Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-24 / 46. szám
Közgyűlések Gyomaendrődön a város jegyzője által meghirdetett részarány-földtulajdonosok közgyűlésén első alkalommal kevesen jelentek meg. Ezért a földkiadó bizottságok megválasztása érdekében több helyen meg kell ismételni az összehívást. Az Alkotmány Tsz részarány-földtulajdonosait ma 14 órakor a Katona József Művelődési Házba várják. A Béke Termelőszövetkezetben érdekelt részaránytulajdonosokat február 25-én délután 14 órakor a Déryné Művelődési Házba invitálja a jegyző. Fidesz-nap Deutsch Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője február 25-én, csütörtökön egész napját Szarvason tölti. 11 órától dr. Demeter László polgármesterrel és a polgármesteri hivatal dolgozóival találkozik, délután 14 órától a Vajda Péter Gimnáziumba látogat, ismerkedik a diákok életével. Ugyancsak a gimnáziumban 15 órától a szarvasi pedagógusok fórumának lesz az előadója. 17 órakor az országgyűlési képviselő a helyi vállalkozókkal, vállalatvezetőkkel találkozik a mezőgazdasági főiskola különtermében. Képviselői fogadóóra Pelcsinszki Boleszláv ország- gyűlési képviselő 1993. február 24-én 17 órától fogadóórát tart Szeghalmon, a polgármesteri hivatalban. Robbanás Hétfőn hatalmas detonáció rázta meg a környéket Békéscsabán, a Halastó utcában. Egy vállalkozó, aki garázsában világító testek festésével foglalkozik, a szellőző berendezésről igyekezett lekaparni a festéket. Jól haladt a munkával, egy vödör már félig megtelt, amikor a lekapart lakk meggyulladt. A helyiség hígítók és festékek gőzével megtelt levegője azonnal berobbant, amelynek következtében a mester és társa kirepült az udvarra. Végül is szerencsésen megúszták a robbanást; egyikük könnyebben megsérült. A vizsgálatot a tűzoltók bevonásával megkezdték. Tüzet okozott a cigaretta Mezőkovácsházán feltehetően egy eldobott cigaretta okozta azt a hétvégi tűzesetet, amely a Deák utca 49. szám alatt, Otlecz Károly lakásában este 18.15 órakor ütött ki. A tűzoltósági jelentés szerint a tulajdonos és albérlője közös használatában levő lakóépület 9 négyzetméteres konyhájában a berendezés (szék, asztal, szekrény) lobbant lángra. Szerencsére a szomszédban lakó hivatásos tűzoltó szakszerű intézkedésével megakadályozta a tűz továbbterjedését. így a gyorsan helyszínre érkező ,helyi parancsnokság dolgozóinak sikerült rövid idő alatt megfékezni a tüzet. A kár értéke 30—40 ezer forintra tehető. „AKI VISZONOZZA A GYŰLÖLETET, AZ LEGYŐZE- TETT.” (AncselÉva) KÖRKÉP 1993. február 24., szerda Erős havazás, széllökések, de még járhatóak az utak Békés megyében Hó - ha fúj a hó! (Folytatás az 1. oldalról) zsinóron” kapcsolódik a magasabb rendű útvonalhoz. Délutánig már szinte járhatatlanok voltak a kistelepülés útjai. A helyzetet súlyosbítja, hogy még korábban szerződés biztosította a helyi szövetkezetek gépeivel a hóeltakarítási munkákat, ma ezek üzemanyag hiányában leálltak. Mivel, a bekötő út kezelője a KPM, kiszolgáltatottan várják, hogy a hóeltakarítók mikor érkeznek. Ha a hóesés éjszaka is folytatódik, a település elszigetelődik a külvilágtól. Battonya és Mezőhegyes térségében tegnap délután minden út járható volt. Battonyán a polgármesteri hivatal közhasznú munkásai megtisztították a középületek előtti járdákat és a belterületi utak átjáróit. Miután valamelyest csendesedett a szél, a polgármesterei hivatal tolólapos járműve hozzákezdett az önkormányzati utak megtisztításához. Hasonló volt a helyzet Mezőhegyesen is, ahol a városellátó szervezet munkásai biztosították az alapvető közlekedési feltételeket. A város egyetlen hóekéje egész délután dolgozott, tudósításunk időpontjában a 73-as majorban. Békéscsaba utcái járhatók, hóakadályt nem jelentettek tegnap délutánig a városgazdálkodási vállalathoz. Gépeik reggel óta folyamatosan járták a város útjait, homokkal kevert sót szórtak a közutakra, műtrágyát a zöld területekkel érintkező gyalogjárdákra, kerék- párutakra, salakot a hidak, felüljárók környékére, 20—30 úttisztító dolgozójuk a járdákról lapátolta a havat. Ha a havazás erősödne, közhasznú munkásokat alkalmaznak, mert Békéscsabán a hólapátolásra nemigen van jelentkező. Tegnap késő délután Vanta- ra Gyula, a Békéscsabai Közúti Igazgatóság főmérnöke elmondta: eddig valamennyi fenntartásuk alatt álló közút járható volt. Némelyik alsóbb rendű úton, például Füzesgyarmat és Bucsa között, vagy a megye déli részén 20—50 méteres szakaszokon hóátfú- vások nehezítették a közlekedést. A főutakat szórták is, a forgalmasabb utakat, a veszélyesebb szakaszokat ugyancsak. Mintegy 200 kilométer út az, ahol csak a havat tolták le a hóekék. Ha a szél ereje az éjszaka csökken, ma reggelre letisztítják az utakat. Amennyiben rosszabbodik az időjárás, vannak tartalékaik: egy szarvasi vállalkozó és a megyében több szervezet, például a Volán segítségükre lesz. Csete—Gila—Halasi— Ménesi—Szőke A látogatási tilalom folytatódik Bár valamelyest csökkent az elmúlt héten az influenzás megbetegedések száma, még mindig nem érte el azt a mértéket, amely lehetővé tenné a kórházakban, szülőotthonokban elrendelt látogatási tilalom feloldását — tájékoztatta lapunkat dr. Kiss Viktória, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei főorvosa. Az elmúlt heti megbetegedések száma ugyan valamelyest kevesebb a korábbinál (9700 a két héttel ezelőtti 10 900-zal szemben), de ez inkább stagnálásnak minősíthető, mint jelentős csökkenésnek. Továbbra is a gyerekek szenvednek nagyobb mértékben a járvány következményeitől, melynek tíz százaléka végződik szövődménnyel, illetve a megbetegedettek másfél százaléka kerül kórházba. A táppénzigénylők száma jelentéktelen. Az MTI jelentéséből megtudtuk, hogy „a járvány négy hete alatt eddig összesen 660 ezren fordultak orvoshoz influenzás tünetekkel Magyarországon”. L. M. Nehéz helyzetben a békési cigányság A Békés Megyei Képviselő- testület Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Bizottsága tegnap, kedden délelőtt Békésen, a városházán tartotta ülését. Az első napirendi pontban tájékoztatót hallgattak meg a bizottság tagjai a városban élő cigány lakosság helyzetéről, életkörülményeiről. A város vezetői elmondták: Békés lakosságának 5 százaléka, vagyis 1280 lakosa cigány származású, s a település általános gondjai érvényesek rájuk is. A munkanélküliek aránya a városban 20 százalákos, a cigány lakosság esetében ez a szám lényegesen magasabb, száznál kevesebb az állással rendelkező cigány származású. Az óvodás korúak 60 százaléka jár a gyermekintézménybe, a tankötelezettek közül sokan—sajnos—tizenhat éves korukig csak a hatodik osztályig jutnak el. A középiskolában tovább tanulók száma 27, s csupán három felsőfokú végzettségű cigány származású lakosa van a városnak. Örvendetes, hogy a közművelődésben, a hagyományápolásban részt vesznek, igaz viszont az is, hogy mindinkább a jövedelemszerzés forrásának tekintik fellépéseiket. Elhangzott az is, hogy április elsejétől a város hatvan közmunkás foglalkoztatását tervezi, kiknek nagyobb hányada a munkanélküli cigányságból kerül ki. Mezőgazdaság: menekülés a minőségi termelésbe Katasztrófa vagy átalakulás? (Folytatás az 1.oldalról) a másik gazdatársban a szövetségest keresve a meglévő tőke eredményesebben hasznosítható. Még végére sem értünk a privatizációs folyamatnak, még bele sem kóstolhattak a gazdák igazán a tulajdonosi mentalitásba, így talán korai még őket arra biztatni, hogy az eredményesebb termékértékesítés érdekében alkossanak szövetkezeteket. Előbb-utóbb azonban maguktól is belátják, hogy a jövő útja az összefogásban, az okos feladatelosztásban van. Lenthár Márta A magyar mezőgazdaságot a minőségi termelés hozhatja ki a jelenlegi mélypontról FOTÓ: FAZEKAS FERENC Agrárszakemberek eszmecseréje Tegnap megkezdődött a megye agrárszakembereinek háromnapos eszmecseréje. A Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Szövetségének szervezésében a gyulai Agro Hotelben megrendezett találkozó első napján a megyei földművelésügyi hivatal, a kárrendezési hivatal és a megyei főügyészség vezető munkatársaival találkoztak a mezőgazdászok és kértek választ az átalakuló ágazatot érintő kérdéseikre. Ezt követően dr. Tassy Irénnek, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) főtanácsosának előadását hallgatták meg a földdel és a szövetkezetekkel kapcsolatos törvények végrehajtásának gyakorlati kérdéseiről. A szakemberek holnap a megyei munkaügyi hivatal, az adóhivatal és a társadalombiztosítási igazgatóság képviselőivel találkoznak, csütörtökön pedig a MOSZ főtitkára és a Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője ad tájékoztatást aktuális agrár- és szövetkezetpolitikai kérdésekről, illetve az 1993. évi II. törvény végrehajtásának a termelőszövetkezeteket érintő tapasztalatairól. Zsebtolvajok a csabai piacon A hideg tél, a hófúvás sem akadályozza meg olykor a zsebtolvajokat attól, hogy bevessék magukat az „élet sűrűjébe”, némi haszon reményében. Tegnap a békéscsabai piacon lépett a bűnözés mezejére két román asszony. Meg is találták „áldozatukat” egy mező- berényi hölgy személyében. A kiszemelt táskából hamar gazdát váltott a pénztárca, s a két tarka - ruhás nó' már iszkolt is volna a helyszínről, de a meglopott asszony és társa észrevette a dolgot. Követték a két idegent, majd az Andrássy úton megkezdődött a pénz visszaszerzése, annak rendje és módja szerint. A harcias amazonok hangos „elégtétele” eredménnyel járt; a körülbelül 3 ezer forintot tartalmazó pénztárca visszakerült tulajdonosához. Közben az akciócsoportot is értesítették, ily’ módon a két román asszony — akik korábban hasonló okok miatt már élvezték a rendőrség vendégszeretetét, sőt, egyszer kiutasították őket az országból — ellen hamarosan megindult a rendőrségi eljárás. A szakszervezeti vagyon védelméről A törvényhozói munka megkezdése előtt az Országgyűlés keddi plenáris ülésén 90. születésnapja alkalmából üdvözölte Varga Bélát, az 1946—47-es Nemzetgyűlés elnökét. Ezután az Alkotmány előírásainak megfelelően az Országgyűlés előtt letette hivatali esküjét a kormány három új tagja: Schamschula György közlekedési, hírközlési és vízügyi, Gyurkó János környezetvédelmi és Szabó János földművelésügyi miniszter. A kormányátalakításban még érintett Mádl Ferenc és Szabó Iván, a művelődési és pénzügyi tárca vezetői — mivel más poszton tagjai voltak a kormánynak — korábban már esküt tettek. Az Országgyűlés délután 219 igen, 7 nem szavazattal, 12 tartózkodás mellett elfogadta a szakszervezeti vagyon védelmére, a munkavállalók szervezkedési és szervezeteik működési esélyegyenlőségéről szóló 1991. évi törvényt módosító törvényt. A jogszabály arról rendelkezik, hogy a volt SZOT-vagyon végleges megosztása nem a választási eljárást követően, hanem az előzetes megállapodást, múlt év szeptemberében aláíró hat országos szövetség, valamint a szövetségen kívüli szakszervezetek által december közepén megkötött egyezség alapján történjen. Az idén megtartandó választásokon elért eredmény alapján kell az ágazati vagyon használatát megosztani, és az 1995. évi választásokon elért eredmény alapján osztják meg véglegesen az ágazati vagyon tulajdonjogát, valamint a használati jogot. Medgyesbodzás fókuszban Medgyesbodzás a Maros hordalékkúpján, különleges szerkezetű talajon fekszik. A homokos alapon lévő agyagos föld megcsúszása súlyos problémákat okoz szeptember óta. Egy geológus véleménye szerint az eddigi károk egy 6-os erősségű földrengés pusztításának felelnek meg. Rem- port Katalin (MDF) tájékoztatta erről képviselőtársait, amikor a belügyminiszterhez és a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez intézett tegnap kérdést a falu ügyében. A kormány hogyan tud enyhíteni az anyagi károkon? Készül-e a terv a további károsodások megszüntetésére? Várható-e, hogy azok a települések is részt vállalnak a szennyvíz- tisztítás költségeiből, amelyek innen kapják az egészséges ivóvizet? Tervezi-e a kormány esetleg egy címzett támogatás keretében a Maros hordalékkúpján található ivóvízbázis megóvását? Nem kellene-e lassítani vagy leállítani a víz kiszivattyúzását addig, amíg a vizsgálatok megállapítják a házrongálódások okait? Rajkai Zsolt államtitkár válaszában elmondta, hogy a talajmechanikai vizsgálatok folyamatban vannak, erre egymillió forint állami támogatást adtak. Azt már most meg lehet állapítani, hogy az építménykárok nem vezethetők vissza a térségben kiszivattyúzott mélységi vizek használatára. A talaj más okból száradhatott ki, s az agyagtalaj már csak ilyen, vizet vesztve zsugorodik, megmozdulnak rajta az épületek. Ebből következik, folytatta az államtitkár, hogy az arzénmentesítő ivóvízprogramot nem kell felfüggeszteni. A sérülékeny, veszélyeztetett ivóvízbázisokat 1993-ban támogatni fogják. A szennyvízcsatornázást és -tisztítást a kormány céltámogatási rendszerben segíti, így az önkormányzatok alanyi jogon kaphatnak segítséget. Remport Katalin munkatársunknak elmondta, hogy hiányosnak érzi a választ. Legfőképpen az érdekelte volna, hogy kapnak-e a károsultak pénzbeli segítséget. Boross belügyminiszter úr egy korábbi beszélgetés alkalmával elmondta neki, hogy vis maior esetekre van a BM-nek pénze, s ebből minden bizonnyal kaphat ez a település. Ez vajon miért nem hangzott most el? A képviselőnő szerint a vizsgálatok befejezése előtt nem szabadna kijelenteni, hogy a talajszerkezet-váitozás nincs összefüggésben a vízkivétellel, aminek folytatásával talán többet árthatunk, mintha az ivóvízprogramot lassítanánk. Az arzénes víz nem annyira káros, mint ahogy sokan gondolják, tette hozzá. Az államtitkár úr nem tért ki arra sem, folytatta a képviselőnő, hogy készülnek-e tervek a bajok orvoslására, s hogy lehetséges-e költségmegosztás más településekkel. Remport Katalin megvárja, hogy kiderüljön a bajok valós oka, s akkor mindenképpen vissza fog térni Medgyesbodzás ügyére. S.Á. Sarokba szorítva Havas balesetek Még nem köszönt el tőlünk a tél és nem is mondhatjuk, hogy szokatlanfebruár vége felé a havazás. De mégis úgy tűnik, mintha váratlanul zúdult volna ránk a néhány centiméter vastag hó és a körülötte összehordott nagyobb hordalék. Orosházán tegnap az autóbusz-pályaudvarnál egy Trabantot vezető fiatalember került a kikanyarodó busz elé. Szerencsére személyi sérülés nem történt, mert mindkét jármű vezetője óvatos volt, ám a Trabant orra igencsak összetört. Ilyen úton hiába minden körültekintés—mondták az értintettek —> a baj bekövetkezik. Ezt — úgy gondolom—senkinek sem kell bizonyítani. Mégis, ami tanulságos, hogy korrekt módon és gyorsan intézte el egymással a balesetet szenvedő mindkét fél az ütközést. Nem volt kiabálás, eltekintettek egymás szidalmazásától, és öt perc alatt minden visszazökkent a megszokott, régi kerékvágásba. így is lehet! Anélkül, hogy egymásra sarat dobálnánk, még a feszült helyzetekben is meg lehet találni a megfelelő hangnemet. Valahogy ezt kellene minden helyzetben, még a politikában is követni!, A politikusok többször okoznak egymásnak balesetet, felemlegetve a másiknak okkal, ok nélkül a hibáit, s mint ahogy mondani szokták, se Istent, se embert nem ismerve próbálja egyik bizonyítani az igazát a másikkal szemben. Hamar elfeledkezik az egyik fél, hogy mit köszönhet a másiknak, mint ahogy a miniszterelnök is elfeledkezett arról, hogy az ország pénzügyi programjának ki a szerzője és ki adta hozzá a nevét. Papp János