Békés Megyei Hírlap, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-06 / 80. szám
1993. április 6., kedd EXKLUZÍV g^REKES MEGYEI HÍRLAP Horthy Miklós és a visszacsatolt területek Ebben az esztendőben van Horthy Miklós születésének 125. évfordulója. Ebből az alkalomból, lapunk korábbi számaiban, Horthy kormányzói ténykedéséből már áttekintettünk csaknem két évtizedet. A trianoni békeszerződés kimondása előtt hazánkhoz tartozott magyar területek 1938—40-es visszacsatolásáról hosszú évtizedeken keresztül tilos volt beszélni. Az ezekkel kapcsolatos hiányos ismereteinket szeretném oszlatni a kormányzóra való emlékezésem itt publikált újabb fejezetével. * * ¥ Horthy Miklós Magyarországa számára 1938. november 2-án érkezett el az első nagy nap: Bécsben a Belvedere-palotában Joachim von Ribbentrop és Galeazzo Ciano kézjegyével ellátta az első bécsi döntést, mely során a kormányzó békés revíziós törekvéseinek egy része (a Felvidék visszacsatolásával) relizáló- dott. A döntés megszületése után két nappal Horthy Miklós hadparancsot bocsátott ki: A kassai ünnepség „Honvédek! A Trianon bilincsei alól felszabadult és újjászületett honvédségünk húsz esztendei nehéz várakozás után átlépi azt a határt, amelyet mindenkor ideiglenesnek tekintettünk. Egymillió testvérünk vár reátok odaát! Az ő számukra két évtizedes, súlyos megpróbáltatás után ti jelentitek minden reményük és minden vágyuk beteljesülését. Hazamentek elődeink drága vérével annyiszor megszentelt Felvidékünkre. Ezzel az érzéssel teljen meg lelketek, és honvédségünk dicső múltjához méltóan, szeretettel zárjátok szívetekbe a visszanyert ősi magyar föld minden egyes lakóját, magyarokat, szlovákok, ruszin és német testvéreinket egyaránt. Büszkén és bizalommal bocsátlak útadókra azzal a biztos tudattal, hogy az örök igazság jogán és az új életre támadt magyar erő segítségével visszaszerzett területeket soha, semmilyen szín alatt nem hagyjuk el többé! Isten és a haza nevében: előre! Kelt Budapesten, 1938. november hó 4. napján.” (Magyar Nemzet, 1938. november 5., szombat, I. évfolyam 62. szám, 1. oldal.) A kormányzó 1938. november 6-án Komáromnál lépett először a visszacsatolt Felvidék földjére, s a város magyarságát őszinte, mély boldogsággal köszöntötte: „Nehéz szavakba foglalni ezt az érzést, amely eltölt ebben a történelmi pillanatban. Húsz súlyos esztendő után először lépek seregünk élén a Felvidék felszabadult földjére. Hozom hazatérő testvéreinknek az egész magyarság szeretetét. Köszöntöm Komáromot, ezt a magyar emlékektől megszentelt várost, amelynek falai az ellenséggel dacoló Klapka-honvédek hagyományait őrzik. Az idegen uralom idejében kemény magyarnak lenni becsület dolga. Komárom kitartott magyar becsületében, s ma az ősi Szent András-templom tornyán újra a mi zászlónk leng. Köszönöm a város falai közül a Felvidék hűségét, szeretetét, kitartását és kiváló vezéreinek a feltámadásba vetett rendítheted len hitét. Rég várt örömünnepe ez a mai nap igazságunk győzelmének, amelyben fanatikusan hinni és töretlenül bízni egy pillanatig meg nem szűntem.” (Horthy komáromi beszéde, Magyar Nemzet, 1938. november 8., kedd, I. évfolyam 64. szám, 2. oldal.) A visszacsatolás legnagyobb felvidéki ünnepségét Kassán tartották. Horthy — Szentlstván szellemiségének jegyében — itt visszatért az együttélő, más nemzetiségű népek tiszteletének és megbecsülésének fontosságára is (sőt szlovák nyelven is megszólalt): „...Szent István évére esik a magyar igazság