Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-23 / 225. szám

1992. szeptember 23., szerda NAGYVILÁG Prágai tiltakozás Bős ellen Kérdőjelek „Etnikai tisztogatás?” Mennyi mindennek kellett történnie ahhoz, hogy Henry Kissinger feltegye a kérdést: ,,lehetségessé vált volna a lehetetlen" ? A volt amerikai külügyminiszter több világlap hasábjain közölt fejtegetéseiben mutat rá, hogy még nem is olyan régen a nacionalizmus túlhaladottnak tűnt s egy európai helyi háború elképzelhetetlennek számított. Most pedig dörögnek a fegyverek Kelet-Európa nem egy pontján. Kell-e újabb bizonyíték annak alátámasztására, hogy Európának ebben a körzetében a nemzetiségi kérdés mennyire elsőrendű biztonsági kérdés? Két év alatt tizenhét új nemzetállam született s közöttük szinte kivételt képez egy Szlovénia, amely viszonylag egységes etnikummal, nemzeti összetétellel rendelkezik. Miért jelent e kavargásban különösen veszélyes elemet az ,,etnikai tisztogatás folyamata”, kevésbé diplomatikusab- ban fogalmazva, népcsoportok erőszakos elűzése sok száz éves településeikből? Kissinger úgy vélekedik, hogy ez a fajta tisztogatás új kifejezés az embertelenség szótárában. Ha embercsoportokat (legtöbbször a határok változása kö­vetkeztében), egyik óráról a másikra kisebbséggé vált kö­zösségeket gyökerestől kiszakítanak, földönfutóvá tesz­nek, ez nemcsak az ő tönkretételüket jelenti, hanem új viszályok magvát veti el, a konfliktusokat kiszélesíti. Nincs kivétel, errefelé mára már szinte mindenkinek megvan a maga „Trianonja”. Amíg nem késő, Európa és a világ civilizált, határozott összefogásával le kell állítani az etni­kai tisztogatásokat, ezt a kifejezést törölni kell a szótárból. Ugyanakkor mindent meg kell tenni, hogy az új körülmé­nyek között kibontakozhassanak a kölcsönösen elfogadha­tó együttélési formák. S ebben az annyit próbált magyarság, amely a legutóbbi században a többségi és kisebbségi lét oly sok módozatát élte át, jó értelemben példát mutathat. Álomképnek, lehetetlenségnek tűnik? Nekünk a legnehe­zebb helyzetben is létérdekünk a józan kiútkeresés. Több, mint ezer év történelme tanúsítja, hogy mindig értettük a másokkal való együttélés művészetét. Most ne értenénk?- Réti Ervin, Ferenczy Europress Lelőttek három szerb gépet Pelikán hadművelet Egy éve annak, hogy egy olasz katonai kontingens megkezdte emberbaráti tevékenységét Albániá­ban. A „Pelikán hadműve­letnek” nevezett akció se­gélyszállítmányokat osz­tott szét az ország külön­böző területén. Az albán kormány az évforduló kapcsán ismételten kérte Rómát, hogy folytassa az emberbaráti akciót leg­alább a küszöbön álló tél elmúltáig. ♦ Milyen szörnyű érzés le­het egy olyan államban élni, ahol a létfenntartás­hoz szükséges alapvető dolgok hiányoznak, s melynek előteremtését az ország egymaga nem tudja vállalni. Milyen szorongató érzés lehet az, ha egy másik ország jóérzésére, segítségére kényszerül. Ha egy állam nem tud­ja lakosságát eltartani, mire számíthat? M. K. Elbitangolt állatok Floridában Valóságos dzsungelt hagyott maga után Florida állam déli részében az „Andrew” hurri­kán. Az illetékeseknek fogal­muk sincs róla, hogy a hurri­kán következtében hány állat nyerte el szabadságát. Bizo­nyos azonban, hogy lovak, te­henek és sertések ezrei bitan­gotok el a ledöntött kerítése­ken keresztül és igen sok egzo­tikus állatot tartó floridai je­lentette be kedvencének eltű­nését. Egy kígyókereskedő például közölte, hogy mind a hatvan óriáskígyója „szabad­lábon van”. Háromezerre te­szik azoknak a majmoknak a számát, amelyek kísérleti és tenyésztelepekről oldottak ke­reket. Hiány az ENSZ kasszában Alkalmasak-e a Biztonsági Ta­nács tagjai feladatukra abban az esetben, ha nem hajlandók kifi­zetni az ENSZ-szel szemben fönnálló tartozásaikat? — tette föl a kérdést az ENSZ Közgyű­lésének a norvég miniszterel­nök hétfői beszédében. Gro Harlem Bruntland szerint a leg­kevesebb, ha kiábrándítónak nevezi a tényállást, azaz azt, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1,7 milliárd dol­lár hiánya van — ebből 900 milliót a szokásos költségvetés­be nem fizettek még be a tagok, míg 844 millió dollárt nem térí­tettek meg a békefenntartó fel­adatokra. A miniszterelnö­kasszony név szerint egyetlen országot sem említett meg, de a brit Reuter hírügynökség el­árulja, hogy az Egyesült Álla­mok például 733 millió dollár­ral, Oroszország pedig 420 mil­lió dollárral adósa még az ENSZ-nek. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek Több cseh és szlovák környe­zetvédő szervezet közösen til­takozott Prágában a bősi vízi erőmű építése ellen és felhí­vást intéztek a csehszlovák szövetségi kormányhoz. A hat pontból álló felhívás aláírói szorgalmazzák, hogy azonnal állítsák le a bősi erő­mű építését, s ne folytassák a munkákat mindaddig, amíg végleges döntés nem születik az erőmű sorsáról. A második pont értelmében azt követelik, hogy a csehszlovák és a ma­gyar kormány — az Európai Közösség szakértőivel közö­sen — sürgősen kezdjen tár­gyalásokat a megoldás érdeké­ben. A harmadik pont arról szól, hogy csehszlovák, ma­gyar és EK-szakértőknek ob­jektív módon át kell tekinte­niük a vízlépcső ügy környe­zeti, gazdasági, társadalmi és jogi vonatkozásait. A felhívás negyedik pontja azt az igényt fogalmazza meg, hogy a szlo­vák közvéleményt valósághű­en kell tájékoztatni az erőmű­Az előző, 1990-es általános választásokon túlnyomó több­séget szerző Nemzeti Meg- mentési Front (NMF) 1992 ta­vaszán végérvényesen ketté­szakadt: egyrészt az Iliescu- párti, baloldaliak alkotta Nemzeti Megmentés Demok­ratikus Frontjára (NMDF), másrészt a Petre Roman irá­nyította névutód NMF-re. Iliescu köztársasági elnök új politikai alakulat élén sze­retné megújítani államfői mandátumát. Közismert ma­napság az is, hogy a Ion Iliescu vezette NMDF és a szélsősé­ges politikai csoportok együtt­működnek a választások so­rán. A nyílt vagy rejtett politikai összefonódások már nem ilyen egyértelműek a parla­menti választások esetében. Nem volt véletlen az időzítés: Iliescu és társai már a választá­si kampány kezdetén felerősí­tették a nacionalista hangot: leváltották Hargita és Kovász- na megye magyar prefektusa­it. Az országot sújtó gazdasági és társadalmi válságot Iliescu azzal indokolta programbe­szédében, hogy a korábbi vei kapcsolatos valamennyi összefüggésről, következ­ményről. Az ötödik pont indít­ványozza, hogy kezdjék meg a Duna menti nemzetközi kör­nyezetvédelmi park kialakítá­sát. A hatodik pont szerint ab­ban az esetben, ha a csehszlo­vák és a magyar kormány nem tud rövid időn belül meg­egyezni, akkor a Hágai Nem­zetközi Bírósághoz kell for­dulni. A bíróság döntéshozata­láig tartózkodni kell minden egyoldalú lépéstől. Josef Vavrousek volt cseh­szlovák környezetvédelmi mi­niszter szerint e történet klasszikus példája lehet egy konfliktus eszkalálódásának. A volt csehszlovák miniszter abban látja az okot, hogy sem a magyar, sem a szlovák fél nem mutatott eddig hajlandóságot a kompromisszumra. A cseh­szlovák kormányzat korábbi magatartását — amelynek ő is részese volt — Vavrousek a szlovák nyomásnak tulajdoní­totta. struktúrákat kaotikus körül­mények között számolták fel, nem vezettek be tervszerű re­formokat, de kedvezőtlenül alakultak a külső körülmények (a KGST-összeomlása, a nyu­gati országok protekcioniz­musa, a Romániát károsan érintő iraki és jugoszláviai em­bargó stb) is. A Moldovával való egyesülést történelmi igazságtételnek tartja, de csak a nemzetközi jog elveivel összhangban látja megvalósít­hatónak. A jelenlegi elnök, Ion Ilies­cu legnagyobb ellenfele a De­mokratikus Konvenció (DK) nevű ellenzéki tömörülés je­löltje, Emil Constantinescu. Politikusként kevésbé ismert (a bukaresti egyetem téri tün­tetések alkalmával vállalt kez­deményező szerepet), tudo­mányos berkekben viszont igen. Bonyolítja a helyzetet, hogy a liberálisok Mihály volt ro­mán királyt kérték fel, indul­jon a párt színeiben az elnök- választáson, s ezzel még job­ban megbolygatták az ellen­zék sorait. Mihály király vála­sza nem késett: udvariasan, de Lantos elítéli a szlovák brutalitást A bratislavaj mérkőzésen álar­cos rendőrök által alkalmazott erőszak a legsúlyosabban fel­veti a megfélemlítés kérdését: az indokolatlan akció valójá­ban üzenet volt a szlovákiai magyaroknak: Ne ugráljatok — a mi kezünkben van a rend­őrség. Ezt mondotta hétfőn az amerikai törvényhozásban Tom Lantos, a képviselőház magyar