ENSZ által meghirdetett Családok Nemzetközi Évéhez csatlakozva a Józan Élet Egészség- és Családvédő Or­szágos Szövetség, valamint a Népjóléti Minisztérium pályá­zati felhívására egyszerre 11 helyszínen — köztük Almás- kamaráson — tartották az or­szágos selejtezőt. A verseny helyszínéül választott új tor­natermet Ambrus Attiláné pol­gármester kezdeményezésére a helyi önkormányzat és falu- közösség ajánlotta fel. Mint megtudtuk, a selejtező meg­hirdetése után a Békés Megyei ÁNTSZ elsőként jelentkezett a rendezés lebonyolítására. Emellett a megyei képviselő- testület, több személyiség és jelentős számú intézmény vál­lalt védnöki, szponzori felada­tot az igen nemes célt szolgáló családi vetélkedéshez. Ez al­kalommal 9 család mérte össze „erejét”, akik a megye más-más részeiből érkeztek. A zsúfolásig telt teremben a nagy érdeklődés mellett zajló feladatmegoldások elsősor­ban a családok belső biztonsá­gát, a több generáció együtté­lésének előnyeit, segítőkész­ségét, a szeretetteljes családi háttér összetartó erejét példáz­ták. Az egész napos versengés jó kedvben, játékos hangulat­ban telt, amely a résztvevők kitartásán, lelkesedésén is mú­lott. Elsőként versben, dalban, néhol zenekísérettel mutat­koztak be az egyes családok, majd az írásbeli feladatok köz­ben ügyes kezek készítették a gyermekrajzokat és a fakanál­bábukat. A családok megbir­kóztak olyan feladatokkal, mint az egyhetes úti patika összeállítása, egy vízparti nya­raláshoz, vagy a még haszno­sítható háztartási hulladékok szétválogatása illetve a zokni- stoppolás és a gerincjavító tor­na. Külön versenyszámként szerepelt a KRESZ-verseny, s pihenésképpen a végére egy játékos sportvetélkedő került. Szoros küzdelem után a kö­zépdöntőbe végül a gyulai Pet- róczki család jutott tovább, akik — mint azt dr. Simon Imre, a zsűri elnöke és dr. Kiss Viktória megyei tiszti főorvos, a rendezvény fővédnökei megerősítették — a legtöbb eredetiséget felmutatva mél­tán képviselik a megye színeit az országos versenyen. Nem tudom, a kedves olvasó hallott-e arról, hogy Békéscsa­bán van egy kutyamenhely? Mert én bizony nem tudtam róla. Ez persze semmit sem jelent. A Kétegyházi úton, jó kilométernyire a várostól, egy enyhe kanyarban tábla jelzi a „gyepmesteri telep”-et. Nem elég, hogy a téma le­hangoló, elkeserítő képet mu­tat a telep környéke is. Valakik a szomszédságban nem tiszte­lik a környezetet. Szenny borít mindent! Állítólag már felhív­ták erre a körülményre a kör­nyezetvédők figyelmét... Mégis! Maradt minden a régi­ben. Kísérőm Kurecskó Mihály, a Városgazdálkodási Vállalat igazgatója: — A telep üzemeltetői mi vagyunk — tájékoztat. — A lehetőségekhez képest a mi * területünkön igyekszünk ren­det tartani. A területünk telí­tett, pedig nemrégiben a dup­lájára bővítettük a korábbihoz képest... Közbeszólásommal meg­szakítom mondatait: — Jézu­som! Ide lótetemet is hozhat­nak? Megérkezésünkkel egy időben ugyanis egy Zsigulival vontatott utánfutón kimúlt lo­vat hozott három férfi. Még téblábolnak pár percig a kon­ténerbe tett hulla körül, aztán elszáguldanak a sárga kocsi­val. — Ezekben legalább volt annyi tisztesség, hogy nem vala­hol egy mezőn szabadultak meg elpusztult állatuktól... — jegy­zem meg. — Úgy tudtam, hogy csak kisállatot szállíthatnak a telepre. Rosszul informáltak? — A nagyobb állatokat a hódmezővásárhelyi állatife­hérje feldolgozó munkásai konténerben elszállítják — tá­jékoztat az igazgató. —Az emberek többsége ta­lán nem is tudja, mi a teendője az elhullott és a megunt állata­ival. — Ha bejelentik, ki­megyünk a tetemekért. A tele­fonkönyvben megtalálható a gyepmesteri telep és a kutya­menhely címszó alatt is. — Önök itt mit csinálnak az elhullott kisállatokkal? — Ahogyan a lótetemnél is említettem, ezeket is hetente kétszer elszállítják Hódmező­vásárhelyre. — Viszonylag mostohák a körülmények. Látom, hordók­ba bújhatnak el az eső, hó elől. Ezek szerint nincs pénz arra, hogy ólakat építsenek? — Nézze, az önkormányzat a kutyamenhelyre bruttóban 1 millió 200 ezer forintot tudott fordítani. Ez pedig nagyon ke­vés. Arra elég, hogy két főállá­sú dolgozót alkalmazni tu­dunk. Egy gyepmestert és egy telepőrt, aki nappal vigyázza az állatokat. —Honnan szállítják az álla­tok élelmét? — Ételmaradékot a 611-es iskolából, hulladékot pedig a Bameváltól. — Van itt kiskutya, nagyku­tya, ilyen-olyanfajta. Jelenleg hányat tudnának kiajánlani? — Legalább hetvenet. —Keresik egyáltalán a ház­őrzőket? — Inkább a nagykutyákat — szólal meg a gyepmester, Lipták István, akiről azt hal­lottam, nagyon lelkiismerete­sen végzi a munkáját. — Far­kaskutyát, akárhány is lenne, mind elvinnék. Csak ez a sze­gény, öreg, vak Cézár nem kell már senkinek. Itt él legalább négy éve, nyolc éves volt, ami­kor a menhelyre került. —Lipták úr, hány éve végzi itt a feladatát? — Öt. — Egyáltalán minek épült ez a telep? — Úgy tudom — válaszol kérdésemre ismét a gyepmes­ter —, hogy a nyolcvanas években dögtelepnek... * Bemerészkedem az elkerített területre. A kutyák körbevesz­nek. Vajon mit érezhetnek? A gyepmester bottal tartja távol őket, nehogy megharapjanak. Egyikről sem látom, hogy tá­madni lenne kedve. Olyan nagy szomorúság fog el. Ezek­nek az állatoknak — elvben — mindnek volt gazdája. Miért haragudhattak meg ezekre a köztudottan hűséges állatokra, hogy elzavarták, kicsapták őket? Ahogyan állok a négylá­búak között, nyílik az egyik ólajtó és abból félig kimerész­kedik Lassy, a farkaskutya. Vak. Olyan a két élettelen sze­me, mintha üvegből lenne. Szegény. Kit szolgált vajon hűséggel, míg fiatal volt? És ki lehetett olyan kegyetlen, hogy kidobja, amikor beteg és öreg lett? Nincs kedvem tovább a tele­pen maradni... Ha nem segít­hetek, miért nézzem a sok sze­rencsétlen állatot? Látom, az igazgató is moz­dulni szeretne az ügy érdeké­ben: — Tudja az állatvédők ki­kinéznek olykor, hogy nincs-e rossz dolguk az állatoknak, nem bántják-e őket? Ezen kívül ők sem sokat tehetnek. Talán az lenne a megoldás, ha egy alapítványt hoznának lét­re. Béla Vali H.M. CSALÁDRA MINDENKINEK SZÜKSÉGE VAN, A CSALÁD MINDENKIRE SZÁMÍT. Vannak a menhelyen kőből épített kutyaólak, de már kitehető rájuk a „megtelt” tábla. A többi négylábú vashordóba bújva próbál védekezni az időjárás viszonttagságai ellen A SZERZŐ FELVÉTELE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom