Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-31-08-01 / 177. szám

1993. július 31-augusztus 1., szombat-vasárnap MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM iRÉKÉS megyei hírlap Szorító Zsögödi Nagy Imre, 100 Csíkszeredából jövök, ahol a várossal régóta összenőtt Csíkzsögöd-beli szülőházá­ban s a kert végébe saját tervei szerint épített képtárban megünnepeltük a festő és gra­fikus Nagy Imre századik születésnapját. Az elsőről maga emlékezett meg az 1954/1955-ben ko­lozsvári lakásában írt Följegy­zésekben (Kriterion Könyvki­adó, Bukarest, 1979): ,,í893. július 25-öt írt az apám a ka­lendáriumába. Amint mondta, nem lehetett kellemes ez a nap számára: nagy vihar volt azon a napon. Felkapok a képzelet szárnyára, s máris ott lebegek abban a katlanszerű völgyben, ahova az istenek annak idején lepottyantottak, s ahol kis megszakításokkal ifjúságom nagy részét töltöttem. Arccal Tamási Áron arcképe kelet felé fordulok, ahonnan őseink idejöttek, a termé­szetüknek és életkörülménye­iknek megfelelő tájakra. Sok mese vált valóra, amíg ideér­keztek, s amíg itt kialakult né­pem társadalmi rendje. Amíg ráébredt tudatában Csíkor­szágra, erre a Hargita és a Kár­pátok közötti, különleges, né­ha zord és félelmetes, máskor játékos tájra, fenn, hétszáz méterrel a tenger szintje fölött. Egész életünkön végigkísért a mese és a valóság, ami a ter­mészetben körülvett, amíg magad nem lettél a mese hőse vagy a ballada figurája. Lelkűnkben magunk is Ábelek lettünk, Tamási Ábelei, Ábe­lek a rengetegben.” Pusztaság vagy rengeteg az a magyar tudat és kultúra, amelynek egyik felében Nagy Imre művészetét babonás tisz­telet övezi, a másik felében meg alig ismerik? S bárcsak O lenne egyetlen áldozata a mindjárt egy évszázada tartó nemzeti tudatzavarnak! Nem a mítoszt szeretném az ünnepi alkalomból továbbkö­dösíteni életműve körül (amelynek csupán a saját ke­zűleg leltárba vett s a Maros­vásárhelyi Művészeti Múze­umnak, a Csíki Székely Múze­umnak és a zsögödi Nagy Imre Galériának adományozott ré­sze 6596 darab szén-, ceruza- és tusrajzból, fametszetből, rézkarcból, akvarellből, pasz- tellből, olaj- és temperafest­ményből áll), hanem megvilá­gosítani kissé a hátteret, amely­ből önarcképeinek fürkésző, át­ható, szigorú pillantása s alakja­inak, kortársainak, viharos csíki Edenkertjének a szépséges feszültsége kirajzolódik. Zsögödi Nagy Imre két tri­ásznak, huszadik századi mű­vészetünk két, akár szentnek is mondható Hármasságának a tagja: egyrészt Márton Ferenc és Nagy István mellett a szé­kelyfestőiskola alapító meste­re, másrészt a szobrász Szer- vátiusz Jenővel és a fametsző Gy. Szabó Bélával együtt Nagy Imre a festő tette a leg­többet a Magyarországtól el­szakított Erdély művészeti kultúrájának, művészeti köz­ízlésének a kialakításáért. A székely festőiskola mint­egy a „vitalizáló erőt” adta a Trianon utáni erdélyi művé­szet magáratalálásához, önál­ló életre ébredéséhez. A csíki festők fedezték fel a két világ­háború közötti időszakban (mintegy az alföldi festészet szellemében) a földszagú, az elemekkel küzdő, a munkába beleszikkadt hegyi ember és életforma témáját; Márton Fe­renc félvalóságos-félmitolo- gikus teremtményeinek a zen­gő szólamára Nagy István ős- elemi-történelmi mélységek homályából előhívott, ké- reggyűrődéses arcok és alakok balladai sorsszerűségével vá­laszol. S végül, főleg már a második világháború utáni év­tizedekben Nagy Imre — Már­ton Ferenc romantikus életér­Szüleim I. zéséhez Nagy István belső mo­numentalitását, emberföldraj­zi súlyosságát adaptálva — olyan összetett festői minősé­get teremt, amelyben kiegyen­lítődnek a felfogásbeli és for­mai végletek, időszerű megfo­galmazást nyernek a termé­szeti és erkölcsi értékek, s a színes, színdús, már-már szín­pazarló érzékletesség a har­mónia, a békesség, a nyugal­mas és alkotó élet iránti vágy szinonimájaként, a valósággá varázsolt mesebeli boldogság szivárványaként jelentkezik. Különleges, ritka öröme volt a centenáriumi kiállítás­nak, hogy először találkozhat­tunk azzal a 35 erdélyi íróport­réval, amelyek az Erdélyi Szépmíves Céh és az Erdélyi Helikon felkérésére 1938— 1942 között készültek, ám végül sohasem jelentek meg, sőt elveszettnek, elégetteknek hittük őket, s amelyeket 1985- ben két gyanús külsejű férfi vitt be, ajánlott fel megvételre a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumba, s a PIM jóvoltából e nagy alakú tusrajzokról most újra ránk tekinthetett Áprily Lajos, Dsida Jenő, Szabédi László, Kós Károly, Tompa László, Asztalos István, Bözö- di György, Nyíró József, Szentimrei Jenő, Bartalis Já­nos, Kuncz Aladár és a többiek gondok és sikerek ellenfényei­ben tűnődő arca. Banner Zoltán Mondjátok minden nyelven: Isten hozott, Jó napot! Békési gyermekek Bécsben Indulás előtt még itthon az öt kis zenész Thomas Brezina osztrák tévé­rendező, 52 gyermekkönyv népszerű írója maga sem gon­dolta, hogy Chris Heller zene­szerzővel megálmodott krimi­musicalje ilyen frenetikus si­kert arat a békési Akzent Szín­ház színpadán. A nemzetközi gyereksereget megmozgató darab a Bécsben* másodjára rendezett ünnepi hét, a „Kin­derklang” meghatározó szín­foltja volt olyan rendezvények társaságában, mint a konzer- vatóriumi balettnövendékek Saint-Saëns előadása, a Bré­mai muzsikusok meséjének megelevenítése vagy az oszt­rák Jeunesses által szervezett II. Európai Gyermekzenei Tá­bor résztvevőinek bemutatko­zása az országukra legjellem­zőbb hangszeres zenével. Ha­zánkat ezen a fesztiválon a bé­kési Tilinkó zenekar egy cso­portja, a zeneiskola öt növen­déke képviselte. Utiélménye- ikről szól az a turmix, mely hazafelé, a vonaton született. Ricsi (csellista, 12 éves): Mi volt ez a tábor? Minden! Nyelvgyakorlás, barátkozás, zene, kirándulás, „szerelem”, de a legnagyobb élmény: a musical! Hogy igazi színé­szekkel játszhattunk, és hogy gyerek létünkre emberszámba vettek bennünket! Ivett (első hegedűs, 13 éves) : A Jeunesses meghívásá­ra hét országból érkeztek fiata­lok Bécsbe. Az életünkből egy csodás hetet a Bückgasse 20. alatt, hegyek között, a Schulbrüder-Heim hatalmas iskola és kollégium centrumá­ban élhettünk. Már az első nap kipróbáltuk az uszodát! De volt ott minden: fedett tenisz­pályák, tornatermek, minden osztálynak külön ebédlő, hangversenyterem, a hálók­ban televízió és csodálatos el­látás. Melinda (harmadik hege­dűs, 14 éves): Az osztrák Jeun- neses-esek, írisz, Szilvi, Bar­bara nagyon figyelmesek vol­tak, lesték minden kívánsá­gunkat. Györgyi (énekes, furulyás, 11 éves): Narancslé, müzli, mogyorókrém, gépsonka, saj­tok, ezzel indult a reggeli. Biz­tos híztam vagy két kilót! Nóri (második hegedűs, 14 éves) : Arra voltunk utalva, hogy barátkozzunk a többiekkel. Raj­tunk kívül észtek, hollandok, oroszok, olaszok, csehek, bol­gárok voltak a tábor résztvevői. A végén már kevertük a nyelve­ket, angolul, németül, oroszul vagy mutogatva értekeztünk. Nekem az olaszok voltak a leg- szimpatikusabbak. 4 Ivett: Megismerhettük a hangszereiket, a szokásaikat. Kedden három koncertet ad­tunk a Künstlerhausban, végig zsúfolt ház előtt. A békési dal­csokor után bravót kiabáltak, a Bartók-darabok kottáját min­den csoport elkérte tőlünk. Ricsi: A bolgárok és a cse­hek hozták a legkülönlegesebb népi hangszereket. Nóri: De a legjobb muzsi­kusoknak az oroszok bizo­nyultak. Voronyezsből jött a mandolinzenekaruk, teljesen átélték a zenét, nem szégyell- ték, hogy muzsikálnak. Áljo- sa, a balalajkásuk vagy Ira — alig volt 9 éves — biztos nagy művész lesz! Györgyi: A városházán, a bécsi polgármester fogadásán ők játszottak. Igazi parádés fogadás volt a tiszteletünkre., Ivett: Ott szólított meg bennünket Téri Evelyn mű­vésznő, a bécsi konzervatóri­um balettigazgatója. Még a musical pénteki bemutatójára is eljött a kedvünkért, csokit kaptunk tőle! Ricsi: Addig azért történt velük egy és más... Melinda: A hét muzsikus csoport műsorát Thomas, az író beépítette a darabjába. Ma­xi Bond mesterdetektív iskolá­sokról szóló történetét adtuk elő, és abban szinte főszerep­lőkké váltunk. Györgyi: Igaz, hogy kemé­nyen kellett próbálni, de meg­érte! Chris, a zeneszerző és a színészek a barátaink lettek. Önbizalmat adtak nekünk. Melinda: Ivett meghívást kapott a jövő évi salzburgi ze­nei táborba! Ivett: A Bartók-darabot a suli-jelenetben játszottuk, mind a két előadáson vastapsot kaptunk. A tévé is fölvette. Györgyi: És színész­kednünk kellett, a hollandok­kal meg az olaszokkal jelmez­ben, kisminkelve énekeltünk, táncoltunk. Nóri (a kicsikhez): Még mindig rajtatok van a festék! Nem mosakodtatok? Ricsi:. Ez emlék, te csak ne gonoszkodj ! Az olaszok puszi­jait ugyanígy őrzitek... Nóri (álmodozva): Bécs gyönyörű város! A parlament, a Práter, Schönbrunn és a sok új barát! Melinda: Mintha nem is ezen a földön jártunk volna. Sok ilyen rendezvény kellene, akkor nem lenne soha nézetel­térés! Ricsi: Egy hétig voltunk együtt, mégis szomorú volt az elválás. Ivett: A búcsúesten a ven­déglátóink is sírtak, amikor meglepetésként eljátszottuk nekik az Eurovíziós dalt. Min­den nemzet a saját zenekará­val, a saját nyelvén, stafétasze- rűen, aztán együtt. Györgyi: Szuper volt! Nóri: À mi fordításunk így hangzott: Ó, jöjjetek még el Bécsbe, hogy éljétek újra e sok vidám napot, és mondjátok minden nyelven, hogy Isten hozott, Jó napot! Melinda: Köszönjük, kö­szönjük! Utóirat: Thomas Brezina 30 éves tévérendező-író gyer­mekeknek szóló műveit eddig 13 millió példányszámban Oroszországban, Dániában, Finnországban, Koreában és Szlovákiában adták ki. Maxi Bond története könyvalakban ősszel Magyarországon is megjelenik. Személyes beszél­getésünk során a színészként is fellépő író a magyar gyere­kek játékáról felsőfokon nyi­latkozott. A zeneszerzőtől a dalok kottáját, a Jeunessestől az előadások videofelvételét ajándékként kapták az euró­pai tábor résztvevői. F. P. Zs. Az Akzent Színház előadása után, a musical osztrák főszereplőivel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom