Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-17-18 / 165. szám
1993. július 17-18., szombat-vasárnap G eb)- vráp A k ©Mkés megyei HÍ1 HAZA MINDEN ELŐTT ^ ^ ^ | 0 ^ RLAp hétvégi magazinja A napraforgó Paraszt-virág, oly bőséges a magva, elszunnyadt, magát a sorsnak megadva s a sovány sövény fele bólogat. A napra mosolygott rég, mint a nap. Ruganyos levele és ifjú szára örömmel fordult az arany azúr felé s virágba bomlott pazarul, paraszt-virág, a zordon föld virága! Sorsa a csüggedt csöndben elmerült, az üresszemű ábránd meg se látja, szerelmét, mint boldogságát, elássa, s gyöngédségét szégyenli, mint a bűnt. (Konsztantyin Fofanov verse, Lehoczky Péter felvétele) Halló! Beszélgessünk! Mondták... Dinamikusan élek, nem foglalkozom az idővel, csak a munkával. Hévvel, izgalommal, rácsodálkozások közepette tudok csak élni. Akkor sikerül a munka, ha szeretnek. A legnagyobb gátlásaimat úgy tudom levezetni, hogy elkezdek hülyéskedni. (Bánsági Ildikó színművésznő) Az úgynevezett Antall-kor- szak két lábon járó tévedését Horváth Balázsnak hívják. Képzeljünk el egy negyvenes ügyvédet. Kisvárosban él, szakállas-bajszos, jó haver és ivócimbora, művésztársaságban érzi otthon magát, elvégre a felesége színésznő, szeret ado- mázni, szívesen lovagol Nagyvázsonyban, hébe-hóba vitorlázik egy kört a füredi öbölben. Egyébként pedig vádlottakat véd, szaftos ügyekben keres pénzt. Egyszóval éli a vidéki play-boy kellemes életét, amikor híre kel, hogy omladozik a rendszer. Nosza, az ügyvéd úr, aki a zsebében mutatott fityiszt, most előveszi a kezét és a Magyar Demokrata Fórumnak nyújtja. A többit már ismerjük. (Zöldi László újságíró) Nem látok senkit, akit a miniszterelnök helyére lehetne állítani, noha önjelöltek bőségesen akadnak. Mert bármit is mondanak, nem vitás, hogy nem Orbán Viktor futkosása, Pető Iván fanyalgása, Horn Gyula hajbókolása adtak stabilitást és hitelt ennek az országnak, hanem Antall József sziszifuszi munkája. (Pártay Tivadar kisgazda politikus) Békési tallózó A túlsúlyos sertések levágását segítő állami beavatkozás sikeresnek látszik, néhány megyében az elhízott állatok nagyrésze már a húskampókon lóg. Az exporttilalom sújtotta Békés megyében tovább romlott a sertéstartók helyzete. A fölvásárlási árak nagyüzemi minőség esetén 70 forint alá, kistermelőknél 60 forint alá süllyedtek kilogrammonként, de már 50 forintért is lehet disznót kapni. A fölvásárlási árak országszerte nyomottak, nagy a malackínálat, de kevés a vásárló. (Uj Magyarország) Fürkésző Petőfi híres bukása a képviselő- választáson eléggé közismert. Annál kevesebben tudhatnak viszont arról, hogy báró Eötvös József írónak és politikusnak is hasonló sors jutott, mégpedig itt a megyében. Igaz, őt nem a nép fütyülte ki, hanem a vármegye egyik ura, későbbi főispánja emelt ellene vétót. Gróf Wenck- heim Béla látta úgy 1847-ben — a megye uralkodó köreivel teljes össszhangban —, hogy Eötvös túlzottan szabadelvű ahhoz, hogy itt képviselő lehessen. Lakonikus üzenetet küldött az író jelölését szorgalmazó gróf Széchenyi Istvánnak: „Eötvös Józsit nem akarjuk.” És Eötvös József nem lett képviselőjelölt, mert a rendek akarata erősebb volt minden érdemnél. —Halló! Békéscsaba, Mosko- vits lakás? — Tessék, itt Moskovitsné Orosz Éva. — Kezét csókolom, Nyem- csok László vagyok, a Békés Megyei Hírlap munkatársa, és a nyaralásról, pihenésről szeretnék Önnel beszélgetni. A családdal nyaraltak már az idén? — Éppen a napokban érkeztünk vissza Spanyolországból a férjemmel, 8 éves Péter és 5 éves Gábor fiammal. Egy hetet töltöttünk egy Barcelonától 80 kilométerre fekvő kisvárosban a tengerparton, előtte pedig egy hétig Francia- országot és Olaszországot barangoltuk be gépkocsival. — A gyerekek nem fáradtak el a hosszú úton? — A 2600 kilométeres út valóban megviselt mindannyiunkat, de a látnivaló busásan kárpótolt ezért. — Mennyire drága egy magyar zsebének Spanyolország? — Nem olcsó mulatság, hiszen például még az ivóvízért is fizetni kell, a szállodában fél liter, átszámítva 100 forintba kerül. Hozzáteszem azonban, hogy a spanyol emberek nagyon segítőkészek, kedvesek. — A szavaiból úgy veszem ki, hogy a családnak hobbija az utazás. —- Minden évben erre gyűjtünk. Tavaly például Olaszországban nyaraltunk. — Az utazáson kívül mivel töltik még szívesen szabadidejüket? — A nagyobbik fiamat a földrajz, a csillagászat érdekli, a kisebbik imádja az állatokat, főképp a kutyákat, van nekünk is egy tacskónk. Ha jut rá időnk, elmegyünk színházba, moziba is. Mivel én tanítónőként dolgozom a 9-es számú általános iskolában, most a nyári szünidőben több idő jut a pihenésre, olvasásra. — Milyen könyveket szeret, ki a kedvenc szerzője? — Főként szépirodalmi, romantikus regényeket olvasok. Kiemelt kedvencem most nincs, a gimnáziumi években viszont a Jókai-műveket forgattam legszívesebben. — Tévézni szokott együtt a család? — A Szerencsekerék című műsort mindig megnézzük, és a gyerekek a Walt Disney-so- rozatot soha nem mulasztják el. — Köszönöm a beszélgetést! „Nem ülhetünk elcsüggedve, nem engedhetjük meg a passzivitás luxusát, mert itt vannak körülöttünk gyermekeink. Sok száz gyermekszem tekint fel reánk. Ok itt és most akarják élni gyermekkorukat, amelyet lehetetlen jobb időkre halasztani. Az édes gyermekkor az élet egyszeri ajándéka. Mindent meg kell tennünk értük, ami erőnkből, tehetségünkből telik.” Lenkefi Konrád (Aláírását kiegészítette a Napsugár Bábegyüttes emblémájával) E sorok írója Lenkefi Konrád bábrendező, bábtervező iparművész, 1961 óta a békéscsabai Napsugár Bábegyüttes művészeti vezetője, többszörös UNIMA-diplomás, a Kiváló Népművelő kitüntetés birtokosa Százöt éve született Füst Milán A Nyugatban jelentek meg az első írásai. A magyar szabadvers egyik megteremtője. Füst Milán Kossuth-díjas író, költő és esztéta 1888. július 17-én Budapesten született, és ott is halt meg 1967. július 26-án. Leghíresebb drámája a IV. Henrik király. Az alábbiakban prózájából idézünk. „Az elmúlás kórusa” című kötethez fűzött előszavában írja 1921-ben: „...Úgy látszik, valóban vannak költők, akiknek életük során csak egyetlenegy lyrai mondanivalójuk van: s ez az ifjúságé! S ezek a költők az elhidegülő lelkek. Igen, — némely ember szíve hirtelen kihűl. Az önzés egy nap megroppan — s az ember szégyenkeznék, únná, ha csak egy szót is kellene leírnia »szenvedéseiről«... Még tegnap jajongott... hogy valakinek a szíve mellől, ahol becézték, — kilökték őt a tömegbe, a harc közepébe, — védtelenül a halál elé... — s nem kíméli, nem védi, nem becézi őt senki többé... Hogy nem gondoskodik róla senki... Hogy íme, — ráébredt, hogy ő nem »Isten kiválasztott népe«, — mint ahogy egy régi hang ígérte volt: az anyáé... Isten szeme — sa nap az égen nem őt figyeli... Mi lesz? Hiszen reszket... Jajongott: — Én bennem itt élsz Uram, — érezlek, hatalmas, aki fenntartasz engem! — kiáltotta, — de hol talállak e világban lelkemen kívül... Azt akarod, hogy éljek? Vagy azt akarod, hogy meghaljak?... Hiszen beletaszítottál közéjük, ahol el akarnak ejteni — s ahol ez senkinek sem fáj többé... S félénken nézett körül, — szeretet után. Végül megtört. Megadja magát most már a valóságnak, — sodorja őt magával ! -— tudomásul veszi s oly elszánttá fajult ezáltal, hogy nevet ő már minden panaszon... Újra felegyenesedett és küzdeni hajlandó, — elszántan és hidegen, érzékenységeken nevetve s szembenézve viszontagsággal és halállal... S átadva magát az elmúlásnak s a múló nap örömeinek, — igenis azoknak, — amelyeket úgy megvetett valamikor. S íme, — a lélek oly bátor most már, mint soha azelőtt: magában tudja a halált, — azt adja hírül neki minden fűszál, minden eliramló ragyogás — s mégis — mégis: mer az élet után kívánkozni... Élni akar ismét — s minden áron!... De a lyra megszűnt. El fogok pusztulni... — mondja néha még most is magának... S figyeli... — fáj-e? — de nincs az önzésnek, vagy hiúságnak oly fájdalma többé, mely úgy összefűzné az ember torkát, mint egy rossz szó azelőtt... S ez jól van így! Mert végül is elmének és szívnek, hogy élni tudjon, hozzá kell törődnie az elmúlás gondolatához. S mennyire meg kell töretnie addig, amíg az utolsó perc magányáig hűvösö- dik! Amíg megtöretve és kiszolgáltatva s végképpen magára maradva, már egyebe Sincs, csak ő, az egyetlen igazság, amellyel akkor is, — mindig, felemelt fejjel akar szembenézni... Mert nincs segítség más véle szemben: csak ami belülről jön... s ez: a hideg csend.” fehéren ■ ................... P irruszi győzelem Hallgatom a rádiót, benne a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetőjének melldöngető nyilatkozatát. Eszerint nagy győzelmet aratott a kormánykoalíció azzal, hogy a parlament elfogadta a pótköltségvetést. Méghozzá — a jósolt szoros eredmény helyett —nagy szavazattöbbséggel. A frakcióvezető úgy véli, az ellenzék nem tudta megakadályozni a sikert, pedig jó előre készültek az előterjesztés megvétózására. Az MDF-es honatya szíve-joga úgy értelmezni a történteket, ahogyan a pártérdek kívánja, sőt megteheti, hogy sikernek tünteti fel azt, ami tulajdonképpen csak pirruszi győzelem. Mert ki hiszi el, hogy az ellenzéki pártok valójában győzelemre játszottak? Hézagos padsorokkal nem lehet szoros eredményt elérni, a nemtetsző előterjesztést leszavazni, a kormányt esetleg megbuktatni. Nem hülye az ellenzék! Csak annyira tiltakoztak a pótköltségvetés ellen, amennyi az ország fellármázásához éppen elegendő volt. Hogy lássa mindenki, derék ellenzéke van a kormánynak, olyan, amely a népsanyargató előterjesztésekkel nem ért egyet. Ugyanakkor pedig kínosan ügyeltek arra — miközben a kormány tele padsorokat parancsolt a maga szavazógépezetének —, hogy képviselőik egy része hiányozzon a voksok leadásakor. Nehogy véletlenül megbukjon a pótköltségvetés, nehogy első kétségbeesésében lemondjon a kormány, nehogy hirtelen új választásokat írjanak ki, nehogy a mostani ellenzék kormányra kerüljön. Nem! Szenvedjenek Antallék még egy kicsit. Egyék csak amit megfőztek maguknak. Van még idő a választásra, a hatalomba való győztes bevonulásra. Az MDF frakcióvezetője helyében én nem nagyon örülnék. Kár lelkesedni olyan győzelem felett, ahol az ütközetet az „ellenfél” igazából meg sem akarta nyerni. Egyébként, mint köztudott, Pyrrhus, epeiroszi király, miután időszámításunk előtt 278-ban Ausculum mellett legyőzte a rómaiakat, iszonyú veszteségeit látva így kiáltott fel: Még egy ilyen győzelem és elvesztünk! Árpási Zoltán e
