Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-02 / 207. szám
ri/TP urfivri nini in fíílTT? \ Nwrtvw 1992. szeptember 2., szerda LKLS MMiihl HÍRLAP LßUl I AL/ V Ldl\ W Munkában a gyulai városháza húzós-vonósai Házasodjunk?! Haj, haj, haj... Mese nincs. Csak egy két lábon járó történet, melyről nem lehet nem írni. S ha valaki mégis kételkedne, sietve tegyük hozzá: mindez történt az Úr 1992. s a rendszerváltás második-harmadik évében. Természetesen Magyarországon, s természetellenesen Gyulán. Hack Ferenc és felesége 13 éves Tamás, valamint 5 éves Erika nevű gyermekükkel rokonlátogatásra indultak az akkori NSZK- ba. Ottragadtak, s vissza nem térésük egy akkortájt végnapjait éló' jogszabály szerint jogellenes külföldön maradásnak minősült. A rendőrség annak rendje és módja szerint várt egy rövidke évet, aztán értesítette a gyulai tanácsot Hackék haza nem téréséről. (Ok talán maguktól is észrevették: a feleség éppen e hivatal dolgozója volt.) Az igazgatási osztály vezetője rutinszerűen meghozta határozatát: Hackék Gyula, Rákóczi utca 53/A számú házát állami tulajdonba vették. A kezelői jogot a gyulai tanács végrehajtó bizottsága kapta. Kutyakomédia Hackék Nusslochban telepedtek le. A német név csodát tett: másfél hónap múlva — a magyart megtartva — megkapták a német állampolgárságot. Hack úr tisztes kisiparos lett. Első jövedelmeikből kifizették az elhagyott ház OTP-kölcsönét. így az tehermentesen vándorolt a tanács zsebébe. Isten malmai lassan őrölnek. Az 1987. július 31-ei határozat a kiilügy útvesztőin 1988. január 11-én (ahogy a követség írja: kérésükre és utánvéttel) került Hackék kezébe. Nemhogy a szocialista világrendszer összeomlásában, a házuk visszaszerez- hetőségében sem nagyon hihettek akkoriban. Nem akarván egy kutyakomédia részesei lenni, legyintettek a fellebbezésre. Rosszul tették: már repedezőben voltak a falak, a tulajdon szentsége — a határozat meghozatala és részükre történt kézbesítése közötti időben — eltöröltette az államosítást elrendelő jogszabályt. Az új — Hackékra nézve kedvezőbb — szabályokról az eljáróknak már a határozathozatal idején tudniuk kellett. A fellebbezés elbírálásakor bizonyosan figyelembe is kellett volna venniük azokat. Ám a határozat — fellebbezés híján —jogerőre emelkedett. Ahogy fordult a világ, Hackék tavalyelőtt visszakérték a házukat. Méltányos elbírálást remélve 1990-ben lépéseket tettek az őket kisemmiző eljárás felülvizsgálatára. 1990. december 6- án küldtek egy levelet a gyulai polgármesternek is. Az eredeti állapot visszaállítását kérték. Dr. Pocsay Gábor helyett dr. Mátrai Mihály tiszteletdíjas alpolgármester válaszolt. Együttérzése mellett a házon végzett 429 ezer forintos fejlesztés és az épület idősek klubjaként történő hasznosítása miatt elsősorban pénzbeli kártalanítást ajánlott. Hackék megint a polgármestert keresték: jólesik az együttérzés, csak éppen a házra volna szükségük. Újra csak Mátrai doktor válaszolt: majd visszatérnek az ügyre. Tavaly augusztusban Hackék fellebbezést nyújtottak be az 1987-es határozat ellen. Csatolták hozzá a fellebbezési határidő elmulasztását megmagyarázó igazolási kérelmüket is. 1992. március 6-án a Gyulai Városi Ügyészség a határozattal szemben óvást jelentett be. Az ügyészség nem vitatta, hogy a tanács — a szabályok változása előtt egy hónappal —jogszerűen hozta meg határozatát, ám a jogerőre emelkedéskor hónapok óta olyan jogszabály volt érvényben, amely feltétlenül kedvezőbb volt Hackékra nézve. S nem ők tehettek arról, hogy a határozat kikézbesítése — ismerték címüket — hónapokig elhúzódott. Az ügyészség álláspontja szerint „...a korábbi rendelkezések alapján született határozatot nem lehetett volna jogerőre emelni”. Titkos határozat? A gyulai polgármesteri hivatal nem így gondolta. Március 19-én -— Hackék kérésének elutasítását javasolva — az ügyészi óvást felterjesztette a Bács-Kiskun—Békés—Csongrád Megyei Köz- társasági Megbízott Területi Hivatalához. Ehhez mellékelték az ügyben addig keletkezett iratokat, s a hivatal észrevételeit. „Hack Ferencné azt is közölte, hogy a határozatra azért van mihamarabb szükségük, mert a Német Szövetségi Köztársaság kártalanítást fizet az elvett ingatlan után... Miért lett volna érdekük egyébként a később állami tulajdonba kerülő ingatlan tehermentesítése?” — vetették fel a gyulaiak. Kifogásolta a hivatal azt is, hogy az ügyészség egy év után nyújtotta be óvását, és annak elfogadása jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokat sértene — mármint az önkormányzatét. Bonyolíthatnánk a képet a Hackék már említett fellebbezésének elbírálása körüli hercehurcával. Ne tegyük. A köztársasági megbízott területi hivatala ugyanis 1992. március 24-ei határozatában hatályon kívül helyezte az állami tulajdonba vételt elrendelő határozatot. Happy end van? Nincs. Ugyanis sem a területi hivatal, sem a gyulai polgármesteri hivatal nem küldte ki ezt a határozatot Hackéknak. Nofene. Dr. Lúczi József gyulai jegyző viszont április 8-án a területi hivatal döntése ellen bírósághoz fordult. (Tényleg azt hinné az ember, hogy a gyulai hivatalban — a portástól a polgármesterig — csak akad valaki, aki tudja: a bírói út csupán az ügyfél számára nyitott, s az eljáró hatóság még jóindulattal sem tekinthető annak.) A Gyulai Városi Bíróság július 7-én annak rendje-módja szerint el is utasította a jegyzői bakit. De menjünk vissza az időben. — Még 1991 augusztusában vállalta képviseletünket ügy véd- ként dr. Mátrai Mihály — mondja Hackné. — Nem született formális megbízólevél, de 300 márkát átadtunk neki 10 százalék előlegként, sajnos átvételi elismervény nélkül. Abban egyeztünk meg, hogy telefonon tartjuk a kapcsolatot. Az egyik alkalommal arra utalt, hogy Antall József gyulai látogatásakor felveti az ügyünket. A miniszterelnöki látogatás után Mátrai doktor közölte: Antall József azt mondta, hogy vissza kell adni a házunkat. Mátrai doktor akkor leírta számunkra, hogy mit tartalmazzon kérelmünk. Ez március végén volt. A köztársasági megbízotti hivatal döntéséről sem akkor, sem később nem szólt nekünk. Hack Ferenc újabb részleteket említ az ügyvédi megbízatás tartalmáról. — Szóltunk Mátrai doktornak, hogy húsvétra hazajövünk, szeretnénk a házunkban megszállni. Megígérte. Arra az esetre, ha sikerül elintéznie ezt, ezer márkát ajánlottunk neki. Nem tudtunk eljönni húsvétra. Június 1-én 11 órára viszont Mátrai doktor összehozott egy tanácskozást a városháza ovális termébe. Azt mondta: minden érdekelt ott lesz, pontot akarnak tenni az ügy végére. A tanácskozás előtt Mátrai doktor megemlítette a feleségemnek: elhangzik majd olyan kérdés, hogy mennyit tudnánk felajánlani önként, baráti alapon az önkormányzatnak. — Ott volt a polgármester, Mátrai úr, a jegyző és mi — veszi vissza a szót a feleség. — Ekkor sem szólt egyikük sem, hogy márciustól jogerős határozattal visszakaptuk a házunkat. De Lúczi József elszólta magát. Ezért átmentünk Békéscsabára, a köztársasági megbízott területi hivatalának vezetőjéhez, aki elcsodálkozott, hogy nem kaptuk meg a határozatot. O adott egyet. Kinn leültünk egy padra, és bőgtünk. Hackék ezután elmentek a gyulai földhivatalhoz, hogy a tulajdoni lapra visszavezettessék a tulajdonukat. Vitték a Mátrai doktor által gépelt kérelmet. Készültek haza, kérték hát, hogy gyorsan intézzék el az ügyüket. Úgy tűnt, nem is lesz gond. Harmadnap megtudták: Kárcis Mária mindenféle, hajánál fogva előráncigált indokkal tért ki a bejegyzés elől. Hozzanak igazolást a városházáról, meg a kmb-nek becézett békéscsabai hivataltól — álltak elő ötletükkel a földhivatalosok. Mószermódszer? — Bementünk ekkor a polgármesterhez is — így a feleség. —- Mondtam neki: „Polgármester Úr! Egy húron pendül a kommunistákkal.” Minden mást is mondtam neki, de ő csak ült szótlanul, lehajtott fejjel. Néha szomorúan felnézett. A végén csak annyit mondott: „Ez a ház az önöké.” Harmadnapra a megyei vezetők közbenjárására, némely föld- hivatali huzavona után megkapták a tulajdoni lapot. Nem sok köszönet volt benne, ugyanis azt is begépelték hogy: „Gyula Város Önkormányzat nyilvántartáson kívüli tulajdonjogának feltüntetése mellett.” Mi a fene ez?! Lovastengerész?! A megyei földhivatal aztán Hackék fellebbezésére törölte ezt a vicces bejegyzést. Happy end? Á, még mindig nem... Hackék megelégelték a dolgot. Úgy ahogy van, június 6-án felmondtak Gyula városának: ürítsék ki 30 napon belül a házukat. Az 1989. január elsejétől 1992. július 8-ig eltelt időre némi használatbavételi díjat is felszámítottak az önkormányzatnak: közel 750 ezer forintot. A következő naptól pedig napi ötezer forintot. Ha még erre sem vehetik birtokukba a házat, minden hónapban napi ezer forinttal emelik a díjat — írták a polgármesternek. Hidegvér. Ez lehet a jelszava a polgármesternek és a jegyzőnek. Ez utóbbi ugyanis június 25-én közölte: sem a felmondást, sem a használati díjat nem fogadják el. „A fenti ingatlan tulajdonjogi rendezése érdekében pert indítottunk. Annak lezárásáig az ön által meghatározott feltételeket nem áll módunkban teljesíteni.” — írja. Ám arról nem esik szó, hogy az áprilisban kezdeményezett perről miért csak most szólnak. Hack úr válaszában némi leckét ad a hivatalnak alapfokú jogi ismeretekből és az ügyféllel való bánásmód törvényi és etikai követelményeiről. S még csak most jön a java. A bíróság tehát lesöpörte a városháza próbálkozását. Július 24-én a jegyző — a hivatal általános igazgatási osztályának égisze alatt — közvetlen hangú levélben kereste meg Hackék lakóhelyének polgármesteri hivatalát. Aligha mérlegelték előtte, hogy az ilyesmi jót tesz-e egy német kisváros vállalkozójának... Az ilyen „mószeroló” levelek stílusát ne firtassuk. (A magyar változatban „Tisztelt Hivatal!” a megszólítás, melyet az elküldött német nyelvű levélben „Sehr geehrter Herr Bürgermeister”- nek „fordítottak”. Lehet, hogy a nemzetközi levelezésben az is jobban „adja ki” magát, ha polgármester ír polgármesternek.) A levél lényege: „Kérem, szíveskedjenek tájékoztatni arról, hogy az Önök jogszabályai alapján Hack Ferenc kapott-e kártalanítást a Gyula, Rákóczi F. u. 53. szám alatti ingatlanának elvesztése miatt. Ha igen, milyen nagyságrendű volt az összeg.” A nusslo- chi polgármester válaszának lényege megszégyenítően egyszerű: ha valami érdekli a gyulaiakat, kérdezzék meg Hack úrtól. Jól mennek a dolgok Július 23-án ismét Gyulán jártak Hackék. Pénteken megkeresték a polgármestert, aki hozzájárult ahhoz, hogy kisebb javításokat végezzenek a házukon. A helyszínen aztán megesett ez is, az is. Hackék a házukban szerettek volna aludni, ajtózárakat cseréltettek. Az épületért felelős megkereste a jegyzőt. Ez utóbbi intézkedésére 3 nyomozó termett a helyszínen, s kérték, Hack úr fáradjon velük. De szolidaritásból ment az egész család. Tisztázódott, hogy ami történt, nem rendőri ügy. A házhoz visszatérő Hackék ott találták a jegyzőt, s három közterület-felügyelőjét. — Lövei úr valami jelvényt mutogatott nekünk — mondja Hackné. — Lúczi úr pedig lekiabált bennünket disszidensnek. Az új zár kulcsait akarta. Mondtuk, csak a polgármester kezébe vagyunk hajlandók leadni. El is indultunk, s jött velünk a 3 „szürke egér”. A közterület-felügyelők feljegyzéséből kiderül, hogy jókora civódás, szópárbaj zajlott le Hackné és a jegyző között. Talán nem meglepő, ha eláruljuk, hogy a jegyző irodájában július 27-én megtartott tanácskozáshoz ez „méltó” nyitányt jelentett. Ezen a találkozón a polgármester, dr. Mátrai Mihály, dr. Lúczi József, Tinger Jánosné, a ház fekvése szerinti választókerület képviselője és néhány — szakértőként igénybe vett— hivatali dolgozó jelent meg. A jegyző hosszasan összefoglalta a csaknem mindenki előtt unásig ismert történéseket. A ,,hegyi beszéddé” kerekedett mondóka a tények és a magánvélemények kavalkádjá- vá változott. (,,.Hackék jószerével nem is fellebbezhettek volna." Apróság: hónapok óta jogerős másodfokú határozat mondta ki ennek ellenkezőjét.) A kissé fellengzősre sikeredett jogászkodásból az kerekedett ki, hogy a hivatal még mindig nem nyugszik bele a döntésbe: a Belügyminisztérium igazgatási főosztályától elvi állásfoglalást kérnek az ügyre. A hivatalt „jóhiszemű, jogcím nélküli bérlőnek” minősítette, bár ez a tárgyalási stílusból nehezen lett volna kikövetkeztethető. — Viszont Hackné — meg kel! mondani: hivatalnokpukkasztó — megjegyzéseire maga is felcsattant: kikéri magának ezt a stílust. Hackék kifejtették, hogy nekik a ház kell, s a hivatal március óta töprenghetett volna a kiköltözés megoldásán. (Ellentétben Hackékkal, a hivatal március óta ismerte a másodfokú határozatot.) — Adjátok bérbe az ingatlant ! — kérte a jegyző. — Nem! — reccsent rá azonnal a feleség. — Akkor pedig ajánljatok fel megfelelő csereingatlant — forszírozta tovább a dolgot a jegyző. — 60 személyről kell gondoskodnunk, 40-nek kiviszik az ebédet, 20-an bejárnak. Úgy látszik, valaki felfogóképességével gondok vannak... Ekkor szólalt meg először — sa legjobbkor — Tingerné. A közigazgatás tanított hangján. Pedig nem tanult hivatalnok. Valami kis béke költözött a szívekbe. A jegyző azért még „csípett” egyet. — Nem tudom, milyen joghoz szoktatok, de hál’ istennek Magyarországon jól mennek a dolgok. Kiderült, hogy Hackék nem akarják eladni a házat, mielőbb birtokba kívánják venni. A jelenlevők arról kezdtek alkudozni, hogy mikor tudják, akarják átadni, átvenni a házat. A polgármester ki(vagy bejjelentette: bármilyen megállapodást kötnek, az csak a testületi döntéssel léphet hatályba. Tingerné visszatérítette az ügyet talajközelbe: 1993. március 15-ét javasolta a kiköltözés végső dátumának. Nagy huzavona, biztosítékkérés, garanciavállalás után ebben meg is állapodtak. Ügyszeretet A történetben hol alpolgármesterként, hol ügyvédként bukkan fel dr. Mátrai Mihály neve. A józan ítélőképesség szerint azonos ügyben a kettőnek ki kellene zárnia egymást. —1991 augusztusában vállalta-e ügyvédként Hackék képviseletét? — Elképzelhető, de csak tanácsadásról volt szó — válaszolja dr. Mátrai Mihály. —Munkája díjazásaként felajánlottak-e önnek3 ezer márkát? — Naponta felajánlanak különböző összegeket. Nem veszem túl komolyan az ilyesmit. —Tíz százalék előlegként átvett Hóekéktől 300 márkát? — Ez nem felel meg a valóságnak. — Mondott olyat Hackéknak, hogy megemlíti ügyüket Antall Józsefnek? — Nem emlékszem, de lehet hogy volt róla szó. —S szólt neki? — Nem szóltam Antall Józsefnek. — Mikor tudta meg, hogy másodfokon helyt adtak Hackék kérésének? — Én is az ovális termi megbeszélésen, június 1 -jén hallottam róla. —Igaz-e, hogy idén húsvét előtt Hackék ezer márkát ajánlottak önnek azért, ha elintézi, hogy a házukban aludhassanak? — Lehetséges, de nem lehet hinni az ilyen ajánlatokban. — Hackék ügyében ügyvédként vagy alpolgármesterként járt el? — Kisgazda politikusként. Akkoriban még nem dőlt el a kárpótlás dolga. Ezért is tartottam fontosnak, hogy segítsek nekik' *** Illene összefoglalni ennek az ágas-bogas ügynek a lényegét. Annyi látszik, hogy az igazság és a jog állandó lökdösődésé- ben ezúttal az előbbi bizonyult erősebbnek, s az utóbbi a hajlékonyabbnak. így is van ez rendjén. Az viszont már öreg hiba, ha a hivatal kifejezetten az ügyfél érdekei ellenére képviseli a maga elképzeléseit. (Azt sem ártana tisztázni, hogy az első- vagy a másodfokú hatóság bűne a márciusi határozat kikézbesítésének elmulasztása.) Aztán baj van a hangnemmel is: mindkét fél úgy érezte, hogy tetszése szerint lekezelheti a másikat. így persze nehezebb előrejutni. Az sem használ a közéletnek, ha az alpolgármester nem tudja egyértelműen szétválasztani hivatali ügyeit az ügyvédi tevékenységétől. S még egy kétely: van-e elegendő ereje egy ilyen írásnak bármi megváltoztatásához? Kiss A. Janos
