Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-01 / 26. szám
1993. február 1., hétfő SVOK'\ Rekviem egy ejtőernyős sportolóért Öt ven év gyümölcse: „Csak úgy közömbösen nem lehetett mellette elmenni” Tavaly november második felében Men- gyán Pál személyében egy ízig-vérig sportembert veszített el a magyar ejtőernyős tábor, valamint a mindvégig megértő és mellette kitartó családja. A Békés Megyei Kvasz András Repülő- és Ejtőernyős Klub fiatal, mindössze 34 esztendős válogatott kerettag ejtőernyőse rendkívüli tehetsége volt sportágának. Legjobb eredményeit katonai leszerelése után érte el, amikor nemzeti bajnok lett, majd Ausztria bajnoka, s ebben az időszakban büszkélkedhetett az „Év sportolója” címmel is. Később világbajnoki 5. helyezett és nemhivatalos célba ugró világbajnok. 3397 ugrás során lobbant be fölötte a kupola. Sokan szerették, tisztelték, s elismerték szakmai tudását. Róla megemlékező írásunkban négy sportágbelit szólaltattunk meg, akik jól ismerték a kivételes képességű ejtőemyőBánszki György, a klub titkára, akkori edzője így emlékszik vissza a kezdeti időszakra: Nem néztem ki belőle — Amikor barátaival együtt jelentkezett nálunk, nem néztem ki belőle, hogy jó ejtőernyőssé válhat. Az első foglalkozások után azonban látszott a mozgásán, a munkához való hozzáállásán, hogy nem ekkor kezdte a sportot. Mint később kiderült, korábban cselgán- csozott, s ettől a sportágtól kölcsönözte mozgáskultúráját, ami nagyban hozzásegítette őt ahhoz, hogy hamar kitűnjön társai közül. A képzések alatt tapasztalt munkája, szorgalma alapján menedzseltük, így némileg több lehetőséget kapott az ugrásszámok végrehajtására, mint a többiek, s ezzel a lehetőséggel maximálisan élt, de soha nem élt vele vissza. Egy év elteltével bizonyította kiváló sportolói erényeit az ejtőernyőzésben is. Csak egy példa ezzel kapcsolatban: ritkaság, hogy egy kezdő a kötelezően előírt tíz azonnali nyi- tásos biztonsági, azaz bekötött ugrás után a tizenegyediket már zuhanóban hajthassa végre. Az emberi kvalitásai prezentálták arra, hogy önállóan, felelősséggel dolgozhasson. Mindvégig tudatosan cselekedett, s ez eredményezte azt, hogy gyakorlatilag egyenes útja volt abba az irányba, hogy válogatott szintű, eredményes sportoló legyen. Kis termetű ember volt, de mindenki felnézett rá, szakmai és emberi tekintélyt vívott ki a repülőtéren. Sok ügyes, tehetséges versenyzőnk volt, van és lesz is még remélem, de ilyen kvalitású ember, mint amilyen Mengyán Pál volt, egyhamar nem lesz. Halálával sokat veszítettünk, de igyekszünk profitálni mindabból, amit e rövid életpályája ránk hagyott. A klubérdek előnyben Az ejtőernyőzésért szinte mindent feláldozott, de a család- alapítás után mindinkább a megélhetés útját kereste már. A ’80-as évek közepén ezért mondott le a hat évig tartó válogatott kerettagságról — ugyanis egy ejtőernyős sportoló hiába fürdött a dicsőségben, megélni abból sohasem tudott — de továbbra is rendelkezésre állt csapatának, ha a klub érdekei úgy kívánták. Mengyán Pál mindenkor tisztességgel helytállt, s mindig lehetett rá számítani! O volt, aki Békéscsabán felismerte, hogy új formátumú ugrásokra is fel kell készülniük, s hogy azok eredményessége már a földi felkészítésnél kezdődik, s ennek érdekében koreografálta a figurákat. Született pedagógiai tehetség volt, s kezdettől fogva szívesen foglalkozott a kezdőkkel, adta át tapasztalatait oktatóként is. Imádta az ejtőernyős sportot, s tett is érte. Oktató reformeri elképzelésekkel Ondrejcsik Mihály szakosztályvezető, volt válogatott ejtőernyős így vélekedik a néhai kiválóságról: — Mengyán Pál egyénisége volt a sportágnak úgy a művelésében, mint az oktatásában. Az átlagosnál jobb adottságokkal rendelkezett, ami kitűnt az eredményességében. Sajátos varázsa volt a személyének, mindenről megvolt a véleménye, érvekkel győzte meg a másikát. Mi vártuk is a sokszor kritikai jellegű véleményeit, észrevételeit, mert tudtuk, hogy jobbító, segítő szándékkal teszi. Azonban reformelképzelései olykor túlnőttek a lefektetett szabályok, szabályzatok adta jogi. kereteken, s csak amiatt nem lehetett kivitelezni azok egyi- két-másikát, noha az elgondoMengyán Pál FOTÓ: VERESS ERZSI lásai valóban a modern ejtőernyős technikát foglalták magukba. A srácok ezért is mentek hozzá szívesen tanácsért, segítségért. Szerénysége, közvetlensége miatt mindannyian szerettük. Országszerte ismerték és tisztelték a sportágbeliek. Sohasem fogjuk őt elfelejteni! Molnár Lászlóval közismerten a legjobb barátságban voltak, akinek így maradt meg emlékezetében: — Csaknem tizenöt évvel ezelőtt együtt kezdtünk ejtőernyőzni közös elhatározásból, illetve bátyjának, Mengyán László győzkö- désének engedve. Mint kívülállók akkor nem tudhattuk még, hogy mindez mivel jár, de érdekelt minket e sportág is — két évig ugyanis együtt cselgáncsoztunk — s gondoltuk, miért ne próbáljuk meg? A következő évben már a B válogatott keret tagjai voltunk mind a ketten. Együtt vonultunk be katonának, s mondhatom, hogy ezután is jóban- rosszban kitartottunk egymás mellett, O mindig is jobb sportoló volt, mint én, tiszteltem és elismertem képességeit, eredményeit, amelyekből erőt merítettem magam is. Sokat köszönhetek neki. Még nem fogtam fel igazán, hogy Pali nincs többé. Egyszerűen nem vagyok képes feldolgozni magamban, hogy ez megtörténhetett vele ilyen fiatalon. Az ejtőernyőzést nem hagyom abba, amit ketten elkezdtünk, tovább folytatom. Ennyivel tartozom emlékének! A karatemester sokat segített Testvére, Mengyán László ma is aktív ejtőernyős. O így őrzi öccse emlékét: — Az ejtőernyőzésen belül mindketten a saját utunkat jártuk, akárcsak a többiek. Igazi versenyzőtípus volt, akiből a tét nem várt teljesítményt hozott ki, s amellyel néha még Tóth János szövetségi kapitányt is meglepte. Bevallása szerint Furkó Kálmán ötda- nos karatemestemek köszönhet sokat, mert személyére méretezve más jellegűvé alakította át mozgását. Nem volt görcsös az akarása, s bármihez fogott, abban sikeres volt. Ezt azok is elismerték, akik rivalizáltak vele. Ilyennek született! De nem akarom őt csak dicsérni, hisz’ neki is volt hibája. Azt hiszem, én igazán ismertem őt. Barátok voltunk. Nagy érvágás az egyesületnek az ő hiánya, mert aktívan dolgozott, teljességgel ellátta a komplex feladatokat, s bármikor rá lehetett bízni egy komplett üzemet. Nincs sok ilyen ember ebben a kategóriában, s nála természetes volt, hogy magas szinten csinálta. —■ Ugyanakkor őrültségeket tudott kitalálni, áradt belőle a jókedv, a vidámság, a zrikái- val mindig jó hangulatot teremtett, a szorongókban feloldotta a feszültséget. Biztosan akadnak olyanok, akik nem szerették, de hiszem, hogy még többen vannak azok, akik másképpen éreznek iránta. Csak úgy közömbösen nem lehetett mellette elmenni. Gyurkó Mihály Egy aranyoklevél is „Kamentízky Árpád okleveles testnevelő' tanárnak ötven éven át kifejtett értékes szakmai tevékenységét elismerjük. Ennek bizonyságául állítottuk ki ezt az aranyoklevelet, melyet a Test- nevelési Egyetem pecsétjével és aláírásunkkal hitelesítettük” — szól az 1992. szeptember 7-én, Budapesten kelt iromány, amelyet Kamenitzky Árpádnak nyújtottak át a magyar fővárosban. Ugyancsak ekkor avattak hét testnevelő tanárt a testnevelés és sport tudományának doktorává. Hogy mi fért bele ebbe a fél évszázadba? Személyesen Kamenitzky Árpádtól kérdeztük. — 1942-ben végeztem a budapesti Testnevelési Főiskolát — egy évet a bukaresti ANEF-en végeztem. Innen sikerült — a háború után — Marosvásárhelyre kerülnöm, ahol 1945-ben a helyi tanítóképzőben kezdtem tanítani. Komoly, érett tanulók — sokan a katonaság után — testnevelési és sporttevékenységét és módszertani oktatását szerveztem és irányítottam. Tanítványaim zöme a Nyárád menti, marosi és kisküküllői falvakban helyezkedtek el, sikeresen bekapcsolódva a falusi sportélet megszervezésébe és irányításába. Az általam megszervezett és vezetett testnevelési középfokú technikum — S. M. T. C. F. 1948—1955 (jövőre lesz 45 éves) — határkövet jelentett a marosvásárhelyi sportélet felemelkedésében országos viszonylatban is. Ez az intézmény teremtette meg a nélkülözhetetlen középfokú szakemberek képzését. Ennek az intézménynek anyagi és szellemi létét az oktató szaktanárok és a tanulók lelkes munkája teremtette meg. 1949-ben készült el — gyümölcsfák és istállók helyében — a Kogalniceanu utcában a fiú- és leánybentlakás, étkezde és a mai Bolyai líceum kis stadionja. A sajátos, lelkes szakmai légkörben óriási testnevelési és sporttevékenységet fejtettek ki a tanárok, diákok. A hagyományossá vált szakosztályok csapatai, a megyei és országos szintű sport- versenyeken való részvétel, a kupa- és nemzetközi versenyeken való szereplés, téli sí és nyári úszó- és evezős táborok, a minta tomacsapat, a városi sportbemutatókon keresztül biztosítottuk, hogy az iskola diákjai nemcsak oktató-nevelő munkába kapcsolódtak be, hanem nagy létszámmal az élsportban is eredményesen szerepeltek. Sokan utólag elvégezték a bukaresti testnevelési főiskolát. Iskolaigazgatói minőségemben irányítottam a magyar autonóm tartomány iskolai testnevelés módszertani kabinetjét, ezen kívül a kézilabda, torna, sí szakbizottságokat vezettem. 1943—1969 időszakban edző-tanárként készítettem fel a marosvásárhelyi — az akkor létesült — nagypályás, majd a kispályás női kézilabdacsapatot. Az országban először Marosvásárhelyen kezdtük játszani a kispályás kézilabdát, már 1948-tól. A Vointa pálya, a tornákért, az egyetemi sportcsarnok — akkor még fűrészporos padlóval, SMTGF-pálya jelentette a kispályás kézilabda születésének anyagi bázisait, melyet mint kiegészítő sportágat vezettem be, lévén igen elfoglaltak az akkori labdarúgó- pályák. A több mint húszéves tevékenységem alatt igen gazdag tevékenységet és eredményt valósítottam meg a női kézilabda terén. Kétszer nyertünk országos nagypályás kézilabda-bajnokságot, öt ízben voltunk ifjúsági bajnokok, majd kispályán, teremben. Tucatnál többjátékosom szerepelt a román válogatottban, többen a világbajnoki csapatban. Érdemes és sportmesteri kitüntetésben részesültek: Nagy Irén, Salagean, Nagy Ilona, Soós, Stef és mások. A villanyfényes szabadtéri és sportcsarnok — egyetemi — nemzetközi tornák, hagyományos kupa- és évfordulós mérkőzéssorozatok, mind-mind emlékezetes sportesemények maradtak meg a vásárhelyi igen sportszerető közönségben. Köszönet érte! 1955—1969-ben részt vettem az akkor alakuló gyógy testnevelési diszpenzár megszervezésében és tevékenységében. Mint társadalmi igény,' a Vointa sportklub keretében több évtizeden át szerveztem és még ma is vezetem a női zenés erőnléti, kondicionáló, aerobik-, gyógy-, fogyasztó-, szülés utáni tornát. Mint I íceumi testnevelő tanár — 50 éven át — mindenkor arra törekedtem, hogy egészséges, ügyes és szép testű ifjúságot neveljek. Alapos szervezés és módszeres tevékenység alapján a testnevelés és sporttevékenység virágzott iskoláimban. Állandóan gazdagítva iskoláim sportlétesítményeinek számát, a sport és testnevelés az iskolai élet egyik meghatározó tényezőjévé vált. Ezt a munkát segítette és gazdagította, hogy a családnak is ez a foglalkozása, feleségem és fiam is testnevelő tanárként kereste, keresi kenyerét. Szabó András, Marosvásárhely A rasszista megnyilvánulások ellen a holland futballban • Holland labdarúgó-vezetők ígéretet tettek arra, hogy mindent elkövetnek a futballpályákon egyre gyakoribbá váló rasszista' megnyilvánulások ellen. A Holland Labdarúgó Szövetség (KNVB) ezzel csatlakozik korábbi olasz és német példához, utóbbi két ország szövetsége ugyanis már lépéseket tett e nemkívánatos jelenségek ellen, s főképpen azok megelőzésére. A holland klubok közül a Feyenoord tavaly próbálkozott azzal, hogy hazai bajnoki találkozóit megelőzően olyan nyomtatott anyagot adott a szurkolók kezébe, amelyben arra kérték a drukkereket, tartózkodjanak a fajgyűlölő megnyilvánulásoktól. Az Ajax—Utrecht mérkőzés előtt a holland rendőrség ezer utrechti szurkolót nem engedett be a lelátókra, miután a társaság antiszemita dalokat skandált, rasszista feliratokat lobogtatott. A holland rendőrség jelentős erőket mozgósít a futballmérkőzések rendjének fenntartásra. Az 1991—1992-es bajnoki évad adatához képest 10 százalékkal nőtt az a summa, amekkora pénzösszeget fordít a rendőrség a biztonságra a stadionokban. Ez jelenleg évi 12,4 millió gulden.
