Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)

1993-12-23 / 300. szám

Döntés a volt pártház ügyében MDF elnökségi ülés Az MDF Országos Elnöksége szerdán megtartott ez évi utolsó ülésén határozatot hozott arról, hogy az MDF VII. Országos Gyűlése február 18. és 20. kö­zött Budapesten tartja ülését. A napirenden az MDF 1994-es vá­lasztási programjának megal­kotása és elfogadása szerepel. Az országos gyűlés ezen kívül megválasztja a párt elhunyt el­nökének, Antall Józsefnek az utódját, s gondoskodik az üres elnökségi helyek betöltéséről. Kiegészítik az etikai és fegyel­mi bizottságot, valamint az Or­szágos Számvizsgáló Bizottsá­got. Az Országos Választmány által összeállított országos listát is az Országos Gyűlés fogadja el. Mindezt Herényi Károly szóvivő jelentette be szerda dél­után tartott sajtótájékoztatóján. Szeghalom képviselő-testületé­nek minapi, soros ülésén első­ként tájékoztatót hallgatott meg a város közegészségügyi hely­zetéről. Az előterjesztett írásos anyag örömmel állapítja meg, hogy a város ivóvize az üzembe helyezett tisztítóval egészsé­gessé vált. Megoldandó feladat — már évek óta — a szemétte­lep áthelyezése, az állati hulla­dék megfelelő begyűjtése és el­szállítása. Soron kívül tárgyal­tak a városatyák arról az ajánlat­ról, amelyet egy egykori szeg­halmi, ma már budapesti építési vállalkozó tett az évek óta félig készen álló, egykor MSZMP- székháznak indult épület ügyé­ben. Csemák Ferenc meg akarja venni az épületet, majd ott a város érdekeivel összhangban különféle létesítményeket való­sít meg. A testület az adásvételt jóváhagyta. Parázs, olykor személyeskedéstől sem men­tes vita alakult ki a szolgálati lakások bérlakássá történő át­minősítése ügyében, mert így elvileg lehetővé vált azok érté­kesítése, ha a jelenleg benne lakók azt kérik. A testület végül 9:3 arányban elfogadta az átminősítést. A város jövő évi pénzügyi tervkoncepciójá­nak legfontosabb jellemzője a növekvő hiány elleni küzde­lem, az már most valószínűnek látszik, hogy az önkormányza­ti intézmények jövőre sem számíthatnak a dologi auto­matizmusra.--------------------------flSBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP / E nlakáért szólt az ének Miközben a színpadon és előtte egymást váltották a fellépők tegnap délután a békéscsabai ifjúsági házban a csöpp székely faluért rendezett műsor keretében, a nagyteremben felállított fa alatt gyűltek a könyvek, az ajándékok az énlakai gyerekek részére. (Részletes beszámolónk lapunk holnapi számában.) FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Kulin Ferenc a frakcióvezető' Az MDF-frakció kedd esti ülé­sén 167 szavazattal Kulin Fe­rencet választotta meg a lekö­szönő Kónya Imre frakcióveze­tő helyére. A második helyen 58 szavazattal Salamon László, az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottságának elnöke végzett. Kulin Ferenc programbeszédé­ben azt kérte a képviselőcso­porttól, hogy adjanak meg min­den segítséget neki egy olyan MDF-program megfogalmazá­sához, amellyel a párt a követ­kező négy évre elnyerheti a vá­lasztók bizalmát. Kulin Ferenc azt is bejelentette, hogy lemond az Országgyűlés kulturális bi­zottsága elnöki tisztéről, helyé­be a frakció Zsigmond Attilát, a testület eddigi alelnökét java­solta. Megalakult a Közoktatáspolitikai ' Tanács Mádl Ferenc művelődési és közoktatási miniszter szerdán átadta a megbízólevelet a Köz­oktatáspolitikai Tanács tagjai­nak. Közoktatáspolitikai