Békés Megyei Hírlap, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-09 / 132. szám

1993. június 9., szerda BÜNBE(L)ESÉS Előkerült Retek, a pucolós tolvaj - Betörő a hajszárító búra alatt — Tombol az élet a K. O.-ban - „Lakás” az árokparton Pillantás az éjszakába Ez az ember csapott egy görbe éjszakát. A rendőröket ő maga hívta ki, ám végül a mentők vitték el. Kisebb-nagyobb fej­sérülései mellett mértéktelen alkoholfogyasztása okozhatott gondot az orvosoknak, ápolóknak A nyári szezon beköszöntével a rendőrség is megkülönböz­tetett figyelmet fordít Szana- zugra. Az elmúlt szombaton még világos volt, amikor rendőrök szállták meg a dobo­zi oldalt. A bevezető utakon . ellenőrző-átengedő pontokat létesítettek, a gáton motoros rendőrök cirkáltak. Előkerült Retek, a pucolós betörő tolvaj. Az ő módszere roppant egy­szerű; egy kővel betöri a kira­katot, és amit elbír, viszi. Leg­alább tíz ilyen balhét csinált már Békéscsabán. Tudta, hogy körözik, ezért próbált meg elvegyülni a szanazugi forgatagban. Hamarosan két kisfiúra fi­gyeltek fel a rendőrök, akik a zsaruk láttán futásnak ered­tek. Mint kiderült, Budapest­ről szöktek le Békés megyébe, és itt, Szanazugban akarták megvárni, hogy 18 évesek le­gyenek. Akkor ugyanis senki nem kényszerítheti őket a ta­nulásra, amit szívből utálnak. A gyerekek hamar megbarát­koztak a rendőrökkel, akik kó­lával és szendviccsel kedves­kedtek a két „menekültnek”, miközben értesítették a szüle­iket. A városban is javában zaj­lott az élet. Az akciósok felfi- -gyeltek arra a két külföldire, akiket betöréses lopás miatt köröznek. A rendőrök láttán ők is futásnak eredtek, az egyi­kőjük egy női fodrászüzletbe rohant. Egy hajszárító búra alól vették ki a rendőrök. Ha­marosan a másikat is utolérték. „Kezeket fel!” — és már kat­tant is a bilincs. Békéscsaba belvárosa is mozgalmas képet mutatott. A kmb-sek két gépkocsifeltörőt értek tetten és fogtak el, akik legalább tíz autót nyitottak ki a Wlassits sétány környékén. Az URH-sok pedig egy testvér­párt csíptek el, akik a Tábor utcában törtek fel garázsokat. Tombolt az élet a K. O.-ban. Ordítoztak, egymást támogat­ták a vendégek, miközben él­vezték az életet. A Hangár diszkó méltán népszerű, hi­szen lenyűgöző, hódító a lézer. Csupán az a baj, hogy a 44-es főúton csoportokba verődve bóklásznak a fiatalok — rá­adásul nem mindegyikük jó­zan. A motoros rendőrök alig győzik őket leterelni a főútról. Furcsa és megdöbbentő je­lenet tanúi voltunk a jaminai Még mondja valaki, hogy nincsenek boldog emberek. Ők, a ligeti K. O.-ban gondtalanok, élvezik az életet FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET SZTK melletti utcában, ahol egy házaspár a szabad ég alatt éli az életét. Az árokparton áll a könyvesszekrény, a do­hányzóasztal, a tv és a heverő. Már az igazak álmát aludták, amikor a rendőrök felébresz­tették őket. Elmondták, hogy csütörtökön a főbérlő kitette őket, mert két hónapja nem tudták kifizetni az albérletet. „Ez van!” — summázta kö­zömbös arccal az elkeseredett férj, miközben egykedvűen rágyújtott... L. E. Tiltott helyen táborozok Szanazugban. Rendőri felszólításra a fiatalok szedik a sátor­fájukat... A kilakoltatott családból a feleség és a kislány elutazott. Az árokparton a bútorok társaságá­ban a férj és egy rokon vidékről Hol mér a traffípax? Az adott napon első helyen jelzett mérési he­lyen 5.30—14.00 óráig, a második helyszínen 14.30—22.00 óráig végeznek méréseket. A helyszínek és az időpontok szolgálatszervezési okokból kivételesen változhatnak. Június 9.: Gyomaendrőd (46-os út); Békés (47- es út). Június 10.: Sarkad; Békéscsaba (44-es út). Június 11.: Szarvas (44-es út); Szeghalom (47- es út). Június 12.: Orosháza (47-es út); Békéscsaba (44-es út). Június 13.: Gyomaendrőd (46-os út); Gyula (44-es út). Június 14.: Békéscsaba (44-es út); Mezőko- vácsháza (4434-es út). Június 15.: Békés (47-es út); Mezőberény. Június 16.: Szarvas (44-es út); Békéscsaba (44-es út). Június 17.: Sarkad; Orosháza (47-es út). A tragédiák megelőzhetők! „Tanárnőnek jelentem, az osztály létszáma 30, hiányzik egy. Nagy Éva. A vakáció alatt autóbaleset áldozata lett.” Dr. Bánfi Ferenc sarkadi rendőrkapitánnyal a napokban arról beszélgettünk, miként előzhető meg, hogy egyetlen osztályban is ekként induljon a tanév szeptemberben. — Itt a vakáció, számtalan veszéllyel — kezdte a kapitány. — Mi, rendőrök arra kérjük a szülőket, beszél­jenek ezekről a veszélyhelyzetekről gyermekeikkel. Vi­gyázzanak a csónakázással, a tiltott helyen fürdéssel, a segédmotorozással és a kerékpározással. A gyerekek számoljanak be arról, ha idegennel találkoztak, akik autózni vagy fagyizni hívták őket. Ami gyanús jelezzék a rendőrség felé, ne várják meg a tragédiát. Mi senkit sem küldünk el anélkül, hogy a bejelentésének ne néznénk utána. A szülők értessék meg gyermekeikkel, nem ahhoz kell bátorság, hogy az italt, cigarettát kipróbálják, hanem fordítva: ahhoz, hogy távol tartsák tőle magukat. Arra is kérem a szülőket, bizonyítványosztás előtt ne legyenek túl szigorúak gyermekeikhez. Gyakori eset ugyanis, hogy a megfenyegetett nebuló a rosszabbul sikerült bizonyítvánnyal félelmében világgá indul. Sok baj szár­mazhat abból is, ha a túl szigorú atya nem engedi el nyaralni tizenéves leánykáját, aki „csak azért is” meg­szökik otthonról. A tragédiák többsége megfelelő szülő—gyermek kapcsolattal megelőzhető! _R1A Jó hír a bizonyítványosztáshoz

Next

/
Oldalképek
Tartalom