Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)
1993-12-23 / 300. szám
Kárpótlási földárverések Az elmúlt héten 295 földárverést tartottak az országban, s ezeken összesen 575 ezer aranykorona értékű föld talált gazdára. Az árveréseken résztvevő több mint 12 ezer licitálóból 9402-en jutottak földtulajdonhoz. A legnagyobb értékű, 106 ezer aranykoronának megfelelő földterületet Békés megyében értékesítették. Az árverések kezdetétől a múlt hét végéig az elárverezett földterületek értéke Békés megyében a legnagyobb, meghaladja a 4,3 millió aranykoronát, s a tulajdonhoz jutottak száma is Békés megyében a legmagasabb, több mint 30 ezer. Szeretettel... Kovács Hajnalka lelkész vezetésével heteken át készültek a békési református lányok, asszonyok: házi aprósüteményt sütöttek, gondoskodtak szaloncukorról is, majd ezekből kis csomagokat állítottak össze. A helyi szociális otthon háromszáz lakóját örvendeztették meg figyelmességükkel; kedden délután látogattak el az otthonba, minden ágynál megálltak pár percre, énekkel, igével varázsoltak ünnepet a szomorú falak közé, és átadták az édességet. Megjelent a Durkó-könyv A Békési Városi Könyvtár gondozásában hasonmás kiadásban megjelent Dr. Vitéz Durkó Antal: Békés nagyközség története 1939-ben megjelent könyvét. A mű a legteljesebb monográfia a mai városról és környékéről. A könyv iránt nagy az érdeklődés amit bizonyít az is, hogy több mint négyszázan előre kifizették, s ezekben a napokban sokan vásárolják karácsonyi ajándékként. Idősek karácsonya Sarkadon a Bartók Béla Művelődési és Szervező Központ épületében december 23-án délután fél kettőkor a család- segítő és gondozó központ szervevezésében az Idősek karácsonya műsoros rendezvényre kerül sor. „...HAMIS ÍTÉLETEK SEM A DOLGOT, SEM A DOLOG ÉRTÉKELÉSÉT NEM MÁSÍTJÁK MEG.” (Grotius) \ 1994. január 24-én \ \ de. 10 órakor j a FIUME Rt. \ rendkívüli \ közgyűlést tart. j l NAPIRENDI PONTOK: í — 1993. évi gazdasági eredmény megtárgyalása. ; ; —1994. évi gazdálkodási : előirányzattal kapcsolatos í l tervelőkészítés. ! U—-----------K ÖRKÉP Befejeződött az idei munka Az Országgyűlés tegnapi ülésén Kádár Péter, a gyulai körzet képviselője napirend előtti felszólalásában emlékezett meg a 75 éve meggyilkolt miniszterelnökről, gróf Tisza Istvánról. Úgy vélte, a történelmi Magyarország utolsó megszemélyesítőjének alakját méltatlanul takarja még mindig az az árnyék, amelyet a forradalmi világnézetek ítélete vetett rá. Az Országgyűlés tegnap este, nem sokkal fél 8 előtt befejezte idei törvényhozói munkáját. A képviselők az esti órákban módosították a választójogi törvényt, a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló jogszabályt, és törvényt fogadtak el a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1994. évi költségvetéséről. A Magyar Országgyűlés ebben az évben 61 új törvényt alkotott, 60 törvényt hozott korábbi jogszabály módosításáról, 103 országgyűlési határozatot, egy elvi állásfoglalást és egy nyilatkozatot fogadott el, s ezzel rekordteljesítményt könyvelhet el. A rendkívüli ülésszak a téli szünetet követően, február 7-én folytatódik. (MTI) Parlamenti vitriolos Az új kormányprogram megvitatása a szokásos és elvárható parlamenti forgatókönyv szerint zajlott, a kormánykoalícióhoz tartozó szónokok dicsérték az eddig végzett kormányzati munkát és a Boross- programot, az ellenzékiek a hiányosságokat, a hibákat emelték ki. Az ember hajlamos lett volna azt hinni, hogy ez így természetes, míg fel nem állt Csépe Béla, a kereszténydemokraták frakcióvezetője, s felháborodását, mélységes