Ta­nács a művelődési és közokta­tási miniszter közoktatáspoli­tikai döntéselőkészítő, véle­ményező és javaslattevő testületé. Felállítását a közok­tatási törvény írja elő. A tör­vény értelmében a Közokta­táspolitikai Tanács tagjai sorá­ba az országos pedagógus szakmai szervezetek, az orszá­gos pedagógus szakszerveze­tek, az országos szülői szerve­zetek, az országos diákszerve­zetek, a helyi önkormányzatok érdekképviseleti szervezetei, a nem önkormányzati iskola- fenntartók négy-négy; továb­bá a Művelődési és Közoktatá­si Minisztérium és más, az ok­tatásban érdekelt minisztéri­um, országos hatáskörű szerv egy-egy delegált képviselője tartozik. A Lakitelek Alapítvány nagydíjának átadása A Lakitelek Alapítvány kura­tóriuma nagydíjat adományo­zott Kozma Imre plébánosnak, a Magyar Máltai Szeretetszol­gálat vezetőjének. A karitatív szervezet irányítója a magyár- ság felvirágzása és méltósága érdekében kifejtett munkássá­gáért, a keresztény hit és er­kölcs erősítéséért, gondosko­dó közéleti tevékenysége mi­att kapta a díjat. Az elismerést a Lakitelek Alapítvány kura­tóriumának elnöke, Lezsák Sándor adta át Kozma Imre plébánosnak szerdán. / Árpád-kori templom új köntösben Hálaadó istentisztelet kereté­ben avatta fel szerdán Nyíracsá- don a felújított református templomot Kocsis Elemér, a Ti­szántúli Református Egyház­kerület püspöke. A XIII. szá­zadban épült, Árpád-kori temp­lom külső felújítása 16 millió forintba került: az összeg egyik felét az Országos Műemlékvé­delmi Hivatal biztosította, má­sik felét a helyi és a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat, illetve a református egyház adta össze. A nyíracsádi református temp­lom a vizsolyihoz hasonló, - ugyanis belső falfelületeit fest­mények díszítik. A külső felújí­tási munkák befejeztével meg­kezdődött a freskók helyreállí­tása is. Az Agrárszövetség választási esélyei A megyében hét egyéni jelöltet indítanak Az jövő évi választások köze­ledtével sajtótájékoztatót tar­tott tegnap az Agrárszövetség megyei szervezete. Varjú Ibo­lya, a párt megyei választmá­nyának elnöke és Fiilöp Imre, megyei kampányfőnök szólt programjukról és választási esélyeikről, végül ismertették a megyei képviselőjelöltek személyét. Az előző választá­son a megyében 6 százalékkal az 5. helyen végeztek, most ennek az eredménynek a meg­duplázását tűzték ki célként. Kiélezett választási kampány­ra számítanak, ahol kerülik a személyeskedő, durva fellé­pést a többi párt jelöltjeivel szemben. Annak ellenére, hogy 1990- ben nem került be az Agrárszö­vetség a parlamentbe fennma­radt, majd az ez év áprilisi Bács-Kiskun megyei választá­si siker — Nagy Tamás, a párt elnöke lett országgyűlési kép­viselő — megjelentette a pár­tot a törvényhozásban. Nem vállalják a rétegpárt címkéjét, s az ellenfeleiktől egykor rájuk aggatott „zöld bárózást” min­dig is hamis képnek tartották. A mezőgazdaság érdekein túl a vidéki Magyarország moder­nizálását tekintik fő feladatuk­nak, mert a rendszerváltás és a kárpótlás leginkább a vidéket rázta meg, itt észlehető jobban az elszegényedés. Magukat pragmatista programpártként határozzák meg, akik a moder­nizáció iránt elkötelezettek. Jelöltjeik kiválasztását és poli­tikai magatartásukat a szakér­telem és a higgadtság jellemzi, állítják. Részletes programjukkal januárban ismertetik meg a vá­lasztókat. Az egyéni jelöltjeik a követ­kezők: Békéscsabán Dr. Szabó Károly, ügyvéd, Gyulán Széná- si Lajos, a Munkácsy