Békés Megyei Hírlap, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-26 / 121. szám

a 1993. május 26., szerda MEGYEI KÖRKÉP jd s Értelmiségiként élni A megyénk településeire (vissza)keriilő egyetemet, fő­iskolát végzett fiatalok bizony gyakran érzik, hogy a tanuló­évek alatt megszokott szegedi, debreceni, budapesti pezsgő szellemi élet után hirtelen egy nagy űr veszi őket körül. A többség egy ideig szenved tő­le, majd lassan megszokja. A beletörődést akarják megelőzni azok a fiatalok, akik életre hívták Békéscsa­bán a Fiatal Értelmiségiek Kö­rét. A közelmúltban megtar­tott alapító közgyűlésükön Harmati Rózsát választották elnökükké, őt faggattuk célja­ikról, elképzeléseikről. — Az alapszabályunkban megfogalmazottak szerint le­hetőséget kívánunk teremteni a megyében élő értelmiségi fi­atalok szakmai és kulturális továbbfejlődéséhez, valamint szabadidejük hasznos eltölté­séhez. Belföldi és külföldi cse­rekapcsolatok létesítésével próbáljuk elérni, hogy minél olcsóbban eljuthassunk az or­szág és a nagyvilág legkülön­bözőbb helyeire, mert egy át­lag értelmiségi kezdő fizetése sajnos a megélhetésre is kevés. Nemcsak a szórakozás, kikap­csolódás érdekében fogunk össze, hanem szeretnénk be­kapcsolódni az ország tudo­mányos vérkeringésébe is, tag­jaink tanfolyamokon, tovább­képzéseken való részvételét is megpróbáljuk támogatni. — Miből finanszírozzák az egyesület működését és kik le­hetnek a tagjai? — Az egyesület működteté­sére alapítványt hoztunk létre, s rendes tagjaink sorában min­den húsz és harmincöt év kö­zötti fiatalt szívesen látunk. Örömmel vesszük pártolóta­gok csatlakozását is szándéka­ink megvalósításához, akik visszaemlékezve felnőtt életük elkezdésének nehézsé­geire, helyzetünket megértve anyagi vagy más támogatással segítik munkánkat. Azok a fiatal értelmiségiek, akik magányosnak érzik ma­gukat, vagy éppen azért kény­telenek lemondani egy nyelv- tanfolyamról, mert nincs rá pénzük, a Fiatal Értelmiségiek Körének elnökét elérik a Csa­ba TV telefonszámán (66/327- 005), ahol részletesebb tájé­koztatást is kaphatnak az új egyesület munkájáról. L. M. Azzurro a Gyulai út „felett” Felhívás Ismeretlen személyek 1993. május 24-én az okányi dögte­lepről elvittek egy körülbelül 70 kg-os sertéstetemet. Az állatorvosi vélemény alapján megállapították, hogy az állati tetem CUMORIN nevű pat­kányirtó mérget tartalmaz, így emberi fogyasztásra veszé­lyes. A patkányirtó vérzé­kenységet okoz. A Békés Me­gyei Rendőr-főkapitányság kéri mindazokat, akik a sertés­tetemről bármilyen informáci­óval rendelkeznek, jelezze azt a rendőrségen, vagy az Okányi Polgármesteri Hivatalban. Hideg nyalánkságok Új családi vállalkozás indult Nagyszénáson az emeletes há­zak alatti üzletek egyikében. Vidáné Molnár Edit Corema fagyizójában jó minőségű, pasztörizáló géppel gyártott, tejszínes és gyümölcssűrít­ménnyel készített finomságo­kat kínálnak hétféle ízben. Nyitáskor mindenki ingyen kóstolhatta meg a hideg nya­lánkságokat. Miről ír a Hírmondó? Ismét megjelent a tótkomlósi- ak havilapja, a Komlósi Hír­mondó. A májusi számban tu­dósítást olvashatnak a kevés érdeklődő részvételével lezaj­lott falugyűlésről; a Bemutat­juk sorozatban ezúttal Lugosi Mátyás, a szlovák iskola nyu­galmazott igazgatója vall pá­lyájáról, közéleti tevékenysé­géről; Faragó Péter tanító kis­diákokat kérdezett, mit jelent számukra az édesanya. Az írás végén megszólalnak az anyu­kák is. A szlovák oldal mellett közvélemény-kutatást tettek közzé a helyi művelődési ház dolgozói azzal a szándékkal, hogy felmerjék a lakosság igé­nyét, véleményét a „házban” folyó munkáról. Természete­sen a sport sem hiányozhat a lapból. Most az asztalitenisze­zők és az úszók eredményeit adja közre a Hírmondó. Az Azzurro pizzeria a Gyulai úton. Kedvenc étkező helye ez a szemben lévő iskolák diákjai­nak. Legalábbis a vendégkör­ben őket látni leginkább. Simon Éva csinos, fitos orrú leányka. Lehet vagy 17 éves. Orosháza és körzete telefonel­látásának fejlesztésére a helyi önkormányzat és a Távközlés­technikai Kft. 1991 végén megalapította az ORTEL- COM Telekommunikációs Kft.-t azzal a céllal, hogy a telefonhálózat, az ehhez kap­csolódó kábeltelevíziós és va­gyonvédelmi rendszerek fej­lesztési lehetőségeit vizsgálja, a kapcsolástechnikai, valamint a helyközi és helyi hálózatépí­tésre vonatkozó tanulmányter­vet elkészítse, ennek alapján pe­dig a beruházás gazdaságossá­gát és megtérülését vizsgáló üz­leti tervet összeállítsa. —Nem félti a vonalait? — Féltenem kellene? — kér­dez vissza, s igaza van, tulaj­donképpen nincs mit féltsen még. — Akár kellene, akár nem, imádom a pizzát és itt van választék. Mire mind végigkós­Az ORTELCOM Kft. 1992- ben minden tőle telhetőt meg­tett a hírközlő hálózat fejlesz­tése érdekében. A távközlési törvény és annak végrehajtási utasítása viszont nem került kiadásra, így a kft. a programot az elmúlt évben nem tudta megvalósítani — olvashatták az orosházi városatyák a cég beszámolójában. J. Kiss Jó­zsef ügyvezető szóbeli kiegé­szítőjében sérelmezte, hogy a lakosságnak visszafizették a telefon reményében befizetett összegeket. Németh Béla al­polgármester válaszában em­lékeztette a képviselőket, tolom lehet, hogy elhí­zom... — Miért éppen pizzeriát ál­modott ide a város szélére — kérdezem Kvasz György a tu­lajdonost. — A diákokra építettem, ugyanis elég messzire kell men­niük ahhoz, hogy jó fagylaltot, meleg ételt kapjanak. Mi a pizza mellett főzött fagyit is árulunk. A második érvem az volt, hogy kulturált, ízléses helyen fo­gyaszthassanak egy üdítőt, ehessenek a 14-féle pizzából, ne csehókba járjanak... — Tudom, nem tartozik a tárgyhoz, de gondolom sok em­bert érdekel: egy fiatal építész hogyan tudott saját erőből fel­építeni egy büfét? — Családi vállalkozás, amit létrehoztunk. A saját és a rokon­ságom, főleg édesapám keze- munkáját dicséri. Természete­sen kölcsön is van rajta. Nem az a célom, hogy gyorsan meggazda­godjak, hanem az, hogy kulturált körenyezetet teremtsek a hozzánk betérőknek. g y hogy amikor meghirdették az akciót, a feltételek között az is szerepelt, ha nem valósul meg a kezdeményezés, a polgárok visszakapják kamataival együtt a pénzt. — A megtépázott becsüle­tünkön így tudtunk valamit menteni. Örüljünk, hogy ennyivel megúsztuk! — mondta az alpolgármester. Azzal a javaslattal kapcsolat­ban, hogy más településekhez hasonlóan próbálkozzon az orosházi önkormányzat is tele­fonos társaság szervezésével, nem értett egyet. Cs. I. A kék Azzuro a környékbeli iskolák diákjainak kedvence FOTÓ: FAZEKAS FERENC „Örülünk, hogy ennyivel megúsztuk!” FÜS ZÉR* Ajándék a Kunság Fűszert diszkontáruházaiban. Az a vásárlónk, aki 3 kg-os Persil mosóport vásárol, 1 db FEWA-Color mosóport kap ajándékba! BÉKÉSCSABA. ÉSZAKI IPARTELEP, OROSHÁZA. GYÁRTELEP ÚT 2., CSONGRÁD. BERCSÉNYI ÚT 39. Kunság Füszért — mindig újabb meglepetés! Megbízható partnert keres? FORDULTON HOZZÁNK: — tanácsadás, szakkönyvek — főkönyvelői és számviteli szolgáltatás — auditálás — programcsomagok — egyedi szoftverek — irodai szolgáltatás. Döntése előtt ismerkedjen meg a mai kínálatunkkal is! /oMo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Rt., Békéscsaba, Andrássy út 24—28. Telefon: (66) 441-711. Olvasóink írják ------------------- ~ A z itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztő­ségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelen­tetjük meg. M üzenet egy ismeretlen postai alkalmazotthoz! Folyó hó 17-én a délutáni órákban a békéscsabai MÁV-pályaud­varon lévő postaládába dobtam be egy borítékot, melybe Mező- berényben élő általános iskolás unokám részére beletettem — eléggé el nem ítélhető, oktalan elgondolással egy ezerforintos bankjegyet. 19-én megérkezett a levél pénz nélkül. Én csak szabálytalanságot követtem el, de Ön, tisztelt honfitársam, lo­pott, mert felbontotta a zárt borítékot és kiemelte a pénzt, majd visszaragasztotta, mintha mi sem történt volna. Hogy büntetlen ne maradjak, kérem, az összeg felét, azaz 500 forintot befizetni valamely gyermekintézmény javára, de ha Önben felébred a napjainkban hiánycikként jelentkező lelkiis­meret, úgy kérem, 400forintot címemre visszaküldeni szívesked­jék, így az ügyben teljesen vétlen unokám is részesülne belőle. Száz forintot megtartva a költségekre, nehogy borítékolva hason­lóképpen járjon, mint én. Egy alacsony nyugdíjas nagymama: Özv. Palotai Lászlóné, Békéscsaba, 19-esektere A. IV/13. Búcsú a sarlótól és a kalapácstól János bácsi nyalat tart. Nem sokat, két anyát szaporulatával. Ennyivel még bír, az a kis pénz meg jól jön a kevéske nyugdíjhoz. Minden reggel fogja a kosarat meg a sarlót, megy füvet vágni a nyulaknak. Eső alig esik, mégis jó fű nő az útmenti árokparton. Sűrűjében megbújik egy-egy kerékcsapta kő. Csorbul a sarló, de sebaj, számít már erre, a kosár alján ott az üllő és a kalapács. Néhány ütés a csorbulásra, megtelik a kosár. Ölbe veszi, ballag hazafelé. Közben fontolgatja, hogy adjon túl a nyulakon. Az újság is megírta, hogy törvényt hoztak az okosok, betiltották a sarlót és a kalapácsot. Valami Kónya javasolta, azt meg mindig megszavazzák. A kaszát már nem bírom —dohog magában —, most már se sarló, se kalapács, megette a fene az egészet! Nagyot sóhajt: Micsoda bolond világ! Nyolcvanhoz közel mit kell megélnem! (NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN) „ Linkócilettem Május 17-én a Kossuth Rádió Ráadás című műsorában dr. Szűcs István államtitkár a háztartási tüzelőolaj újfelhasználási rendjé­ről és új szabályairól adott tájékoztatást. Elmondta többek között, hogy a drasztikus intézkedésre azért került sor, mert az országban van néhány ezer vagy tízezer ..Linkóci”, aki dízelüze­mű gépjárművekbe vagy fólia fűtésére, tehát primőr termékek előállítására használta a tüzelőolajat. Jómagam az utóbbiban vagyok érdekelt. Jövedelemkiegészítésként foglalkozom közel 30 éve primőrtermesztéssel, nem nagy tételben. Évente nem haszná­lok el több olajat (1500—2000 liter), mint amennyi egy családi ház fűtéséhez szükséges. Tehát mint fóliás, primőrtermesztésre használtam HTO-t, így megszólíttattam az államtitkár által és „Linkócinak” minősíttet­tem. Elmondanám, hogy elmúltam 60 éves, mindig törvénytisztelő voltam, és munkám után becsületesen éltem. Mélységesen felhá­borított, önérzetemben sértett ez a különös államtitkári minősí­tés. Úgy hiszem, nemcsak engem, hanem rajtam kívül sok ezer becsületes kistermelőt sértett meg kijelentésével, akik nem tart­ják magukat nagyobb „Linkócinak”, mint aki ilyen kijelentést mer tenni a nagy nyilvánosság előtt. Nagy Sándor, Gyula Kedves ajándék volt A Personal-Tempo Tours békéscsabai utazási iroda szép ajándékkal lepett meg bennünket, a csabai Kölcsey utcai óvoda kis lakóit és dolgozóit. Az iroda kényelmes autóbuszá­val tehettünk kirándulást a közelmúltban a Gyula melletti tanyamúzeumba és lovasiskolába. Ötvenöt kisgyermek vett részt a vidám programon, ahonnan rengeteg élménnyel tér­tek haza az óvodások. Köszönjük a szép utat a Personal- Tempo Toursnak, amely egy fillért sem fogadott el az autó­busz-használatért

Next

/
Oldalképek
Tartalom