Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-27 / 202. szám

1992. augusztus 27., csütörtök HAZAI TÜKÖR Meleg napokról - hideg fejjel Hazánk lakosságát közvet­lenül érintő jelenség a földi légkör általános felmelegedé­se, és a levegőnek a talaj köze­lében tapasztalható szennye­ződése. E kettőről kérdeztük az OMSZ elnökét, v —■ A földi légkör s vele az egész földfelszín néhány évti­zede megfigyelhető felmele­gedését már a laikusok is érzé­kelik — kezdte dr. Mersich Iván. — Visszavonulnak a gleccsemyelvek, eltűnt a Kili­mandzsáró hava, az afrikai Szahel-övezetben lehetetlen­né vált a növénytermesztés, emberek ezrei halnak szom- jan, s már csak a térképen talál­ni a Csád-tavat. Európát aszály sújtja, lerövidült a síszezon az alpesi országokban. Az ok igen sokféle lehet: a Napban zajló folyamatoknak az ingadozása; a Föld belsejé­nek függőleges mozgása; a földi légkör egyelőre még nem teljesen világos mozgásmódo­sulásai és egyebek. Tény azon­ban, hogy az évszázadunk ele­je óta lassú, az utóbbi néhány évben gyorsabb felmelegedést észlelünk. —Ezek szerint a felmelege­désért a természeti jelensége­ket okolhatjuk? — Döntő részben igen, ám tagadhatatlan, hogy az emberi, pontosabban ipari-technikai tevékenység is fokozhatja a felmelegedést. Elsősorban a felgyorsult széndioxid-kibo­csátás révén, mert az a felsőbb légrétegekben szétterülve kia­lakíthatja az úgynevezett üvegházhatást. Ennek lénye­ge, hogy a széndioxidburok — mint a nem fűthető meleghá­zak üvegtetőzete — beengedi a melengető napsugárzást, de visszatartja a bent képződő és egyébként visszasugárzódó hőt. — És mit tehet az aszállyal az alacsony tengerparti vidé­keket elöntéssel fenyegető ve­szedelem ellen a tudomány és a társadalom? — A társadalom—ha meg­vannak hozzá az anyagi lehe­tőségei — felkészülhet szára­zságtűrő növényfajták, keve­sebb nedvességet igénylő er­dei fafajták, a mélyebbre hú­zódó talajvizet is elérő kultúr­növények, s kevésbé vízigé­nyes állatartás alkalmazásá­val. Ám számolni kell azzal, hogy a globális, földméretű felmelegedés az északi régió­ban nem egyértelműen káros. —No, de délebbre? — Ott bizony a negatív ha­tásokat kell elviselni, csupán a fűtési költségek és a kevésbé hőszigetelés-igényes építke­zés kerülne kevesebbe. —Foglalkoznak a sokat em­legetett ózonlyukkal is? — Igen, bár az ózonlyuk változásai miatt a tudósok egy része úgy véli, hogy az nincs szoros összefüggésben az üvegházgázok fokozott kibo­csátásával. (Ilyenek még a me­tán, a halogénezett szénhidro­gének és a dinitrogén-oxid, va­lamint a sokat emlegetett spray hajtógázok. —A talajközeli légszennye­zés ügyében mi a tudományos válasz? — Egyszerűbb a helyzet, mert Budapest esetében egyér­telműen megállapítható, hogy ebben főként a gépkocsi-köz­lekedés a ludas. Â veszélyes anyagok, főleg a kopogásgátló ólomszármazékok megjelené­se egyenesen arányos a műkö­dő gépkocsik számával. Ha azt csökkentjük, csökken a szennyezés is. Vagy ha 85 ok­tános, ólommentes — ki tudja miért, csak alig olcsóbb — benzint használnák. Ehhez persze katalizátoros kocsik, no meg a használt katalizátorok szennyezésmentes elhelyezé­se szükséges. SzűcsJÓZSEF Vidovszky-múzeum Gyomaendrődön A Művészetbarátok Egyesüle­tének segítségével és a helyi szervek lekes közreműködésé­vel már több mint tíz éve meg­nyílt Gyomaendrődön a gyomai születésű Vidovszky Béla festő­művész alkotásainak állandó ki­állítása. Nagy hiányt pótolt ez, mert az elmúlt negyven évben a hivatalos kultúrszervek igen­csak hallgattak a két világhábo­rú közti időszak egyik legnép­szerűbb, a kritikusok és a kortárs művészek által is elismert mű­vészről. Most, hogy a Művelő­dési és Közoktatási Minisztéri­um megadta a működési enge­délyt a Vidovszky Béla Helytör­téneti Gyűjtemény elnevezésű múzeumi létesítmény számára, a város új helyet jelölt ki e kultú­rintézménynek. A ház azonban átalakításra, tatarozásra szorul, ezért született meg az „Alapít­vány Gyomaendrőd Város Köz- gyűjteményeiért”. Az erre be­folyt összegek vannak hivatva fedezni a költségeket. Az alapít­vány nyitott, bankszámlaszáma: Endrőd és Vidéke Takarékszö­vetkezet Gyomaendrődi Kiren­deltsége, MNB Békéscsaba 269-98370-354. A múzeum szakmai felügyelő szerve a Bé­kés Megyei Múzeumok Igazga­tósága, Békéscsaba. A múzeum megnyitása 1993-ban, a művész születésének 110. évfordulójára várható. Az építkezéshez azon­ban még további támogatásokat vár az alapítvány. L. M. Vidovszky Béla: Szoba az öreg kastélyban Olvasóink írják A bűn alapja a tudatlanság így is van. Aki a tudatlanságnak azon a szintjén áll, hogy tudás iránti vágya sincs, azt kizárólag a vegetatív funkciók irányítják, és annál ölt testet legkönnyebben a Petőfi által lefestett magyar nemes lelki fertőjének tünetegyüttese. A buta ember persze azért félti hatalmát, ha hatalomra kerül, mert nem tudja, hogy milyen sokféleképpen lehet élni. A kisgyerek első bűne a hazugság, mely szintén a félelemből fakad. Ha valahol kizárólag a pénz a hatalom, ott rögtön fellép a társadalom degenerációja, és a hatalmon lévőket a vetélytársak- tól való félelem fogja a bűnbe vezetni. A természeti népeknél az a törzsfőnök és azok irányítanak, akik tudásukkal méltókká válnak a vezetésre, mert ők tudják a legjobban népük biztonságát megteremteni. Az cselekszi a legnemesebbet, akifejleszti tudását, és fáklya­ként világít a sötétben eltévedt embereknek. A csalás, a spekulá­ció, pénzmosás és pszichológiai érzékkel való visszaélés semmit nem érő tudásanyag. Magyarországot is csak olyan társadalom mentheti meg, amely meg fogja becsülni a tudást és elsődleges­nek fogja tekinteni a származástól független, képességektől függő tanulás lehetőségét. A magyar történelem nagyjai közül csak kettőt említenék. Pázmány Pétert, a nagyszombati egyetem megteremtőjét és gróf Széchenyi Istvánt, aki számos korszakalkotó munkálatai mellett egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia megteremtésére. Ha az emberiség eljut a tudásnak arra a szintjé­re, hogy tudását mindenki számára hasznos tevékenységre fogja használni, akkor megszűnik a bizonytalanságtól való félelem, s így a bűn is. Súlyos örökség Ezt az immáron közhelynek számító kijelentést sokszor lehet hallani. Valóban súlyos örökséget vett át az ország, ha az állam adósságát figyelembe vesszük. Ha más szemszögből nézzük, akkor a nemzet komoly eredményeket ért el tudásával és keze munkájával. Minden jól indult és jól is ment volna, ha nem követték volna azt a gyakorlatot, miszerint pártkapcsolatok által lehetett könnyebben feljebb lépni. A pártszakadást követően derült ki, hogy hány meggyőződéses marxista volt az MSZMP- ben. A megváltozónak, átpártoltak emlegetik leginkább a súlyos örökséget. Kapcsolataik szövevényét, amely most is fennáll, és valóban súlyos örökségnek számít, régen úgy nevezték, hogy állampárt, most pedig úgy, hogy maffia. Ha ügyes karikaturista lennék, rajzolnék egy gúnyrajzot, ahol egyik oldalon egy emelvé­nyen jól vasalt urak állnának, háttérben palotáikkal és luxusau­tójukkal, a másik oldalon a rongyos tömeg. A szónok pedig így szólna a tömeghez: „Eddigi jólétünkért most kell kemény árát fizetnetek”. iFJ. Salamon György Békéscsaba Forró Pál: Pezsgos vacsora 4. Ereztem, hogy még keserűbb lesz a szám íze. Impéria tehát egyenesen az én bosszantá­somra és megszégyenítésemre rendete az ellenszenves komé­diát. így akarta megmutatni, hogy még a gyűlölt márkit is szívesebben fogadja kegyei­be, mint engemet. Alig vártam, hogy Impéria és a márki eltávozzanak hazul­ról. Azt mondtam Blanche- nak, hogy még el kell egyet- mást hoznom előbbi helyem­ről. Valójában azonban ahhoz a két könyvkiadóhoz siettem, akikhez kézirataimat benyúj­tottam. Egész úton buzgón fo­hászkodtam az Úrhoz, hogy tegyen csodát, sikerüljön annyi pénzt kapnom valame­lyiktől, amennyivel Impériát kifizethetem és megszabadul­hatok tőle. Mértén ezt a szen­vedést nem bírom. Michel úr, az első, akinél bekopogtattam, egyáltalában nem is fogadott. Titkárnője út­ján közölte velem, hogy kéz­iratom elolvasására még nem került sor. Legyek türelem­mel, talán egy-két hét múlva, majd értesítenek. Tudtam, hogy ez mit jelent: az elutasítás egyik szokásos formája. így közlik tapintato­san, hogy a kiadóválíalatnak annyi kézirata van, hogy éve­kig sem szorul újakra. A jó Isten tudja, hogy ki az a renge­teg ember, aki Franciaország­ban mind tollforgatásból akar élni. Rosszkedvűen mentem Va­utel úrhoz, akinél Lángvirá­gok című regényem kéziratát nyújtottam be. Szerettem ezt a regényemet, igazán a szívem vérével írtam, tele volt a fiatal­ság nagyszerű lázadásával. Bi­zonyosra vettem, hogy el lesz tőle ragadtatva, de most mégis balsejtelmek gyötörtek. Reg­gel óta szakadatlanul zuhog­tak rám a kellemetlenségek. Vautel úrnál megint a titkár­nővel találtam magam szem­ben. Ezek a nők a világ leggyű­löletesebb teremtményei. Nem tudom, miért írtak róluk annyi kedveset össze az ope­rettírók, mert alapjában véve rosszindulatú, alattomos te­remtések, akiknek legfőbb gyönyörűségük, hogy leráz­zák mindazokat, akik a főnök­kel beszélni akarnak és boldo­gok, ha valakit már a főnöki előszobában elgáncsolhatnak. Minden kellemetlen hírt ők közölnek az emberrel, majd­nem minden mondatuk úgy kezdődik, hogy: sajnos, a fő­nök úr nem ér rá... Sajnos, a dolog tárgytalan... Az a mondat, amellyel a tit­kárnő engem fogadott, szintén úgy kezdődött, hogy: sajnos... — Sajnos, a kéziratát nem használhatjuk. A lektorunk je­lentése szerint nem illik a mi sorozatunkba... Talán méltóz- tassék máshol próbálkozni! — Sajnos — gondoltam magamban —, akkor hát vissza kell mennem a pokolba! Lesújtva és egyben bosszú­san mentem vissza a palotába, az egész világra haragudtam. Legszívesebben leharaptam volna a saját orromat. Egy este mérleget csináltam az inasszobában kétheti itt-tar- tózkodásomról. A mérleg így fest: Haszon: Egész nap látha­tom Impériát. Élvezhetem a hangját, mosolyát. Beszívha­tom a parfümjét. Ráfizetés: Tűrnöm kell hi­deg közönyét. Tanúja vagyok a márkival való felháborító enyelgéseinek. Tönkremen­nek idegeim, minden pillanat­ban valami szörnyű botránytól félek. E mérleg eredménye két­ségtelenül gyilkosság lesz. Megölöm Impériát. Két hét alatt négy kilót fogytam. Em­bertelenül kínlódtam és Impé­ria ezt nagyon jól tudja. Azt hiszem, titokban élvezi is. De mindent betetőz Blan­che állandó csipkelődése. — Nohát, Maurice, hogy maga micsoda varázsló — ha­lom tőle naponta legalább fél- tucatszor—, ilyesmi még nem is volt a világon! Esküszöm magának, hogy mielőtt maga idejött, a grófnő állandóan azon törte a fejét, hogyan dob­ja ki a márkit. Most pedig úgy viselkednek, mint két gerlice! Két hete a márki már egy fran­kot sem ád titkos hírekért, annyira biztos a dolgában. Szerettem volna megfojtani a fecsegő némbert, aki így for­gatta a tőrt a szívemben. Bevallom, időnként néhány gyáva kísérletet tettem, hogy megmondjam véleményemet Impériának, de valahányszor kinyitottam a számat, csak odáig jutottam, hogy azt mondhattam: grófnő! A követ­kező pillanatban úgy nézett rám, hogy torkomra fagyott a szó és indulatosan kérdezte: mit akar? — Miért gyűlöl engem? — tört ki belőlem végre tegnap. Határtalanul csodálkozó ar­cot vágott. — Gyűlölöm? Érdekes. Csak nem gondolja komolyan, hogy én érzéseket vesztegetek az inasaimra? Vagy megfelel­nek, akkor megtartom őket, vagy nem, akkor elbocsátom. De kérem, nem szeretem a hisztériázó, érzelmes férfia­kat! Már faképnél is hagyott. A helyzetem teljesen reményte­len. Betegen tértem este a szo­bámba és elhatároztam, hogy írok neki: Grófnő, miért ilyen szörnyű hozzám? Miért büntet azért, mert pillantása olyan hatással volt rám, hogy megőrültem, megfeledkeztem erkölcsről, törvényről, becsületről és csak azt éreztem, hogy Maga van a világon, júniusi alkony ölel körül bennünket és én író va­gyok. Lehetséges volna, hogy mindezt nem tudja megérteni, hogy hazudott a mosolya, a szája, hazugság volt a varázs, amely lényéből felém áradt? Annak az estének szépsége ke­vesebbet jelent önnek, mint egy ezerfrankos csalás? Hát lehet pénz a világon, amely arányban állhat azzal? Ne ker­gessen az őrületbe, mondja, hogy mindez csak játék volt és kérem, vessen ennek véget! A levelet odarejtettem a párnája alá, este lefekvéskor muszáj volt megtalálnia. Alig vártam a reggelt. Meg voltam győződve, hogy vala­mi történni fog. Amikor a reg­geliért csengetett, úgy dobo­gott a szívem, hogy kétszer is le kellett tennem a tálcát. Blanche meglepetten nézett rám. — Mi baja van, Maurice? Egészen sápadt. Akarja, hogy én vigyem be a grófnőnek a reggelit? — Nem! — tiltakoztam ijedten. — Csak hagyja, ma­gam viszem! Blanche mégegyszer rám­nézett és egyszerre hahotázni kezdett: — Hallja, Maurice, nem szerelmes maga az úrnőnkbe!? És úgy röhögött, hogy kö­högni kezdett. Pillanatig ha­boztam, hogy ne vágjam-e hozzá az egész tálat, de azután megelégedtem azzal, hogy gő­gösen végignéztem rajta: Os­toba liba! Ez a kis epizód legalább arra volt jó, hogy a méregtől visszanyertem lélekjelenléte­met és volt erőm a kis szalonba nyitni. A grófnő égszínkék pon­gyolában ült egy karosszékben és újságot olvasott. Hűvösen biccentett, miközben én sá­padtan vártam, hogy valami megjegyzést tesz a levélre. Néhány pillanatig mozdulat­lanul álltam, könyörgő tekin­tetet vetve rá, de ő fel sem nézett az újságból, csak úgy szórakozottan szólt rám: — Menjen kérem a szobám­ba és hozza rendbe! Kitámolyogtam. A szava úgy érintett, mintha arculcsa- pott volna. A legvadabb gon­dolatok izzottak bennem. Hogy visszafordulok és meg­verem. Vagy mindent összetö­rök. De a valóságban bemen­tem a grófnő szobájába, úgy, amint parancsolta. Csak a küszöbig kellett mennem és egy pillantást vetni a padlóra, hogy megértsem a parancsát. A padlón ezer da­rabra tépve feküdt a levelem. Hát ezért küldött. Azt akarta, hogy lássam, mennyire becsülte üzenetemet. Az agyamat elborította a vér. Tudtam, hogy most vala­mi szörnyű fog történni. Ki­mentem a hallba, túlságosan elöntött az indulat. Egész tes­temben remegtem. Gondol­kodni sem tudtam, zavaros, kusza gondolatok rohamoztak meg. Ekkor hirtelen csenget­tek. Ha a márki jön, kétségte­lenül rávetem magam és talán agyonverem. De a postás volt. Engem keresett. Pénzeslevél. Elsőszámú kiadóm, Michel úr küldte. A lektor végre elolvas­ta regényemet, nagyon kedve­ző véleményt mondott. A mel­lékelt ezer frank a szokásos előleg... Felordítottam örömömben. Ez volt a megváltás. Megölel­tem a levélhordót és azután rohantam vissza a grófnőhöz. Olyan hevesen törtem a szobá­jába, hogy ijedtében összerez­zent és meghökkenve nézett rám. — Megőrült? — kérdezte ingerülten. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom