Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)
1993-12-20 / 297. szám
«&BF.KÉS MF.OVF.I HÍ8UPKÖRKÉP 1993. december 20., hétfő o Gyászolt a nemzet Karácsonyi ünnepség a zeneiskolában Narancsszüret Gyulán Meghallgatják a gyulaiakat Közmeghallgatást és testületi ülést tart december 27-én 14 órától Gyula város képviselőtestülete. A két, egymást követő tanácskozásra a polgármesteri hivatal dísztermében kerül sor. Véradók köszöntése December 17-én délelőtt véradást szervezett Szeghalmon a helyi vöröskereszt, melyen 131-en vettek részt. Ezt követően Őz Ferenc, a vöröskereszt megyei titkára kitüntette a sokszoros véradókat, akik negyven, ötven, hatvan sőt nyolcvan alkalommal adtak vért rászoruló embertársaiknak. / Árhullám a Körösökön A román vízügyi szervek értesítése szerint a Fekete-Körösön közepes méretű árhullám levonulására lehet számítani. Tegnap reggel a Fekete-Körös elérte az Anti vízmércén az 1 fokot, ennek megfelelően a készültségi intézkedéseket a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság megtette. A levonuló árhullám következtében a Kettős-Körösön Békésnél megszűnt az Élővíz-csatorna gravitációs kifolyása, s így a Békés III. szivattyútelepet napi nyolc órai műszakban üzembe kellett helyezni. Mellbe szúrta feleségét Életveszélyt okozó testi sértés alapos gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség H. A. sarkadi lakost. A férfi Csillag utcai lakásukban szombaton este családi vita közben mellbe szúrta feleségét, akit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. Szobatűz Battonyán, az Arany János utcában egy magánlakás két szobájának berendezési tárgyai égtek le vasárnap hajnalban. A becsült kár 100 ezer forint. A tűz keletkezésének okát vizsgálják. Személyi sérülés nem történt. Fogadóóra Sarkadiné Lukovics Éva, Békéscsaba SZDSZ-es ország- gyűlési képviselője december 23-án, csütörtökön 14-től 16 óráig képviselői fogadóórát tart a Szabad Demokraták Szövetsége Szabadság tér 10. szám alatti irodájában. „A BÖLCSESSÉG LEGFŐBB TISZTE ÉS TANÚJELE, HOGY A TETTEK A SZAVAKKAL ÖSZ- SZECSENGJENEK.” (Seneca) 1--------------AUSthlA 1 £ 0>] 70 A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint az 50. játékhét nyerőszámai a következők: 4,5,7,8,20,30, a pótszám 16. A Jokerszám: 495474. (Folytatás az 1. oldalról) lalt, azt, hogy hazánkat békés úton az elnyomásból a szabadságba vezeti — jelentette ki búcsúztatójában Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek. Ezután Hegedűs Lóránt református püspök leszögezte: Antall József munkálkodása alatt megértük, hogy a legállandóbbnak tartott emberi hatalmak meginogtak, és „kéz érintése nélkül kő hullott alá”. Ezt követően Harmati Béla evangélikus püspök mondott imádságot: „Jézus, hálát adunk neked miniszterelnökünk koporsója mellett mindazért a jóért, amit általa adtál övéinek, családjának, népének, országának és ennek a világnak”. A magyar zsidóság nevében Schweitzer József főrabbi imádkozott. Emlékeztetett: a kormányfő utolA közelmúlt néhány bűnesetének tettesei kerültek megérdemelt helyükre, ez volt annak a sajtótájékoztatónak a lényege, amit szombaton délután tartott a Szeghalmi Rendőrkapitányságon Szántó Lajos százados és Ladányi János őrnagy. Elsőként a szerda éjszakai betörés tettesei kerültek kézre, már csütörtökön délelőtt. Ők voltak azok, akik Szeghalmon a Delta Áruház ruházati osztályáról vittek el több százezer forint értékű árut. A négytagú banda tagjai közül egy fiatalkorú, ám a többiek is huszonöt év alattiak, többségük büntetett előéletű. A csütörtöki őrizetbevételnél még csak mint számításba jöhető bűnelkövesó utasításai egyike volt, hogy az 1944-ben halálra vitt 600 ezer honfitársunk emlékét a jövő esztendőben kínhaláluk 50. évfordulóján a nemzet kegyelete miként örökítse meg. A határon túli magyarság nevében Tőkés László nagyváradi református püspök búcsúztatta Antall Józsefet: „Gyászra fordult a mi szabadulás feletti örömünk egy pillanatra, hiszen épp vezéralakja tűnt ki a világból idő előtt.” A sírba — ősi szokás szerint — az első marék földet Bőibe - ritz Pál dobta. A sír behantolása után a család, a Magyar Demokrata Fórum és a kormány koszorúját helyezték a sírra, a többi koszorút a sír mellé fektették. Az elhunyt kormányfő végső nyughelyét egyszerű—Dr. Antall József, 1932—1993 feliratú — fakereszt jelöli. (MTI) tők szerepeltek, azóta már beismerték a betörést. Péntek óta előzetes letartóztatásban vannak, a nyomozás még folyik. Közel egyhónapos betöréssorozat tetteseit fogták el a hét végén a szeghalmiak. Hajdú- Bihar megyei kollégáikkal együttműködve pénteken őrizetbe vették az egyik, szombaton hajnalban a másik gyanúsítottat. A két sárrétudvari személy bűnlajstroma meglehetősen tekintélyes, a nemrég a környéken történt betöréseket ők követték el. November 26- án ők törtek be Füzesgyarmaton a Mátyás utcai könyvtárba, az ugyanekkor történt temetőház-betöréssel is gyanúsítják őket. November 30-án Szeg„lüdatosan, bátran vállalta hitét” Advent negyedik vasárnapján Antall József miniszterelnök emlékére gyászmisét tartottak Békéscsabán, a belvárosi katolikus templomban. Guliga György plébános a gyülekezetét arra kérte, imádkozzanak azért a férfiúért, aki megpróbálta megmutatni a magyarnak, mit jelent a magyarság és mi a keresztény ember feladata, szerepe. Az igazságos bíró adja meg a kormányfőnek az őt megillető jutalmat, az örök élet koronáját— hangsúlyozta. Antall József a nehézségek ellenére is tudatosan, bátran vállalta hitét az egész világ előtt, és a plébános felidézte a miniszterelnök élete utolsó óráinak egy epizódját, amikor is kérte Istentől a bocsánatot. halomba látogattak, ezt az egyes számú általános iskola és a könyvtár bánta. December nyolcadikán ismét Füzesgyarmat következett, ezúttal a központi iskolát és az öregek napközi otthonát „tisztelték meg”. December tizenötödikére virradóan a szeghalmi polgármesteri hivatal volt soron, erről az elmúlt héten beszámoltunk. Az itteni eset érdekessége, hogy ők a hivatal ablakából — mintegy páholyból — nézték, amint a rendőrök a Delta Áruház betörőit üldözték. Két nap múlva ők következtek. Az ő ügyükben is tart a nyomozás. Mindehhez csak annyit lehet hozzátenni, hogy ez szép munka volt, szeghalmi „zsaruk”, köszönjük! Teltház fölösen — állapíthattuk meg első látásra a gyulai fídeszesek karácsonyi ünnepségén. Pénteken este a gyulai zeneiskola színháztermében 2—300 csillogó gyermekszempárban tükröződtek a színpad bohókás fényei. A gyerekeket Cséfán Lajos, az Open University magyar menedzserképzőjének igazgatója, gazdasági és vezetési tanácsadó, válságmenedzser köszöntötte. Ezt követően a Hevesi Imre, Berényi Nagy Péter kettős zenével, énekkel és mó- kázással vette birtokba az ifjú lelkeket. Kint, a környező utcák sötétjében csak néhány autó álldogált — a gyerekeket egyszerű módom hozhatták el szüleik, mégpedig személyes meghívás alapján. Az ilyesmi még azt is feledtetni képes, hogy a rendezvény nyilvánvalóan választási célokat is szolgált. — A rendezvény szervezése lehetőséget nyújtott arra is, hogy megnézzük: hogyan reagálnak a cégek, a vállalkozók arra, ha világos és elfogadható cél megvalósításához kérik segítségüket — válaszolta kérdésünkre Cséfán Lajos. — Sokan passzívnak tekintik a társadalmat, pedig nem az, csak ha azzá akarják tenni. Igen kedvező benyomásaink keletkeztek az emberek segítőkészségéről. Aztán jött a nyeremény- özön, melyet a boldog lurkók A Magyar Szocialista Párt, a Szabad Sajtó Alapítvány, a József Attila-alapítvány, a Művészeti Centrum és az Eurocon- tour Alapítvány harmadjára hirdette meg a József Attila országos vers- és prózamondó versenyt. Az első körzeti selejtezőre az MSZP orosházi szervezete rendezésében szombaton került sor Orosházán. A szabadon választott XIX—XX. századi művekkel fellépő fiatalok két kategóriában versenyeztek; a középiskolás korosztályból 26-án, a 19—25 évesek közül öten versenyeztek. Á színvonalas