Termelő- szövetkezet elnöke, Békésen Varjú Ibolya, a párt megyei vá­lasztmányának elnöke, Szeg­halmon Fehér József, a Sárréti Tej igazgatója, Szarvason Dr. Tóth Lajos, agrármérnök, Oros­házán Dénes István, a Csorvási Gazdák Egyesületének elnöke, agrármérnök és Mezőkovács- házán Farkas Béla, a Keve- Coop elnök vezérigazgatója. Bőd Tamás A jövő évi fogyasztásicikk-importkvóta Az ideivel azonos mértékű, 750 millió dollár lesz jövőre is a fogyasztásicikk-importkvó­ta — jelentette be az Országos Kereskedelmi Szövetség szer­dai tanácskozásán Kaufmanné Szirmai Katalin, a Nemzetkö­zi Gazdasági Kapcsolatok Mi­nisztériuma engedélyezési fő­osztályának vezetője. Hozzá­tette: ez az összeg valószínű­leg elég lesz, annál is inkább, mert a kérelmek ugyan az idén is meghaladták a keretössze­get, ám a kvóta kihasználtsága átlagosan mindössze 60 száza­lék. Reálisnak tűnik a 750 mil­lió dollár keretösszeg azért is, mert a Kopint-Datorg vizsgá­lata során nem talált olyan területet, ahol az import tönk­retette volna a hazai termelő­ket. Jövőre az engedélyezési rendszer annyiban változik, hogy az év elején kiadják a be­hozatali engedélyeket az össz- mennyiség 75 százalékára, s ezek az engedélyek december 31-éig érvényesek lesznek, A második ütemben, augusztus 31-én lehet importengedélyért folyamodni, s ekkor a maradék 25 százalékra vonatkoznak a pályázatok. Az engedélyköte­les termékek köre az ideihez képest a tejtermékekkel és a szá­raz tésztákkal bőv ül, a cukor és a bor viszont már nem szerepel a jövő évi listán. Az ipari termékekre várha­tóan január végén, a mezőgaz­dasági és élelmiszeripari cik­kekre február elején nyílnak meg a kvóták. Az engedélyek jövőre néhány kivétellel nem­csak egy, hanem több országra lesznek érvényesek, ami könnyebbséget jelenthet im­portőröknek. Új személygépkocsikból a tervek szerint 51 ezerre, hasz­náltakból 45 ezerre, lakóau­tókból pedig 1500-ra adnak ki behozatali engedélyt. Hat év­nél idősebb járműveket továb- ra sem lehet importálni. Privatizációs bevételek Az idén november végéig 56,99 milliárd forint privatizációs be­vétel keletkezett az Á VÜ-nél — tájékoztatták az MTI munkatár­sát a vagyonügynökségnél. A csaknem 60 milliárdnyi bevétel több mint felét készpénzben fi­zették ki a befektetők. Devizá­ért 14,48 milliárd forintnyi va­gyont értékesítettek az idén. Ta­valy az összes bevétel 74,56 milliárd forint volt. A kormány napirendjén A kormány december 23-ai ülé­sén előterjesztést hallgat meg a honvédelmi törvény végrehaj­tásáról intézkedő kormányren­delet tervezetéről — tájékoztat­ta az MTI-t Juhász Judit kor­mányszóvivő szerdán. Az ülé­sen napireildi pontként szerepel a mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatásának rendszere, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról szóló 55/ 1991. kormányrendelet módo­sítása és a lakáscélú támogatá­sok módosítása. A kabinet elő­terjesztést hallgat meg az áta­lakult szövetkezetek működé­sének, a szövetkezetekről szó­ló 1992. évi I. törvény végre­hajtásának tapasztalatairól, valamint a nem, vagy nehezen biztosítható kockázatok intéz­ményi hátterének — a mező- gazdaság működőképességé­nek az érdekében történő — kialakításáról. AZ ÖN OPEL MÁRKAKERESKEDŐJE: RUPESKY KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 6728 Szeged, Fonógyári út 2-6. Tel.: 62/324-800 Tel./Fax: 62/324-070 1993. december 23., csütörtök HAZAI TŰKOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom