Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-31-1993-01-01 / 307. szám
àRFKÉS MFfíYFI HTRI^PEXKLUZÍV 1992. december 31.—1993. január 1., csütörtök—péntek o Műszaki szempontból is csodálatos az épület A Tisztelt Ház alulról és felülről A Parlament fölé magasodó kupola belülről Országház. Aligha van az országban olyan, aki ne lenne büszke rá. Szinte mindenki ismeri. A televízió — különösen az országgyűlési tudósítások — nézői előtt olyan, mint egy nyitott könyv. Ugyanakkor maga a megfejthetetlen rejtély, hiszen az üléstermen kívüli részleteiről csak villanásnyi képeink lehetnek. A földszint alatti és a legfelső emelet fölötti tereit egy időben — 1948-tól a közelmúltig — szigorúan elzárták a nyilvánosság elől. Pedig ami lenn és fenn látható, ha szépségben nem, izgalmas látványosságban vetekszik a Parlament ismert részeivel. Dr. Soós Tibortól, az Országgyűlés hivatalának vezetőjétől kértünk és kaptunk engedélyt a T. Ház „alulról” és „felülről” való megtekintésére. Okkal kötötte lelkünkre telefaxon küldött levelében: ne kétórányi időre „szaladjunk be” a Parlament eddig ismeretlen zugait megtekinteni. Igaza volt! A Ház műszaki irodáján dr. Menyhártné Diószeghy Györgyi gépészeti és Pólyák László műszaki osztályvezető fogad bennünket. A Parlament műszaki dolgaiban csaknem teljesen tájékozatlanul ülünk asztalukhoz, de hamar rácsodálkozunk a százéves dokumentumokra. Eredeti tervrajzokat tesznek elénk, s belelapozhatunk az 1905-ben kiadott, A Magyar Országház című hatalmas albumba is, amelyből mindössze két példányt sikerült megszerezniük. A tervrajzokon még jól olvasható a tervező Steindl Imre kézjegye és jól nyomon követhetők a máig lenyűgöző építészeti megoldások. A magyar—-francia—német nyelven nyomott albumban pedig benne van mindaz, amit a Házról a legapróbb részletekig tudni kell. Diószeghy Györgyi tizenhét éve dolgozik a házban. Nagyon szereti a különlegesen szép műemléket. „Ez csodálatos, műszaki szempontból is tekintélyes épület” — mondja, mi pedig nem álljuk meg, hogy feltegyük a legkézenfekvőbb kérdést: mennyi idő kell ahhoz, hogy az ember megismerje a Házat? — Talán egy emberöltő is kevés hozzá. Az épület nagyon sok helyiségében megfordultam már, de biztosan van olyan szobája, amelyikben még nem jártam. Szóval hatalmas az épület, de úgy gondolom, egy hónap után már nem illik benne eltévedni — válaszolja az osztályvezető asszony, aki közben szétteríti a Ház fűtési hálózatát részletező korabeli tervrajzot. Rápillantva szembetűnik, hogy a Parlamentet egy szomszédos házból fűtik. A távfűtő rendszer kazánházát a Balassi Bálint utcában helyezték el, s az ott fejlesztett gőz föld alatti vezetékeken jut át a Parlament 54 fűtőkamrájába és a 983 radiátorba. A Háznak kettős fűtőrendszere van: a nagytermeket és a kisebb helyiségek egy részét meleg levegővel fűtik, a többi szobát radiátorral. A légfűté- ses rendszer egyébként nyaranta „klimatizáló” szellőzésként működik. Steindl Imréék okosan kitalálták a rendszert, húszas évekbeli utódaik csak rontottak rajta. A Parlament előtti téren, a Rákóczi- és a Kossuth- szobor helyén valaha szökőkutak álltak. Ezeket föld alatti levegőcsatornák kötötték össze a házzal. A szobrok felállításakor, a húszas évek közepén a díszkutakat szétbontották, egyidejűleg a csatornákat lerövidítették. Ezek most a Parlament előtti úgynevezett beszívókútban végződnek, a járdaszint fölé magasodó kovácsoltvas rács alatt. Korábban a szökőkút vizén át, most e rácsos beszívókutakon keresztül kapja a fűtő-, illetve a hűtőrendszer a friss levegőt. Diószeghy Györgyi javaslatára otthagyjuk a tervrajzokat, hogy a valóságban kövessük nyomon a rendszert. Leereszkedünk a mélypincébe. Légópincékből jól ismert vaskapun át jutunk a levegőcsatornába. A föld alatt kimegyünk a Parlament elé a beszívókútba. Alulról látjuk a vasrácsot. A téglaburkolatú, igényesen megépített levegőcsatornába akár egy teherautó