vetélkedő első helyzettje Domán Ildikó lett, a Cséfán Lajos és Nyírflausi Péter kezéből vehettek át. Alighanem minden gyerek hozzájutott valamihez. Hogy ez még véletlenül se legyen másként, a két kijárati ajtónál valamennyi gyerek kezébe egy- egy ajándékcsomagot — uram bocsá’! — egy-egy narancsot nyomtak. Hevesiék a publikummal közösen még elénekelték a Kis karácsonyt. Elaludtak a lámpák, csak néhány gyertya lángja pislákolt a színpadon. S mielőtt hazamentek volna a gyerekek szüleikkel — még egy meglepetés — a szervezők átnyújtották a gyulai református gyülekezet meghívását egy hasonló szombati ünnepségre. Ekkor vált nyilvánvalóvá: ezen az estén tényleg a gyerekek voltak a legfontosabbak. K. A.J. A karácsonyi ünnepséget a következő gyulai szervezetek, személyek támogatták: Mészár és Mészár Kft., Hid- rofém Szövetkezet, Csicsi- butik, Schwinn-Csepel (Jap- port), Gyula Taxi, Szekvesns Bt. (Erdész Béla), Gyulavári Takarékszövetkezet, Burda Ferenc vállalkozó, Kereskedelmi Bank Rt., Prakticomp Számítástechnikai Kft., adi- das (Juhász Károly), Papp Béla cukrászmester, Bubiv Bútoripari Kft., Bokatex Kft., Gyulai Húskombinát Rt., Gyula Consult, Dominó Gyermekbutik. második helyen Balogh Bernadett végzett, a harmadik helyért Nagy Mariann és Weiciner Roland vetélkedett, s a ráadás alapján az ifjú hölgy megelőzte ve- télytársát. A február 14-én sorra kerülő megyei döntőbe tízen jutottak tovább, a felnőttek közül pedig mind az öt versenyző. Ez utóbbiak kategóriájában ifj. Zalai Mihály győzött fél pont különbséggel a közönség különdí- ját elnyert Oláh Kálmán előtt. A harmadik helyen Fejes Dóra végzett. Az első három helyzett pénzjutalomban is részesült, és minden versenyző emléklapot vehetett át. B.S.E. Sarekbo szorítva Zárt ülés Az elmúlt héten részt vettem a dévaványai képviselő- testület ülésén. No nem végig, mert egy bizonyos idó' után udvariasan megköszönték mind a három nem képviselő jelenlétét, közölték, hogy zárt ülés következik. Miután ez ott bevett gyakorlatnak számít, csak én csodálkoztam egy kissé. Nemcsak azért, mert ez másutt nemigen divat, hanem azért is, mert nem okos dolog a titkolódzás. Itt is többfélét hallottam a zárt ülés okaként, hivatalosan például azt, hogy személyiségi jogokat érintő szociális ügyek kerülnek sorra. Ez bizton így is van, ám a,,jólértesültek'' azt is tudni vélik, hogy a zárt ülésen a polgármester, ,megjutalmazza” a testület néhány tagját, akik „viszontjutalmazzák” a polgármestert. Ez természetesen lehet pletyka is, ám a zárt ülésekmindig lehetőséget kínálnak arra, hogy „megindul- ■ jón” az emberek agya. Talán ezért is van az, hogy másutt nemigen szokás a zárt ülés, a személyiségi jogok védelmét másképp is biztosítani lehet. Talán érdemes lenne ezen Dévaványán is elgondokodni. Gila Károly Guliga György kiemelte: Antall József megpróbálta megmutatni, mit jelent a magyarság FOTÓ; KOVÁCS ERZSÉBET Bravó, szeghalmi zsaruk! Gila Nikon-bemutatót tartottak az elmúlt hétvégén Orosházán, a piactéri Fotocentrumban. A bemutatón bárki kézbe vehette, kipróbálhatta a Nikon legújabb és már ismert fényképezőgépeit, optikáit. Biernaczky Miklós, aki a Nikon céget képviselte a bemutatón elmondta, hogy nyár óta működik a Nikon-képviselet Szűcs László üzletében, ahol az amatőrtől a profiig a termékek széles skáláját forgalmazzák fotó: kovács Erzsébet A KDNP a stabilitásról A kereszténydemokraták Antall József miniszterelnök halála után is a stabilitásra törekszenek. Az eddigi politika folytatásáért mindent megtesznek, és nem tartják szükségesnek az 1990-ben meghirdetett kormányprogramtól való lényeges eltérést. Erről Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke beszélt vasárnap a Pest megyei Gödön tartott kereszténydemokrata fórumon. A kereszténydemokraták ezt annak tudatában állítják — folytatta —, hogy ez a nép minden olyan időben működtetni tudta a parlamenti demokráciát, amikor azt külső erők nem akadályozták. (MTI) József Attila-verseny