Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-24-27 / 303. szám
1992. december 24-27., csütörtök-vasárnap KARÁCSONY Karácsonyok a geszti Tisza-uradalomban A gróf és a falu ugyanazt az Istent imádta A legtöbb geszti ember ma is szeretettel gondol vissza a falu utolsó földesurára, Tisza Kálmánra. Az idősebbek legendává szépült történeteket mesélnek unokáiknak Kálmán őseiről, az arisztokraták között is rendkívülinek számító Tisza-családról. A kegyetlenségnek és a földesúri elnyomásnak nyoma sincs ezekben az anekdotákban. A nyolcadik osztályos Borsós Csilla nemrégen elhunyt nagybátyjától például azt hallotta, hogy a Tiszák minden karácsonykor fenyőfát állítottak a kastély teraszára, ahová meghívták a falu lakosságát. A volt cselédek feledhetetlen karácsonyi ajándékáradatról beszélnek. Vajon mi állhat ennek a szokatlan földesúri jóságnak a hátterében? Geszti pedagógusok válaszolnak a dilemmára: A Rákóczi szabadságharc melletti pártoskodásuk megbélyegezte a Tiszákat. Kuruc érzelmük miatt a bécsi udvar kegy- vesztettjei lettek, többek között ezért is költöztek 1761- ben a Bécs közeli Felvidékről Gesztre. Generációkon keresztül a függetlenségért harcoló erdélyi területekről kerültek ki a Tisza-feleségek. Különösen sokat emlegették Teleki Juliannát, a kivételesen Habsburg hű Tisza Lajos feleségét, aki férje akarata ellenére Lajos, Kálmán és László nevű fiaival részt vett az 1848—49-es szabadságharcban. Minderről Jókai kőszívű ember fiai juthatnak eszünkbe. Talán nem véletlenül... A leírtaknál is közismertebb a Deák Ferencet felváltó Tisza-kormány, Kálmán miniszterelnöksége 1875-től 1890-ig. A miniszterelnöki bársonyszékben fia, István követte őt, akiről a szocialista történelemkönyvek azt tartották, hogy háborúba sodorta az országot. A gesztiek és a Budapesten élő unokája, Tisza Jolán, akiktől az elmúlt hetekben a Tisza- karácsonyokról érdeklődtünk, másként emlékeztek... A hajdani Tisza-kastélyban ma iskola és művelődési ház működik A geszti idősek azt állítják, hogy 1914 nyarán bécsi és berlini főnemesek keresték fel geszti kastélyában Tisza István miniszterelnököt megpróbálván őt rábeszélni a háborúra. Az úgynevezett „történelmi teraszon”, ahol a megbeszélés folyt, azonban Tisza István hajthatatlannak bizonyult: Magyarország szétesését jelentené egy esetleges háború, nekünk ebből ki kell maradnunk! — mondta. Amikor mindezt elmeséltem Tisza Jolánnak, nagyon kedvesen elmosolyodott: — Megható, hogy a falusiak így emlékeznek a nagyapámra. Én magam ezt a történetet nem hallottam, hiszen csak 1916-ban születtem, amikor már javában folyt a háború, de egyet biztosan tudok, amit a család még évtizedek múlva is emlegetett. Amikor a király aláírta a hadüzenetet, a nagyapám a budapesti lakásában teljesen összetörve roskadt a karosszékbe, és csak ezt hajtogatta: „Nem tudtam megakadályozni. Nem tudtam megakadályozni a háborút.” Ettől kezdve Tisza István alig tartózkodott Geszten. A forró háborús légkör a fővárosba szólította. Eközben odahaza, a geszti kastélyban fiának már a második gyermeke született: 1914-ben Kálmán, 1916-ban Jolán. A nagyapa 1917 karácsonyára hazalátogatott Gesztre. Tisza Jolán így emlékszik erre: — Mikor már nagyobb lettem, anyámék meséltek erről a karácsonyról. Másfél éves lehettem. Pici fehér fodros ruhába öltöztettek, úgy vittek a karácsonyfa elé. S nekem annyira tetszett a sok csillogó dísz, a fényesen világító gyertyafény, hogy pörögni kezdtem körbe-körbe, egészen addig, amíg a gyertyalángtól ki nem gyulladt a hajam. A nagyapám mentett meg. Hatalmas férfitenyerét a fejemre tette, s ezzel egy pillanat alatt eloltotta a tüzet. A nyolvcan éves Proksz Jenőné Urbancsek Róza, aki a két világháború között szobalányoskodott a kastélyban, így emlékszik vissza az egyik karácsonyra: — Az urasági karácsonyfát a nagypipázóban állították fel. Nekünk, cselédeknek az inas-szobában külön fenyőfánk volt. Mint minden karácsony, ez sem telt el anélkül, hogy a grófnétól ne kaptunk volna valamit. A férfiakat itallal, a nőket ruhaanyaggal, a gyerekeket cipőkkel, ruhácskákkal ajándékozta meg. Ézen a karácsonyon egy gyönyörű gyapjúszövet kelmét kaptam... Sohasem volt még ahhoz fogható anyagból ruhám! Persze nemcsak nekünk, cselédeknek volt becsületünk a kastélyban, hanem A Tisza család padsorai a geszti református templomban a szószékkel szemben. Egyik oldalt a férfiak, a másik oldalt a nők ültek bármelyik falusinak is. A geszti gyerekek bejárhattak a parkba, és egészen addig, amíg az uraság gyermekei meg nem kapták