is beférne. A légmozgás minimális. Ülés idején, amikor „dolgozik” a fűtés, nagy lehet ide- lenn a huzat: nyolc — immár 90 éves — axiálventilátor szívja, nyomja befelé a levegőt. Az épület alatt követjük a levegő útját. A csatorna összeszűkül, csak egyesével, és lehajolva tudunk benne közlekedni. A csatornából a levegő egy része szabályozó reteszeken keresztül a fűtőkamrákba kerül. A fűtőkamrában állva elférünk, többen is. A Balassi Bálint utcai kazánházból ide, a több méter hosszúságú radi- átorkötegbe érkezik a gőz. A fűtőtesteknek átadott hő melegíti aztán fel a kintről érkező levegőt. (A radiátorok eredetiek, a kilenc évtizednek nyoma sincs rajtuk, vízkőlerakódást máig nem észleltek bennük.) A meleg levegő innen a keverőkamrákba kerül. Ott a másik csatornán érkező friss levegővel összekeverik és a kívánatos hőfokra beállítják. A parlamenti ülésterem alatti keverőterem akkora, mint maga a tanácskozóterem. Mennyezetén jól látni az ülésterem székei alatti nyílásokat és az úgynevezett „patkó” (az elnöki emelvény és az első sorok közötti rész) rácsait. Ezeken keresztül áramlik be a megfelelő hőfokra beszabályozott meleg (nyáron a lég- csatornából érkező hideg) levegő a terembe. Az elhasználódott levegő útja '„simább” — a csilláron keresztül távozik a Duna-partra. A mélypincéből felliftezünk a legfelső karzatra, hogy közelről is megnézzük a csillárt, aztán Ravasz László műhelyvezető személyében új kísérőt kapunk. Vele megyünk fel a padlásra, majd onnan hosszú csigalépcsőn a tetőre. Alattunk Pest, a Duna, azon túl meg Buda. Fenn az ülésterem feletti tetőn viharos szél tépde- si a nemzetiszínű zászlót. „Van úgy, hogy naponta cseréljük, mert a szél órák alatt rojtosra tépi. Ilyen viharban három ember is-kell a cseréhez” — mutat a zászlóra Ravasz László. Mellettünk az egyik Duna-parti kőtornyot állványerdő takarja. A sietség vagy a fogyó pénz miatt a Ház köveit puha biai mészkőből faragták. Ezért 1925 óta, immár közel 70 éve folyik a cseréjük időtálló süttői mészkőre. Kísérőnk állítja, ha egyszer végére érnek, egy ideig nem kell újra kezdeni a munkát. Valószínű a tetőfedést sem. A palákat az üléstermek fölötti tetőrészen már csaknem teljesen kicserélték műemlék palára, másutt pedig a vörösrézborítások felújításán dolgoznak. Lassan haladnak, mert nemcsak a rézlemezt, hanem az alatta lévő deszkát is fel kell újítani; a nyári forróság „szétette” a tetőt. „Mindent az eredetivel azonosra cserélni!” — a követelményt ebben a házban mindenki ismeri, s ezt nem csak az elvárások miatt, de megszállottságból is komolyan veszik. A tetőről a kupolába lépünk. Érdekes a Parlament fölé magasodó kupolát belülről látni. Oldalában vaslépcsősor vezet a csúcsra. Lenn hiába próbáljuk, keressük a kupolacsarnok boltívét. Az alap vízszintes. Innen egy lépcsősor vezet a kupolacsarnok boltíve feletti héjszerkezethez. Azon járni is lehet, és onnan elvégezni a benti kupolacsarnok mennyezetének szükséges munkálatait (izzócsere, javítások). A kupolából kilépve alig akarjuk tudomásul venni, vége a sétának. Csak állunk, az arcunkba csapó szél haragját sem vesz- szük észre. Nem tudunk betelni a látvánnyal. Ravasz László észreveszi illetődöttségünket. Alig hallhatóan megszólal. Elmondja, hogy sokan vannak, akik 20-25-30 éve dolgoznak a házban. Többségük megszállottan szereti a Parlamentet. Szívén viseli a Ház sorsát. Azokról beszél, akik a tetőkön járkálnak, a pincében foglalatoskodnak vagy a műszaki irányítást végzik. Miközben odabenn kormányok jöttek és mentek, rendszerek váltották egymást, ők tették a dolgukat. Féltőn óvták a Házat. Az ország házát. Köszönet érte! Arpási Zoltán Fotó: Lehoczky Péter A tervrajzokon még jól olvasható a tervező' kézjegye: „Láttam: Bpest, 1898. XI. 26-án, Steindl Imre” Az igényesen megépített levegőcsatornába egy teherautó is beférne Ha az állványerdőket egyszer lebontják, egy ideig nem kell újra kezdeni a munkát