győzelmének első eredményé. A nagy király hagyományaihoz képest, az ő elgondolásainak szellemében fogadjuk az új határokon belül nem magyar fajú testvéreinket is. Régi otthonukat találják meg az egymás mellett kiontott vérrel annyiszor öntözött közös hazában. A magyar kenyér mellett a magyar szívek szeretete várja itt őket. Ez biztosítja részükre nyelvük és kultúrájuk teljes szabadságát. Minthogy ezen a vidéken szlovákok is laknak, néhány szót szólok hozzájuk nyelvükön.” (Ezután a kormányzó szlovákra fordította a szót és a következőket mondotta:) „Bár nem bírom a szlovák nyelvet, de a haditengerészetnél töltött szép éveim egyik eredményeként horvátul beszélek, és így a szláv nyelvek nem teljesen idegenek nekem. Meleg szeretettel üdvözöllek benneteket, akik e mai napon visszatértek ezeréves hazátokba. Kenyeretadó földjét nemcsak együtt munkáltátok, de együtt védtétek is. Legyetek meggyőződve, hogy az egész magyar nemzet megértő szeretete biztosítani fogja részetekre életszínvonalatok emelésén kívül a szlovák nyelv és kultúra teljes szabadságát is.” (Részlet Horthy kassai beszédéből, Magyar Nemzet, 1938. november 12., szombat, I. évfolyam 68. szám, 2. oldal.) A kassai ünnepség jelentőségét bizonyítja az a tény is, mely szerint Horthy Miklós beszédét (és az egész rendezvényt) Budapest lakossága utcai rádióhangszórók előtt nagy figyelemmel és örömmel hallgatta. Az első bécsi döntés a kormányzó politikáját erősen próbára tette. Békés revíziós törekvéseinek egy része megvalósult, ám ő érezte a benne rejlő feszültséget is. Németország irányába ismét többször hangoztatta: „Meg kell akadályoznunk, hogy újból háború törjön ki.” S Horthy Hitlerrel szemben is tartotta szavát, annak felkérésére sem volt hajlandó (1938-ban) megtámadni Szlovákiát. A Belvedere palotában Ciano gróf és Ribbentrop aláírja az első bécsi döntést Alig telt el néhány újabb hónap, és Horthy Miklós revíziós törekvése újabb jelentős állomáshoz érkezett. Kárpátalja 1939 márciusában kinyilvánította függetlenségét. Kiáltvány Kárpátalja népeihez A kárpátaljai magyarok hívása, biztatása révén a kormányzót a bevonulás gondolata foglalkoztatta. Lengyelország és Anglia támogatta hazánk újabb területszerzési törekvéseit. A magyar honvédek 1939. március 16-án lépték át az országhatárt. Horthy a következő hadseregparanccsal bocsátotta útra katonáit: „Honvédek! Ismét történelmi napokra virradtunk! A cseh zsoldosok országuk életének utolsó perceit is arra használták fel, hogy megrohanva határainkat, magyar véreinket és azok javait pusztítsák. E támadások azonban a ti acélfalaitokon összetörtek, a támadók véres fejjel menekültek megtorló karjaitok elől. Megelégedéssel állapítom meg, hogy ezekben a súlyos harcokban derekasan, a honvédség dicső múltjához méltóan álltátok meg helyeteket. Most, mikor útbaindítalak benneteket Kárpátalja húsz éven át sanyargatott népének, derék ruszin és magyar testvéreinek felszabadítására, biztos vagyok benne, hogy a nagy fáradtsággal és esetleg újabb nehéz harcokkal járó feladatot épp oly tökéletesen fogjátok megoldani, mint ahogyan a cseh támadások ellen megvédtétek határainkat, és vissza fogjátok vezetni ruszin testvéreinket Szent István birodalmába, ahol 1000 éven át jóban-rosszban egyaránt velük együtt éltünk, örültünk és vesztünk. Honvédek! Isten és haza nevében, kísérve népünk szeretetétől előre az ezeréves határunkig! Legyetek tudatában annak, hogy az egész világ szeme rajtatok van. A magyarok istene segítsen