Békés Megyei Hírlap, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-11 / 8. szám

KITEKINTÉS 1993. január 11., hétfő Hány millió magyar miniszterelnöke Antall József? Antall József több alkalommal is kijelentette, hogy tizenöt millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. A bécsi Die Presse című lap cikke, amely a világban szétszóródott ma­gyarság arányát elemzi, talán választ ad ar­ra, hány millió magyar miniszterelnöke is Antall József? Valamennyi európai nép közül ebben az évszázadban a magyarok „szóródtak szét” a legnagyobb mértékben. A 14—15 millió magyar közül nem egészen tízmillió él az anyaországban. Fordítva pe­dig: minden harmadik magyar az első világháború után újon­nan megvont országhatárokon kívül él. Bár az „anyaországi magyarok” száma sokáig nö­vekedett, legújabban csökken. Különös módon a magyar ki­sebbségek létszáma az asszi­miláció nyomása ellenére ke­vésbé csökken, mint az anya­országban élő lakosságé. Eb­ből az következik: a külföldi magyarok számaránya évről évre nő. Ezáltal a feszültségek is növekednek — lásd Romá­niát, Szlovákiát és a Szerbiá­hoz tartozó Vajdaság tarto­mányt. Ez a tény kiindulópont a szomszédos államok számá­ra, hogy a határváltozás óha­ját, az „irredentizmust” róják fel Budapestnek. Politikailag ilyen veszély egyáltalán nem létezik. Számok és tények Világszerte hét olyan ország van, amelyben a magyarok száma több mint százezer. A listavezető — Magyarország után — Románia, körülbelül kétmillió magyarral, ezt köve­ti Szlovákia (600 ezer). Az Egyesült Államok (körülbelül félmillió) még megelőzi Szer­biát, amelynek Vajdaság tarto­mányában 400 ezer magyar él, és Ukrajnát (negyedmillió). Mintegy százezer magyar ka­nadai állampolgár lett. Ezután következik Ausztrália, a Cseh Köztársaság és Brazília — mindegyikben több mint 50 ezer magyar él — továbbá Ausztria 40 ezer magyarral. Dávid Zoltán demográfus ki­számította, hogy a magyarok hányada a Kárpát-medence la­kosságában 54,4 százalék volt. Hosszabb ideig ez alig válto­zott: 1970-ben a hivatalos sta­tisztikák szerint még mindig 52 százalékot ért el (sőt, egyes magyar becslések szerint 53,6 százalékot). A hetvenes évek­től kezdve azonban megkez­dődött a csökkenés. Az 1910. évi, az első világ­háború előtti utolsó népszám­lálás eredményei szerint Ma­gyarország területén (az ál- lamjogilag független Horvát­ország és Szlavónia nélkül) 9 944 627 magyar 2 948 186 román 1 946 355 szlovák 1 903 357 német 464 270 rutén 464 516 szerb 194 808 horvátés 404412 más nemzetiségű lakos élt. Egyes prognózisok szerint 2000-ben a Kárpát-medencé­ben élő embereknek már csak 47,3 százaléka lesz magyar, bár a magyarok abszolút szá­ma állandóan növekszik. Első­sorban a szlovákok, a romá­nok, valamint a cigányok tény­legesen gyorsabban szaporod­nak. A németek és a zsidók száma a második világháború után csökkent. Kisebbségszámlálási problémák Az 1990-es népszámlálás ide­jén Magyarország lakosságá­nak lélekszáma pontosan 10 375 323. Közülük 10222000 ember vallotta magát magyar­nak. E kritérium szerint csak 37 000 német volt az országban, bár számuk 1941-ben még 477 000-et ért el. Közben mint­egy 200 000 embert kitelepítet­tek; tehát 240 000 „nyomtala­nul” eltűnt. Aligha tételezhető fel, hogy asszimilálódtak — in­kább okultak a rossz tapasztala­tokból. De más furcsaságok is van­nak. 1941-ben 76 000 magyar állampolgár vallotta magát szlováknak. 