Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-14 / 162. szám

Mai lapszámunkban Gyomaendrőd és környékéről olvashatnak beszámolókat a 7. oldalon 1993. JÚLIUS 14., SZERDA ÁRA: 13,80 FORINT XLVIII. ÉVFOLYAM 162. SZÁM LÉPTÉK 8-10. oldal Cigánybáró próba a Tószínpadon A Gyulai Várszínház idei évadjának igazi csemegéje Jo­hann Strauss Cigánybáró című operettje, melyet Szinetár Miklós, az Operettszínház igazgatója állít színpadra, pre­mier pénteken. (11. oldal) Erzsébet-díj átadása Békési többség a kuratóriumban A Békés-Tarhosi Zenei Napok keretében megrendezett nemzetközi kürtkurzus záróhangver­senyét egy Schubert-dallal nyitották meg szombaton este a Zenepavilonban. A baráti kör tegnapi közgyűléséről szóló tudósításunk Békési többség címmel a 3. oldalon olvasható FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Szimattúra a nyugalomért A debreceni hulladékkezelővel ismerkedtek a megyeriek Speter Erzsébet az idén újabb kategóriával bővítette az álta­la alapított Erzsébet-díjat: ezentúl publicisták is elnyer­hetik. Az, hogy ki lesz az első újságíró, aki ebben az új díjban részesül, november 8-áig, az Operaházban rendezendő gá­láig titok marad. (4. oldal) Gyulánál megszűnt a várakozás Míg tegnap reggel a határőrség szóvivője azt közölte az MTI- vel, hogy Nagylaknál 25, Gyu­lánál 16, Ártándnál pedig 12 órát kell várniuk a kilépő uta­soknak, a várakozás a gyulai határátkelőnél már délre telje­sen megszűnt. Krisán Attila ezredes azt is elmondta, hogy a kilépő kamionok Nagylaknál 32, Ártándnál pedig 20 órás várakozásra kényszerültek reggel, Gyulánál viszont fo­lyamatos volt a teherforga­lom. A határőrök hétfőn Rédics- nél 49 gramm kokaint találtak. Mint a szóvivő elmondta: egy Szlovéniába tartó Mercedes feltűnt a határőröknek, mivel tele volt női ruhákkal és csak két férfiutasa volt. Az ellenőr­zéskor kiderült, hogy egyikük­nek hamis szerb útlevele van. Néhány perccel később pedig a zöldhatárnál megtalálták a női ruhák tulajdonosát, aki il­legálisan próbálta átlépni a ha­tárt, mert 49 gramm kokain volt nála. (MTI) Szociálpszichológusok töm­kelegé kutatja évtizedek óta a makacs előítéletek megszün­tetésének formáit, de igazán hatékony módszert még nem találtak ellensúlyozásukra. Vitathatatlan, hogy a legtöbb előítélet nem alaptalan, mint a mezőmegyeriek félelme sem a leendő békéscsabai hulladék- kezelő mű szomszédságukba telepítésétől. Faluhelyen min­denki pontosan ismeri a sze­mét okozta „illatokat”, hiszen nem is olyan régen a legtöbb udvarban még ott volt a sze­métdomb. Az önkormányzat vezetői próbálták érvekkel meggyőzni a felháborodott megyerieket a tervezett hulladékkezelő mű­szaki biztonságáról, ám az el­hangzottaknak akkor senki sem hitt. A kialakult feszültség megszüntetése céljából a Szo- cioreflex Kft.-vei közösen el­vitték tehát az érintettek kép­viselőit a csabaiéhoz hasonló hulladékkezelőt kialakító Debrecenbe. — Kik vállalkoztak a debre­ceni terepszemlére, és milyen tapasztalatokkal jöttek haza? — kérdeztük dr. Cserei Páltól, a Békés Megyei Környezet- és Természetvédelmi Kft. ügy­vezető igazgatójától. — A döntéselőkészítésben részt vevő lakossági zsűriből hárman jöttek el velünk, s a mezőmegyeriek közül 'tizen­hármán kívántak saját szemükkel meggyőződni arról a műszaki védelemről, ame­lyet Debrecenben alkalmaz­nak a környezet szennyezésé­nek megakadályozására. Elő­ször az AKSD Kft., a kivitelező osztrák-magyar vegyes vállalat képviselője mutatta.be a lerakó műszaki rajzait, a térképeket, majd a helyszínen a szigetelési munkálatokat nézhettük meg. (Folytatása3. oldalon) A talajszennyezést megakadályozó szigetelés anyagait és módszereit mutatta be az osztrák—magyar vegyes vállalat képviselője a látogatóknak fotó: fazekas ferenc Vissza a gyökerekhez Orosházán a rendszerváltás előtt Varga Zoltán, a városi könyvtár igazgatója komoly erőfeszítéseket tett, hogy gyorsítsa az állampárt felbomlását. Gondolatait írásban fejtette ki, ostorozta a politikai intézményrendszert és bírálta a helyi hatalmasságokat. A képviselő-választás során^a rendszerváltás idején az MDF támogatásával indult és többségi szavazattal a 6. számú választókerületben mint egyéni képviselő nyert. Pályája felfele ívelt, ám egy ponton úgy tűnt, hogy az országgyűlési képviselőt megszédíti a hatalom és elveszíti reális ítélőképességét. Varga Zoltán hamar felismerte azonban, hogy az MDF- ben uralkodóvá vált irányzatok, a kirekesztősdi, a mások megbélyegzése nem viheti előre a nemzet ügyét. Választa­ni kellett, megmarad-e az MDF-ben vagy hű marad a választópolgárokhoz. Szerencsére Varga Zoltán az utóbbit választotta: megvált az általa alapított szervezettől. Em­bert próbáló döntés volt. Most viszont városában, Oroshá­zán éppen volt elvbarátai akadályozzák meg abban, hogy visszakerüljön régi munkahelyére, a városi könyvtár élére. Büntetik nézeteiért, úgy, ahogyan a kommunisták büntet­ték azokat, akik másképpen mertek gondolkodni, mint ahogyan a hivatalos hatalom. Papp János Megalakult a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum Az érdekelt tárcák, az önkor­mányzati érdekszövetségek és az érintett szakszervezetek képviselőinek tárgyalócso­portjai részvételével kedden megalakult a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum (KÉF). A mintegy kétórás megbeszé­lés után elfogadott dokumen­tumot a kormány képviseleté­ben Verebélyi Imre; a Belügy­minisztérium államtitkára, a szakszervezetek nevében Sza­bó Endre, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségé­nek elnöke, az önkormányza­tokéban pedig Szabó György, a Területi Önkormányzatok Országos Szövetségének meg­bízottja írta alá. A megállapo­dás részleteit belügyminiszté­riumi sajtótájékoztatón ismer­tették. Verebélyi Imre elmondta: a KÉF legfontosabb feladata a közszolgálati munkáltatók és munkavállalók érdekeinek, törekvéseinek egyeztetése, az információk cseréje, illetve a köztisztviselők élet- és mun­kakörülményeit érintő megál­lapodások kialakítása. A KÉF elsőként a köztisztviselők sztrájkjogával kapcsolatos kérdéseket vitatja meg, majd a költségvetési dolgozók bérvi­szonyainak témaköre követ­kezik. USA megfigyelő repülő a magyar légtérben Próbarepülést végzett kedden Magyarország légterében az Egyesült Államok új, CV— 580-as típusú speciális megfi­gyelő katonai repülőgépe. A leszállás után, a tököli repülő­téren bemutatták a gépet több, a Nyitott Égbolt szerződést aláírt ország szakértőjének. Mint ismeretes, az Európai Béke és Együttműködési Érte­kezlet által Helsinki szellemé­ben kezdeményezett Nyitott Égbolt szerződést 1992-ben 24 európai ország, továbbá Kanada és az Egyesült Álla­mok képviselői írták alá. A megállapodás lényegében a kölcsönös bizalom erősítését szolgálja. Lehetővé