Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-22-23 / 250. szám
O »BÉKÉS MF,Ml HÍRLAP MEMENTO ’56 1992. október 22-23., csütörtök-péntek A nemzetközi tiltakozás mentette meg a haláltól A gyulai Gáli József emlékezete Különös az élet. Nagy kataklizmák után megőrzi az emlékezet azok hőstetteit és neveit, akik életüket áldozták az összecsapásban. Eközben megfeledkezik azokról, akiket nem terített le golyó, vagy nem sújtott le rájuk a bakó. Azokról, akik „csak” tették a kötelességüket, ott voltak a pokol tornácán, egy hajszállal talán még azon is túl, akik valamilyen csoda folytán túlélték azt, amit talán nem illett volna túlélniük. Az ’56-os Gáli József közéjük tartozik. Nevére, harminchat évvel ezelőtti drámájára talán még ezen a vidéken is kevesen emlékeznek. Pedig idevaló volt, innen indult Gyuláról. Emlékére szülővárosában nem állítottak szobrot, nem helyeztek el emléktáblát, nevét nem őrzi utcanév. Nem vigasz, hogy a nagy történelem sem volt kegyes hozzá. A Magyar Életrajzi Lexikon szerkesztői nem tartották érdemesnek arra, hogy a legjelesebbek közé felvegyék. Kevés volt hozzá a József Attila-díj, kevés a nemzetközi hírnév. Amit tudunk, hivatalosan tudhatunk róla, azt az utóbbi évek kiadványaiból ollózhatjuk össze. Gáli József 1930-ban született Gyulán, zsidó családban. Apja a gyulai József-szanatórium igazgatója volt. Családját elhurcolták Auschwitzba, egyedül ő tért vissza onnan, megrázó Budapest, lakótelepi ház nem messze a Sugártól. A megadott címen böngészem a postaládákat, csakhamar rábukkanok Káldor Vera nevére. Mellette másik név: Gáli József. Felballagok az emeletre, becsöngetek. Az asszony hellyel kínál és kávét hoz. Épp hogy megmelegszem, egy fél kockacukrot teszek a kávémba, amikor a dupla névtáblára utalva megkérdezem: —Az egyik fiú az apja nevét viseli? Láttam a postaládán is meg az ajtón is a nevet: Gáli József. — Nem, a férjem névtáblája van kinn. —Miért hagyta ott? — Az ég tudja. Talán szentimentalizmusból. Tudja, azt a Gáli Józsefet amíg élek vállalom. —Mikor és hogyan ismerkedtek meg? — Tavasszal, 1955 tavaszán ismerkedtünk meg Jóskával. Akkor én már orvos voltam, ő pedig utolsó éves a főiskolán, dramaturg szakon. A Szabadsághegy című drámáján dolgozott, amit Háy Gyula biztatására kezdett írni. A darab a törvénytelenségekkel foglalkozott, ezért nem reméltük, hogy bemutatják. Engem viszont pontosan ez a téma kapott meg, mert apám akkor koncepciós vádakkal börtönben ült. így magam is átéltem a főhős vívódását, aki hozzám hasonlóan először hisz a rendszer összes pereiben, ám amikor látja, hogy a testvérét is letartóztatják, meghasonlik és már nem hisz semmiben. Én is elhittem egy ideig apámról, hogy bűnös lehet. Nem tudtam ugyanis elképzelni, hogy az a rendszer — mármint a Rákosi rendszer — ártatlanul lecsukjon valakit. Mikor aztán Sztálin halála után visszavonták a zsidó orvosok perét és apámat is szabadon engedték, akkor döbbentem rá, hogy itt koncepciós eljárások folytak. A Szabadsághegyet a József Attila Színház tűzte műsorára október 6-án, a Rajk-temetés napján. Nagy Imre és köre, Rajkné és sokan mások, akik kinn voltak a temetésen, onnan egyenesen a színházba mentek. Nagyon örültünk annak, hogy Gobbi Hilda játsszotta a főszerepet, ragyogóan. A bemutatónak volt egy érdekes epizódja. Apró Antal tartotta Rajkék temetésén a búcsúbeszédet és abban azt mondta: „Rajk elvtárs egy igazi elvtárs volt, ő lesz a mi példaképünk a jövőben.” Erre Jóska berohant a színházba és könyörgött Gobbi Hildának: mivel a darabbeli miniszter is szóról szóra ugyanezt mondja, húzzák ki a mondatot, különben azt fogják hinni, most írta bele a szövegbe. Hilda mama megnyugtatta: pontosan ez mutatja milyen jó a darab, szó sincs róla, hogy kihúzzák, maradni fog és így játsszák el. A bemutatónak óriási sikere volt és lett volna a továbbiakban is, ha 23-a nem jön közbe. — De október 23-a közbejött és a férje az események közepébe került. Mi vitte oda? — Jóska rettenetesen vágyott a sikerre, és rettenetesen vágyott az elismerésre. Ugyanakkor volt benne: erkölcsi tartás is, hogy ami ebben az országban történt, az ellen fel kell emelnie a szavát. Ezért vett részt a forradalomban. Ober- sovszky Gyuszival együtt csináltak egy lapot Igazság címmel. Ez volt az egyetlen olyan újság, amely kifogásolta a lincseléseket és amely azt írta: a felelősségre vonást törvényes keretek között kell lefolytatni, mert a népharag élményekkel a háta mögött. ’45 után, az új rendszerben reménykedve megpróbálta újrakezdeni az életet. Az irodalomban kereste a helyét, 1952-ben József Attila-díjat kapott. Már-már úgy nézett ki, robbanásszerűen a csúcsra jut. Szabadság-hegy című drámáját 1956-ban mutatták be, nagy sikerrel. Hiába volt azonban az elismerő kritika és hiába fogalmazta meg az ő céljait és reményeit a 23-án kirobbant felkelés. Az előadás már nem a színházakban, hanem az utcákon és a tereken folyt tovább. A szerepeket is ott osztotta maga a történelem. Gáli József is úgy érezte, megszólították. A felkelők oldalára állt. Amikor pedig minden összeomlott, vállalta a reménytelennek látszó utóvédharcot: Élünk címmel illegális újságot szerkesztett a Kádár-kormány ellen. Ezért ’56 decemberében letartóztatták és perbe fogták. Előbb egy év börtönt kapott, majd másodfokon halálra ítélték. A nemzetközi tiltakozás mentette meg életét, halálbüntetését 15 évi börtönre változtatták. Egyéni kegyelmi kérvénnyel szabadult 1961 áprilisában. Ötvenegy évesen hunyt el, szívbetegségben. Hatvankét éves lenne az idén. Felesége, Káldor Vera orvos, kardiológus, aki 1956 őszén is mellette volt, s akit ’56 után szintén börtönbe zártak, ma Pesten él. Em- 1-ékidézésre megkerestük. csak újabb bosszút szül. Akkor ez nem volt valami népszerű vélemény. A lapot november 4-e után — ahogy Kádárék átvették a sajtó irányítását és ellenőrzését — betiltották. Ekkor megpróbáltak illegálisan kiadni egy sokszorosított lapot Élünk címmel, de december 6-án letartóztatták őket. Másodfokon halál —Ezzel megkezdődött különös kálváriája. Úgy tudom, az elsőfokú tárgyaláson még nem sorolták a főbűnösök közé. — Valóban, első fokon egy évre ítélték, s ettől egy kicsit megnyugodott. Már az ítélet előtt a bírónő, Tóth Matild kiengedte, mondván: súlyos beteg, a továbbiakban védekezzék szabadlábon. De az ÁVO még aznap éjjel visszavitette a Fő utcára, mert addigra elhatározták, hogy írópert csinálnak a Tóth Ilona ügyből. Meg akarták félemlíteni az írókat, amiért részt vettek a forradalomban. Illyés Gyulát nem merték lecsukni az Egy mondat a zsarnokságról című verséért, mert ő túlságosan ismert volt. Azt hitték, hogy ezen a két kis ismeretlen írón, Jóskán és Obersovszkyn keresztül — akiket valahogy bele lehet keverni egy gyilkossági ügybe —, be lehet bizonyítani, hogy a magyar írók ellenforradalmárok voltak. Nagyon kellemetlen volt ugyanis, hogy az írók bojkottálták a Kádár rezsimet. Amint említettem, a Tóth Ilona-perrel kapcsolták össze az ügyüket. A szigorló orvos Tóth Ilonát azzal vádolták, hogy részt vett egy ÁVO-s, bizonyos Kollár István meggyilkolásában. Jóskáékat a következő indokkal helyezték vád alá: igaz, hogy nem tudtak a gyilkosságról, igaz, hogy nem vettek részt benne, de végül is az Elünk védelmében történt a gyilkosság, attól félve, hogy