1946 és 1948 kö­zött a „lakosságcsere-egyez­mény” keretében közülük 73 273-an önként, minden va­gyonukkal együtt áttelepültek Szlovákiába. Az 1949. évi népszámlálás szerint mégis 26 000 szlovák élt Magyaror­szágon. A szlovák vezetőség 1947- ben kijelentette: csak azokat a magyarokat nem utasították ki, akik írásban elismerték, hogy ők „elmagyarosított szlovákok”, és újrafelvé- telüket kérték „a szlovák nem­zet kebelébe”. Több százezer magyar volt hajlandó erre a „reszlovakizálásra”, anélkül, hogy kilátása lett volna etnikai identitásának megőrzésére. A csehszlovák statisztika szerint tehát az 1941. évi 800 000 ma­gyarból papíron 1950-re csak 367 000 maradt. Azután, ahogy enyhült a fé­lelem, annál többen vallották magukat újra magyarnak: 10 éven belül számuk újra 170 000-rel növekedett; ezen ok miatt egyes statisztikusok egészséges kételkedést tanúsí­tanak más országok számada­taival szemben. Az adatokkal való zsonglőr- ködésnek néha egészen gya­korlati okai is vannak: a ve­gyes házasságoknál ugyanis nem ritka, hogy a két házasfél az akkor éppen uralkodó irányvonal szerint az egyik vagy másik nemzetiség tagja­ként véteti fel magát a nyilván­tartásba. A legjobb példa erre Kassa környéke. Az 1910-es nép- számlálás idején ott a magya­rok túlnyomó többségben vol­tak. Csehszlovákia megalapí­tása után ez az arány néhány év alatt a szlovákok javára fordult meg. Amikor a második világ­háború alatt ezt a területet Ma­gyarországhoz csatolták, újabb gyökeres fordulat tör­tént; 1945 után pedig a máso­dik „szlovakizálás” követke­zett. A számok manipulálása Míg Kassa esetében valószí­nűleg nem a hatóságok mani­puláltak a számokkal, Ceau- sescu Romániájáról bel- és külföldön éppen ezt feltételez­ték. A katolikus és a reformá­tus egyház (amelyek hívei túl­nyomórészt magyarok) saját népszámlálásokat rendezett: az eredményeket valószínűleg 1993-ban teszik közzé. Amíg nincsenek pontos adatok, abból lehet kiindulni, hogy az összes kelet-európai kisebbség esetében a tényle­ges számok valamivel na­gyobbak, mint a hivatalos ada­tok. Budapestnek nincs könnyű dolga, amikor „saját” kisebb­ségeinek jogaiért harcol. Vla­dimír Meciar szlovák minisz­terelnök például ragaszkodik ahhoz az állításhoz, hogy az országában élő magyaroknak lényegesen több joguk van, mint a Magyarországon lakó szlovákoknak. Hogy ennek az érvnek elve­gyék az élét, Magyarországon jelenleg gyors ütemben foly­nak az új kisebbségi törvény befejező munkálatai. Ha hitelt adunk a felelős személyeknek, ez egész Európa számára pél­da értékű lesz. Sőt, Budapest a kollektív nemzetiségi jogokat is rögzí­teni akarja, és ezáltal olyan lépést szándékozik tenni, amely előrevetíti az Európa Tanács által célul kitűzött ki­sebbségi egyezményt. Ameddig ez az ügy Strass- bourgban fekszik — és tekin­tettel a vitákra, ez még néhány évig eltarthat —, Magyaror­szág hosszadalmas tárgyalá­sok során igyekszik meggyőz­ni szomszédait a konstruktív együttműködés előnyeiről. Magyarok Ausztriában Az Ausztriában élő magyarok száma erősen ingadozó. Míg az 1971 -es népszámlálás során összesen 19 117 ember (kö­zöttük 14 815 osztrák állam­polgár) vallotta magát ma­gyarnak, tíz évvel később már csak 15 875 (12 043 osztrák állampolgár). A bécsi magyarok népcso­portként való elismerése min­denképp indokolt, mivel számarányuk egyértelműen növekszik. 1917-ben 8413 magyar élt az osztrák főváros­ban, és bár számuk 1981-ig 8073-ra csökkent, relatív há­nyaduk — az ausztriai ma­gyarság körében — Bécsben 44 százalékról valamivel 50 százalék fölé emelkedett. Ha az elsősorban Bécs körül élő „alsó-ausztriai magyarokat” ideszámítjuk (1871: 2088, 1981: 1159), akkor a bécsi koncentráció világossá válik. Burgenlandban 20 évvel ez­előtt 5673 magyaréit, 10 évvel ezelőtt 4147. A többi a Mura— Mürz-sávban, Nyugat-Karin- tiában, Vorarlbergben, vala­mint egyes felső-ausztriai és tiroli községekben szétszórtan élt. Milliós menekülthullámok A ma külföldön élő magyarok­nak csak a kisebbik része ván­dorolt ki; a többséget az ország „hagyta el”, amikor az első világháború után megváltoz­tatták az államhatárokat. 1919 és 1922 között 197 000 magyar menekült az anyaországba — elsősorban volt állami tisztvi­selők, akik nem remélhettek állást. 1945-ben megismétlő­dött ez a menekülthullám: ek­kor mintegy 125 000-en hagy­ták el Erdély nagyobb városa­it, ez alkalommal is kiváltképp szakemberek és értelmiségi­ek. A harmadik menekülthul­lám a Ceausescu-rendszer utolsó éveiben volt, amikor több mint 100 000 ember kelt át a „zöld határon”. A Monar­chia összeomlása óta összesen körülbelül 450 000 romániai magyar jött az anyaországba. Szlovákiával is hasonló a helyzet: 1919/20-ban nem egészen 100 000 ember költö­zött át Magyarországra; a má­sodik világháború után majd­nem 200 000 kényszerkitele­pített követte őket. Jugoszlávia magyar te­lepülésterületeiről ebben az évszázadban mintegy 30 000- en jöttek Magyarországra — ott azonban napjainkban men­nek végbe a drámai változá­sok. Az elsősorban a Vajda­ságból elmenekültek számát már most 30-40 000-re becsülik. És hogy a délvidéki magyarokat milyen erősen sújtja a balkáni háború, azt egyetlen számadat is bizonyít­hatja: 1991 nyara óta a horvát­országi magyar közösség pon­tosan a felére zsugorodott össze, már csak 20 000 tagja van. Magyarországot elhagyó menekülthullám is volt: a má­sodik világháborúban, a német megszállók és a nyilasok utasí­tására, több mint egymillió ember volt kénytelen nyugati irányba (ideiglenesen) elhagy­ni az országot. Nagy több­ségük később hazatért; a vég­leg „kint maradtak” számát 60 000-re becsülik. A kommu­nista hatalomátvétel utáni években további 85 000 ember menekült el a diktatúra elől, közöttük zsidók is, akik csak ezen a módon vándorolhattak ki illegálisan Izraelbe. A legnagyobb menekült- hullám 1956/58-ban volt. Ak­kor összesen majdnem 200 000 ember hagyta el hazá­ját, közülük mintegy 40 000- en tértek vissza később. Az­után, az utazási korlátozások miatt, évente csak néhány szá­zan lépték át a vasfüggönyt; a Kádár-féle enyhítések kissé meggyorsították ezt az áram­lást, mielőtt — a nyolcvanas évek végén — csaknem telje­sen elapadt. Statisztikusok szerint a leg­utóbbi tíz évben is körülbelül 100 000 magyar hagyta el ha­záját — túlnyomó többségük azonban már törvényesen, út­levéllel és gyakran külföldi munkavállalási engedéllyel is. Ezek közül csak néhány szá­zan tértek vissza. Az Egyesült Államok mint „második haza” Az Egyesült Államokban az első és második generációs magyarok számát félmillióra becsülik. Ha azokat is hozzá­számítjuk, akik származásuk alapján legalább „félig ma­gyarok”, kulturálisan azonban nem tartják magukat annak, akkor ez a szám a millióhoz közeledik. Az első magyar, aki elindult az Újvilág felé, Varga János volt; 1519-ben tüzérként szol­gált Magellán egyik hajóján. „Harciasak” voltak azok is, akik később követték őt: pél­dául Kováts Mihály magyar huszárezredes szervezte meg a könnyűlovasságot az amerikai függetlenségi háborúban. A polgárháborúban hét magyar tábornok, 15 ezredes és ugyan­ennyi alezredes vett részt az északiak oldalán. Azután békés invázió kez­dődött Magyarországról: fél évszázadon belül majdnem félmillió magyar vándorolt ki Amerikába. Ma a legtöbben visszatérnek, mihelyt elegen­dő pénzt kerestek ahhoz, hogy hazájukban egzisztenciát tud­janak alapítani. A kivándorlás csökkenésének igazi oka azonban az ország „összezsu­gorodása”: a Monarchia ma­gyar részéből kivándoroltak­nak csak 28,9 százaléka volt magyar, szlovákok (21,6 szá­zalék), németek (16,7), romá­nok (13,3) és horvátok (9,9 százalék) is keresték a korlát­lan lehetőségeket az Atlanti­óceánon túl. Sokan elősegítették az „amerikai álom” megvalósu­lását: Galamb József tervezte a legendás Ford T-modellt; Pus­kás Tivadar, mint