Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-22-23 / 250. szám

1992. október 22-23., csütörtök-péntek MEMENTO ’56 Békéscsaba újra Viharsarok lett Az alábbiakban részleteket közlünk Tibori János Békéscsaba krónikája című, ma még kéziratban lévő munkájából, amely többek között az 1956-os forradalom eseményeit taglalja. A szerző reformá­tus lelkész-tanár, aki 1944-tól 1961-ig a megyeszék­helyen tanított, jelenleg Debrecenben él. A forradalomhoz csatlakozott katonák nemzeti színű szalagot tűztek a szívük fölé Október 23! Tizenkét év fojtó sötétsége után az első éltető haj­nal... Békéscsaba népe ezekben a napokban újra a Viharsarok né­pe lett. Október 26-án, pénteken a délelőtti órákban a forradalmi parázs lángralobbant a város­ban. Az első órákban a mester­ségesen szított pánikhangulat is felébredt és terjedt. Az evangé­likus nagytemplomtól a Bartók Béla útig tartó főtéren az őszi vásár deszkasátrainak építését abbahagyták, a már kihozott árukészletet gyorsan elszállítot­ták. A városban megerősített őr­szemek cirkáltak, különösen sok volt belőlük a Kossuth-szo- bor környékén. Az ifjúság a Kossuth-szoborhoz akart vo­nulni, azonban a karhatalom a gyülekezési tilalomra való hi­vatkozással fegyverének hasz­nálatával fenyegetőzött, s né­hány tanárt személyileg is fele­lőssé kívánt tenni a történhető eseményekért — ezért az ifjú­ság elállt szándékától. A páni­kot fokozta a közlekedés meg­szűnéséről elterjedt hír. A vidé­ki ifjúságot erre csoportokban kezdték az állomásra irányítani, hogy a mentesítő vonatokkal hazautazhassanak. A városból érkeztem az iskolába, az utcán egy AVH-s csatlakozott hoz­zám, s figyelmeztetett a bekö­vetkezhető szomorú esemé­nyekre, aminek következtében néhány perc alatt előre átéltem a szörnyűséges testvérharc gyá­szát, így összetöretve léptem be az osztályomba, ahol negyven 17 éves leánytanítványom arcá­nak döbbeneté fogadott. El- csukló hangon búcsúztam tőlük, kérvén őket, hogy arról ismerje meg mindenki, hogy az én tanítványaim voltak, hogy egymást és a magyar népet min­den körülmények között szeret­ni fogják. Azután egy csoport leánnyal az állomásra mentem, s beszállítottam őket a hamaro­san indítandó vonatokba. Az ál­lomáson nagy volt a zűrzavar. A vasutasok sapkájáról már le volt tépve a vörös csillag. Különben senki semmiről sem akart felvi­lágosítást adni, de abban bizto­sak voltunk, hogy nagy történé­sek vannak kifejlődőben, azért láthatunk sok polgári ruhában sétáló AVH-st az állomáson, akik azonban a vagonokba nem szálltak fel, így a diákok nagy titkolózással terjesztették egy­más között a „Hősi ének a pesti srácról” című röplapot. Magam is kaptam egyet és megőriztem nem a művészi értékéért, ha­nem történelmi hitelességéért. Bár a szerző anonym, én azon­ban a röplap alsó sarkába írtam az „Andrásfai” nevet, amelyet később nem sikerült azonosíta­nom, így csak a verset tudom megszólaltami. (????) A délutáni órákban már megszülettek az első munkás- tanácsok: a Békés Megyei Ta­tarozó és Építő Vállalatnál, a Békési Nyomdában és sok más helyen. Ezek után már a Haza­fias Népfront Békéscsabai Bi­zottsága is kiadta a jelszót: „Békéscsabán alakuljon mun­kás-paraszt, értelmiségi és ka­tonatanács.” 3 órától 7 óráig a Megyei Könyvtár főútvonalon lévő 2. sz. fiókjában kölcsönöztem könyveket, és jól láttam a bi­zonytalanság érzésétől utcára űzött lótó-futó embertömeg go- molygását, s egyre többen estek bele a vásárlási láz betegségébe, főleg élelmiszereket, kenyeret, kekszet, szalámit, konzerveket vásároltak. Este hét óra körül elterjedt a hír, hogy tüntetés kezdődik. A színészek klubjukból a „felsza­badulási” emlékműhöz siettek, ahol a tűzoltók már leszerelték az éjszakánként világító vörös csillagot, majd kiverték az em­lékmű falába épített és a felsza­badító Vörös Hadsereget dicső­ítő márványtáblát, azután el­égették a talapzaton lévő koszo­rúkat. A számában folytonosan növekvő tömeg éltette a gyújto­gató tűzoltókat, mire az emlék­mű két fegyveres őrizője elme­nekült. Innen a tömeg az állomás felé vonult. A kaszárnyánál a kato­nák örömmel köszöntötték a pá­lyaudvar felé menetelüket. Az állomásnál a tömeg hozzákez­dett a bejárati csarnok homlok­zatán lévő hatalmas ötágú vörös csillag levételéhez. Hamarosan elszakadt az a két kötél, amivel a csillagot rángatták; erre a Bels- pedtől szereztek egy olyan hosszú kötelet, amely egészen az állomás előtti parkig ért el, s a tömeg minden tagja hozzákez­dett a húzáshoz. A csillagot vég­re sikerült nagy örömujjongá­sok közepette lerántani, majd szilaj nekidühödéssel szétta­posni. A lélekben felajzott tö­meg ezután elénekelte a Him­nuszt és a Szózatot, majd a perc­ről percre duzzadó emberár megindult a város közepe felé, s útközben minden vörös csilla­got szétzúzott. Fél kilenc felé érkezett a város szívébe a 600— 1000 főnyi tüntető. Itt a 101-es obeliszk helyén álló DAV osz­lopról leverték a kb. másfél mé­ter átmérőjű vörös villanyégők százaiból létrehozott vörös csil­lagot, s kitűzték helyébe a nem­zeti színű zászlót. Azután leír­hatatlan lelkesedéssel elénekel­ték a Kossuth-nótát és a Him­nuszt. Innen a megyei pártház elé vonult a szüntelenül duzza­dó tömeg, ahol a Debreceni Munkás Tanács követeléseit Kaskötő István színész olvasta fel. Ittnyombam megszövegez­ték a csabai pontokat, és ki­nyomtatására a Viharsarok Né­pe című napilap Szent István tér 18. sz. alatti nyomdájához vo­nultak. A nyomás kb. másfél órát vett igénybe, ezért a tömeg a szemben lévő Kossuth-szob- rot körülvette, és hazafiúi érzé­seinek örökre emlékezetes megnyilatkozását adta. Eléne­kelték a Himnuszt, az egész vá­rost betöltő hangerővel, s ki tud­ná megmondani, hogy hányad­szor. Pálffy György színész el­szavalta a Nemzeti dalt. Azután a Kossuth-nótát, majd a Szóza­tot énekelték. Spontánul meg­született jelszavak rivalltak az éjszakába: Rákosinak kötelet, Gerőnek sem egyebet! Tartsa­tok ki pestiek! Ruszki haza! Vesszen Szegediné! Közben el­terjedt a hír, hogy Fekete Pál és Tibori János tanárokat letartóz­tatták. Azonnal motorkerékpá­rosokat küldtek hozzájuk, hogy a valóságról meggyőződjenek. Megható volt a tömegnek ez a számontartó gondoskodása. A küldöttek azonban hiába vitték a jó hírt, hogy élünk, a tömeg látni kívánt bennünket. A dol­gozóknak hat tagú csoportja jött értem, s a nyomdába vitt. Idő­közben a tömeg elindult a Pa­mutszövő felé, ütemes jelsza­vakkal, a Kossuth nóta, a Him­nusz, a Szózat még a korán le- fekvőkbe is új életet lehelitek. A Békési Nyomda dolgozóit — akik éppen éjszakai műszakban voltak — csatlakozásra szólí­tották fel. Útvonalukon minden vörös csillagot megsemmisítet­tek. A Pamutszövő kapuja előtt megállóit a tömeg: a gyár dol­gozói maguk szerelték le a csil­lagot, kihozták és összetörték. Az örömujjongás valóságos hangorkánná erősödött. Innen a Teleki utcán az István malom­hoz mentek, ahonnan két, a Szé­chenyi liget bejáratáról pedig egy csillagot dobtak be a Körös- csatornába. Éjfél felé érkeztek vissza a Viharsarok Népe nyomdájához. A nyomdában lázas munka folyt. Amikor beléptem, az első március 15-e emléke és történe­te sűrűsödött bennem: a Lände­rer—Heckenast nyomda, a 12 pont. Egy kis csoport tolong a nyomdagépek körül. Kaskötő István és Szép Zoltán színészek a kefelenyomatot olvassák. Egyesek azonban már kezdik elveszteni a fejüket. Határozott hangon szólítottam fel őket, hogy a legnagyobb körültekin­téssel őrködjenek, nehogy a fel­vonulók anyagi károkat okoz­zanak, romboljanak vagy éppen testi sértéseket kövessenek el. Erre a jelenlévőkben megsok­szorozódott a felelősség a forra­dalom tisztasága iránt. Egyszer- csak felpattan a nyomda ajtaja, s három katona lép be. Pillanat­nyi dermesztő csend, melyet Tóth István alezredes tört meg polgártársak! megszólítással. Megvidámultak a szívek, ami­kor a katonák sapkáján a vörös csillag helyett megláttuk a nem­zeti színű szalagot. A nyomda szűk bejáratánál türelmetlenül szorongott a tö­meg, s várta a röpiratot. Ekkor mondta el Hrabovszki Mihály műszaki egyetemi hallgató be­számolóját a pesti események­ről. Végre elkészültek a követ­kező szövegű röpiratok: A röplapokból csak keveset osztottak szét, mert az üzemek­be kívánták eljuttatni. A tömeg ismét menetoszlop­ba rendeződött, s ekkor már csatlakozott hozzá néhány rendőr és katonatiszt is, akik nemzeti színű szalagot viseltek a sapkájukon. A Szabadság té­ren, a pártház előtt volt az első állomás, ahová beküldtek a röp­lapokból, majd a Bartók Béla úton a Munkácsy utcába fordult a tömeg, az AVH központi épülete előtt megállották. Patta­násig feszült pillanatok követ­keztek: átadták a 16 pontból álló követelést. Eget-földet megrá­zó, szinte őrjöngő kiáltozás kez­dődött: Vesszenek az ávósok! Vesszenek az ávósok! Afőútvo- nalra kiérve újabb jelszavak hangzottak: Éljen a Katonata­nács, éljen a magyar hadsereg! Éljen a magyar ifjúság! Rákosi­nak kötelet, Gerőnek sem egye­bet! Ruszki haza! Ez a haza magyar haza, minden ruszki menjen haza! Tartsatok ki pesti­ek! Vesszen Szegediné! A jár­dán menőket így invitálták: Aki magyar, közénk áll! Viharsarok ébredj fel! A felvonulás során többször énekelték a Kossuth- nótát, a Himnuszt, a Szózatot. A járművek az utcán megálltak. Éjfél után egy óra tájban ér­kezett a tömeg a laktanya elé. Itt sok polgári ruhás egyén sodró­dott a felvonulók soraiba, fi­gyelte, hogy ki mit mond. En­nek ellenére Csonka Bertalan rendőr főhadnagy biztosította a tömeget, hogy velük együtt tart az egész rendőrség és levett sap­kával esküdött meg, hogy nem lőnek a népre. Szavait—éljen a rendőrség! — felkiáltás fogad­ta. Ezután a honvédség részéről Szabó Jenő százados bejelentet­te a Katonatanács megalakulá­sát, melynek tíz tagjából öt tiszt és öt harcos. Ugyancsak biztosí­totta a tömeget együttérzésük­ről. Felharsant a: Hurrá! Éljen a Katonatanács! Dobjátok ki a sztálinista tiszteket! A lakta­nyában közben pattanásig feszült a hangulat. Az emeletek ablakaiban és a padláson golyó­szóró harcosokat helyezett el a parancsnokság a politikai osz­tály utasítására. Ezeknek a fel­adata az volt, hogy ha bárki is belép a laktanya udvarára, azonnal nyissanak tüzet a tö­megre. A helyőrség békéscsa­bai része a tömeggel tartott és maga is ki akart vonulni, ezért Tóth alezredes Hódmezővásár­helyről hozott megbízható har­cosokat. Az ablakokban és a padláson tehát főleg olyanok voltak, akik hajlandók lettek volna tüzelni a felvonulókra, de mögöttük felsorakoztak a nép­pel tartó bajtársak, csak ezért nem dördült el egyetlen fegyver sem. Minderről így emlékezett meg a helyi sajtó: „Békés tünte­tés Békéscsabán.” Közben elterjedt a hír, hogy a szegedi diákok éppen most érkeznek meg, mire a tömeg megindult az állomásra. Itt a kijárati oldalon Szép Zoltán színész egy teherautó tetejéről kérte a jelenlévőket, hogy rendben vonuljanak haza, hogy a következő napon mun­kába állhassanak. Azt is kije­lentette, ha a 16 pontot nem teljesítik, akkor a következő napon, szombaton sztrájkba lépnek a munkások, és kivo­nulnak a Kossuth-szoborhoz. Most mégegyszer felhang­zottak a közeli hajnalt kö­szöntve a Himnusz és a Szózat dallamai. Október 26-ának az esemé­nyei Békéscsabán mindenki számára bebizonyították, hogy ,JHabár fölül a gálya, Sálul a víznek árja, Azért a víz az úr!" (Petőfi: Föltámadott a tenger) Tankok a város utcáin Követeljük! 1. A szovjet csapatok azonnali kivonását az ország területéről. 2. A statárium eltörlését és teljes amnesztiát a forradalmi har­cokban részt vett hazafiak számára. 3. Állítsák bíróság elé azokat, akik az elmúlt évek, de különösen a legutóbbi tragikus eseményekért felelősek. 4. A sztálinista politikában kompromittáltak, elsősorban Hege­dűs, Piros és Apró azonnali leváltását, párt és állambeli funkcióik­ból. 5. Szélesebb alapokra támaszkodó nemzeti kormány megalakítá­sát. 6. Teljes demokratizmust és sajtószabadságot. 7. Szabad pártközi választást, nemzetközi ellenőrzés melletL 8. Az üzemi demokrácia kiszélesítését, munkástanácsok létreho­zását. 9. A sztrájkjog biztosítását. 10. Bérrendszer reformot, a normák eltörlését. 11. Az elkövetkezendő évek beruházási kereteinek rovására az életszínvonal azonnali emelését. 12. Az egyéni gazdaságokon alapuló új parasztpolitikát. 13. Helyeseljük a forradalmi, nemzeti hagyományainkhoz ragasz­kodva a Kossuth-címer visszaállítását, március 15., október 6. és október 24-e nemzeti ünneppé való nyilvánítását, ugyancsak a nemzeti hagyományainknak megfelelő katonai egyenruha beveze­tését. 14. Az államvédelmi hatóság megszüntetését. 15. Kérjék ki Törökországtól Rákosit és Gerővel együtt állítsák bíróság elé. 16. A békéscsabai törvénysértőket és közéleti szereplésükkel sú­lyos károkat okozó egyéneket, például Szegedinét állítsák bíróság elé. Amennyiben a kormány a fent felsoroltakra holnap délig nem ad megnyugtató választ, a békéscsabai üzemek dolgozói sztrájkba lépnek. Békéscsaba, 1956. október 26. Békéscsaba hazaszerető ifjúsága Hozzák a Kossuth-címert, a szabadság jelképét A nép fegyvere: a sztrájk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom