Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-10-11 / 240. szám
1992. október 10-11., szombat-vasárnap MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM Tisztelet Gyula város és a megye polgárainak Várszínházi visszatekintés FOTÓ: FAZEKAS FERENC „A hatvanasokat a ledér huszadik század gerincébe állította a sors” Szorító Rajzolok, tehát vagyok! Orosz János festett és rajzolt képei láthatóak ezekben a napokban a megyei könyvtár emeleti kiállítócsamokában. 1932-ben született Újpesten (de szülei alföldiek voltak), Főnyi Géza növendéke a főiskolában, Munkácsy-díjas, érdemes és kiváló művész, alacsony, zömök férfi, szeret beszélni a világról, magáról, de nem dicsekszik, csak elmondja, hogy mi, hogyan történt, van, több mint 20 esztendeje ugyanazt a lila inget veszi fel, amikor megnyitója van, amelyikben köztünk is megjelent. Még főiskolai hallgatóként vett részt a hódmezővásárhelyi művésztelep alapításában, de nem költözött le, csak elkötelezte magát velük. Egy időre. Amíg a dolog fiatalos, tiszta, romantikus volt, s bár nehezen, de csapatszellemben dolgoztak. De aztán se oda, se más hajóra többé nem szerződött, nem társult, nem szövetkezett, magánutazója lett a magyar utaknak (a „magyar útnak”), akkor is, amikor Kondor és Picasso vagy Moszkva és Firenze között várta a csatlakozást. Hatvanéves. A hatvanasokat pontosan a század, a ledér huszadik század gerincébe állította a sors, s vele együtt hajolva, ingva, törve kellett mégis megőrizni az egyenes tartást. Orosz Jánosnak sikerült. Nem stilárisan vagy pláne tartalmilag, netán eszmeileg. Erkölcsileg. Csak úgy, mint egy nagy Vagány. Mert nem rögeszméket követett, hanem rög- eszmésen figyelemmel követte a változó emberit. Azt is, ami az emberben változik, de főleg azt, ami körülötte, az emberi ellenében változik. (Egyébként az is az embertől való.) így aztán tartott ugyan egynémely erkölcsi példabeszédet is (műveiben), de nem jellemző. Az Emberi színjáték mint Teremtés-mítosz érdekli, amely felgyorsult napjainkban, a századvég perceiben, s mindig^ egyszerre Apokalipszis is egyúttal. Talán éppen azért lett mára inkább grafikus, pontosabban: rajzoló, mint festő, mert az örök születőnek ezt az örök szétomlását a Végben, a pusztulásban, az idő és a tér dimenzióinak ezt az örökös egymásba tűnését más, hagyományos kifejezési eszközzel, például a festészet eszközeivel nem rögzíthetné ily álomszerűén. Rajzolok, tehát vagyok! És ez nem stílus, nem szemlélet, nem ars poetica, hanem életforma már, Orosz János mindenki máséval összetévesztEmber a kereszten (lavírozott tus, 54,5x34 cm) hetetlen életformája, mert ha nem vértezné fel magát a cselekvés illúziójával, értelmét veszítené az ébrenléti, jelenléti, készenléti állapot, amelyben dolgozik. És akkor, végül, mégiscsak eljutunk a stílus problémájához, amit mindeddig elhárítottunk Orosz János személyiségétől, s már-már azt hihetné a gyanútlan olvasó, hogy azért, mert ilyen nincs is neki. Már- pdeig éppen az a legcselesebb munkáiban (műfajra való tekintet nélkül), hogy miközben legkisebb jelét sem fedezhetjük fel bennük az eredetiségre; az extravaganciára, a meghökkentésre, a „jaj! ez még sosem volt” effektusra törekvésnek, a lihegésnek vagy az erőszakosságnak — nem engednek el maguktól olvasat- lanul. Ha van ma is „képírás”, Orosz stílusa az: képíró stílus. Motívumai, jelei, elemei mindenki számára olvashatóak, csak persze nem a maguk való- ságos, egy az egyben való ol- vastukban, hanem csakis abban az összefüggésben, amelyben a művész sugallja s átrendezi őket. Orosz kompozícióinak a reneszánsz (neore- alista) duktusa, expresszív, vagy éppen expresszionisz- tikus kifejezése, s jelentésük szürrealisztikus sokrétűsége a huszadik századi magyar vizuális önkifejezési kultúra egyik legsajátosabb vonulatába illeszkedik. Egy olyan nemzet művészete, akivel, mielőtt éppen örök álomba szenderülne, örökké történik valami, nem lehet hűtlen vagy közönyös a történések iránt, a történések természetéhez, törvényeihez. Orosz János jól érti ezt a tanulságot. Banner Zoltán Lassan elbúcsúzik tőlünk a vénasszonyok nyara, de az „igazi" nyarat még sokáig emlegetjük. Immár javában tart a színházi szezon, ám a nyári színházi estek emléke ma is bennünk él. Sík Ferenc, a Gyulai Várszínház művészeti vezetője is szívesen emlékezik az elmúlt évadra. — Jövőre lesz húsz éve, hogy ugyanazon a helyen ülök, a nap midig forrón süt, de az idei nyár minden korábbit felülmúlt — mondja Sík Ferenc. — Nagyon féltünk, hogy ebben a mindenkit próbára tevő hőségben nem tudjuk elvégezni a magunk elé tűzött feladatokat. Szerencsére az aggodalmak nem váltak be, s az idei évad a legsikeresebbek közé sorolható. Azok sorába, amikor a Caligula helytartója, a Székelyfonó és a Psalmus Hungaricus című műveket vittük közönség elé. Természetesen az elmúlt 19 évben a Gyulai Várszínház műsorszerkezete nagyon sokat változott, de világképében, filozófiájában semmi változás nem történt. — Mely értékek felmutatását vállalják ily következetesen? — A humanizmust és a ha- zafiságot. A szó nemes értelmében vett patriotizmust, amely semmiféle vitézkedéssel, kacagánnyal és sarkantyús csizmával nem azonos, de azonos Bartók és Kodály szellemével, Ady Endre európaiságával. Ezen alapvető célkitűzéseinkhez hűséggel vállalhatjuk minden évadunknak és minden előadásunk őszinteségét, tisztességét. —Évről évre valamely,,jelszót” írnak az elképzelt várszínházi lobogóra. Idén mire gondoltak? — Ha ennek a szezonnak mottót kellene adni, azt mondanám, hogy tisztelet Gyula város és a megye polgárainak, és az ide látogató vendégeknek, akik azonos szívdobogással voltak velünk. A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy a közönség által kedvelt és nézett műsort tudtunk összeállítani anélkül, hogy valamit is feladtunk volna az esztétikai és filozófiai elképzelésünkből. Mindezt olyan körülmények között siEldől a pisai ferde torony? Egyre nagyobb gondot okoz Olaszország egyik feghíresebb idegenforgalmi látványossága, az 1173-ban épült pizai ferde torony, amelyet biztonsági okokból már 1990. januárban lezártak a látogatók elől. A jelenleg a függőlegestől mintegy öt méterrel „kilengő” torony további elmozdulásának megakadályozására már egy ideje folynak az állagmegőrző munkálatok, de azokat szeptember 30 után külön engedély nélkül már nem folytathatják. Az engedély megadása esetén — októberben összesen 800 tonna súlyú ólomrudakkal akarják megszilárdítanmi a torony alapját, mert ellenkező esetben a szakvélemények szerint komolyan fennál a torony ledőlésének veszélye. A pisai ferde torony fennálásának 800 esztendeje alatt 5 fokot és 22 percet modult el a függőlegestől. Ez az eltérés — számítások szerint — évente egy milliméterrel dől. A számítások szerint ugyancsak kétezer év múlva állhatna elő olyan helyzet, hogy a torony eldől, de számolni kell előre nem látható tényezőkkel is — mint a talaj hirtelen megsüllyedése, földrengés vagy az anyag meglágyulása —, amelyek hirtelen katasztrófát idézhetnek elő. Bonyolítja a helyzetet, hogy a pisai ferde torony most már a régészek érdeklődésének középpontjába is került, akik gyanítják, hogy az alapok alatt található Hadrianus római császár palotáinaik egyike. Sík Ferenc szívesen emlékezik az elmúlt évadra került véghezvinni, amikor a nyári színházi vállalkozások sorra megbuktak, amit nagy szívfájdalommal veszek tudomásul. Hasonló módon fáj az is, hogy az úgynevezett tekintélyes színikritikának egy része egyszerűen nem vesz tudomást arról, hogy Gyulán mi történik. Nem veszik maguknak a fáradságot, hogy nyáron 200 kilométert utazzanak, ezért az országos közvélemény hiányosan tájékozott a munkánkról. Idén, valami csoda folytán, ez a burok valahogy felrepedt, és a Gyulán zajló művészeti élet színvonala, tisztessége köztudottá vált. Elképzelhető, hogy a helyi sajtó szerepe is megnövekedett vagy szájhagyomány útján terjedt a hír, de mindenképpen öröm, ha jobban bekapcsolódhatunk az ország szellemi vérkeringésébe. — Talán az is növelte a hely ázsióját, hogy ismét előadások voltak a vár udvarában. — A Gyulai Várszínháznak több játszási helye volt, van és lesz, ezek állandóan változhatnak, de a munkánknak csak akkor van értelme, ha a középpontban a várudvaron megtartott előadások vannak. A műemlékvédelem céljaival tökéletesen azonosítani tudjuk magunkat. Téglajegyek árusításával éppen a várszínházi vezetés szedte össze az első filléreket, hogy a vár jelenlegi állapotát megóvjuk. De nem vagyunk azonos nézeten azokkal a műemléképítőkkel, akik különböző álmaikat vagy esetleg a kutatásokkal részben igazolható korábbi állapotokat akarnák visszaállítani. A gyulai vár nem alkalmas arra, hogy ismét működő főúri kastély legyen, nagyon fontos tehát, hogy a műemlék, a múzeum és a színház hármas egységben tudjon itt együtt élni, dolgozni. — Gazdasági vagy művészeti megfontolásból mind több előbemutatót tart a Gyulai Várszínház. Ezáltal nem csak a saját arculatát veszítheti el, de kétségek lehetnek arról is, hogy itt csak ,,előbemutató” van, s elég ha majd a kőszínházban megérik a produkció. — Természetesen a közös kiállítású előadásoknak megvan ez a hátránya, de van sok előnye is. Ebben a szezonban a Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház együttműködése olyan szoros volt, mint még soha. Feltehetően ebben része van annak is, hogy személyemben egyfajta „perszonál- unió” állott elő, hiszen mindkét intézménynek én vagyok a művészeti vezetője. Remélem, a közös munka egyik színháznak se volt kárára, ha ennek nyomait látnám, nem is vállaltam volna. Egyébként elmondhatom, hogy a jövőben a két színház útjai bizonyos mértékben kettéválnak. Közös megegyezéssel indulunk külön ösvényeken, de ugyanazon cél felé. — Merre visz a Gyulai Várszínház útja? — Mindaddig adósai vagyunk a város nagy fiának és a magyar zenekultúrának is, amíg a Gyulai Várszínház az Erkel-életművet nem dolgozza fel, nem mutatja be jelentőségéhez méltóan. Ezen adósságunkat kell letudni. A prózai működés középpontjában az élő magyar drámai költészettel való szoros kapcsolat áll. Folytatódik a Shakespeare-so- rozat, valamint a határon túli magyar kultúra jelenléte és a környező országok nem magyarnyelvűkultúrájának megtermékenyítő részvétele. És természetesen nem adjuk fel a gyerekszínházi elképzeléseinket se. Népszínházát szeretnénk, amely filozófiai tartással bír. Közéleti színházat, ahol olyan politikai célokat írunk a zászlónkra, mint a nemzet szellemi és erkölcsi egységének ápolása, s „a haza minden előtt” gondolatának hirdetése. Andódy Tibor « Hetény György versei: Mi magyarok! Mégis ellenszólva összeférünk, bajúszt pödörve, magyar módra: mindig eló're, sok bajban nézünk, országunkban, összehajol va. Csak akkor kiáltunk égi fohászra, ha már nincs az Isten vélünk: könyörgiink megint egy uráli tájra, csak legyen hová hazatérnünk. Os hitünkben, már minden kiégett; megfagyott zöld határok lombja. Megfogyott nemzet, rabságban tévedt, s fehér ruhában jár Európa.