a grófi rangot, együtt játszhattak velük. Tisza Jolán ugyanerről a következőket mondta: — Nagyapám elve volt, hogy a falu a családhoz tartozik, s a népről úgy kell gondoskodnunk, mint ahogy az idősebb testvér gondoskodik a fiatalabbról. Akárkinek baja volt, jöhetett hozzánk, s ha a "kérelme teljesíthetőnek látszott, segítettünk rajta. Emlékszem, karácsonykor mindig a cselédség megajándékozása Joli grófnő és férje, Patay József budapesti otthonukban, a háttérben Tisza István hajdani miniszterelnök portréjával volt az első, s csak utána következett az intimebb családi ünneplés. Sajnos a teljes család nem sokáig lehetett együtt. Nagyapámat 1918 őszén a budai villájában lelőtték (vádolván, hogy miatta keveredett az ország háborúba), s öt nappal később apám is elhunyt spanyolnáthában. Nagymamám és anyám maradtak csak ezután nekünk, gyerekeknek. Apám halála évében megszületett az öcsém, József, így néhány évig ötösben karácso- nyozgattunk. Néha persze rokonok is jöttek Erdélyből, nagyanyám testvérei, sógora. Nagymamám ekkoriban már alig látott, de azért még fáradhatatlanul kötögette a pulcsikat a szegény gyerekek számára. Ebből az időből az a karácsony maradt meg bennem, amikor az öcsémnek az angyalkákról meséltem, miközben a felnőttek a szomszéd szobában díszítették a fenyőfát. Valaki figyelmes lett a beszélgetésünkre, kinyitotta az ajtót, és csúnyán leszidott, hogy miért mondtam meg az öcsémnek, hogy a szülők állítják a fenyőfát. Ezzel teljesen elrontották a karácsonyomat, mert hisz éppen az öcsém állította ezt, nem én. Ezzel együtt aztán, ahogy minden protestáns családban szokás, bennünket is elég korán felvilágosítottak, hogy a fenyőfát nem a Jézuska hozza, csupán^iz ő születésének emlékére állítjuk. Emlékezetesek voltak a karácsonyi úrvacsora vételek is, ahol a Tisza-család a községi református templomban a szószékkel szemben, a családi padsorokban foglalt helyet. Az úrvacsorához szükséges bort és kenyeret mindig ők biztosították az egyház számára. A falusiak, akik ugyanebben a templomban, ugyanazt az Istent imádták, őszinte tisztelettel vették körül a grófi családot. A kis Jolán grófnő hétéves volt, amikor a nagymama meghalt. Édesanyja, Sándor Jolán újra férjhez ment az akkori belügyminiszterhez, így a család a fővárosba költözött, s csupán a nyarakat töltötték Geszten. Tisza Jolán 1938-ban ment feleségül báró Prónay Dezső evangélikus egyházi egyetemes felügyelő unokájához, Patay Józsefhez. Az első közös karácsonyt rokonlátogatással töltötték, a másodikat pedig szűk családi körben, hiszen ekkorra már megszületett az első kisfiúk. Vilmányban éltek. József, a grófnő öccse fiatalon meghalt autóbalesetben, Gesztre a báty, Tisza Kálmán és családja költözött. — Kálmán jószívű volt — mesélte a grófnő. — Folytatta a karácsonyi ünnepek családi hagyományait. A cselédeknek külön fenyőfát állítottak és mindenkit megajándékoztak. Emlékszem, az egyik karácsonyon az első felesége vörösre festette a körmeit, és a kis cselédgyerekek összesúgtak az ajándékozáskor: szegény grófnő, annyit dolgozott, hogy véres lett a keze... A második világháború után Tisza Kálmán és családja Argentínába, majd az Egyesült Államokba ment, Tisza Jolánék Magyarországon maradtak. Néhány év múlva mindenüket elvették, és 1951- ben Füzesgyarmatra deportálták az akkor már négygyermekes családot. A kitelepítettek nagyon szegényes karácsony elé néztek, ám meglepetésükre váratlan fordulat történt: a hozzájuk még akkor is hűséges gesztiek egy kocsiderékra való élelmet hordtak össze, s a család volt prádéskocsisa, Kiss Lajos Füzesgyarmatra hajtott vele. Annak ellenére tette ezt, hogy a Tisza-családdal való kapcsolattartás miatt egyszer már megverték őt a zsadányi tanácsházán. Voltak gesztiek, akik batyukkal felszerelve vasúton mentek a grófnőjükhöz. Igaz, egészen a vonatindulásig senki sem merte megvenni a jegyet, nehogy kiderüljön, hová mennek, hiszen ez akkoriban veszélyes vállalkozásnak számított. Az utolsó pillanatban aztán valaki megszólalt: — Ugyan már ne vacakoljunk annyit, hiszen mindnyájan „oda”megyünk! — Eddig még minden évben visszamentem Gesztre — mondta búcsúzkodásunkkor a jelenleg Budapesten élő hajdani grófnő —, s boldog vagyok, hogy a kapuk ma is ugyanúgy nyílnak, mint eddig bármelyik rendszerben a születésem óta... Magyar Mária A FOTÓKAT FAZEKAS FERENC ÉS LEHOCZKY PÉTER KÉSZÍTETTE Tisza Kálmán prádéskocsisa, Kiss Lajos, aki 1951 karácsonyán egy kocsiderék élelmet juttatott el a Füzesgyarmatra deportált Tisza Jolánékhoz (archív felvétel)