benneteket! Kelt Budapesten, 1939. március hó 16. napján.” (Magyar Nemzet, 1939. március 17., péntek, II. évfolyam 63. szám, 1. oldal.) Néhány nap elmúltával a kormányzó kiáltványban fordult Kárpátalja népeihez, melyben szintén kitért a nem magyar ajkú lakosság megbecsülésének fontosságára is: „...Sokat szenvedtetek az elmúlt húsz év alatt, de sokat szenvedett a testvéri magyar nemzet is. A szenvedéseknek megvan a maga erkölcsi értéke és eredménye. Mindannyian tisztábban látjátok az érdekek azonosságát, az elválaszthatatlan együttélés szükségét és azt, hogy a rutén népnek a magyar államiság keretén belül meg kell kapnia az önkormányzatot, amelyet azon kívül való életében elérni nem tudott. A nemzeti érték biztosításán felül a rutén nép minden fiának meg kell találnia a maga anyagi boldogulását, biztos alapokat kell találni arra, hogy a leigáz, a jogtalanság, a háttérbe szorítás korszaka után a szabadság, a jog és a testvéri összetartás korszaka virradjon fel a gens fidelissima, Rákóczi fejedelmünk szeretett népe részére. A nagy magyar Alfölddel való egyesülés megadja a gazdasági boldogulás biztos alapjait, amellett egész nagyarányú közmunkák sürgős megindításával elhatározóan emelni fogjuk jóléteteket. A Ti szűkebb hazátok Magyarország integráns része. Soha e föld, az elmúlt húsz évtől eltekintve, idegen uralmat nem ismert. Most ismét szabadok vagytok. Hűségeteket, kitartásotokat Isten megjutalmazta. Együtt emeljük fel a Mindenható Istenhez kezünket hálára, immár azért, hogy az elszakított testvért visszahozta a Kárpátok medencéjének nagy családjához testvéri igaz együttélésbe.” (Magyar Nemzet, 1939. március 21., kedd, II. évfolyam 66. szám, 5. oldal.) A második bécsi döntés Kárpátalja „hazatértével” visszaállt a magyar—lengyel országhatár. Mivel Lengyelország lelkesen támogatta hazánk ilyen irányú törekvéseit, ez alkalomból Horthy táviratban üdvözölte Smigly-Rydz-t, Lengyelország marsallját. A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) — bár csupán részlegesen elégítette ki hazánk igényeit — Magyarország számára újabb területi gyarapodást jelentett: a kormányzó immár a Keleti-Kárpátok gerincéig küldhette honvédéit. „Honvédek! A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezer esztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadítást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő, hozzánk hű nemzetiségeknek. Ezt tartsátok szemeitek előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a Keleti-Kárpátok gerincéig! Gödöllő, 1940. évi szeptember hó 3. napján.” (Nemzeti Újság, 1940. szeptember 5., csütörtök, XXII. évfolyam 201. szám, 1. oldal.) A magyar katonai alakulatok Csengersimánál 1940. szeptember 5-én a reggeli órákban lépték át a trianoni határt. A területek átvétele szeptember 15-én fejeződött be. Ezen a napon Erdély fővárosában, Kolozsváron ünnepi pompával köszöntötték a magyarság országgyarapító kormányzóját, aki a következő beszedet intézte az egybegyűltekhez: „Boldogan köszöntőm Kolozsvárról Erdély visszatért országrészeit. Huszonkét évi keserves megpróbáltatás után valóra vált, amiben bízni nem szűntem meg soha, egy percre sem. És most, amikor végre valóban itt állhatok a szabad Erdély szabad földjén, olyan mélyen meghat ennek a történelmi pillanatnak a nagyszerűsége, hogy érzelmeim kifejezésére alig találok méltó szavakat. A jelen öröme összefolyik lelkemben a múlt bánatával és feltámad benne a kérdés: hogyan is szakadhatott ránk magyarokra ez a szenvedés? Tiszta lélekkel felelem rá a történelem ítélőszéke előtt: nem a mi hibánkból! Minket sorsunk ideállított Kelet és Nyugat mezsgyéjére, hazánk századokon át a romboló világtörténet országútján örökös harcok színtere volt, és mialatt Európa más boldog népei békés munkában gyarapodhattak és erősödhettek, a magyar örökös harcokban vérzett, pusztult és fogyott. Közben beszivárogtak idegen nemzetiségek, hol mert ellenség elől kellett menekülniük, hol mert itt reméltek boldogulást. Őseink nemcsak befogadták őket, hanem minden szabadságot is megadtak nekik, s ezeket a szabadságokat törvényileg is biztosították számukra. Elnyomásról ebben a hazában nem panaszkodhatott joggal senki — mégis ez szolgálhatott hazug ürügyül arra, hogy megcsonkítsák, feldarabolják és meggyalázzák ezeréves hazánkat. Nem fegyver fosztott meg területeinktől, hanem az úgynevezett békeszerződés. Fátylat a múltra De fátylat akarunk borítani ezekre a szomorú emlékekre. Ennek a felszabadult földnek a szenvedése véget ért, talán valami jó is marad utána. Hiszen tudjuk, hogy a túlságos jólét, a semmittevés, a teljes gondatlanság puhít és zülleszt testileg-lelkileg. Az elnyomás, a szenvedés és a küzdelem viszont megedzi az embert, növeli ellenálló erejét és ébren tartja benne a hazaszeretetet. Hiszem, hogy felszabadult véreink, akik ezeken a boldog napokon ujjongva szórták virágaikat bevonuló katonáink elé, ilyen megerősödött, megacélosodott testtel és lélekkel térnek meg annak a hazának a keblére, amelynek hű fiai voltak a legsúlyosabb időkben is. Hogy a visszatérés a lángbaborult Európa közepén vér nélkül történhetett meg—ezért most is hálás szívvel mondok újból köszönetét két hatalmas barátunknak: Németországnak és Olaszországnak... ...Egy szomorú korszak a magyar történelemben lezárulóban van. Kövessék az ünneplést a munka hétköznapjai. Mindenki vegye ki részét a munkából, a nem magyar anyanyelvűek szintén, mert aki kifogásra nem ad okot, az boldogulhat nálunk is. Velük szemben a megbékélés szelleme és a jó bánásmód fog érvényesülni, mert ugyanezt a sorsot várjuk el a határokon túl maradt testvéreink részére is. Amit ígérünk megtartjuk, mert a mi fajunk úri felfogása nem engedi meg, hogy valaha is letérjünk az igazság egyenes útjáról. A számlát benyújtották Gondolatban ma itt van minden magyar. Őszinte, mélyen átér- zett szeretettel gondolunk azokra a testvéreinkre, akik most nem tértek vissza az ősi honba. Kérem őket, tartsanak ki és folytassák békés munkájukat. Sorsuk felett őrködünk. Valljuk ugyan, hogy erős megpróbáltatásoknak vannak e napokban kitéve, de hisszük, hogy kálváriájuk haladéktalanul véget ér. Hisszük, mert e nélkül a magyar—román viszony jobbrafordulása lehetetlen volna, de hisszük ezt természetesen a Magyarországon élő románság érdekében is. Ismerem az erdélyi faj kemény, ellenálló, küzdőképes tulajdonságait, ezért teljes bizalommal tekintek az ott felnőtt ifjakra is, akiket az új sorsfordulón a nemzeti célok odaadó szolgálatára hívok fel á haza és egész Európa javára. Isten áldása kísérje nemzetünket egy boldog, dicső jövő felé.” (Nemzeti Újság, I94O. szeptember 17., kedd, XXII. évfolyam 211. szám, 3. oldal.) A második bécsi döntés után alig néhány héttel Hitler benyújtotta a magyarság számára a számlát, s Magyarország csatlakozását kérte a háromhatalmi (Németország, Olaszország, Japán) egyezményhez. Az illetékes államférfiak a szerződést 1940. szeptember 27-én látták el kézjegyeikkel. Magyari Barna
