Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-31-08-01 / 177. szám
CM m àRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP GYULAI VÁRSZÍNHÁZ ’93 1993. július 31-augusztus 1., szombat-vasárnap „Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort...” A történelem vetésforgójában Egyben védőügyvédje lenni mint színész. Tehát nem véleményezve játszani, hanem azt az embert adni, aki jóból, rosszból van összegyúrva. Az emberben általában benne van egyszersmind a gyilkos is, meg a szent is. Hamlet maga mondja: tükröt tartani. Ez pedig nem könnyű... —Szereti Poloniust? — Nem, szinte utálom ezt a típust. De az ember előbányássza magából, ha nem szégyenkezik azzal, hogy mélyre ás... — Akkor mit szólt, amikor felkérték? — Mondjak valamit? Én jelentkeztem. Már csak azért is, hogy Gyulára jöhessek. Nagyon szeretek itt. — Országgyűlési képviselő volt 1985-től 1990-ig. A rendszerváltást hogyan élte meg? — Azzal a buzgalommal, hogy a rendszerváltás úgy történik majd, ahogyan szerettem volna. Érdekeltség és differenciáltság jöjjön létre a gazdaságban, az emberek érdemük szerint kapjanak fizetést, állást. A többpártrendszer ne legyen osztály harc... Reméljük, letisztulnak a dolgok és Kölcseyt idézhetem: „Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? / Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort: / Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!” Ehhez nekem, hogy úgymondjam, türelmem van. Csak félek, időm nem lesz kivárni, nem vagyok már fiatal. A történelmi vetésforgó biztosíték arra, hogy egyre inkább a jobb kerül felül. —Szándékozik visszatérni a politikai életbe? — Az a parlament becsülettel búcsúzott, tálcán adta át a lehetőségeket. Ugyan éltek is velük, de nagyon sokszor visszaéltek, letagadták ezeket. Nem igazán szerettem azokba a funkcionáriusokba, akik nem vették tudomásul, hogy a parlament a vége felé már abban az irányban élte életét, melyet csak tovább kellett volna folytatni. Az acsarkodásokat inkább javaslatokkal, valódi pozíciókkal kell helyettesíteni. Ezért nem bánom... Annak ellenére, hogy mostanában kétszer is felkértek, induljak a választáson, úgy gondolom: színházból egy is elég, és én ezt a színházat választottam. Szőke Margit » A Gyulai Várszínházban hamarosan bemutatják Shakespeare Hamletjét. Polonius szerepét Kállai Ferenc, a Nemzeti Színház örökös tagja játssza. A színművész már sokadszor szerepel Gyulán, és talán azt is tudják jónéhányan, hogy megyénkben, Gyomán született, így először azt kérdeztük tőle, jelent-e még valamit számára a hely? — Varázs, ha az ember szülőfaluja felé közelít — válaszolta jól ismert, nyugodt hangján. — Ez a környék adta nekem azokat a primer élményeket, amelyek olyan sokszor hasznosak voltak a szakmámban. Vidéken általában minden nagybetűvel íródik. Nemcsak azért, mert mindenki nagyjából ismeri egymást. Rám, a kisgyerekre minden demonstráció, istentisztelet, szobor előtti ünnepség nagy hatással volt. Gyakran kipróbáltam otthon: anyám ágy térítőjét magamra vettem és a terméskőre felállva a tyúkoknak össze-vissza halandzsáltam. Mígnem a szomszédasszony anyámat, mikor jött haza a piacról, figyelmeztette: nézze már, mit csinál a fia! Anyám kicsit azon volt felháborodva, hogy összetapostam a fehér ágytakarót. Nagy hévvel, a tyúkok kapirgálása közepette mindent mondtam a világnak, amit egy kicsi, 3-4 éves gyerek mondhat... — Később ez a dolog, hogy vidék, azokat a jóízű, dombo- rúbb természetű embereket játszatta el, mint az Úri muri„Varázs, ha az ember szülőfaluja felé közelít...” Hamlet anyjával (Szakácsi Sándor és Drahota Andrea) — Nincs. Most van először találkám vele, Poloniust játszom. Szeretnék megfelelni annak, amit elmondanak róla, meg amit én vélekedek. Szeretném összehozni, egy tömbből megformálni hús-vérként ezt az államférfit, akinek igazán csavaros agya van. Miközben Hamlet szerint hasonlít a halkufárhoz. Nehéz a szöveg, olyan mint maga Polonius, aki mindent össze tud csűmi-csa- varni a saját érdekében. —Gondolom, némi bölcsesség kell megformálásához. — A bölcsesség Shakespeare-é, aki így vélekedik róla. Közben kifejez vele karrierizmust, meg mindenfélét. A Hamlet igazságait hallgatva tényleg az jut az eszembe: ha az emberiségből nem marad fenn semmi, csak ez a mű Arany János fordításában, akkor mindent tudnak arról, milyen volt az ember. —A szerző utasításokat ad a színészeknek a darabban. Mennyire köti ez meg az Ön kezét? — Nem köti meg, csak szeretnék megfelelni a Poloniusra vonatkozó utasításoknak. szintén az Úri muriból, hogy: nem mozogják kend, mert kiizzad! —Mindez a múlt. Jelen kapcsolat van, nincs? — Igazából nem sok. Volt egy kísérletem, de egyeztetési lehetetlenségek miatt nem jött össze. A gyulai várjátékok módot adnak arra, hogy ezt a környéket visszaidézzem. — A családból él valaki Gyomán? — Sajnos, már régen nem. — Minden szál megszakadt? — Minden szál... Utoljára még mindig nagyon könnyen eltévednék. Gyomán nem, pedig megváltozott erősen. Csak átutazóban voltam ott, miután senkim sincs. Csendben bámészkodtam, hová lett a vásártér, a gesztenyefás utca, hová lett a romantika, mikor még éjjeli zenét adtam? Nagyon szerelmes voltam egy malomtulajdonos feleségébe. Úgy keresgélem, megöregedett-e, él-e? Már nem tudok róla semmit... — Sok Shakespeare-szere- pet játszott: Hamlet köztük van? A Hamlet próbáján, Polonius főkainarás: Kállai Ferenc Laertes és Ophelia (Végh Péter és Juhász Judit), háttérben Claudius ( Kozák András) és Gertrud (Drahota Andrea) ból Szakhmáry, Csörgheő Csuli, a klasszikusok közül Petur, Bánk —- folytatta Kállai Ferenc. — Ezeket a dimenzio- nálisabb embereket, ha nem vidéken szülétek — mondom én kicsit vidéki gőggel —, talán nem tudtam volna eljátszani. Ez azért is érdekes, mert a főiskolán gyakorta tapasztalom, hogy a mai, különösen a városi gyerekek a habitusabb embereket nemigen tudják elképzelni sem. Nem élték át azt a vidéket, amit még én, igaz, hogy egy jóval idősebb generáció tagja vagyok. Akkor még voltak olyan jelenségek, hogy az ipartestületek előtt söröző, akkori falusi notabilitások el tudtak szórakozni egy ringó járású cselédlányon... A vidéken kapott atmoszférával az ember már ki tudja mondani Amerikából üzent nagyapám, 1956-ban disszidált. Éolyton írta a leveleket, hogy ezek az amerikaiak az istennek nem akarnak megtanulni magyarul... Nagyvérű ember volt, Gyomán a vasúti restis. Amikor elvették tőle, államosították a restit, megharagudott a rendszerre és kiment. —Nem lehetett már fiatal. — Nem, sőt, hetven körül volt... Fél lábbal, de azzal a vonattal utazott, amelyik egyenesen Bécsig vitte. Igaz, voltak gyerekei a második házasságából. Elég hosszú életet élt, Amerikában halt meg. Anyám apai ága testvéreivel, mostohatestvéreivel többnyire mind ott haltak meg. Egyikőjük él odakint. —Akkor Ön pesti lett. — Igazából sose. Pesten Generációk együtt a produkcióban A Gyulai Várszínház ’93 oldalt Niedzielsky Katalin szerkeszti. Fotó: Kovács Erzsébet
