Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-24 / 199. szám

1992. augusztus 24., hétfő HAZAI TÜKÖR áRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP / Az ASZ ásza egy parlamenti bizottság volna I •* Versek és komédia egy csokorban Lírafesztivál a Várszínházban A Baba-Hu egyik legemlékezetesebb pillanata; a színidirektor — szerepéből adódóan — menti a helyzetet, a színház becsületét A számvevőszék működése egy országban a demokrácia záloga. Ez az intézmény hiva­tott arra, hogy ellenőrizze az állami szervezetek működé­sét, valamint a közpénzek fel- használásának törvényessé­gét. Az Állami Számvevőszék fiatal intézmény, mindössze két és fél éve hívták életre. Vizsgálataiból nyert tapaszta­lataiban pontosan tükröződik fejlődő demokráciánk pilla­natnyi állapota. Erről a tükör­képről, s a számvevőszék a társadalomban elfoglalt he­lyéről beszélgettünk dr. Ha­gel may er Istvánnal, az ÁSZ elnökével. — Megítélése szerint válto­zott valamiben az ASZ társa­dalmi szerepe az elmúlt idő­szakban? — A legnagyobb változás az, hogy ma már nyúgodt körülmények között dolgoz­hatunk. Jelentéseink szaksze­rűségét el ismerik, még azok is, akiket esetleg éppen elmarasz­talunk. De nem volt ilyen ked­vező a helyzet az első évben! Az Állami Számvevőszéket ugyanis még a korábbi parla­ment hozta létre 1989. október 30-án, s három vezetőjét is az a képviselő-testület választotta meg. Ez a tény okozott némi problémát. Mára a demokrácia egyik alapintézménye lett az Állami Számvevőszék. Működésünk során olyan „kényes” vizsgálatokat is el­végeztünk, amilyeneket még a nálunk régebbi hagyomá­nyokkal rendelkező szerveze­tek sem. Gondolok itt a Mi­niszterelnöki Hivatal és az Or­szággyűlés Hivatalának pénzügyi-gazdasági tevé­kenységének ellenőrzésére. — Az ASZ régóta szorgal­mazza, hogy a parlament állít­son fel egy önálló számvevő- széki bizottságot. Mikor kerül erre sor és mi lesz a feladata? — Remélhetőleg még az idén létrehozzák a bizottságot. Úgy tudom, a szervezők már beszéltek is néhány képviselő­vel, akik elvállalnák a tagsá­got, ha megválasztja őket a testület. A nyugati országok tapasztalatai szerint nagyon jó együttműködés alakulhat ki a számvevőszék és a parlamenti bizottság között. Ennek az a magyarázata, hogy a bizottság elnöke rendszerint ellenzéki képviselő. Ez adja a bizottság kritikus szemléletű munkastí­lusát. Az ellenzék jelentős mértékben támaszkodik a számvevőszéki jelentésekre, amikor a kormány bizonyos intézkedéseit támadja. A mi bizottságunk legfontosabb dolga az lenne, hogy megvi­tassa a jelentéseinket, joga lenne beidézni adott esetben még egy minisztert is, hogy meghallgasa, mit szándékozik tenni a vizsgálat által feltárt anomáliák megszüntetésé­ért... — A bankbotránnyal kap­csolatban felvetették, jó volna, ha az ASZ megvizsgálná a pénzintézeteket is. Kaptak erre vonatkozó felkérést? —Nem kaptunk. A hatályos számvevőszéki törvény sze­rint csak a jegybank — mint állami pénzintézet — vizsgá­latára van felhatalmazásunk. Az említett botrányban pedig magánbankok szerepeltek. Mi egyetlen kérdés körül kuta­kodhatunk: az Állami Va­gyonügynökség hogyan adta el annak idején olyan gyorsan az állami részvényeket? De ha egyáltalán kapunk ilyen felké­rést, át kell gondolnunk, me­lyik tervezett vizsgálat helyett foglalkozzunk a bankokkal. Hihetetlenül sok feladatunk van. — Ebből a: következik: lét­számbővítésre volna szük­ségük? —- Nem, nem ez a megol­dás! Egyrészt a vizsgálati rendszerünket kellene átalakí­tani, másrészt hiányzik az ér­demi és szisztematikus kor­mányzati ellenőrzés. Az ön- kormányzatokat például csak az ÁSZ ellenőrizheti és ez szinte ma megoldhatatlan fel­adat, mert nem létezik olyan szervezet, amelyik 3200 ön- kormányzátot minden évben alaposan át tudna vizsgálni. S akkor még nem is szóltam az állami vagyonnal való gazdál­kodás ellenőrzéséről. Termé­szetesen vannak bizonyos el­képzeléseink a megoldásra, de erről még korai lenne beszél­ni... —Az elmúlt két és fél évben nyilván kialakult önben egy kép a társadalom helyzetéről. M it tart a legfontosabb problé­mának? Min változtatna a legsürgősebben ? — Több ilyen problémát lá­tok. Az egyik a privatizáció folyamatában rejlik. Mindig azt hallom, hogy Közép-Euró- pában nálunk a leggyorsabb a privatizáció. De ugyanakkor több ellenőrzésünk azt igazol­ja, hogy viszonylag alacsony áron cserél gazdát az állami tulajdon, tehát az állam bevé­tele nem annyi, mint amennyi lehetne! A másik probléma, hogy nagyon lassú a társada­lombiztosítási rendszer átala­kítása. Másfél éve dolgoznak rajta, de nemigen látom az elő­rehaladást! Ezenkívül az álla­mi tisztségviselők még mindig nem bánnak elég ésszerűen a rájuk bízott pénzzel. Vizsgála­taink során szinte minden mi­nisztériumban több-kevesebb pazarlást tapasztaltunk. Sze­rintem a költségvetési deficit akár tíz százalékkal kevesebb lehetne, ha a minisztériumok komolyabban takarékoskod­nának. (domi) Ferenczy Europress {Folytatás az I. oldalról) ciós vonala véletlenül egy csa­ládi ház közepére esik. Á kér­dés, lehet-e határok, korlátok között élnie egy családnak. Van-e lehetősége arra, hogy ez ellen tiltakozzon, cseleked­jen? Meg lehet-e szokni, bele lehet-e törődni? A darab, noha a század első felében íródott, a mai napig aktuális. Itt a vége­ken még inkább. Jó lenne ha­tártalanul élni ebben a térség­ben míndannyiunk számára. Erre gondolhatott Bhöm György, az egyfelvonásos dra­maturgja is, amikor a darab végén gyerekek nyújtottak s fogták meg egymás kezét a feloldott határ tövében. A darab aktuális, a szatiri­kus elemek szinte kínálják magukból a rutinos színészt is próbáló játékot — fergeteges előadásra szánt mű ez. Min­debből, sajnos a jó szándék ellenére is, csupán egy tanul­ságos iskolapélda lett. Az első éves színinövendékek teljesít­ménye — szintjükhöz képest — nem volt rossz, de még nem tartanak ott, hogy a színházba járó közönség előtt is megmu­tassák, mit tudnak. Amolyan szakmai titoknak minősül még bontakozófélben lévő tudá­suk, tehetségük. Hiszen csak a szakmában jártas látja, érzi a gesztusok, jelenetek lehetősé­FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER gét. De ez nem szégyen. Előttük van még egy pár év a szakma alapjainak elsajátítá­sára, van még mit tanulniuk. Senki nem lesz egyszeriben választott szakmájának biztos tudója. A színészmesterségről nem is szólva. A rendező, Balázsovits La­jos mindent megtett, amit meg lehetett. Profi színházi ember­ként, lélekjelenlétével, szín­padi rutinjával, a szerep adta lehetőség kihasználásával többször segítette át a kínos pillanatokat. A gyerekek bá­torsága, a feladatvállalása di­csérendő. Esendőségük — ha tehetséget takar — elnézhető. Muzslai Katalin Forró Pál: Pezsgős vacsora í. Egyetlen frankom sem volt. Igazán, szégyen-gyalázat, hogy egy gazdag család gyer­meke kivert kutya módjára kénytelen kódorogni az utcá­kon, csak azért, mert lángész. Nem bánom, nevezzenek sze­rénytelennek vagy képzelgő bolondnak, egészen bizonyos, hogy eljön majd az idő, amikor a gúnyolódok alázatos hízel­géssel fogják kegyeimet ke­resni. E pillanatban két kézira­tom van a kiadóknál és ha könyvem megjelenik, akkor egyszerre minden meg fog vál­tozni körülöttem és derék gyapjúmosó és -szövő csalá­dom szégyenkezve fogja ismét megnyitni előttem a családi kasszát, amelytől most ride­gen száműztek. A ruhám szerencsére még kifogástalanul elegáns. Hála barátaimnak, albérleti szobám egyhe'ÍÚbérét is előre kifizet­tem és este Viktornál fogok vacsorázni, aki műtermi mu­latságot rendez. Csodálatos az ilyen júniusi délután a Tuilleriák parkjá­ban. Az egész világon sehol- sem lehet ennél szebb az al­kony, tele virágillattal, pár­főmmel és fiatal nőkkel. A nőknek határozottan tetszem. Sejtik bennem a kiválasztott férfileiket és minduntalan ér­zem, hogyan szegeződik rám egy-egy édes, biztató pillantá­suk. Es ez az, ami megaláz és kétségbeejt. Számomra min­den nő és minden szerelem re­ménytelen. Hiszen még annyi pénzem sincsen, hogy egy szál virággal vagy egy zacskó sa­vanyúcukorral kedveskedhet­nék nekik. Nem tudnék beülni egy cukrászdába, nem kínál­hatnám meg őket egy csésze espresso feketével vagy egy pohár sörrel. Hogy mit jelent ez, azt csak az értheti meg, aki maga is művész. Mert a művész szá­mára a nő annyi, mint a friss levegő, mint a falat kenyér, sőt ennél is több. Minden. Áz ihlet forrása, megindítója minden hangulatnak, a kazán, amely nemcsak fűti, hanem színesíti, kirobbantja a mesterművet lelkünk legtitkosabb mélysé­géből. Csak ne volna ilyen fűszeres ez a nyáreleji levegő, ne feszülne minden kis idegszá­lamban, a bőröm pórusaiban a vágy, hogy hangulataimat megosszam egy imádandó kis nővel. Meg kell bolondulni et­től. Hát így mentem azon a vég­zetes és csodálatos napon, ál­modozva és boldogtalanul, amikor elém döbbent a láto­más. Minden nagy író egy ki­csit próféta is és így a látomás maga nem is lett volna meg­döbbentő, de a nő, aki elém rajzolódott, egyszerűen föld­höz szegezett, elképesztett. Karcsú, gusztusos, mosolygós volt, vöröshajú és szinte való- színűtlenül fehér bőrű, fekete szeme csak úgy csillogott. Egyszerű, de finom berakott szoknyát és fehér blúzt hor­dott, valamelyik nagy áruház tisztviselőnője lehet. Elképedésem olyan őszinte és együgyű volt, hogy a lány elnevette magát, rámöltötte a nyelvét és azt mondta: — Be-e-e! Mit bámul? So­hasem látott még lányt? — Ilyet még soha! — mond­tam lelkesen és abban a pilla­natban megőrültem. Igen, tisz­tára elvesztettem az eszemet, mert csak így lehetett, hogy megfeledkeztem nyomorom­ról, Viktor meghívásáról, az egész világról és csak egyet­len, mindent elsöprő akarat vi­harzott bennem: együttmarad­ni ezzel a női csodával. — Kisasszony — dadogtam — nekem ma születésnapom van, de még senkitől nem kap­tam semmit. De tudtam, érez­tem, hogy valami csodálatos ajándék várakozik rám és azt itt kapom meg, éppen a Tuille­riák kertjében. A lány elnevette magát. — Ilyen folyékonyan tud hazudni? Maga hallatlan csir­kefogó lehet! — Nem hazudtam, made­moiselle! Mert én e pillanat­ban igenis újjászülettem, tehát születésnapom van. És ezt meg kell ünnepelnünk. Csodá­latos és pazar bankettet fogunk tartani! Az embernek úgy látszik, még akkor is az ördög súgja a szavait, amikor egy angyallal áll szemben. Csak ez magya­rázhatja meg arcátlanságo­mat. Vacsorára hívom a lányt, mikor egyetlen frankom sincs a zsebemben. De éreztem, hogy az orkán ellenállhatat­lanságával kell előretörnöm. Imponálni akartam ismeretlen szépemnek, aki nyilván nem­igen találkozhatott még ilyen gáláns gavallérral. — Elfogadom a meghívást — mulatott a leány —, de úgy­látszik, maga csakugyan újszülött, akinek még neve sincsen, ezért nem mutatko­zott be. Hát tudja mit? Én le­szek a keresztmamája és egy szép nevet adok magának: Fül- lentőcske! Hogy tetszik magá­nak? — El vagyok ragadtatva. És a maga neve? — Hófehérke. — Isteni. De remélem, a herceg és nem a törpék szere­prét szánta nekem. Hiszen tör­pe már a termetem miatt sem lehetnék! —r Óh, legyen nyugodt, lát­tam én már magánál magasabb fiúkat is, akik egészen kicsi­nyek lettek mellettem. A közelben villamos transz­parensek, sejtelmes neoncsö­vek sugározták felénk Párizs egyik legelőkelőbb éttermé­nek cégtábláját. — Menjünk oda! — indít­ványoztam és tulajdonképpen igazam volt. Ha az embernek egy centje sincsen, egészen mindegy, hogy végül honnan hurcolja el a rendőrség. Egy söröspincéből vagy a Grand Hotelből. Hófehérkének szemmel lát­hatóan impxmált az ügy. Ér­deklődve nézett végig rajtam és egy kicsit vonakodva je­gyezte meg: — Ehhez nem vagyunk eléggé előkelőén felöltözve. Ide csak frakkban és estélyi­ben szoktak menni. — Nem baj. Külön szobá­ban téríttetek! A pincérek kissé meg voltak rökönyödve, de én olyan fö­lénnyel, határozottan rendel­keztem, hogy feltétlenül meg­látszott rajtam az a néhány százezer frank tanpénz, ame­lyet e rutin megszerzésére köl­töttem. Néhány perc múlva egy bájos kabinetben ültem Hófehérke mellett és előétel­nek osztrigát rendeltem kaviá- ros göngyöleggel. Messalina, a hírhedt római császámő valahányszor egy if­jút óhajtott kegyeiben részesí­teni, mindig diszkréten meg­súgta neki, hogy hajnalra ki­végezteti, hát legalább hátra­levő néhány óráját igyekezzék megédesíteni. Â boldogtalan áldozat persze őrjöngve tett meg mindent, hogy a császár- nőt lebódítsa és csókjain ke­resztül kegyelemre bírja, de hiába. Hát ilyen halálraítélt­nek éreztem én is magam. It­tam, bolondul és féktelenre korbácsolt szenvedéllyel. So­ha nem éreztem így a szerel­met és fiatalságot. De Hófe­hérke is egészen csodálatos volt. Mintha ő is különös tit­kok béklyójából szabadult volna fel. Édes volt, forró és elragadó. Amikor összecsóko- lództunk, s szívem mélyéig éreztem e csók ízét. Szerel­mes, hálás csók volt, játékos s mégis asszonyian forró és kö­vetelődző. Soha életemben nem éreztem még ehhez ha­sonló gyönyörűséget. Virágba és a mámorba borult minden körülöttem és szerettem volna belenyújtózni és megsem­misülni, a végtelenbe oszlani ebben a nagyszerű hangulat­ban. — Szeretlek! — mondtam és sohasem mondtam még ki e szót több szenvedéllyel és őszinteséggel! — Milyen szép, milyen nagyszerű ez! — sóhajtott bol­dogan az én Hófehérkém.— Csodálatos est és ezt csak ne­ked köszönhetem, drága Fül- lentőcském. Most legjobb len­ne megállítani az időt, hogy örökké így maradhassunk, eb­ben a nagyszerű hangulatban. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom