Békés Megyei Hírlap, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-10 / 7. szám
^írékés megyei hírlap KISOSZ-csoportgyűlés A KISOSZ Békés megyei szervezete Szeghalmon, a Pá- kásztanya vendéglőben ma 18 órakor csoportgyűlést tart. A téma az 1994. évi adójogszabály. Képviselői fogadóóra Dr. Sarkadiné dr. Lukovics Éva országgyűlési képviselő fogadóórát tart január 13-án, csütörtökön 14—16 óráig Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Házban (Féja Géza tér 1.). Szűkös a költségvetés Az előzetes tervek szerint Bél- megyer idei költségvetése mintegy 25 millió forint lesz. Már most látszik, hogy a rendelkezésre álló pénz kevés lesz, a normatív állami támogatásból nem tudnak talpon maradni, ezért pályázatok útján igyekeznek több pénzhez jutni. Legnagyobb támogatásra az iskolának van szüksége, ahol az állami támogatás mértéke 5,5 millió forint, ezzel szemben ’93-ban az intézmény működési költsége 13 millió forint volt. Az ön- kormányzat december 29-én minden adósságát kifizette, az új esztendőt viszont üres kasszával kezdte. Helyi adók A mezőhegyesi önkormányzat 1994-ben a magánszemélyek kommunális adójából 1,5 millió, a vállalkozók kommunális adójából 2,5 millió, az iparűzési adóból pedig 11 millió forint bevételre számít. Elkelt négyláncosok Hosszú folyamat végére értek Dobozon december közepén. A helyi földárverésekre tettek pontot az úgynevezett négyláncosok meghirdetésével. A településen ezeket a földeket korábban is művelték a gazdák, s a legtöbb négyláncost a korábbi művelője szerezte meg az árverésen. Útfelújítás Mezőhegyesen a közelmúltban felújították a temetőhöz vezető utat és kerékpárutat. A két beruházás 3 millió forintba került, ebből 2 milliót pályázaton nyert pénzből fedezett az önkormányzat. Sítábor A Kamuti Általános Iskola huszonkét tanulója a közelmúltban egyhetes sítáborozáson vett részt Lengyelországban. Ez volt az első ilyen jellegű kezdeményezés, a gyerekek jól érezték magukat, s a sikernek biztosan lesz folytatása. „NINCS KARD, MELY JOBBAN NYÚZ, NYU- VASZT, MINT AZ ÚRRÁ-EMELT PARASZT.” (Grimmelshausen) A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a nyerőszámok: 15, 23,26,28,32,33. Pótszám: 40. A joker nyerőszámai: 76264 3. (MTI) KORKÉP 1994. január 10., hétfő Q A „kazánkirály” Békéscsabán Maradandót alkotott (Folytatás az 1. oldalról) politikai párt, s a közeljövőben nem is kíván azzá válni. Hangsúlyozta, hogy a vidékre koncentrálva — központjuk is ezért van Gyöngyösön—elsősorban a gazdaság kérdésével kívánnak foglalkozni. Véleménye szerint a mélyponton lévő magyar gazdaság helyzete kriminális, megváltoztatásához elsősorban helyre kell állítani a termelőpotenciált, ki kell futtatni a meglévő találmányokat és a gyakorlatban is teret kell adni a vállalkozásoknak. „Csak tisztességes törvények között születnek tisztességes állampolgárok, a jelenlegi törvények még a legbecsületesebbeket is csalásra kényszerítik. A jelenlegi problématömegből nem a rabló kereskedő tőke, hanem a működő tőke fogja kiemelni az or(Folytatás az I. oldalról) végzett munkák szerepelnek. Ezt mi nem is vitattuk, hiszen mi tőle nem ezen munkák ellenértékét kértük, hanem amiket még novemberben kellett volna kifizetnie. Ezek után csütörtökön mi az építési területről kibontottunk és elszállítottunk mintegy 150 ezer forint értékű anyagot. —Ebben szerepelt olyan tétel is, amelyet a novemberi számlával a megrendelő kifizetett? — Igen, a harmonikaajtót is elvittük, ám ennek az oka az, hogy az ajtót műszaki okok miatt mindenképpen ki kellett volna cserélnünk. — Ekkor volt az összetűzés Somogyi úrral, ugye? Legfejlebb húsz családban örülhetnek ma a kábeltévé, a műholdas csatornák szolgáltatta műsorbőségnek Dobozon. (A szerencsések a Magyar Televízió 1-es és 2-es műsorát, egy szerkesztett helyi és hat műholdas adást láthatnak — a tapasztalatok szerint jó minőségben — televíziójukban.) Mint korábban beszámoltunk róla, a békéscsabai Sat-Elektronik az elmúlt esztendő szeptemberében kezdte el a hálózat kiépítését a szágot” — mondta a potenciálisan hétmillió taggal számoló, pártokon feletti szervezet alelnöke, majd átadta a szót Morvái Ferencnek. Az egyhónapos múlttal rendelkező ÁÉSZ elnöke beszédét azzal a megállapítással kezdte, hogy a lakitelki ígéret nem valósult meg, a Kádárrendszer helyett nemv több, „csak valami más” van jelenleg az országban. „Az állampolgárokat mindenki elhagyta, a szakszervezetek, a pártok nem értük vannak, a törvényeket a nevünkben, de ellenünk hozzák meg a Parlamentben” — summázta az ország egyik legrégebbi vállalkozója. A szövetségről szólva kiemelte, hogy bármely párt tagja csatlakozhat hozzájuk, hiszen összefogásra kívánják felszólítani életterünk megvédése lőnk minősíthetetlen hangon támadt rá az ott tevékenykedő embereimre és rám is. Erőszakra nem került sor, bár például engem Somogyi úr megfenyegetett, hogy agyonver. Fontosnak tartom, hogy mi csak olyan anyagot vittünk el, amihez jogunk volt, és erősen túlzó az a megállapítás, hogy romboltunk. Megítélésem szerint a bontás során okozott kár legfeljebb párszáz forint lehet, amit két kőműves egy-két óra alatt helyrehoz. Az ügyet bíróság elé visszük, hiszen a megrendelőnk jogos és általa megígért pénzünket nem fizette ki. A rendőrségen a történtekkel kapcsolatban annyit mondtak el, hogy az ügyben a vizs- • gálát megkezdődött. nagyközségben, s várhatóan 1995. augusztus 31 -éig fejezi be a munkálatokat. A falubeliek közül eddig körülbelül háromszázan kérték a műholdas csatornát, de várhatóan bővülni fog az igénylők köre. A stúdiónak a helyi művelődési ház adott otthont. A beruházás jelenleg áll, mert csak meghatározott hőmérséklet felett végezhetik a bekötéseket. A folytatásban a tavasz megérkeztétől reménykednek a doboziak. érdekében a magyarságéjt felelősen gondolkodókat. O maga a közeljövőben Torgyán Józseffel és Csurka Istvánnal kíván tárgyalni, de bármely párttal, társadalmi szervezettel készek az együttműködésre, amellyel megtalálják a közös érdekképviseleti területeket. Morvái Ferenc befejezésül elmondta, hogy jelenleg legfontosabb feladatuknak az emberek meggyőzését tartják a parlamenti választásokon való részvétel fontosságának felismerése érdekében, hogy elkerülje az ország a visszarendeződést. A szónokok beszédeit a résztvevők kérdései követték, amelyek leginkább a szövetség érdekérvényesítésének módozataira vonatkoztak. Vasárnap az elnökség Hódmezővásárhelyre utazott Csongrád megyei fórumuk megtartására. L. M. Díjat alapít a Békéstáji Művészeti Társaság Az 1991-ben szerveződött képzőművészeket, iparművészeket, művészeti írókat tömörítő társaság tisztújító közgyűlést tartott január 6-án, tagjai közül megválasztotta új ügyvivő testületét és tisztségviselőit. A társaság elnöke Lono- vics László festőművész, alelnöke Szilágyi András művészeti író lett. Elnökségi tagok Csuta György. Várkonyi János, Vágréti János festőművészek, Varga Géza szobrászművész, valamint Cs. Tóth János művészeti író. A Békéstáji Művészeti Társaság legfőbb célja a polgárok esztétikai kultúrájának fejlesztése és magasszintű kielégítése értékteremtő műtárgykultúrával és művészeti ismeretterjesztéssel. Elsődleges feladat — a gátló körülmények ellenére — az önálló arculatú galéria létrehozása. Az egyesület kiadta katalógusát, elhatározta, hogy nem pénzdíjas szakmai díjat alapít, amit közgyűlési jóváhagyással adományoz megyei rendezésű, de országos kitekintésű tárlatokon. A közgyűlés élénk eszmecserével ért véget, amiben fő hangsúlyt a megyei és városi vezetés alkotóművészekkel szembeni érdektelensége kapott. Sz. A. Felszámolt kft. Tarhoson A Tarhosi Kaleidoszkóp Kézműves Szolgáltató Kft. november végére százezer forint veszteséget „hozott össze”. Az egyszemélyes, kosárfonással foglakozó kft. az önkormányzat tulajdonában volt, ezért a képviselő-testület felszámolta. Az ott dolgozó huszonöt kosárfonó nem maradt munka nélkül, valamennyien helyben, szakmájukban el tudtak helyezkedni. Közlekedési baleset: öt súlyos sérült! Lapzártakor kaptuk a tájékoztatást a rendőrségtől, mely szerint vasárnap 17 óra után súlyos közlekedési baleset történt Gyula külterületén, az ele- ki és a kétegyházi út kereszteződésének közelében, ahol két személygépkocsi összeütközött. A balesetnek öt súlyos sérültje van. (Folytatás az 1. oldalról) felvirágoztatása érdekében. Praktikus kérdésekben tett felszólalásait a korabeli sajtó nagy szimpátiával idézte, kiemelve, hogy Göndöcs Benedek a kétkezi emberek életének mély ismeretével rendelkezett, s boldogulásuk elősegítését tűzte zászlajára. Helytörténészi, a civil szférát szervező, mecénási, városszerveA tavalyi „főpróba” után ismét újévi fogadásra hívta a város lakóit Gyula város polgármestere. Szombaton este a városházán újévi hangversenyt is rendeztek, melyen a Békéscsabai Városi Kamarazenekar — vagy ahogy a műsort szervező és vezető gyulai zeneiskola-igazgató, Marton György szívesebben nevezte: vonós kamarazenekar—lépett fel. A városháza zsúfolásig megtelt dísztermében szárnyaló és közismert dallamok invitálták világ körüli utazásra az est közönségét. (Mely soraiban — a tavalyihoz képest — örvendetesen megszaporodtak a hivatalt nem viselő, tisztséget el nem látó gyulaiak.) Az 1989-ben alakult együttest a Békéscsabai Szimfonikus Zenekar legjobb vonósai alkotják. A zenészek ezúttal is a megye minden részéből „zarándokoltak” Gyulára. (Bár a város zenei élete éppen csak ébredezni látszik Csipkerózsika-álmáA Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt orosházi szervezete január 9-én este lakossági fórumot rendezett Orosházán a Pacsirta utcai pártok házában. Egy sorozat vette kezdetét ezzel a rendezvénnyel, ahol előadóként megjelent dr. Kávássy Sándor országgyűlési képviselő és dr. Bemáth Balázs, az FKGP főügyésze is. Az ilyen és ehhez hasonló fórumoknak (a választásokig rendszeresen szervezik) az a céljuk, hogy az emberekkel megismertessék a párt politikáját, és természetesen meghallgassák a lakosság véleményét — tájékoztatta a megjelenteket Kiss Sándor, a helyi szervezet elnöke, majd a párt alelnöke, Kávássy úr szólt a gazdatársakhoz. — Túl sok örömre nincs okunk — mondta a szónok és felsorolta azokat a hibákat, zői és egyéb más tevékenysége önmagában is önálló előadások tárgya lehetne. Czeglédi Imre idézetekkel gazdagon tarkított, élvezetes és humorral átitatott előadása végén azzal vonta meg Göndöcs Benedek munkásságának mérlegét: „Korának pótolhatatlan egyénisége volt, s amit alkotott, maradandónak bizonyult.” K. A. J. ból, a gyulai közönség felkeresése kihívás minden muzsikus számára. Erről a hangverseny- mester, Tóth István által irányított zenekar is meggyőződhetett: ördöngös játékukat szűnni nem akaró, fergeteges tapssal köszönte meg a publikum. A zenészek a ráadás után a közönség dübörgő vastapsa közepette hagyhatták el a termet.) A szárnyaló jókedvvel jellemezhető koncert után dr. Pocsay Gábor polgármester szerény fogadáson látta vendégül az érdeklődőket. Előre elkészített beszédét félretéve rövid köszöntőt rögtönzött, melyben elmondta, hogy „ez az év nem lesz könnyebb az előzőnél, inkább nehezebb”. Ennek ellenére a város néhány esélyét hozta szóba: az idegenforgalom lehetőségeit, s még inkább Gyula humán erőforrásait, az oktatást és az egészségügyet. Végül boldog új évet kívánt a jelenlevőknek, Gyula polgárainak. amiket 1990 óta az Antall-kor- mány elkövetett. Az elhunyt politikus kapcsán így summázta véleményét az ország- gyűlési képviselő: — Nekünk, kisgazdáknak semmi okunk, hogy sirassuk. Cselédpártot akart belőlünk csinálni, de mi nem hagytuk. Torgyán József kivezetett minket a koalícióból. Ha mögénk sorakozik fel a falu, a termelőszövetkezeti tagság, a kispolgárság, a régi kisbirto- kosság, a magáratalált értelmiség és minden keresztény ember — mert a mi pártunk, a kisgazda párt az egyetlen keresztény párt Magyarországon! —, akkor jelszavunkhoz híven képviseljük mindenki érdekeit. A meghívott vendégek előadásai után a hallgatóság tehette fel kérdéseit. Cs. I. Sarokba szárítva Nem ette meg a kutya... Ebben a januári tavaszban igazán az a legjobb, hogy kíméli a pénztárcánkat. Azt hiszem, sokadmagammal még azt is elnézzük ezért az időjárásnak, hogy nincs igazi téli hangulatunk, és az apróságok bizony hiányolják a havat. Mint sokat autózó ember kifejezetten örülök, hogy nem havas, csúszós úton kell nap mint nap vezetnem. Most persze úgy illene, hogy bölcs öreg módjára figyelmezetni kellene mindenkit, hogy nem ette meg a kutya a telet, lesz még hó és hideg az idén. Nem teszem, ezt Önök nélkülem is jól tudják. Inkább örülök a váratlan napsütésnek és az enyhe tavaszban sétálok egyet. Miközben a Berettyó partján gyalogolok, azon tűnődöm, mit is várhatok az „igazi” tavasztól, majd márciusban. Ettől elborul a kedvem, hiszen akkortájt már javában dúlni fog a választási küzdelem, és az előjelekből ítélve a téli tavasznak akkor lesz itt a böjtje. No nem az időjárást tekintve, hanem a politikai csatározásokat nézve, ahol fagyos légkör és (el)csúszós út lesz a jellemző. G.la Károly Elszámolási vita - lángvágóval — Igen, mivel a megrendeGila Károly A kivitelező emberei csütörtökön délelőtt kibontották a korábban beépített ajtót és bejárati portált, majd el is szállították az építkezésről / „All a kábel" Dobozon Újévi hangverseny és fogadás Gyulán K.A.J. Kisgazda esték