Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-20 / 219. szám
iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEIKÖRKÉP 1993. szeptember 20., hétfő A jubiláló város: Békéscsaba Vöröskeresztes születésnapon a tanulnivaló a német szervezőkészségről, a tartomány, a város polgárainak és vezetőinek áldozatvállalásáról, hogy csak az általunk is megszívlelendő és elérhető szempontokat emeljem ki, hiszen a gazdasági erőfölényből származó különbségek hosszú távon sem látszanak kiegyenlíthetőnek. A közeli Leonberg kisvárosban például olyan számítógépes központból irányítják a Vöröskereszt által mozgatott mentőhálózatot — mely rendkívül szoros és hatékony kapcsolatban áll a környező egészségügyi intézményekkel — amihez hasonlót mi csak például a paksi atomerőműben láthatunk. Itt éjjel-nappali szolgálatot látnak el a diszpécserek tíznél több mentőautó és két teljesen modem esetkocsi célszerű irányításával. A rövid beszámoló nem teszi lehetővé, hogy a sok élményt megosszuk olvasóinkkal, de úgy értékeltük az együtt töltött rövid, de tartalmas időt, hogy sokat tanultunk és talán sikerült a testvérvárosi kapcsolatok palettáján egy újabb, tartós kötődési pontot találnunk igaz barátok segítségével. Dr. Kási Gyula istentisztelet nyi útra azért van szükség, hogy a diákok tanáraik által megkapják a szellemi és lelki támogatást. Igehirdetés után Beszter- czey András beszámolt a hitoktatók munkájáról. A gyermek és ifjúsági istentiszteletek megtartásáról, valamint az egyházi iskolák fejlődéséről. Az ünnepség Romániából érkezett fiatalok egyházi szavalatával és énekével zárult. B. I. Közönség előtt az alkotások A békési művelődési központban a napokban nyílt meg az a kiállítás, melyen a Békés- Dánfoki Alkotótábor művészeinek munkái láthatók. A városi és a megyei művelődési központ közös szervezésében, Vágréti János festőművész művészeti vezetésével a nyáron elkezdődött egy felnőtt képzőművészeti tábor működése, ahol román, erdélyi és magyar, valamint megyei szlovák nemzetiségű művészek dolgoztak együtt. A munkáikból — harminchárom remekmű — nyílt kiállítás, mely szeptember 30-áig, naponta 8—16 óráig várja az érdeklődőket. Kossuthok találkozója Kossuth Lajos halálának centenáriuma alkalmából a Kossuth Szövetség és a Kossuth Alapítvány jövőre találkozót szervez a Magyarországon és a határainkon túl élő Kossuth nevet viselők részére. A Kossuthok jelentkezését az oldalági származás megjelölésével a szövetség címére várják: Kossuth Szövetség, 1203 Budapest, Lajtha L. u. 7. Az idén ünnepli újratelepítésének 275. évfordulóját a megyeszékhely. Felvételünkön a Baross út madártávlatból fotó: lehoczky péter Kobozjáték a szívfájdalom kiéneklésére Kanalas Éva és Fábri Géza hagyományos moldvai csángó magyar népzenét játszó énekkoboz kettősnek nevezik önmagukat. A magyarság népzenéjével mindketten több éve foglalkoznak. Ezen belül a moldvai zenével külön-külön ismerkedtek meg és az 1990-es Táncháztalálkozó lemezen való szereplés óta közösen rekonstruálják e tájegység dalait. 1991-ben elnyerték a Népművészet Ifjú Mestere kitüntető címet. Rendszeresen szerepelnek a magyar- országi táncháztalálkozókon és az ez alkalomból kiadott fesztivállemezeken. Számos hazai és nemzetközi népzenei és népművészeti rendezvényre kapnak meghívást. Koncertjeiken felelevenedik a ma már csak ritkán hallható archaikus forma, melyben a kobozjáték erős hasonlóságot mutat az ázsiai kirgiz és kazak pengetés hangszerek virtuóz zenéjével; a magyar és román kobzosok pengetési technikájával összevethető. Az énekelt dalok többségükben régi stílusúak, magukon viselik a moldvai dialektus egyéb sajátosságait, amelyek szintén erős keleti hatást mutatnak. Előadásaikon minden alkalommal tanítanak egy-egy éneket; „hogy ezek a dalok maradjanak meg, s ne vejsze- nek el.” (Simon Ferenc József- né, Moldva.) Tapasztalják, hogy az együtt elénekelt dal a lelki rokonság érzését erősíti mindannyiunkban, s tanít bennünket arra, hogy szerelem, öröm, bánat, szívfájdalom kiéneklése, mely lelki kényszer volt a régi embernek, mai világunkban sem veszített gyógyító erejéből. Fellépéseiken néhány alkalommal, vendégművész előadásában magyar duda és furulya is megszólal, melyek hangja az éneklés és kobozjáték mellett szintén szerves részét képezte a moldvai magyarság ősi zenekultúrájának. Ezt a fajta éneklést próbálják ők is újraéleszteni, minél szélesebb rétegekhez eljuttatni. Békéscsabán, a megyei könyvtárban szeptember 21- én tíz és tizenegy órától a felső tagozatos diákok találkozhatnak a művészpárossal. Nagy vendégjárás volt augusztus utolsó hetében a Stuttgart közelében fekvő Ditzin- genben. Gyuláról — melynek önkormányzata három éve testvérvárosi kapcsolatot épített ki Baden-Württemberg tartomány Sarkad nagyság- rendű kisvárosával — azon a héten éppen a harmadik szervezetet reprezentálta a delegációnk. Tagjai: dr. Szigeti Zol- tánné, Cs. Szabó András, Re- meczky Zsuzsanna és jómagam. Látogatásunkat megelőzte a ditzingeni vízi mentőszolgálat szanazugi tábora, ahol a németek elméleti és gyakorlati tudnivalók átadása révén a vállalkozó kedvű gyulaiak számára különböző fokozatú vizsgák letételével végződő 4 napos bemutatót tartottak a vízi mentés fortélyaiból. Erről a jól sikerült rendezvényről a Ditzingen Anzeiger — a városka színvonalas hetilapja — képes beszámolót közölt. Mi négyen a Német Vöröskereszt (DRK) ditzingeni szervezetének 60. születésnapját ünnepelni mentünk ki barátaink meghívása nyomán. Az együtt töltött 2 és fél nap meggyőzött minket arról, hogy nagyon sok Tanévnyitó A békési református templomban a közelmúltban tanévnyitó istentiszteletet tartottak. A környező településekről érkező diákokat és tanáraikat Beszter- czey András igazgató-lelkész köszöntötte. A gyülekezet közös éneklésével kezdődött az istentisztelet, majd Mester Imre, a romániai Magyardécsen élő református lelkész igét hirdetett. Hangsúlyozta: a tanítvá• • Az „Oregbélyeg” CA demény fedelű dönyoecsde minden másod if oídaíán eyy-eyy színes rajz, mellei te a Hozzá lariozó epizód, ill fje a dönyuSe uan Hezárva a sardadi Szaf>ó UCároíy íeynayyoffj dincse, eyy eyész éfet története. Kéyen nyílt fi utoljára ez a dötetnyi iyaz efSeszéfés, úyydoyy tafáfdozá- sunddor Károly fácsiőszinte fefdesedésselfoyott kát. Nos én eltrombi- tálnék egy takarodóimát, mielőtt megkezdenék a mészárlást. Mivel nem volt trombitám, az oroszok kíváncsiak voltak, hogyan fújom. Mivel én az orrommal is tudok trom- b i t á 1 n i, megkezdtem a taka- rodót. „Itt támadtak a szovjet repülők. Mi meg megpróbáltuk kilőni őket...” — magyarázza a rajzot Károly bácsi FOTÓ: FAZEKAS FERENC érintőlegesen említette. Szabó Károly katona ugyanis itt is feltalálta magát. Részletesen elmesélte, hogyan szerzett annyi rubelt meg menet kiloptam egy kis bőrt, és eldugtam. Műszak végén megkerestem, és vékony cérnára kötözve húztam magam mögött. A motozásnál semmit se találtak nálam. S míg a motozó őr a kaput nyitotta, feltekertem a cérnát a végén a bőrökkel. Odabenn mindezt eladtam a fricceknek, akik a városban más üzemekben dolgozva tovább értékesítették azokat. Szabó, a derék katona 21 évesen a mayyarázatuddoz. Szabó, a derék katona — Tudja, két dolgot szerettem igazán ebben az életben. Rajzolni meg dalolni. Dalolni dalolok eleget a színpadon, a rajzolási igényemet pedig itt élem ki. Nézze! Innen indultam — mutat a könyv elején egy kis fehér falú tanyasi házra. — Kilencen voltunk testvérek. Anyám — szegény apám halála után — egyedül nevelt bennünket. Amelyikünk kinőtt a pici korból, elállt szolgálni, így segítettük a családot. Na nézze! Itt vonulok katonának Szabadkára — mutat egy másik rajzra, ahol katonák masíroznak az úton. — Magyar Királyi Árpád Fejedelem II. Honvég Huszárezred, II. Osztály, 4. Lovasezred, 2. Szakasz, Szabadka, Szegedi út 3. Azért tudom