Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-21 / 168. szám
a 1993. július 21., szerda & BOTRÁNYKÖVEK „Ennyi van, ennyi jutott” Egy jól sikerült pályázat kudarca Felháborodást váltott ki a Gyulai 3. Számú Általános Iskolában a „Gyula város címzett és céltámogatási pályázati rendszerére” kiírt tender végeredménye. A városi önkormányzat négy csoportba sorolta a pályázati témaköröket. Ezek között szerepelt a népjóléti célokra szerezhető támogatás. A két érdekelt féllel, Szűcs Johannával, az általános iskola tanárával és gyermekvédelmi vezetőjével, valamint Löveiné Bálint Annával, a városi önkormányzat népjóléti osztályának vezetőjével beszélgettünk. „ — On úgy látja, sérelem érte az iskolát*a pályázatok elbírálásakor? Nem öncélú kirándulások —Először a Gyulai Hírlapban olvastam arról a pályázatról, amelyre minden gyulai polgár pályázhatott — mondta Szűcs Johanna. — Nagyon megörültem, hogy szociális és népjóléti téren is lehet pályázni. Gyermekvédelmi felelősként az jutott eszembe: végre meg tudom oldani azoknak a hátrányos helyzetű és veszélyeztetett, szűkös anyagi körülmények között élő gyerekeknek a kirándulási, illetve táborozási segítségét, akiknél biztos voltam, hogy a mai helyzetben a szülők egy része munkanélkülivé vált — többnyire önhibájukon kívül. Eddig egyszeri, rendkívüli segélyt kértem számukra, így tudtam támogatni kirándulásukat. —Ebben az esetben milyen táborozásokról volt szó? — Nem öncélúak ezek a kirándulások, hanem a tanulás részei, egyfajta szülőföldismeret. Igyekszünk tanulmányainkkal kapcsolatos történelmi helyszínekre elvinni őket. — Pályázati tervükben csak osztálykirándulásról volt szó vagy másról is? — Nemcsak osztálykirándulásról. Iskolánkban hagyomány, hogy több nyári tábort szerveznek. Ide azok a gyerekek mennek el elsősorban, akik szüleikkel semmiképp sem juthatnak el — nemhogy külföldre — még Magyarország más tájaira sem. Húszezer forint 75 tanulóra — Az osztálykirándulásokkal és a nyári táborokkal hány tanuló anyagi támogatására pályáztak? — Ötven gyereket számoltam össze az osztályokból. De nem azt akartam, hogy bennünket a pályázaton nyert pénzből fizessenek ki teljesen. Egy részét a család vállalta volna magára, másik részét az iskolai szülői munkaközösség. A családsegítő központ is tudott segítséget nyújtani. A fennmaradó részt a pályázatból reméltem megoldani. A többi huszonöt tanuló nyári táborba jelentkezett. Kolléganőmmel, Bődi Gergelynével úgy döntöttünk, beadjuk a pályázatot. —Megszületett a pályázat, önök be is adták. Ezután mi történt? — Még a pályázat megírása előtt, mint gyermekvédelmi felelőst a polgármesteri hivatalba hívtak beszélgetésre, ahol a polgármester és a népjóléti osztály vezetője kérte, írjuk le, milyen célra akarjuk felhasználni a pályázati pénzt. Ott elmondtam elgondolásaimat, külön kértek, adjam be a pályázatot, és egészen biztosan nyerünk vele pénzt. Összegekről nem beszéltünk. A pályázatban részletesen leírtam minden osztály programját, s azt, hogy mennyibe kerül. Feltétel volt, hogy legyen önerő. Az önerőnek mi az összeg felét gondoltuk, ami egyes családoknál még így is nagyon nagy megterhelés. 122 ezer forintot igényeltünk 75 tanulónak. Nem reménykedtünk benne, hogy megkapjuk a teljes, igényelt összeget, de meglepetésként ért, amikor arról értesítettek bennünket, hogy 20 ezer forintot kaptunk a pályázatunkra, amit egyébként jónak minősítettek. — Tehát 20 ezer forint 75 tanulóra. Mit jelent ez személyekre lebontva? — Ez 266 forintot jelent személyenként. Amit megalázónak, megszégyenítőnek tartok még az ilyen nagyon szegény gyerekek és családok esetében is. Ezt a pénzt pedig visszautasítottuk. — Mennyibe kerül ma egy háromnapos osztálykirándulás vagy egy tíznapos táborozás? — A háromnapos kirándulás 2200—3500 forintba kerül. Ez elhelyezéstől, étkezéstől, szállástól függ. A nyári táborozás hozzávetőlegesen 5000 forint. A bizottság vezetője gratulált — A pályázat tehát elvileg és papíron sikeres lett, hiszen kaptak pénzt, 20 ezer forintot. — A népjóléti bizottság vezetője szép, gratuláló levelet írt nekünk. Az elveket jónak tartotta és úgy gondolta, dicsérendő az igyekezetünk. De valószínűleg sem ő, sem a többiek nem gondolták A gyulai testület meghozta a döntését: 266 forintot juttatott egy rászorult gyereknek át, hogy ez 75 gyerek esetében mit jelent! Első dühömben telefonon mondtam le a támogatást. Akkor azt mondta a népjóléti osztály vezetője — aki mindig is nagyon segítőkész volt —, hogy nem ő tehet róla. Mert sok volt a pályázó és mindenkinek akartak egy kicsit adni. Én azonban úgy gondolom, akkor ne írjunk ki pályázatot, hanem osszák ki kis tarisznyákban a pénzt. A dolgokat nem így kellene kezelni. Az egyik nyári tábor el is maradt. Valószínűleg ezek a gyerekek az idén nem is nyaralnak. Ezután az önkormányzat népjóléti osztályának a vezetőjével, Löveiné Bálint Annával beszélgettünk a pályázatról. — A korábbi években úgy oldottuk meg, hogy rendkívüli gyámügyi keretből segélyt utaltunk át. Ez most megszűnt — mondja Löveiné. —Az új szociális törvény miatt? — Igen. Az átmeneti támogatásba ez már nem fér bele, ezért javasoltam, hogy próbálkozzanak a pályázattal. Sajnos a népjóléti és egészségügyi ágazatra összesen 1 millió 950 ezer forint jutott. A népjóléti bizottság az első körben 3 millió forintot osztott el vagy szeretett volna elosztani. Ez sajnos végül nem jött össze. így lett az 1 millió 950 ezres keret megállapítva. A megítélt összeg először 50 ezer forint volt, azután mindenkitől el kellett vonni pénzt. Mivel nemcsak a 3. számú iskola, hanem az 5. számú is adott be ugyanilyen jellegű kérelmet, a bizottságnak az volt az álláspontja, hogy mind a két iskola azonos összeget kapjon. Az 5. számú általános iskola név szerint adta be pályázatát, tehát megadták minden gyerek nevét és címét. Tudtuk ellenőrizni őket. Verseny a szegénységben — De ha ezt kérik a 3. számú általános iskolától, ők is bizonyára megadták volna a pontos adatokat. — Nem is ez volt a kérdés. Azok 19 ezer forintot kértek. Pedig ebben az iskolában több a veszélyeztetett, több az anyagilag rászoruló gyerek, és az általuk kért összeg sokkal kevesebb volt, mint a 3-as iskoláé. Ezért olyan javaslat született, kapjon azonos összeget a két iskola. Ezt el is fogadták. így tudtuk a legeslegrászo- rultabbakat támogatni. —Itt az a probléma, hogy 75 gyerekkel kell számolnunk, és ekkor 266 forint jut egy gyerek támogatására. Az is világos, nem teljes összegre pályáztak. — De