Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-20 / 219. szám

1993. szeptember 20., hétfő MEGYEI KÖRKÉP/HIRDETÉS áRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Csorvás az élen Csorváson számba vették azo­kat az épületeket, növényeket és az utókor számára megmenteni kívánt „kincseket”, amelyek vé­delméről gondoskodniuk kell a helybelieknek. Pontosan 33 té­tel került regisztrálásra. Me­gyénkben hasonló mennyiségű — ilyen jellegű — értékkel egyetlen település sem dicse­kedhet. Méhkerék malacai A méhkeréki képviselő-testület még tavaly úgy határozott, hogy az önkormányzat a kötelező ál­lamigazgatási feladatokon túl gazdálkodással is foglalkozik. A leghasznosabbnak azt vélték, ha sertéseket hizlalnának, ami legalább egy méhkerékinek ál­landó munkát jelentene, a gyere­keknek és a szociálisan rászo­rultaknak pedig hetente több al­kalommal olcsó húst. A tervből valóság lett, s ma már 25 sertés „röfög” a méhkeréki önkor­mányzat disznóóljaiban. Ezek közül is a legtöbb már itt fiadzott a meghagyott 2-3 kocától. Ezzel a gazdálkodással az önkor­mányzat elérte, hogy hetente két-három alkalommal disznó­toros vagy sertéshús a menü a központi konyhán, ahol csak­nem 500 gyermek és felnőtt ét­kezik. A saját tartás miatt termé­szetesen jóval olcsóbban, mint­ha mindezt a boltban kellene megvásárolniuk... Ki lesz a körön belül? Az a település eleve elesne a támogatástól, melynek határában jó a termőföld? ARCHÍV FOTÓ: FAZEKAS FERENC (Folytatás az 1. oldalról) Békésben és még néhány me­gyében ezek a számok vissza­esést mutatnak a korábbi te­lepülés-létszámokhoz viszo­nyítottan. Átlagosan a 600— 1000 lelkes településeknek kedvez az új besorolási szisz­téma, ezért az Alföld nagyobb létszámú települései rosszabb helyzetbe kerültek. — Ón milyen pontokon kí­ván változtatni a kormány ál­tal beterjesztett szövegen? — Benyújtottam módosító indítványokat, amivel egy­részt azt akarom ösztönözni, hogy csak a keleti országrészre koncentrálódjanak ezek a pénzeszközök. Javasoltam to­vábbá, hogy a tartós munka- nélküliek arányát ne az 1992. június 20-ai, hanem egy ké­sőbbi időpont alapján vegyék számításba. Azért nem megfe­lelő ez az időpont, mert a me­zőgazdasági munkanélküliség 1992 első felében, a szövetke­zeti átalakulási törvény ha­tályba lépését követően jelent­kezett, júniusban tehát még je­lentéktelen volt a mezőgazda- sági területeken a tartós mun­kanélküliek aránya. Azóta vi­szont ez az arány az ország keleti részén az országos átlag többszöröse lett. — A békési kedvezménye­zett települések létszámának várható csökkenéséhez jelen­tős mértékben hozzájárul, hogy az elmaradottság megíté­lésénél a kormány figyelembe kívánja venni a külterületi szántóföldek átlagos aranyko­rona-értékét. Ón ezzel nem ér­tett egyet felszólalásában. —Áz egyik leglényegesebb módosító indítványomnak tar­tom, hogy maradjon el ez a mutató, ugyanis ez úgy befo­lyásolja a besorolásokat, hogy ahol jó a föld, azok a települé­sek egyből kiesnek, függet­lenül attól, hogy milyen szin­ten állnak egyébként. A szán­tóföldek jó aranykorona-érté­ke kedvezőbb termelési ered­ményeket