megvetését alig leplezve, drámai hangon ki nem jelentette, hogy az elhangzott felszólalásokkal „az ellenzék mérhetetlen politikai ambícióiról tett tanúbizonyságot”. Jézus Mária! Micsoda bűn! Politikusoknak politikai ambícióik vannak. Segítség, emberek! Az ellenfél csapata mérhetetlen ambícióiról tesz tanúbizonyságot, gólt akar rúgni! Ennél jóval nagyobb butaságot mondott azonban Marx Gyula, az MDF egyik szónoka. Jól vissza akart vágni Kuncze Gábornak, a legnagyobb ellenzéki párt vezérszónokának. Mivel a Boross-program abból indul ki, hogy „a Nemzeti Megújhodás Programjában vállalt feladatoknak a kormányzati ciklusra eső időarányos részét az előző kormány jórészt elvégezte”, Kuncze elsorolta, hogy minden nem valósult meg az MDF-programból. Erre jött a Marx Gyula-i adu ász: Vegye csak elő Kuncze Gábor a kék könyvet (az SZDSZ programot), s nézze csak meg, hogy abból mennyi mindent nem teljesítettek! A túloldalon nyílt vagy rejtett kuncogással, sajnálkozó mosollyal elintézték az ügyet. Nem az ő dolguk elmagyarázni egy parlamenti képviselőnek, hogyan is működik a parlamentáris demokrácia. Simonffy Ágnes ✓ Újra bizalmat szavaztak a főigazgatónak A Körösi Csorna Sándor Főiskola intézményi tanácsa újabb három évre bizalmat szavazott dr. Köteles Lajos főigazgatónak és programjának. Ez azt jelenti, hogy a testület elfogadta az eddig kitűzött célokat, amelyek a közgazdasági és az általános főiskolai képzés párhuzamos megvalósításáról szólnak. Emellett folyta- tandónak ítélte a tanítóképzésben, a tudományos munkában, a nemzetközi és helyi kapcsolatok építésében, a vállalkozási lehetőségek kiaknázásában elindított pozitív folymatokat. A bizalmi szavazás azt is megerősítette, hogy a főiskola továbbra is törekszik a térség szellemi központjává válni. Ugyanakkor az eddigi tevékenységben más súlypontok keresése is folyik, a hibás lépéseket pedig felülbírálják. A főigazgató programismertetésében azt is kiemelte, hogy elsőrendű feladat az emberi kapcsolatok javítása az intézményen belül, és a még tartalmasabb diákélet feltételeinek a megteremtése. A jövő feladatai között említette még a tanítóképzés korszerű struktúrájának és tartalmának a kimunkálását, a közgazdasági képzés kiépítését, szervezeti átalakításokat, s az új vezetők kinevelését. Végül az új beruházásokról is szót ejtett, amelyek között tető- felújítás, diáklub- és étteremépítés, teniszpályák, fűtéskorszerűsítés szerepeltek. B.S.E. Zár a sátortáborvásár (Folytatás az 1. oldalról) Fiatalos nagymama egy Barbie-babát gusztálgat. Han- kó Lászlóné nem sértődik meg a kérdésemen: miért hagyta az utolsó pillanatra a szeretet ünnepére szánt ajándékok megvételét? — Tudja, a gyerekeim rámparancsoltak, nehogy merjek valamit venni a kevés nyugdíjamból, mert megsértődnek. Vártam, hogy mennyit kell a legfontosabb élelmiszerre köl- tenem. Ami maradt, abból veszem meg nekik az ajándékokat. Anyai és nagyanyai szívem nem bírná elviselni, hogy ne lepjem meg azokat, akiket a világon a legjobban szeretek. Inkább meghúzom magam a következő nyugdíjig. Lányunokám nyolc és fél éves. Borzasztóan szereti az állatokat. Keresem neki a kutya-enciklopédiát, hadd szerezzek örömet neki. Török Sándor Gyomaendrőd- ről érkezett. Játékokkal telezsúfolt sátra előtt néhány nézelődő: — Mi a tapasztalata, szegény vagy gazdag lesz az idei Jézuska? — Véleményem szerint leginkább a nagyon drága és a nagyon olcsó játékokat vitték. Legtöbben egy hétig csak nézegettek, most az utolsó órákban rohamszerűen vásárolnak. Nem valami jó taktika, mert az ügyesebbek az elején megvették a jobb, szebb játékokat, s arra ilyenkor már nincs lehetőségem, hogy ismét feltöltsem a készletet azzal, amit elkapkodtak. * A Kuckó játékbolt kínálata nagyon ízléses, egyetlen bóvlit nem árulnak Araczki Andrá- sék, akik kérdezősködésemre kiadták minden mérgüket: — Jól kitoltak velünk, hogy elénk tették a sátrakat — mondja Araczkiné felháborodottan. — Az arra illetékesek annyit nem tettek meg, hogy legalább értesítettek volna. Rontják az esélyeinket, hiszen szinte eltakarják a játéküzletünket. Ha időben szólnak, mi is felállítottunk volna egy sátrat kinn, hiszen látja, a kínálatunk igazán színes és nívós. Biztos vagyok abban, hogy sokan betérnek hozzánk, ha nem takarnak el a kinti árusok. * Ma este már sátort bontanak a csabai sétálóutcában, ahol szerda délután még annyian igyekeztek megvásárolni ajándékaikat, hogy elférni is alig tudtak egymástól a sétálók. Dehát ilyenek vagyunk. Loholunk, futunk, gondolkodunk, nézelődünk, s az utolsó pillanatban megvesszük azt, amit igazából nem is akartunk megvenni. Béla Vau Közmeghallgatás Orosházán Aranyvasárnap is voltak panaszosok Miközben aranyvasárnapra készülődött a város, Orosháza önkormányzatának képviselőtestülete közmeghallgatásra várta a polgárokat. Néhányan el is jöttek, hogy elmondják észrevételeiket. Trippe Lászlóné, a Könd utca 80. számú ház lakói nevében kért gyors intézkedést, mert 18 éve nem történt errefelé felújítás, a beázások ellen teljesen tehetetlenek. Száméi Sándor, a Városgazdálkodási Kft. igazgatója csupán annyit mondott biztatásként, hogy mások még rosszabb helyzetben vannak. Dr. Gulyás Mihály polgármester a 40 évi építőipari hányavetiségre igyekezett rávilágítani, példaként felhozva a városháza hulló vakolatát. Miután ez nem nyugtatta meg a panaszosokat, dr. Varga István önkormányzati képviselő kérte a műszaki osztályt, vizsgálják meg a konkrét esetet és annak megoldására tegyenek lépéseket. Á Kettőssánc téren lakók a bokáig érő víz ellen ágáltak. Németh Béla alpolgármester elmondta, hogy a csapadékvíz elvezetése és az ívkorrekció folyamatban van, jövőre talán a járda hiányosságai is megoldódnak. Sándor József a nagyatádi telep csatornázása kapcsán tett észrevételt, míg Csizmadia Ferenc önkormányzati képviselő a külterületek problémáit tárta a testület elé. Elmondta, hogy Pusztaszentetomyán a Vitális utcában egy magánházba kötötték be a valaha nyilvános telefont. Sajnos ez a megoldás nem vált be, mert az emberek nem jutnak a készülékhez. A Nádor utca végén — valószínű, hogy a felüljáró építése miatt — a kijárás nehézkes. Kiscsákón a kastélyt egy német úr vásárolta meg. Az orvosi rendelő ideiglenes helyet kapott. Mi lesz a további sorsa? — kérdezte a képviselő. Mint megtudtuk, az önkormányzat tárgyal a szénási áfész vezetőjével, az üres épületrész ugyanis alkalmas rendelő kialakítására. Csete Ilona 1993. december 23., csütörtök Kézbesítőink felkereshetek N A Békés Megyei Hírlapot kézbesítő munka- A) Ä társaink folyamatosan keresik fel előfizetőin- 4A ül két. Szeretnénk azoknak segíteni, akik vala- milyen oknál fogva nem tudják kézbesítőnket ( megvárni, ezért mától folyamatosan közöljük azok JBdjjH névsorát, akiket olvasóink is felkereshetnek. 805. sz. Orosházi Ügynökség. Ügynökségveze- tő: Pataki Antal, Orosháza, Szabó D. u. 4. Ügyeleti időpontok, hétköznapokon: 13.30—15.30 óráig. Kézbesítők: Urszuly Tibor, Telekgerendás, Hársfa u. 2.; Kla- pács Zoltán, Csorvás, Március 15. u. 64.; Belusz Dezső, Csorvás, Március 15. u. 38.; Ancsinné Gajdács Ildikó, Gerendás, Arany J. u. 25.; Gajdán Károly, Orosháza, Dalnok u. 2. (Gyopáros); Kmetykóné Molnár Márta, Orosháza, Földvári u. 37.; Gáli Bálint, Orosháza, Móricz Zs. u. 63.; Hegyi László, Orosháza, Csokonai u. 3.; Gulyás János, Orosháza, Hold u. 33.; Szpisják István, Orosháza, Tass u. 8. II. 8.; Botos Sándor, Orosháza, Nagyatádi Szabó 1.25.; Végh Norbert, Orosháza, Dénes tanító u. 94.; Oszadszky Sándor, Orosháza, Nyárfa u. 29.; Balogh Sándor- né, Kardoskút, József A. u. 14.; Asztalos Mátyás, Tótkomlós, Békéssámsoni u. 29.; Tószegi Pál, Tótkomlós, Erzsébet u. L; Tarjányi István, Békéssámson, Alkotmány u. 14.; Wegrosta Ildikó, Pusztaföldvár, Rákóczi u. 200.; Magyar Anita, Pusztaszőlős, Szövetkezet u. 2.; Menyhárt Sándomé, Orosháza, Külső Monor 31.; Dénes István, Orosháza, Pusztaszentetomya, Vitális u. 2.; Tóth Ferenc, Orosháza, Tatársánc 94. Lapunkat 1994. január hónapra december 31 -éig, ezt követően minden hónap 5-éig lehet előfizetni. Az előfizetéssel, illetve kézbesítéssel kapcsolatos észrevételeiket feltehetik személyesen vagy levélben a kiadó és az ügynökségeink címén, illetve a (66) 450-450/151-es telefonszámon. „Az ég jutalma” Kétegyházán A kétegyházi Római Katolikus Játszókor ismét új darabbal készül a karácsonyra. A tavalyi A legszebb ajándék című darab után idén a rendező és forgatókönyvíró Lupás Adrienn teológushallgató a béke és a szeretet hiányáról szól misztériumjátékával az emberekhez. Az ég jutalma című darab mottója: „Nincs béke, ha nincs megbocsátás, s nincs boldogság, ha nincs béke.” December 24-én este 21 órakor a kétegyházi katolikus templomban a játszókor több mint harminc tagja lép fel a darabban. Perlaki Flórián plébános, Szelezsán Jánosné és Hoffmann Józsefné segítsége nélkül aligha jöhetett volna létre ez az újabb misztériumjáték, amelyet a pedagógusok és a szülők is támogattak, valamint anyagiakkal dr. Karizsné dr. Ottlakán Valéria. A darabot a játszókor Kétsopronyban is bemutatja. A lelkes kis csapat együtt tölti a szilvesztert és éjfélkor hálaadó imát mondanak. B.S.E. A szeretet ünnepén r\ Saro kba szorítva Türelmi idő nincs Az Adótörvények — 1994 című kiadvány iránti érdeklődés egyik beszédes mutatója, hogy a Magyar Hírlap különkiadvá- nyát Békéscsabán a megjelenés másnapján már egyetlen újságárusnál sem lehetett kapni. Akik megvették, nem azért tették, mert volt egy felesleges százasuk, hanem tájékozódni akarnak — törvényekbe foglaltan—mindarról, ami jövőre vár rájuk. A törvényekkel nincs mit kezdeni, azokat tudomásul kell venni. Az idei paragrafusokkal való összehasonlításukra sem mernék vállalkozni, hiszen nem vagyok gazdasági szakember, így nem tudom megítélni, hogy kedvezőbbek, vagy esetleg hátrányosabbak-e az adózó állampolgárokra nézve. Azt viszont laikusként is meg tudom állapítani, hogy a tön’ény közreadását megfogalmazók kellőképpen utálnak bennünket. Tisztába vagyok azzal, hogy nagyon sokan megpróbálják kijátszani az adóhatóságokat, s ezért szigorítani kénytelenek a szabályozáson, ám mégsem kellene az új rendeleteket például ilyen megfogalmazásban tálaim:,Bezárult a kiskapu a munkabérelőleg és a kamatmentes munkáltatói kölcsönök nyújtásánál is.” A rádióban a számlaadási kötelezettség elmulasztását sújtó százezer forintos büntetés bevezetésekor várható türelmi időről érdeklődő riporter kérdésére egyetlen rövid szó volt az illetékes válasza: ,Nincs.” Kiszolgáltatottságom teljes tudatában erre sem szólnék semmit, ha nem várakoztatna az AFA-visszatérítés- sel olyan sok adózó állampolgári az APEH, s magára ugyanolyan mértékű büntetést róna ki kötelessége elmulasztása esetén, mint reánk. , ,. L. M.