annyira kevés volt a pénz és annyira sok a kérelem, hogy differenciálni kellett. —Az elosztás módja az volt, hogy mindenki kap egy kicsit? — Nem. Az 1 millió 950 ezer forintból a legtöbbet az ifjúsági és egyészségház kapott számítógépre. Nem apróztuk el a pénzeket, 1 millió 200 ezer forintot adtunk ide. Nagyon fontos, hogy a gyerekek kirándulni menjenek, de az egészségük védelme még fontosabb. —Itt azonban olyan gyerekekről van szó, akik tényleg veszélyeztetettek... — ...Jó, veszélyeztetettek... — ...s ha nem mennek most nyári táborba, akkor ők az idén nem nagyon nyaralnak. — Hát nem tudom. Elég sok gyereket jelöltek meg. Szerintem nincs ennyi rászoruló és anyagilag veszélyeztetett gyerek a 3. számú általános iskolában. Ez a legelitebb iskola a városban. —Átlapoztam néhány osztálynaplót, és megdöbbentett, mennyi elvált vagy munkanélküli szülő van a gyermekek mögött családi háttérként. — Akkor azt javaslom, tessék elmenni az 5-ös iskolába! —De most jó lenne, ha nem a szegénységben versenyeznénk! A város vezetői nem utazgatnak(?) —Nyilván. Nem vita tárgya. Nem is kívánok önnel vitatkozni. Nem az én döntésem volt, nem az osztályé, nem hivatali, hanem együttes bizottsági döntést követően a testület határozta meg. Ennyi van, ennyi jutott. — Ha már utazásról van szó, tény, hogy a lakosság egy részét irritálja a polgármesteri hivatal szervezte buszkaravánok ditzingeni útja. A nem rászorulók esetében is nagyon előnyös feltételek mellett... —Tessék a polgármester úrhoz fordulni ! —Ott úgy tűnik, még akad pénz. — Buszkaravánokról nem tudok. —Én igen. — Egyszer volt, ha jól emlékszem három vagy négy busz, de akkor is a város lakossága és az intézmények köréből alakult ki a delegáció. Azt se lehet mondani, hogy a város vezetése vagy a hivatal dolgozói utazgatnak. Én például sosem voltam, de az osztályunkról egyetlen egy ember sem. Mi nem szoktunk utazgatni. És még egy, visszatérve előző témánkhoz. Bizonyosan más hozzáállás szükséges a tanárok részéről. Ha húszezer forint van, akkor azt kell tudomásul venni. Abból is tíz-tizenkét gyerek táborozását lehetett volna biztosítani. —Úgy látom, hogy ezt a körülményt, ezt a helyzetet nemfogadták el a pályázatot benyújtó tanárok. Nem akartak méricskélni a rászorulók között. —Ez őket minősíti. —Bizonyára. Bőd Tamás „Minekünk nem parancsol a kormány!” Sarkadon vajdát A sarkadi cigányok egy része nem tudja, ügyes-bajos dolgaival kihez kell fordulnia segítségért, tanácsért az etnikumon belül. Nem tudják, kit kell megkérniük arra, hogy őrizetbe vett hozzátartozóikról érdeklődjön a rendőrségen, ezért aztán gyakran előfordul, hogy csapatostul jelennek meg a kapitányság portáján. Mint a legutóbbi cigányklubos összejövetelükön kiderült, ők maguk is tudják, hogy ez nem megoldás, éppen ezért szeretnék, ha minél előbb vajda kerülhetne a sarkadi cigánylakosság élére. A mostani „felálláson” ugyanis nagyon sokan nem tudnak eligazodni. Nem értik, mi a különbség a jelenlegi két etnikumvezető, Kiss István és Horváth Zoltán között. A magyarázatban Tóth Imre sarkadi polgármester és Hevesi József, a Békés megyei önkormányzat etnikai kérdésékkel foglalkozó munkatársa sietett a segítségükre. Mint mondták, Kiss István a település megválasztott