Edison leg­közelibb munkatársa, a telefon egyik atyja volt, Neumann Já­nos döntő szerepet játszott az első számítógépek kifejleszté­sében. Soros György a tőzsdei spekuláció jelképévé vált. De a „harcias” elem sem tűnt el a magyar emigrációból. Legkiválóbb mai képviselője Teller Ede, aki — többek kö­zött Szilárd Leóval, egy másik magyarral együtt — a hidro­génbomba egyik atyjának szá­mít és Reagan amerikai elnök „csillagháborús” védelmi ter­vének készítője. Hogyan számolnak Romániában? Az 1992-es népszámlálás sze­rint Romániában 1 620 199 magyar él; becslések szerint azonban legalább kétmillióan vannak. A különbség részben a számolás módján alapul. így például a székelyeket (a ma­gyarok egyik törzsét) külön ro­vatban vették nyilvántartásba. Ugyanakkor a magyarok olyan területeken, ahol román felfogás szerint nem létezik ki­sebbség, a „mások” rovatba voltak kénytelenek bejegyez­tetni magukat. Bárhogyan legyen is: min­denesetre Európa legnagyobb kisebbségéről van szó, amely­nek száma a két világháború után következett menekült- hullámok ellenére sem válto­zott lényegesen. Az 1910. évi népszámlálás során 1 660 000 volt. Az évtizedek óta folytatott román telepítési politika annyiban járt sikerrel, hogy az Erdély területén élő nemzeti­ségek közötti arány nagymér­tékben megváltozott. De Ro­mániában mégis van ma két megye, ahol a lakosságnak körülbelül 80 százaléka ma­gyar: Hargita és Kovászna. Ez az a terület, amelynek autonó­miáját Ceausescu annak ide­jén megszüntette; a helyreállí­tására irányuló törekvéseket a mai bukaresti vezetőség „ma­gyar sovinizmusként” bélyeg­zi meg. Nem véletlen, hogy a szélsőségesen nacionalista Vatra Romaneasca mozgalom éppen Marosvásárhelyen agi­tál: ott a románok és a magya­rok aránya körülbelül 50:50. A nemzetiségek között egy­értelmű választóvonal van: míg a románok túlnyomórészt görögkeletiek, a magyarok fe­le katolikus, 40 százaléka re­formátus; a többi evangélikus vagy unitárius. A második legnagyobb ma­gyar kisebbség Szlovákiában él, száma az idei népszámlálás szerint 566 741 fő. Mintegy 600 község van, ahol magyar kisebbség él. A legzártabb te­lepülésterület a Csallóköz, az itt levő Dunaszerdahelyen a lakosság 87,2 százaléka ma­gyar; a komáromi járásban a magyarok aránya 72,3 száza­lék. De a magyar határtól távol eső Rimaszombatban is a la­kosságnak mintegy a fele ma- gyar. Az etnikai összetétel terén a legnagyobb változás magában a fővárosban történt. Pozsony 78 000 lakosa közül 1910-ben 32 000 német és 31 000 ma­gyar volt, csak 11 00Ó szlovák. Ma a 441 100 pozsonyi közül 19 505 magyar és 1383 német. A Vajdaságban állandóan csökken a magyarok számaránya Bár a Bácskában vannak olyan területek, ahol a magyaroknak abszolút többségük van, de az összlakosságnak már csak 18—20 százalékát adják. En­nek oka a Szerbiából és Crna Gorából történő tömeges be­vándorlás. A menekülthullámok kö­vetkeztében ez a folyamat most nagymértékben meg­gyorsul; több tízezer horvátor­szági szerbet ezen a vidéken telepítettek le. Ezzel párhuza­mosan a magyar fiatalok ezrei menekültek a szerb kényszer- sorozás elől Magyarországra. Vannak olyan falvak (Kórógy, Szentlászló), amelyeknek egész lakossága már egy év óta Magyarországon él. (Ezen­kívül Horvátországban 30— 40 ezer, Szlovéniában pedig 10—15 ezer magyar van.) Kárpát-Ukrajnában (Kár­pátalján) 1989-ben 155 711 -en vallották magukat magyarnak. Bár ez csak 17 000-rel keve­sebb, mint 1910-ben, akkor azonban az összlakosság 595 000 volt, ma pedig jóval meghaladja az egymilliót. A legtöbb magyar, 65 000, a be­regszászi járásban él. Jelenleg azt fontolgatják, hogy ennek a csoportnak kulturális autonó­miát adjanak-e. (A bécsi Presse cikke nyomán)

Next

/
Oldalképek
Tartalom