származású tagja. A nacionalista irányzatok erősö­dése a legsúlyosabb veszély a békére, a stabilitásra és a vi­rágzásra, nemcsak Szlovákiá­ban, hanem egész Közép-Ke- let-Európában. Szlovákia új kormányának érdekében áll, hogy világosan és egyértelmű­en elítélje a magyar nemzeti­ségű állampolgárai elleni min­denfajta megkülönböztetést és lépéseket tegyen, amelyekkel az új állam minden polgárát biztosítja: tisztességes, min­den megkülönböztetéstől mentes bánásmódra számít­hatnak — mondotta. Lantos képviselőházi állás- foglalásában rámutatott, hogy több, mint félmillió magyar él Szlovákiában, akik ellen a hatóságok részéről sok éven át nyilvánult meg különböző fajtájú megkülönböztetés. A szélsőséges szlovák naci­onalizmus újjászületése, ami a legszemléletesebben a leg­utóbbi választásokon mutat­kozott meg, majd a döntésben, hogy független szlovák köz­társaságot alakítanak — ko­moly kérdéseket vet fel a ma­gyar nemzetiséggel szembeni bánásmódot illetően. ✓ Uj béketerv Az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának képviselői hétfőn este tárgyaltak Milan Panic jugoszláv kormányfő­vel, aki új béketervvel állt elő. A diplomaták hozzájárultak, hogy Panic szót kapjon a köz­gyűlésen kedden este, mielőtt az Jugoszlávia világszervezet­ből történő kizárásáról szavaz­na. — Ezzel a javaslatával (a kizárásról) a Biztonsági Ta­nács nyilvánvalóan túllépte hatáskörét, ezért a közgyűlés nem köteles az ajánlás szerint cselekedni — írta Panic. határozottan elutasította az ajánlatot, leszögezve: csak uralkodóként hajlandó az or­szág élére állni. A Romániai Magyar De­mokrata Szövetséget is tömö­rítő Demokratikus Konvenció (a parlamenti választásokon az RMDSZ külön listán szere­pel) a többségi románok és a nemzeti kisebbségek legtelje­sebb jogegyenlőségét hirdeti. Emil Constantinescu Déván tartott kortesbeszédében mon­dotta: a nemzetet gazdagító és kiegészítő kisebbségeket vé­deni kell természetes fejlő­désükben, nem pedig előny­ben részesíteni a többséggel szemben. Külpolitikai elkép­zeléseit az európai értékekhez való gyors felzárkózás vezére­li. A Moldovai Köztársasággal kapcsolatban — szerinte — az egyesülés a jelenlegi helyzet alternatívája. Meglehetősen nehéz meg­ítélni a politikai erők esélyét, a pártok többsége ugyanis nem tudja hányadán áll választói­val, amit menet közben még súlyosbított az átpártolások és frakciózások körüli zavaro­dottság. A bosznia-hercegovinai rádió a köztársasági légelhárítás ed­digi legnagyobb harci sikeré­ről számolt be. Bihac körzeté­ben a légelhárító ütegek lelőt­tek három szerb repülőgépet, amelyek ezt megelőzően a la­kónegyedeket bombázták. Szarajevóban ugyanakkor vi­szonylagos fegyvernyugvás volt. Néhány negyedben szór­ványos lövöldözéseket lehe­tett hallani. A bosnyák fővá­rosban továbbra is szünetel az áramszolgáltatás. Horvátországban egyéb­ként egyre növekszik a feszült­ség a menekültek visszatérésé­nek ügye miatt. Horvátország megszállt területein ugyanis az ideiglenes szerb hatóságok hallani sem akarnak a nem szerb lakosság visszatelepíté­séről, a horvát kormány vi­szont ultimátumot intézett az ENSZ-erőkhöz, amelynek ér­telmében szeptember 30-áig kell megteremteni a feltétele­ket a menekültek visszatérésé­re. Mindennap feladhatja hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen és telefonon is feladhatja 8—16 óráig. Hívható telefonszámunk: 25-173. SZENTES központjában 1065 négyzetméteres építésre al­kalmastelek, rajta bontásra ajánlott házzal eladó. Érdeklődni a (63) 12-499-es telefonon az esti órákban. Tisztelt Előfizetőink! A 6 számjegyre történő átállás miatt a telefaxkészülékek névadóit át kell állítani. A MATÁV Rt. Szegedi Igazgatósága az általa üzembe helyezett berendezéseket díjmentesen programozza át. A sikeres átállítás érdekében kérjük, hogy jelezzék átállítási igényeiket az alábbi telefonszámokon : Szeged: (62) 13-959, (62) 22-011/313. Hódmezővásárhely: (62) 44-660. Kecskemét: (76) 20-829, (76) 20-499. Békéscsaba: (66) 21-623, (66) 23-550. Magyar Távközlési Rt. Szegedi Igazgatósága Fej nélküli Lenin-szobor áll a parlament épülete előtt a függetlenségéért harcoló Abházia fővárosában MT! fotó Román választások

Next

/
Oldalképek
Tartalom