Békés Megyei Hírlap, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-24 / 277. szám
* BÉKÉS MEGYEI HiRLAPGYERMEKSORSOK 1992. november 24., kedd Zavarban vagyok. Percek óta ülök a gép előtt és nem tudom, hogyan kezdjek hozzá. Pedig tele vagyok mondanivalóval. Szeretném, ha még véletlenül sem rontanám el. Szeretném, ha a kelleténél jobban ráfigyelnének arra, amit leírok. Szeretném, ha segíthetnék. Kemény tények Dr. Kovács Ágnes, a Békés Megyei Képviselő-testület Csecsemőotthonának igazgató-főorvosa óva int. Vigyázzak, nehogy könnyes-szomorúra sikerüljön az írás. A kemény tények bemutatásával többet segítek. Mert a gyerekeknek szükségük van anyagi segítségre, persze, hogy szüksége. De a szeretetre, a több figyelemre, a gyorsabb ügyintézésre még nagyobb... Hallgatom a főorvos asszonyt. Céltudatos, „a gyerekekért mindent” beállítottságú. Kérdeznem sem kell, beszél a gondjaikról, az elért eredményeikről. Arról elmélkedik, hogyan lehetne többet, jobbat tenni az intézet kis lakói érdekében. — Azok a gyerekek, akik idekerülnek, már életük első napjaiban, heteiben törést szenvednek. Senki ne higgye, hogy a picik nem érzik meg, ha az édesanyjuk elhagyja őket. A csecsemők a világot az anyjukon keresztül érzik. Hiába teszünk meg mindent azért, hogy biztonságban érezzék magukat, az nem ugyanaz, mintha az édesanyjuk szorítaná magához és táplálná, gondozná őket. Egy csoportban például nem lehetnek többen nyolcnál. S velük állandóan ugyanaz a négy gondozónő foglalkozik. Ha megbetegszenek ketten, akkor ketten állnak munkába két társuk helyett is. Adott az állandó hely, a gondozónők és a társak. Hihetetlen biztonságot ad ez a gyerekeknek. És mégis, nagyon észre lehet venni, hogy hiányzik nekik a szülői szeretet. Még ha részegen is esik be némely apuka, akkor is az az édesapa... De még azt is elviseljük a gyerekek érdekében, ha ilyenkor kritizál, parancsolgat. Mert mégiscsak meglátogatja a gyerekét. Tulajdonképpen jól érzik itt magukat, de ez nem lehet végleges megoldás. Áz örökbefogadás sajnos továbbra is lassú, hosszú procedúra. Általában minden örökbefogadó azt szeretné, hogy minél fiatalabb legyen a baba, amikor elviszi. Csakhogy ez nem olyan egyszerű a bürokratikus ügyintézés miatt. Két kislány az ikrek közül... Dr. Kovács Ágnes végigkísér a gyulai Almássy-kastélybeli otthonban. Rend és tisztaság mindenütt. Az egyik szobában szőke kisfiú az íróasztalnál játszik. O Norbi. 7 éves. —Nem lóg ki ez a legényke az otthon csecsemő'- és óvodás korú kis lakói közül? — kérdezem a főorvos asszonyt, miközben megállunk a nagyon értelmes, érdeklődő fiúcska előtt. — Norbi öt éve él közöttünk. Mozgássérült. Szerettük volna őt a Pethő-intézetbe elhelyezni, sikertelenül. Megróbáltuk egy gyulai óvodába beadni, mire az egyébként intelligens óvónő aggályoskodott, hogyan mondja meg a szülőknek: nem elég, hogy a kisfiú állami gondozott, még nyomorék is? Jövőre Norbit iskolába szeretnénk küldeni. Előre félek, lesz-e olyan iskola, ahol jó szívvel, segíteniakarással fogadják majd? — Végül is sikerült őt más óvodába beadni ? — Igen. Szerencsénkre nagyon jó a kapcsolatunk a Kálvin utcai óvodával, ahol az első kérésre fogadták őt. Norbi a gyönyörű, szőke, barna szemű kis játszótársával Egy külön szobában idősebb kismama szorítja magához szép szőke, egy év körüli kislányát. Az anyuka 40 éves. Rossz társaságba keveredett, alkoholista lett. Kitagadták a szülei is, annyira lezüllött. Terherbe esett. Megszületett a kis Erika, akivel az otthonba került. 1992 januárja óta ugyanis „anyás csecsemő- otthonná” alakultak át, ami azt jelenti, hogy minden mama itt maradhat a gyermekével akkor is, ha már nem szoptatja. Hiszen általában nincs hova menniük. Erika mamája megváltozott, magára talált. Már nem iszik, nagyon szereti a kicsi lányát. — Itt van nálunk egy hármas ikerpár két tagja. Két kislány. Az egyik vak, a másik mozgássérült. Háromévesek. A szülők az ép gyereket hazavitték, Esztert és Beátát itt hagyták. Ez nem is lenne baj, mert van még öt gyermek otthon, a szülők talán nem tudták volna gyógypedagógushoz hordani vagy a szegedi klinikára, ahova mi rendszeresen visszük a vak kislányt. A baj az, hogy nem is látogatják őket. Megsértődnünk nem szabad... Elkerített kis járókában két kicsi fekszik egymás mellett. Marika három hónapos. Gyönyörű, fejlett kislány. A mamája 16 éves, állami gondozott. Egy hónapig szépen táplálta kicsinyét, aztán megszökött. Pár nap után visszajött és megfogadta, hogy soha többé nem hagyja el a kislányt. Alig telt el egy-két nap, ismét meglépett. Másodszor is visszajött és égre-földre esküdözött, hogy neki kell a gyermeke. Csak addig tartott a fogadalom, míg harmadszor is el nem tűnt a csecsemője életéből. FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Dr. Kovács Ágnes kissé pesszimista amikor búcsúzás előtt még elmondja, hogy tavasszal huszonvalahány levelet küldött el a megyében lévő önkormányzatok szociális és egészségügyi osztályaira. Azokra a helyekre, amelyeknek területéről gyerekek kerültek hozzájuk. Kérte, látogassanak el, nézzék meg milyen körülmények között élnek. — Tudja, hányán válaszoltak? Hárman. Két helyről. Újkígyósról és Vésztőről jöttek el, hogy felajánlják a segítséget. A többiek a fáradságot sem vették, hogy válaszoljanak. De megsértődnünk nem szabad. Próbálkozunk ismét. A gyerekek érdekében... Jó hallani, hogy az otthon kis lakói is eljutnak egy-egy kirándulásra, állatkertbe, színházba, óvodába, sőt angolt is tanul néhány gyerek. — Van egy alapítványunk a „Családjukat elvesztett kisgyermekekért”, amit azért hoztunk létre, hogy a mi gyerekeink is eljuthassanak azokra a helyekre, ahova a családban élő kicsik. Engedjék meg, hogy lediktáljam a csekkszámlaszámot: 261 -11818-7014. Az ide befolyó összegből tudunk egy kis pluszt nyújtani az itteni gyerekeknek. — Legyen szó óvodáról, iskoláról, egyetemről — mondja befejező gondolatként dr. Kovács Ágnes —-, mindenhol van valaki, aki segít az ott tanulók helyzetén. Vagy egy befolyásos papa, vagy egy magas poszton lévő keresztapa. Ezeknek a gyerekeknek sehol nincs szószólójuk. Ezért kell a harcot megvívni az itt dolgozóknak, s ez bizony nem is kis feladat... Béla Vali M Otthontalan otthonlakók Norbi kivételes helyzetben van. Az otthonban neki van egyedül íróasztala ■ A mama nagyon szereti Erikát