teszi, hogy a tagországok — megha­tározott feltételek mellett — rendszeresen légi megfigye­lést folytassanak egymás or­szágai felett. A szerződést ugyan még nem ratifikálták, de Magyarország és Románia már kétoldalú megállapodást kötött arról, hogy évi négy al­kalommal felderítő gépek be­repülhetnek egymás légteré­be. Az idén ezzel a lehetőség­gel két alkalommal már éltek is a magyar repülők. Most el­sőként a volt Varsói Szerződés tagországai közül Magyaror­szág lehetővé tette az USA ka­tonai erői számára, hogy az e célra kifejlesztett, a legkorsze­rűbb technikával felszerelt géppel a magyar légtérben próbarepülést hajtsanak végre és a kívánt megfigyeléseket a magasból elvégezzék. Erőemelő Európa-bajnokság, Moszkva Lovász György aranyérmes A napokban Moszkvában bo­nyolították le az idei erőemelő Európa-bajnokságot a meste­rek számára. A viadalon 14 ország 95 emelője lépett dobo­góra. Hazánkat ketten képvi­selték a nagy nemzetközi ver­senyen, s közülük a gyulai Lo­vász György aranyérmet szer­zett. A másik magyar induló, a fővárosi Fekete László a har­madik helyen végzett. Tegnap sikerült beszélnünk a Gyulai Atlasz kiválóságával, aki Moszkvában negyedik Euró- pa-bajnoki címét nyerte, s ko­rábban egy alkalommal már a világbajnoki aranyérmet is ki­érdemelte. A verseny hangulatáról a következőket mondta Lovász György: — A mostani ver­senyre az volt a jellemző, hogy a nemzetközi szövétség veze­tői a sportág népszerűsítésé­nek szándékával vittek az orosz fővárosba. A nézőtér en­nek megfelelően ezúttal még nem telt meg, de a dobogón annál inkább arattak a hazaiak. A korábbi híres orosz súly­emelők ebben az új műfajban is letteték névjegyüket. —Hogyan sikerült a 100 kg- ban az Ön versenye? — Én a mester I. kategóriá­ban versenyeztem, ahol hár­man indultunk. Guggolásban 315 kg-ot értem el, majd kö­vetkezett a fekvenyomás. Itt 197,5 kg-ig jutottam. Végül a felhúzásban 312,5 kg-ot telje­sítettem, s így összetettben, 825 kg-mal nyertem az arany­érmet. —- Hogyan tovább? Milyen feladatok várnak az idén az újdonsült Európa-bajnokra? — Október végén Kanadá­ban, a „második legnagyobb magyar városként” emlegetett Torontóban rendezik meg az idei világbajnokságot. Bár a szövetségnek kevés a pénze, nagyon szeretnék kijutni a szponzorok segítségével erre a viadalra. V. L. CEMENT- ÉS SZÉNAKCIÓ! Hejőcsabai 350-es cement 630 Ft/q. A megyében 30 q felett díjtalan házhoz szállítás. — Fenyő fűrészáru 16 500—22 500 Ft/m3 — rúdfal 2 000 Ft/m3 — állványfa 12 500 Ft/m3. Faforgácslap natúr és laminált 10—19 mm-ig. A—AD jelű áthidalók és E jelű gerendák, olasz padlólap 15% engedménnyel. Orosz pala 290 Ft/db. Jamina téglagyár termékei megrendelhetők gyári áron. Nikecel és üveggyapot szigetelők kaphatók. Ajánlunk még oltott meszet, kisméretű téglát, pillértéglát. Tüzelőajánlatunk: — német brikett,Magyarországon gyártva (6800 kai) (Jáger) 780 Ft/q — dorogi brikett 690 Ft/q — berentei mosott dió akciós áron (4000 kai) 499 Ft/q — orosz dió 680 Ft/q (7200 kai), EP 3-as 799 Ft/q — fűrészelt tűzifa 420 Ft/q. 30 q felett a megyében díjtalan házhoz szállítás. Megrendelést telefonon is elfogadunk. Áraink az áfát is tartalmazzák. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7—17 óráig, szombaton 7—13 óráig. Telefon: (66) 441-264, 453-687. Borbély Tüzép, Békéscsaba. Berényi út 140.

Next

/
Oldalképek
Tartalom