ilyen pontosan, mert egyszer büntetésből százszor le kellett írnom... És innentől kezdve Szabó Károly, a „derék katona” nem fogyott ki a bakatörténetekből. A rajzolt képek hűen követték az elbeszéléseket. Újonckiképzés, sövényugratás, indulás a frontra, szovjet ráták és angol kéttörzsű vadászrepülők támadásai a fronton, majd 1945 február 16-án a „nevezetes” tatabányai fogságbaesés. — Ekkorra már úgy elfáradtunk a harcban, hogy azt mondtuk: fogjanak el, mi már nem lyuggattatjuk tovább magunkat — mesélte Károly bácsi. — Úgy is volt. A dunaha- raszti fogolytáborban aztán megesett az első „zabszem” élményem is. Mielőtt Oroszországba indultunk volna, kiderült, hogy három fogoly hiányzik a „statisztikából”. No az oroszoknak se kellett több, három civillel pótolták a létszámot. Azoknak meg nyilván nem tetszett a dolog, s megszöktek. Ezután elővettek bennünket az orosz tisztek, s azt mondták: amiért hagytuk, hogy a civilek megszökjenek, most megtizedelnek bennünket. Ekkor jött a „zabszem” című rész. Jelentkeztem. Mondom az orosz parancsnoknak: mifelénk az a szokás, hogy a kivégzés előtt állóknak teljesítik az utolsó kívánságuAz „orrtrombita” életet ment És hogy hitelesebb legyen a dolog, Károly bácsi nekem is elfújta azt a bizonyos takaro- dót az „orrtrombitáján”. — Na ettül tátva maradt az oroszok szája. Nagy lassan magához tért a parancsnok, és azt mondta: Mars a helyükre! Ma nem lesz tizedelés. Köszönjék ennek az embernek! — mesélte nevetve beszélgetőpartnerem. A legtöbb élmény persze a tatárországbeli Kazanyban érte, ahol a hadifogoly éveket töltötte. A szörnyűségeket, hogy egy barakkban 900-an voltak összezsúfolva, hogy a németek megitták a saját vizeletüket szomjúságukban, csak eleimet, amennyi a mindennapi megélhetéshez kellett. — Sose voltam lopós fajta, de a háború meg a fogság megtanított az efféle mesterségre is — folytatta az elbeszélést. — A fogolytáborból 500-an egy bőrgyárban dolgoztunk, a többiek meg a város más gyáraiban. Arra, hogy a rubel kinyitja a zárt kapukat is, hamar rájöttünk. Mivel én bőrgyárban dolgoztam, így adott volt, hogy csakis bőr által juthatok rubelhez. Ennek hamar kidolgoztam a taktikáját. WC-re Többször előfordult, hogy a bőrről lekapart faggyút sütötte ki zsírrá. A megfagyott zsírt a cipőtalpán hordott fűrészlappal szeletekre vágta, és rubelért eladta. Persze nem volt mindig szerencséje. Ha az oroszok észrevették, egy-két napra sötétzárkába csukták. — De hát én örök optimistának születtem, így újra és újra megkísértettem a faggyúsütést... — nevetett Károly bácsi. — Két év négy hónap után aztán ismét egészségesen kerültem magyar földre. Itthon öt évig cséplőgépen dolgozott — láthatjuk a következő rajzon Károly bácsi egypél- dányos könyvecskéjében. Harminc év alatt a Föld körül — Ezután kerültem a végleges munkahelyemre, a sarkadi postára — folytatta az elbeszélést. — Külterületi kézbesítő volt a beosztásom. Nagyon szerettem a munkámat. Kezdetben gyalog vagy biciklivel jártam a dűlőutakat, később a tsz-től kaptam egy kölcsönlo- vat, és ha rossz volt az idő vagy az út, lóháton mentem. Egy volt a fontos: mindenki időben megkapja a küldeményét. Harminc év múlva, amikor nyugdíjba mentem, a Szegedi Postaigazgatóság megállapította, hogy a három évtized alatt egy vagon újságot hordtam szét, és másfélszer bicikliztem körbe a Földet. A 72 esztendős Károly bácsi napjai ma sem üresek. A kedvesjó memóriájú, mindig tréfálkozó „Öregbélyeget” mindenki ismeri a városban. Nem csak mint postást, de mint nóta- és operetténekest is, aki a mai napig szívesen áll ki a pódiumra, és szórakoztatja a nyugdíjasokat, Mikuláskor pedig a gyerekeket. Mindig készül valamire, mindig vannak újabb és újabb tervei. Bíró Irén, aki már 42 esztendeje Károly bácsi felesége, sohasem bánta meg, hogy Szabó Ká- rolyné lett. Hogy azon a 42 évvel ezelőtti téli napon igent mondott egy volt „derék katonának”... Magyar Mária