képviselője, aki évente 450-500 ezer forintot kap a választókerületében adódó közmunkák finanszírozására. — Természetesen nem kézhez kapja a pénzt — mondta Tóth Imre —, ő csak arra jogosult, hogy a választókerület lakosságával ilyen összeghatárig eldöntse, abban az évben milyen közmunkákra költsék a pénzt. Horváth Zoltán az 1990-es választásokon a kisebbségi listán a legtöbb szavazatot kapta — magyarázták ezután a másik vezető jogállását —, de nem annyit, hogy bekerülhessen a képviselő-testületbe. így a törvények értelmében ő, mint a cigányság szószólója állandó meghívottként vesz részt az önkormányzati üléseken. Hozzászólási joga van, de akar a cigányság szavazati joggal nem rendelkezik, mint Kiss István. Horváth Zoltán emellett az egyik országos cigányérdekvédelmi szervezet, a Lungo Drom helyi vezetője is, amelynek jelenleg • 74 tagja van a településen. A Lungo Drom szervezései, akciói csak a tagságra, és nem az egész cigányságra érvényesek, hiszen az országos szervezet által nyújtott támogatásokkal Horváth Zoltánnak minden alkalommal el kell számolnia. A vita hevében több résztvevő is azt javasolta, hogy szüntessék meg ezt a „sokféleséget”, ami szétdarabolja a cigányságot, és válasszanak egy vajdát, aki egységbe fogja a sarkadi etnikumot. A polgár- mester és a megyei önkormányzat munkatársa megpróbálták elmagyarázni, hogy a magyar törvények értelmében a képviselők és szószólók nem visszahívhatók, ezért a választással meg kell várniuk 1994- et, a hivatalos választási évet. A vajdaválasztást egyébként lehetővé teszi a kisebbségi törvény, de azt, hogy ki legyen a jelölt, önmaguknak kell eldönteni. A Lungo Drom pedig önálló, hivatalosan bejegyzett szervezet, megszüntetését csak maga a tagság kezdeményezheti, a kívülállók legfeljebb véleményt mondhatnak. A cigánylakosság vegyes érzelmekkel hallgatta a magyarázatokat, mígnem az egyik asszony indulatosan azt kiáltotta: „Olyan nincs, hogy jövőig várjunk! Minekünk nem parancsol a kormány!” A többség azonban belátta: egymást kell meggyőzniük arról, hogy mi legyen a továbbiakban. Az egységet a belső megegyezés fogja meghozni, a békességet és a nyugalmat pedig a törvények betartása.----RIA D ollár nyomott áron Sose gondoltam volna, hogy a dollár értéke ennyit változhat egyik napról a másikra! E kezünkbe került pénz eredetileg, eléggé el nem ítélhető' módon, könnyed 5 dollárosként hagyta el az unalmas bankóprést, ám szorgos bolgár kezek—„életének” tizenkettedik évében — megtízszerezték értékét. Az öt — alias ötven — dolláros a képen éppen abbéli állapotában leledzik, amikor a gy anút fogó magyar kárvallottak már hozzáláttak az utólag felülnyomott felületek óvatos lekaparásához. (Nem hiába tanulta meg nemzedékünk a kaparást — úgy látszik a dolog sorsjegyünkké vált.) A felső festékréteg alól pajkosan előkandikálnak a vidám kis ötösök. Egy egerészölyv persze egy szemvillanás alatt rátalálna a Five (Öt) és a Fifty (Ötven) békés egymás mellett élésére. Könnyű nekik, azonos oldalon állnak. Az viszont már más lapra tartozik, hogy a turpisság kiderülésének pillanataiban a dollárkészletünk növelésén fáradozó bolgárok már hét határon is túl voltak. Ennél csak hiszékenységünk figyelemre méltóbb. Tudniillik: határtalan. KAI
