Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-31-08-01 / 177. szám
1993. július 31-augusztus 1., szombat-vasárnap MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM iRÉKÉS megyei hírlap Szorító Zsögödi Nagy Imre, 100 Csíkszeredából jövök, ahol a várossal régóta összenőtt Csíkzsögöd-beli szülőházában s a kert végébe saját tervei szerint épített képtárban megünnepeltük a festő és grafikus Nagy Imre századik születésnapját. Az elsőről maga emlékezett meg az 1954/1955-ben kolozsvári lakásában írt Följegyzésekben (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979): ,,í893. július 25-öt írt az apám a kalendáriumába. Amint mondta, nem lehetett kellemes ez a nap számára: nagy vihar volt azon a napon. Felkapok a képzelet szárnyára, s máris ott lebegek abban a katlanszerű völgyben, ahova az istenek annak idején lepottyantottak, s ahol kis megszakításokkal ifjúságom nagy részét töltöttem. Arccal Tamási Áron arcképe kelet felé fordulok, ahonnan őseink idejöttek, a természetüknek és életkörülményeiknek megfelelő tájakra. Sok mese vált valóra, amíg ideérkeztek, s amíg itt kialakult népem társadalmi rendje. Amíg ráébredt tudatában Csíkországra, erre a Hargita és a Kárpátok közötti, különleges, néha zord és félelmetes, máskor játékos tájra, fenn, hétszáz méterrel a tenger szintje fölött. Egész életünkön végigkísért a mese és a valóság, ami a természetben körülvett, amíg magad nem lettél a mese hőse vagy a ballada figurája. Lelkűnkben magunk is Ábelek lettünk, Tamási Ábelei, Ábelek a rengetegben.” Pusztaság vagy rengeteg az a magyar tudat és kultúra, amelynek egyik felében Nagy Imre művészetét babonás tisztelet övezi, a másik felében meg alig ismerik? S bárcsak O lenne egyetlen áldozata a mindjárt egy évszázada tartó nemzeti tudatzavarnak! Nem a mítoszt szeretném az ünnepi alkalomból továbbködösíteni életműve körül (amelynek csupán a saját kezűleg leltárba vett s a Marosvásárhelyi Művészeti Múzeumnak, a Csíki Székely Múzeumnak és a zsögödi Nagy Imre Galériának adományozott része 6596 darab szén-, ceruza- és tusrajzból, fametszetből, rézkarcból, akvarellből, pasz- tellből, olaj- és temperafestményből áll), hanem megvilágosítani kissé a hátteret, amelyből önarcképeinek fürkésző, átható, szigorú pillantása s alakjainak, kortársainak, viharos csíki Edenkertjének a szépséges feszültsége kirajzolódik. Zsögödi Nagy Imre két triásznak, huszadik századi művészetünk két, akár szentnek is mondható Hármasságának a tagja: egyrészt Márton Ferenc és Nagy István mellett a székelyfestőiskola alapító mestere, másrészt a szobrász Szer- vátiusz Jenővel és a fametsző Gy. Szabó Bélával együtt Nagy Imre a festő tette a legtöbbet a Magyarországtól elszakított Erdély művészeti kultúrájának, művészeti közízlésének a kialakításáért. A székely festőiskola mintegy a „vitalizáló erőt” adta a Trianon utáni erdélyi művészet magáratalálásához, önálló életre ébredéséhez. A csíki festők fedezték fel a két világháború közötti időszakban (mintegy az alföldi festészet szellemében) a földszagú, az elemekkel küzdő, a munkába beleszikkadt hegyi ember és életforma témáját; Márton Ferenc félvalóságos-félmitolo- gikus teremtményeinek a zengő szólamára Nagy István ős- elemi-történelmi mélységek homályából előhívott, ké- reggyűrődéses arcok és alakok balladai sorsszerűségével válaszol. S végül, főleg már a második világháború utáni évtizedekben Nagy Imre — Márton Ferenc romantikus életérSzüleim I. zéséhez Nagy István belső monumentalitását, emberföldrajzi súlyosságát adaptálva — olyan összetett festői minőséget teremt, amelyben kiegyenlítődnek a felfogásbeli és formai végletek, időszerű megfogalmazást nyernek a természeti és erkölcsi értékek, s a színes, színdús, már-már színpazarló érzékletesség a harmónia, a békesség, a nyugalmas és alkotó élet iránti vágy szinonimájaként, a valósággá varázsolt mesebeli boldogság szivárványaként jelentkezik. Különleges, ritka öröme volt a centenáriumi kiállításnak, hogy először találkozhattunk azzal a 35 erdélyi íróportréval, amelyek az Erdélyi Szépmíves Céh és az Erdélyi Helikon felkérésére 1938— 1942 között készültek, ám végül sohasem jelentek meg, sőt elveszettnek, elégetteknek hittük őket, s amelyeket 1985- ben két gyanús külsejű férfi vitt be, ajánlott fel megvételre a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumba, s a PIM jóvoltából e nagy alakú tusrajzokról most újra ránk tekinthetett Áprily Lajos, Dsida Jenő, Szabédi László, Kós Károly, Tompa László, Asztalos István, Bözö- di György, Nyíró József, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Kuncz Aladár és a többiek gondok és sikerek ellenfényeiben tűnődő arca. Banner Zoltán Mondjátok minden nyelven: Isten hozott, Jó napot! Békési gyermekek Bécsben Indulás előtt még itthon az öt kis zenész Thomas Brezina osztrák tévérendező, 52 gyermekkönyv népszerű írója maga sem gondolta, hogy Chris Heller zeneszerzővel megálmodott krimimusicalje ilyen frenetikus sikert arat a békési Akzent Színház színpadán. A nemzetközi gyereksereget megmozgató darab a Bécsben* másodjára rendezett ünnepi hét, a „Kinderklang” meghatározó színfoltja volt olyan rendezvények társaságában, mint a konzer- vatóriumi balettnövendékek Saint-Saëns előadása, a Brémai muzsikusok meséjének megelevenítése vagy az osztrák Jeunesses által szervezett II. Európai Gyermekzenei Tábor résztvevőinek bemutatkozása az országukra legjellemzőbb hangszeres zenével. Hazánkat ezen a fesztiválon a békési Tilinkó zenekar egy csoportja, a zeneiskola öt növendéke képviselte. Utiélménye- ikről szól az a turmix, mely hazafelé, a vonaton született. Ricsi (csellista, 12 éves): Mi volt ez a tábor? Minden! Nyelvgyakorlás, barátkozás, zene, kirándulás, „szerelem”, de a legnagyobb élmény: a musical! Hogy igazi színészekkel játszhattunk, és hogy gyerek létünkre emberszámba vettek bennünket! Ivett (első hegedűs, 13 éves) : A Jeunesses meghívására hét országból érkeztek fiatalok Bécsbe. Az életünkből egy csodás hetet a Bückgasse 20. alatt, hegyek között, a Schulbrüder-Heim hatalmas iskola és kollégium centrumában élhettünk. Már az első nap kipróbáltuk az uszodát! De volt ott minden: fedett teniszpályák, tornatermek, minden osztálynak külön ebédlő, hangversenyterem, a hálókban televízió és csodálatos ellátás. Melinda (harmadik hegedűs, 14 éves): Az osztrák Jeun- neses-esek, írisz, Szilvi, Barbara nagyon figyelmesek voltak, lesték minden kívánságunkat. Györgyi (énekes, furulyás, 11 éves): Narancslé, müzli, mogyorókrém, gépsonka, sajtok, ezzel indult a reggeli. Biztos híztam vagy két kilót! Nóri (második hegedűs, 14 éves) : Arra voltunk utalva, hogy barátkozzunk a többiekkel. Rajtunk kívül észtek, hollandok, oroszok, olaszok, csehek, bolgárok voltak a tábor résztvevői. A végén már kevertük a nyelveket, angolul, németül, oroszul vagy mutogatva értekeztünk. Nekem az olaszok voltak a leg- szimpatikusabbak. 4 Ivett: Megismerhettük a hangszereiket, a szokásaikat. Kedden három koncertet adtunk a Künstlerhausban, végig zsúfolt ház előtt. A békési dalcsokor után bravót kiabáltak, a Bartók-darabok kottáját minden csoport elkérte tőlünk. Ricsi: A bolgárok és a csehek hozták a legkülönlegesebb népi hangszereket. Nóri: De a legjobb muzsikusoknak az oroszok bizonyultak. Voronyezsből jött a mandolinzenekaruk, teljesen átélték a zenét, nem szégyell- ték, hogy muzsikálnak. Áljo- sa, a balalajkásuk vagy Ira — alig volt 9 éves — biztos nagy művész lesz! Györgyi: A városházán, a bécsi polgármester fogadásán ők játszottak. Igazi parádés fogadás volt a tiszteletünkre., Ivett: Ott szólított meg bennünket Téri Evelyn művésznő, a bécsi konzervatórium balettigazgatója. Még a musical pénteki bemutatójára is eljött a kedvünkért, csokit kaptunk tőle! Ricsi: Addig azért történt velük egy és más... Melinda: A hét muzsikus csoport műsorát Thomas, az író beépítette a darabjába. Maxi Bond mesterdetektív iskolásokról szóló történetét adtuk elő, és abban szinte főszereplőkké váltunk. Györgyi: Igaz, hogy keményen kellett próbálni, de megérte! Chris, a zeneszerző és a színészek a barátaink lettek. Önbizalmat adtak nekünk. Melinda: Ivett meghívást kapott a jövő évi salzburgi zenei táborba! Ivett: A Bartók-darabot a suli-jelenetben játszottuk, mind a két előadáson vastapsot kaptunk. A tévé is fölvette. Györgyi: És színészkednünk kellett, a hollandokkal meg az olaszokkal jelmezben, kisminkelve énekeltünk, táncoltunk. Nóri (a kicsikhez): Még mindig rajtatok van a festék! Nem mosakodtatok? Ricsi:. Ez emlék, te csak ne gonoszkodj ! Az olaszok puszijait ugyanígy őrzitek... Nóri (álmodozva): Bécs gyönyörű város! A parlament, a Práter, Schönbrunn és a sok új barát! Melinda: Mintha nem is ezen a földön jártunk volna. Sok ilyen rendezvény kellene, akkor nem lenne soha nézeteltérés! Ricsi: Egy hétig voltunk együtt, mégis szomorú volt az elválás. Ivett: A búcsúesten a vendéglátóink is sírtak, amikor meglepetésként eljátszottuk nekik az Eurovíziós dalt. Minden nemzet a saját zenekarával, a saját nyelvén, stafétasze- rűen, aztán együtt. Györgyi: Szuper volt! Nóri: À mi fordításunk így hangzott: Ó, jöjjetek még el Bécsbe, hogy éljétek újra e sok vidám napot, és mondjátok minden nyelven, hogy Isten hozott, Jó napot! Melinda: Köszönjük, köszönjük! Utóirat: Thomas Brezina 30 éves tévérendező-író gyermekeknek szóló műveit eddig 13 millió példányszámban Oroszországban, Dániában, Finnországban, Koreában és Szlovákiában adták ki. Maxi Bond története könyvalakban ősszel Magyarországon is megjelenik. Személyes beszélgetésünk során a színészként is fellépő író a magyar gyerekek játékáról felsőfokon nyilatkozott. A zeneszerzőtől a dalok kottáját, a Jeunessestől az előadások videofelvételét ajándékként kapták az európai tábor résztvevői. F. P. Zs. Az Akzent Színház előadása után, a musical osztrák főszereplőivel