Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-03 / 205. szám
O 1993. szeptember 3., péntek MEGYEI KÖRKÉP iBÉKÉS MEGYEI HÍM,AP Vádirat Lengyel László ellen Nagy nyilvánosság előtt elkövetett hatóság megsértésének bűntette miatt a Veszprém Városi Ügyésszség vádat emelt Lengyel László közgazdász ellen, miután megvizsgálta a Győri Nyomozó Hivatal által rendelkezésére bocsátott dokumentumokat. A vádirat csütörtökön került át a Veszprém Városi Bíróságra, ahol a tárgyalás időpontjáról döntenek majd. Mint ismeretes, Lengyel László közgazdászt Antall József miniszterelnök jelentette fel a veszprémi előadásában elhangzottak miatt. Pénzbírsággal büntetett orvosok Több mint két éve húzódó ügyben hoztak ítéletet csütörtökön a Tatabányai Városi Bíróságon. A Komárom-Eszter- gom Megyei Kórház sebészeti osztályán dolgozó két orvos foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt került a bíróság elé. A vád szerint felelősség terheli őket egy 58 éves tatabányai férfi haláláért. A dr. Henkey Ágnes vezette tanács hosszas mérlegelés után a legenyhébb büntetést, pénzbírságot rótt ki a két, eddig büntetlen előéletű orvosra. Az ítélet meghozatalakor egyebek mellett figyelembe vették azt is, hogy mindketten immár hosszabb ideje a tatabányai kórház megbecsült dolgozói. Vízió, nem minden valóságalap nélkül Úgy hallottuk, hogy az idei Várexpón bevezetett és—a nyilatkozatok szerint ott megfordult—35 ezer látogatónál fényesen bevált jövedelemnövelő módszert a jövőben állandósítani kívánják a gyulai vár körül. Ezután azonban nem csupán egyetlen deszkakerítés átlépésekor kell belépődíj at fizetniük a várra kíváncsi turistáknak. A bevételek ily módon történő gyors gyarapítása érdekében terven felül restaurálják a várkastélyt körülölelő várfalat, valamint az egykor volt külső vár egyelőre jelképes védvonalait. Ezzel az egyszerű fogással máris 100 forint kasszírozható be mindazoktól, akik nem elégszenek meg a gyulai várkastély távcsöves megszemlélésével, hanem belül is akarnak kerülni e dupla kerítésen. További jó hír, hogy a gyulai Várexpo idején a mindössze várnézésre vágyóktól is (vásári belépődíjként) beszedett 50 forintokat a rendezők át kívánják utalni a várfelújítás alapítványába. K.A.J. Csalánleves ’93 - (csípős) vélemények egy szokatlan művészeti rendezvényről Visszhang „Csalán igen, csalán nem. » Olvashattunk egy csípős kis cikkecskét a Csalánlevesről: a rendezvényről nem sokat tudtunk meg, inkább az azt ellenzők irigységéről, rosszindulatáról és butaságáról. És vibrál a sok kérdőjel: Miért? Miért? Miért? Miért van az, hogy amint valami szokatlant tapasztalunk, rögtön világgá kell ócsárolni? Biztosan sokan vagyunk, akiknek nem a legkedveltebb műfaja az alternatív művészet, mégis nyitott lélekkel próbáljuk érteni. Ha valamitől elfordulunk anélkül, hogy valójában tudnánk, mi az: magunkat rövidítjük meg. Ha kíváncsi gyermekünk elől elzárjuk a gyufát, ahelyett, hogy megtanítanánk hogy kell bánni vele: aggódhatunk, hogy felgyújtja a házat. Képtelen vagyok együttérezni azzal az anyukával, aki buzgón panaszolja, hogy ,,nem tud parancsolni a 17 éves hülye kölykének". Hiszen az ő kezében volt a nagy lehetőség, hogy segítsen kialakítani az értékrendet, viselkedést, erkölcsöt, ami szerint a gyermek felnőtté—jó esetben—emberré válik! Egymásnak adjuk a példát! Könnyebb kiszaladni a Csalánlevesre 10 percre és írni róla egy rosszindulatú cikkecskét, mint mondjuk kezdeményezni egy kis társadalmi összefogást, hogy a csabai liget játszótere helyén ne egy romhalmaz díszelegjen. Könnyebb otthon ülve irigyelni a Csalánlevestől a támogatókat, mint végigcsinálni azt a szervezést, amitől a fesztivál évről évre létrejön. Könnyű becsmérelni valamit, s azt mondani „...ilyet én is tudok!" Egy valamit kéne tudnunk igazán: becsülni egymás hibáit, erényeit, teljesítményét és másságát! Akkor talán boldogabb hétköznapok után végre békében kanalazhatnánk együtt a Csalánlevest...! Kaczkó Gabriella Talán nem kellene... Válasz a „csalánotoknak” Arra számítottunk, hogy nem tetszünk mindenkinek. Szerintünk csúnya lenne a világ és unalmas, egysíkú, ha mindenki egyféleképpen „mechanikusan”, irányítottan gondolkodna. Egy dolgot nem tudunk elfogadni, az inkorrekt, nyomatékos tényalapok nélküli sárral dobálózást. A sajtók közül a Békés Megyei Hírlap elkötelezett farizeus hölgye is részt vett az általunk tartott sajtótájékoztatón. Ezért nem értjük, hogy az augusztus 28— 29. (szombat—vasárnapi) számukban megjelent Csalán igen, csalán nem című írásukban egy szó sem szerepel az ott elhangzottakból. Rendezvényünk természet, élet, építészeti értékeket védelmező, pacifista vértezetű, a másságot tisztelő ésfelvállaló koncepciójából. Egyesületünk a fesztivált rendező MASE-art éves programjából. Arról, hogy a Csalánlevesen kívül afesztiválra kiadtunk egy újságot és egy verseskötetet, Kiss Ottó Szilveszteri kaland című könyvét. Ezen kívül a közeljövőben még két irodalmi kiadványt tervezünk megvalósítani. Arról, hogy ha tetszik, ha nem aktívan részt veszünk a város, a térség kulturális életében. Egyesületünk közreműködésével jelen pillanatban is látható egy kiállítás, Stefan Bubán szlovákiai képzőművész munkáiból a békéscsabai megyei könyvtárban. Biztos, hogy Béla Vali írása után már nehezebben találunk szponzorokra. A Csalánlevesre az időjárás szeszélyessége ellenére az idén több mint háromezren voljak kíváncsiak. Támogatóinkat arra kérjük, ne dőljenek be egy megalapozatlan, főként negatív dolgokat tartalmazó írásnak. Továbbra is látogassák rendezvényeinket, s az azokon tapasztalt, látott dolgok után nem fordulnak el tőlünk. Ézúton is megköszönjük segítségüket. MÁSÉ-art Kuljurális Egyesület Baji Miklós Zoltán elnök Nem volt robbanás I. Adolf Loos építész Díszítmény és bűncselekmény jelzetű kiáltványában így ír: ,A kultúra fejlődése olyan hadsereg meneteléséhez hasonlít, amely többségében lemaradozókból áll. (...) Szerencsés az az ország, amelynek nincsenek lemaradozói ésfosztogatói.” Természetesen Magyarország nem ilyen. A Viharsarok végképp. Sőt, ha hinni lehet a Csalánleves 3-nak, mondhatni kiejezetten szerencsétlen. Peches. Vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy amit aktuálisnak tartunk, az nem feltétlenül értékes, és viszont. Pontosabban vigasztalhatnánk, ha nem vennénk tudomást a világ művészeti körforgásáról, információs áramlásáról, illetve az abban körülbelül húsz éve A csalánnak vajon hogy ízlik a saját levese? radikálisan és visszavonhatatlanul bekövetkezett váltásról. Még ha tudjuk is, hogy a régi tartósan tovább él az újban. Még ha tudjuk is, hogy a kritikai szellemet, mely a felgyorsult, forma-művészet” kimerülő kombinációjához vezetett, egy toleráns, a globalitást szem előtt tartó kultúra váltotta fel, integrálva mindazt, melyet mondern művészetnek nevezünk. Az, hogy a pósteleki kastélyromban az „akciónak és performance”-nek csúfolt előadás-kényszereket szinte kizárólag a művésztársak (performerek) tekintették meg, mindenképpen az elitista avantgárd törekvések végső határesetei. Ezen határesetek megszólítottjai maguk az előadók. Ez nem a húsz évvel ezelőtti anomália, hanem a csőd, a kudarc és végül egy nagy romhalmaz, ami egyre kevésséfog hasonlítani eredeti valójához. Az alkotó folyamatot alapjaiban célozza meg a kérdés: meddig , fosztogatható” az avantgárd művészet? Holott a meghaladott énünkkel vagyunk a legkritikusabbak, mondta Geothe. II. Ezen kérdőjelek természetesen háttérbe helyezhetők, épp az imént említett tolerancia, valamint a kimeríthetetlen képzelet által feltárt formai variációk lehetősége révén. Senki nem állítja, hogy az avantgardista forma-nyelvnek nem lehetne létjogosultsága, hogy a , földszagú tradicionalizmus” ne lenne releváns művészi magatartás, vagy szellemi mélység. De mindez képtelenségbe fullad, ha épp az hiányzik, ami az alkotás alapfeltétele, ami ezen művészetet évtizedek óta élteti: az eredendő, mélyről jövő ötlet, valamint a realizáláshoz elengedhetetlen eszközkészlet. Kitartóan végignéztem a három nap eseményeit (mellesleg mindez egy napba, egy délutánba és annak két órájába könnyedén elfért volna), nyugodtan állíthatom, mindkettő, tehát a mélyről jövő ötlet, s az eszköztár is hiányzott a produkciókból. Talán Kovács István Hiúságevés című előadása jelentett némi színt a klisékből építkező többi „munka" között. Elcsépelt közhely talán, hogy egy művészet akkor létezik, amelyben az alkotás mint folyamat már nem feltétlenül, de a művész annál inkább: tudatos. Tudja mit csinál, hogyan és miért. Ezen „kényszer” alól nem létezik kiugrás, mert akkor nem ugyanazt a játékot játsszuk. III. A Csalánleves kétségtelen csődje után felmerül a kérdés, miért van szüksége a térségnek egy sajátosan helyi, művészeti demonstrációra, illetve sajátosan helyi alkotóközösségre? Merthogy szüksége van, az minden kritika ellenére evidenciaként fogalmazható meg. Ha művészeink bekapcsolódnának abba a nemzetközi információ-áramlásba, amelynek segítségével jobban feltárható és kibontható a mostani Csalánlevesen enyhén pislákoló tradicionális eszközkészlet, valamint tartalom, lehetőség nyílna a közvetlen környezet, a környék lakosainak megszólítására. Kialakulna az azonos röghöz tartozók kultúrájának regionális értékhordozója. Végül kiemelendő a kontinuitás jelentősége a kultúrán belül. Elég, ha csak a két háború közötti Horthy- korszak kultúrpolitikájára gondolunk, amely kivetett magából és Bécsbe száműzött minden baloldali avantgárd törekvést. FOTÓ: FAZEKAS FERENC IV. Petri György: Összeomlás Nem, nem volt robbanás, csak összeomlás, A belülről megőrölt, A magát csalva másokat csaló, A látszattal terrorizáló, Hang nélkül szétomolt. Gonolhatunk-e még—-(...) Nem robbanás nem volt, csak összeomlás, Csak soká, nagyon soká, Tolongva üledt le A nyirkos, sűrűpor. Vagy inkább nincs egyéb, csak e tolongás? A nedves, duzzadó tülekedés? Szétesése az épített világnak. Richweisz Péter Megszólhattam Kifejezetten örülök, hogy „Csalánleves” ürügyén megszólíttattam. Tudósításomban ugyanis nem mondhattam el a magánvéleményemet. Merthogy nem illik, nem etikus. Nem értem hát, hogy miért engem ostoroz BMZ és az ismeretlen KG? Az eseményen részt vevők véleményét írtam le, a magamét elhallgatva. Nos álljon itt akkor a véleményem az egész akcióról! Nem tíz percig voltam kinn, hanem kétszer és több óráig. De ha rövidebb is volt az idő, akkor is elég ahhoz, hogy véleményt formáljak. Igaz, én „csak” annyira értek a művészethez, hogy gyerekkorom óta baráti szálak fűznek Koszta Rozóhoz, aki belém oltotta a festészet szeretetét. Megtanított látni, nem csak nézni. Igaz, nálam a művészet Rembrandtnál, Munkácsynál, Toulouse Lautrecknél kezdődik és folytatódik a németalföldieknél. Persze ez magánügy, és mindenki eldöntheti, hogy gondolkodása, műveltsége és ízlése szerint ki mellett teszi le a voksot. Ennyit erről! A szponzorokról. Hiszem és remélem, hogy a szponzorok eddig is, ezután is megnézik, hogy kiknek és mihez adnak támogatást. Hiszen az igazi művészek jó ideje nem tudják megrendezni a Délalföldi Tárlatot, mert egyszerűen nincs rá pénz! Eredményeket, nem is akármilyeneket elérő sportolók nem tudnak eljutni egy-egy versenyre, mert nincs rá pénz! Beteg gyerekeket nem tudnak megfelelő orvosi kezelésben részesíteni, mert nincs rá pénz! Soroljam még? Hogy a csudába ne tolerálnám a másságot, ha az megmarad a jó ízlés határán belül! Node azt művészetnek nevezni, hogy festéket, paradicsomot, nyerst tojást eszik valaki, aztán lenyomja a torkán az ujját, hogy mihamarabb kihányja? Már megbocsásson a világ! No de nem ragozom! Egy valami azért hadd álljon itt befejezésül: ha BMZ művészetnek(?) tarja azt, amit csinál, ha produkcióival a nyilvánosság elé lép, akkor viselje annak minden ódiumát (következményét), így természetesen a közönség, az általam megszólítottak kritikáját is. Mert hiszen farizeusság kizárólag saját magunknak fenntartani a szabad véleménynyilvánítás, önkifejezés jogát. g. y