hordoz ugyan ma­gában, de attól még egy falu­nak sem lesz útja, telefonja, jó ivóvize, csatornája, bankja és így tovább, ha jó a földje. Az infrastrukturális elmaradott­ság viszont jelentősen hátrál­tatja a gazdasági fejlődést. A felszólalásomban is elmond­tam, hogy Békés megye a jó földjeinek köszönhetően a költségvetés jelentős befizető­je volt, ezzel szemben fejlesz­tésre kevés költségvetési tá­mogatásjutott vissza. Ha most a megye ismét nem kap segít­séget társadalmi-gazdasági el­maradottságának csökkenté­séhez, az azt jelenti, hogy hi­vatalosan mondjuk Győr-Sop- ron megyével egy csoportba teszik. Ez csak tévedés lehet. Simonffy Ágnes Olvasóink írják 11 "■ ■■■ — Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztő­ségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelen­tetjük meg. Visszhang A gyulavári helyzetről A kárpótlási hivatal elnökének levele Lapunk 1993. augusztus 18-ai számában Helyzetjelentés Gyu­laváriból címmel cikk jelent meg a kárpótlás körüli huzavoná­ról. Az írással kapcsolatban az alábbi levelet kaptuk Sepsey Tamástól, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnökétől: ,,Az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal az említett egyezségben foglaltakat mérlegelte, megállapította, hogy az nem sérti a felek méltányos érdekeit, a bíróságnak joga van minden közigazgatási határozatot felülbírálni, és eltérő véleke­désre jutni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az államigaz­gatási szerv határozata személyes előnyök alapján került meg­hozatalra. Az adott ügyben a felek egyezséget kötöttek, mely értelemsze­rűen mindegyikfél számára számos előnyt tartalmazott, kölcsö­nös engedményekkel. A kárpótlásra jogosultak érdekét szolgál­ta az egykor elvett vagyonuk gyors visszaadása, ezáltal a termelés mielőbbi megindítása. A szövetkezet és a részarány­tulajdonosok érdekében állt hasonlóképpen a tulajdonviszo­nyok rendezése, másrészt nagyon kedvező bérleti lehetőséget ígértek meg a szövetkezet részére kijelölt földekre. Az egyezséget felnőtt és értelmes emberek kötötték, tisztában voltak a helyi adottságokkal is. Az egyezséget első fokon megtagadó határozat ellen a termelőszövetkezet fellebbezett, így megalapozottan vélte a másodfokú hatóság: a szövetkezet­nek érdekében áll az eset összes körülményeit figyelembe véve olyan tartalmú egyezség megkötése, mely értékesebb földeket juttat a kárpótlásra jogosultaknak. A bíróság ezzel ellentétes álláspontotfoglalt el, ezt tudomásul kell venni, de azt is, hogy a termelőszövetkezet földjeire a mai napig nem lehetett árverést vezetni, s a részarányokat sem lehetett kiadni.” SVAICI TULAIDONBAN LEVŐ UNITED TECHNOLOGIES BUREAU KFT SZÁMOS SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEP FŐVÁLLALKOZÓIA. Keresünk csatornahálózatok és szennyvíztisztító telepek építésében (épító'mesteri munkák, elektromechanikai berendezések beszerelése), valamint a telepek beüzemelésében nagy tapasztalatokkal rendelkező' — építésvezetői — helyszíni mérnököket — művezetőket — földmunkagép-kezelőket — munkahelyi gépészt, szállításvezetőt. JELENTKEZÉS KIZÁRÓLAG ÍRÁSBAN, A REFERENCIÁKAT IS MEGJELÖLŐ RÉSZLETES SZAKMAI ÖNÉLETRAJZZAL. United Technologies Bureau Kft. 1103 Budapest X., Halom u. 5. A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. BÉKÉS MEGYEI IGAZGATÓSÁGA kiemelkedő kereseti lehetőséggel fő- és mellékállásban üzletkötőket alkalmaz Békés megye területére. A betanulási időre garantált fix összegű jövedelem, véglegesítés után alapbér, teljesítmény utáni jutalék, gépkocsihasználatért átalánytérítés. Szakmai gyakorlat előnyt jelent. Jelentkezést írásban kérjük a Hungária Biztosító Rt. Békés megyei Igazgatósága címén: Békéscsaba, pf. 250. Minden jelentkezőnek értesítést küldünk, nemleges esetben is. SgÉHUNGÁRIA ,Az élet biztosan » 4BIZTOSÍTÓ RT megy tovább”. Teherfuvarozók, anyagbeszerzők figyelmébe ajánljuk a Körös Volán Rt. békéscsabai és gyomaendrődi alkatrészboltjának legújabb ajánlatát. /VT/ már télre készülünk. — KRIO-KOR tömény fagyálló hordós 120 Ft/kg — KRIO-KOR tömény fagyálló 10 kg 1233,60 Ft — KRIO-KOR tömény fagyálló 5 kg 629,60 Ft — KRIO-KOR tömény fagyálló 1 kg 128,80 Ft — Akkumulátorvíz 1 I 23,20 Ft — Akkumulátorvíz 5 1 104 Ft — 1000 x 20 Matador (Barum) gumiköpeny R 15 984 Ft — 1100 x 20 Matador (Barum) gumiköpeny R 17 600 Ft NORMA gyártmányú tömlőbilincsek minden méretben 19,20—35,20 Ft-ig NORMA gyártmányú fékcsőbilincsek: mérete: 22/15, 23/15, 26/15, CONCAR német ékszíjak 12,5 x 750—12,5 x 1550-ig kedvező áron. Flettguard gyártmányú motorolaj-, gázolaj-, levegőszűrő betétek minden típushoz! CARRIER típusú olajok hordós, 10 I, 5 I, 1 I kiszerelésben nagyon kedvező áron! Áraink az áfát nem tartalmeizzák!!! Alkatrészboltjaink Békéscsabán és Gyomaendrődön hétköznap 8—16 óráig tartanak nyitva! Megrendelésre árubeszerzést vállalunk. MOST KERESSÉK BOLHÁINKAT! A SVÁJCI TULAIDONBAN LEVŐ UTB KFT. SZÁMOS SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEP F.S SZENNY VÍZCSATORNA-HÁLÓZAT FŐVÁLL ALKOZÓTA. Keresünk nagy szakmai tapasztalattal rendelkező alvállalkozókat az alábbi szakterületekre: szennyvízcsatorna-kivitelezés — szennyvíztisztító telepek, vízzáró szerkezetek kivitelezése — vízzáró szerkezetek, szennyvíztisztító telepek, átemelők, KGPVC nyomott rendszerű gravitációs szennyvízcsatorna-hálózatok tervezése. Keresünk olyan ambiciózus, minőségi munkát végző magánvállalkozókat is, akik ezeken a szakterületeken megfelelő gyakorlattal rendelkeznek, ismerik a helyi munkaerőt. A finanszírozásban, berendezések, anyagok tekintetében, az építés szakmai irányításában segítséget nyújtunk. Jelentkezés írásban a referenciák megjelölésével. United Technologies Bureau Kft. ^ 1103 Budapest X., Halom u. 5. HISZEN ON ELŐBB IUT NÁLUNK AUTÓHOZ, MINTHA A HAVI MEGTAKARÍTÁSAIVAL BÁRMI MÁST KEZDETT VOLNA. Pl.: OPEL CORSA SUZUKI SWIFT SEAT IBIZA SKODA FAVORIT 16 157 Ft/hó 13 929 Ft/hó 17 262 Ft/hó 13 982 Ft/hó és még több száz típus a kínálatunkban. OROSHÁZÁN kihelyezett ügyfélfogadást tartunk 1993. szeptember 21-én. Helye: Petőfi Művelődési Központ emeleti 4. sz. tanterem. [J Promo-Indra 6724 SZEGED, Csongrádi sgt. 12. Telefon: (62) 324-820; 324-910.

Next

/
Oldalképek
Tartalom