a lapkészítés lelepleződik. —A másodfokú tárgyaláson valóban sikerült megfélemlíteni az írókat, megdöbbentő ítéletet hoztak. — A tárgyalást júliusban tartották és a jogerős ítélet halál volt. Azt mondják, ilyen még nem volt a magyar jog történetében, hogy egy büntetést egy évről halálra emeljenek. A Legfelsőbb Bíróság a cselekményüket egyszerűen átminősítette izgatásról a népköztársaság megdöntésére irányuló összeesküvés kezdeményezésének és vezetésének vádjára. Mindkettőjükre a kiszabható legsúlyosabb büntetést mondták ki azzal, hogy semmilyen enyhítő körülmény nincs számukra. Esküvő a börtönben — Mihez kezdett az ítélet hallatán, hogy bontakozott ki az a széleskörű tiltakozó hullám, amely végül az ítélet visszavonásához vezetett? — Az ítélet kihirdetése után elkezdtem kétségbeesve szaladgálni, hogy megtudjam: kegyelmi tanács elé utalják-e ügyüket? Radó bíró és a négy ülnök képezte volna a kegyelmi tanácsot. Ugyanazok, akik az ítéletet hozták. Értésemre adták: nem akarnak kegyelmet gyakorolni, ezért nem alakulnak át kegyelmi tanáccsá. Közben nagy nemzetközi tiltakozás bontakozott ki, amit részben a Párizsba menekült sógorom, Csongovai Per Olaf, a Tűzoltó utcai felkelők egyik parancsnoka szervezett. Megszólalt Bertrand Russel is, aki egyenesen Kádárhoz fordult. Azzal fenyegette meg, hogy kilép a Béke Világtanácsból és döntése indítékairól Hruscsovot is értesíti, ha kivégzik az írókat. Orosz írók is tiltakoztak, meg franciák is, köztük a kommunista Georges Duhamel, és a PEN klubon keresztül még egy csomóan, élükön Arthur Koestlerrel. A tiltakozási hullám hatására a legfőbb ügyész óvást nyújtott be. Ezért a kivégzést elhalasztották és új tárgyalást tűztek ki, ahol Obersovszkyt életfogytiglanra, Jóskát pedig 15 évre ítélték. „Csak” 15 évre, egészségi állapotára való tekintettel. A nagy amnesztia előtt, 1961-ben szabadult, egyéni kegyelemmel. Súlyos szervi szívbaja volt, Auschwitzból hozta haza, erre hivatkozva tudtuk kihozni. — Legendába illő történet kering önökről. Azt beszélik, hogy a siralomházban kötöttek házasságot. Hogy történi valójában? — A halálos ítélet kihirdetése után — amint már említettem — elkezdtem szaladgálni a kegyelem ügyében. így jutottam el Tóth Ma- tildhoz. Ő azt mondta, segíteni nem tud, de ha a két tárgyalás közötti szándékunkat fenntartjuk, vagyis ha meg akarunk esküdni, azt elintézi. Kihívatta az ötödik kerületi anyakönyvvezetőt, aki jött is a szalaggal meg Lestyán bácsival, a hivatali szolgával, aki hozta mellette az anyakönyvet. Az esküvőnk azonban majdnem dugába dőlt azon, hogy Lestyán bácsi mellett nem volt még egy tanú. Az utcáról nem hívhattam fel senkit, a smasszerek pedig féltek tanúskodni, mert be kellett volna írni a nevüket, a lakcímüket és a személyi igazolványuk számát. Végül csak sikerült megfőznünk egy smasszert, hogy tanúskodjon. A smasszerek egyébként jobban féltek, mint mi. Amikor például a tárgyalásokon fényképezett a sajtó, nem a vádlottak takarták el az arcukat, hanem a smasszerek. Óriási pluszt ad az embernek, ha úgy állhat a vádlottak padján, hogy nincs lelkiismeret-furdalása azért, amit tett. A történelem nehezéke alatt —Hogy fogadta férje a halálos ítéletet? Miként élte át a harmadik tárgyalás kihirdetéséig terjedő időszakot?.. — A halálos ítéletet csütörtökön hozták, az esküvőnk pedig pénteken volt. Jóska nem tudta hová viszik, kivégzésre vagy házasodni? Utólag egyszer froclizott is, hogy talán jobb lett volna, ha inkább... Szombaton aztán annyit már megtudtam, hogy nem lesz kivégzés. Vasárnap vittem be neki tiszta fehérneműt és beleírtam az ingbe, gatyába, mindenbe: „új intézkedés”, „élet biztos”. Az írást Obersovszky vette észre és mutatta meg Jóskának. Ó azt hitte, hogy Gyuszi írta oda, azért, hogy vigasztalja. Ezen aztán összevesztek, mert Jóska nekiesett: ne vigasztalj engem, el tudom viselni, ami rám vár. Hétfőn adtak egy úgynevezett utolsó beszélőt, ahol öt smasszer állt körülöttünk és csak családi ügyekről beszélgethettünk. Ott elmondtam neki: ide figyelj, a Zoltán bácsi (aki a Legfelsőbb Bíróság tanácselnöke volt és jól ismertük), nagyon sajnál téged, de a barátai összeültek és úgy határoztak, hogy segítenek rajtad valahogy. Ézt ő értette és azt mondta: ne vigasztalj, mert nincs rá okod. Szóval nem akart hinni nekem. A hivatalos végzést az új tárgyalásról kedden olvasták fel előtte. Ahogy a végére értek, összeesett. Addig tudta tartani magát. — Milyen ember volt Gáli József, mennyire hagyta rajta hangulatán nyomát a történelem? — Rendkívül szorongásos volt. Szorongása a múltból és az abból gyökerező, indokolt félelméből táplálkozott. Jóskának minden oka megvolt, hogy féljen. 14 éves volt, amikor Ausch- witzot úgy úszta meg, hogy körülötte mindenki meghalt. Szörnyű élményekkel tért haza, olyanokkal, amelyeket csak részben tudott magából kiírni vagy kibeszélni. De voltak olyan élményei is, amelyekről beszélni sem bírt. Nagyon meg tudtam érteni, mert én is egy hajszál híján úsztam meg Bergen Belsent, ahová ’44-ben akartak elvinni, de a határról Wallenberg . visszahozott. Tudtam, hogy éhes a szeretetre, ezért próbáltam azt nála pótolni. De a szeretetből nem lehetett neki eleget adni, mert a lelke egy feneketlen kút volt. Azt a csapást, amit kapott, sohasem tudta kiheverni, ráadásul volt egy családi eredetű szorongása is: a bátyja elpusztult a munkaszolgálatban, még mielőtt Auschwitzba hurcolták volna őket. Jóska tragédiája azzal folytatódott, hogy becsmérlő kijelentést tett egy fodrászatban a németekre. Nem látta, hogy az egyik borbélykendő alatt egy SS-tiszt ül. A német felháborodva felugrott és ordítani kezdett. Jóska kijelentésének az lett a következménye, hogy az egész családot elvitték. Pontosabban: hogy a fodrásznál történteknek lett-e a következménye vagy sem, azt nem tudni, de Jóska egész életében azzal magyarázta. Auschwitzból csak ő jött vissza, Éva nővére és a szülei ottmaradtak. Később állandóan félt attól, hogy elteszik láb alól. Ráadásul Márianosztrán egy Juhász nevű börtönparancsnok ilyeneket mondott neki: idehallgasson, akármikor kidobatom a harmadik emeletről és mindig lesz két tanú aki bizonyítja, hogy maga lett öngyilkos. Szabadulása után is ahol tudták, gáncsolták. Mint színházi embert, dramaturgot közelébe se engedték a színháznak. Arról pedig, hogy a darabját újra eljátsszák, szó sem lehetett. Nagy nehezen fordításokat kapott. Főleg németből fordított: Peter Weisst, Schillert, Kafkát meg másokat. Közben vígjátékot is írt Válás Veronában címmel. Arról szólt, hogy Verona vezetői mennyire nem ismerik Rómeó és Júlia történetét. Egy kicsit félelmetes is meg komikus is volt a darab. Jóska nagyon szerette volna, ha bemutatják. Szó volt róla, hogy a Szolnoki Színház színre viszi, de az utolsó pillanatban lefújták. Az Európa-kiadó is akart rajta segíteni. Fordításaiért felterjesztették nívódíjra, mégsem kapta meg, mert — mint utólag megtudta —, a bíráló- bizottságban ott volt az egyik ülnökének a felesége, aki természetesen kihúzta a nevét azzal, hogy ilyen gazember ellenforradalmár nem kaphat nívódíjat. Hátralévő éveit sorozatos mellőzés és kicsinyes gáncsoskodások közepette élte le. 1981-ben halt meg. A nagymarosi temetőben nyugszik. Árpást Zoltán Gáli József — nem volt kegyes hozzá a történelem
