Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-24 / 199. szám

MEZŐHEGYES 1992. augusztus 24., hétfő-----------------------------------------------------------------------------------------------^ Európa fordítókorongja: Magyarország Az állomásfőnök bizakodó Időszámítás Vasárnap Sopronpusztán a három évvel ezelőtti páneurópai piknikre emlékezett a koalíció vezető pártja, az MDF. A törté­nelmi ne vezetességű esemény emlékoszlo­pánál Katona Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára mondott be­szédet. Visszahallgatom az ott készült magnófelvételt: ,,Most kezdődik az időszámítás, nem 1989-ben és nem 1990- ben. (...) És kérem, higgyék el, hogy nem egy, a munkától agyonfáradt és sértődött kormányt fognak látni, hanem egy egyre jobb kedvű kormányt, amelyik végre elkezdheti azt csinálni, amit 1990 óta csinálni akart.” Táxolálljon tőlem, hogy kiforgassam, szövegösszefüggései­ből kiszakítsam az államtitkár úr szavait. Úgy érzem, a fenti idézet önállóan is kerek, egész. Ha jól értem: eddigi két éve alatt a kormány nem azt tette, amit tenni akart. Amit végül is megtett, azt viszont nem akarta. Munkanélküliség? Szakadat­lan áremelések? Újabb és újabb adók kivetése? Mindezt a kormány nem akarta. Esetleg : a kormány nem ezt akarta. Ezen már tényleg csak derülni lehet. De miért pont ősztől!? Szász Attila angyalbőrben? Szerkesztő: Ménesi Görgy. Telefon: Battonva310. Megalakult Megalakult Mezőhegyesen is a földrendező bizottság. Tag­jai: Kovács Károly, Kalmár Tibomé, dr. Felek Levente, Dékány Sándomé, Kardos Ist­vánná, Báló Sándor és dr. Tö­rök Imréné. A bizottságban a helyi önkormányzatot dr. Benke Marcell képviseli. Küldöttség indult Augusztus 18. és 21. között Kassai Béla polgármester ve­zetésével háromtagú küldött­ség indult Kézdivásárhelyre. Az erdélyi látogatás célja a testvérvárosi kapcsolat ápolá­sa. A vendéglátók a meghívást úgy időzítették, hogy a kül­döttség részt tudjon venni a helybeliek nagy ünnepén, a Szent István-napi búcsún. Tanévkezdésre A városi önkormányzat gyámügyi segélyezésre pá­lyázati úton 1 millió 864 ezer Ft-ot kapott. Ez és a segélyke­ret még fel nem használt része együttesen 1 millió 904 ezer 738 Ft. A képviselő-testület döntése értelmében ebből az összegből 1359 tizennyolc éven aluli gyermeket támo­gatnak fejenként 1100 Ft-tal. Nem kapnak most támogatást azok, akik az idén rendkívüli vagy rendszeres nevelési se­gélyben részesültek. A fenn­maradó több mint 400 ezer Ft- ot eseti segélyezésre kívánják fordítani Mezőhegyesen. * Karitász A városi karitász csoport min­den csütörtökön délután 4 órá­tól fél hatig a római katolikus plébánia épületében fogadja az adományozókat, illetve a' rászorulókat. Jelenleg első­sorban ruhaneműk (iskolakö­penyek) adományozására len­ne szükség. A későbbiekben tartós élelmiszerek gyűjtését és elosztását is terv ezi a kari­tász. Tüdőszűrés A városban 1992. augusztus 24-étől szeptember 1 Ó éig a tűzoltószertár helyiségében tartják a kötelező tüdőszűrő vizsgálatot. Felújítják Felújítják a Kiskatonák terén lévő tornaterem padozatát. A munkálatok teljes költsége áfával együtt 900 ezer Ft. Az önkormányzat a kivitele­zéssel a Globál Kft.-t bízta meg. Körülbelül egy éve számol­tunk be olvasóinknak arról, hogy elkészült a mezőhegyesi vasútállomás több mint 100 éves épületének felújítási ter­ve. Most Perlaki János állo­másfőnöktől (rangját tekintve vasúti mérnök tanácsostól) afelől érdeklődtünk, hogy végül is mikor kerül sor a fel­újításra. — Ez egyértelműen pénz­kérdés — bocsátja előre. -— Ha az Országgyűlés elfogadja az új vasúti törvényt, akkor várhatóan komoly pénzügyi lehetőségekhez jut a MÁV. A tervbe vett fejlesztéseket or­A 46-os majorba földút vezet. Az itt lakóknak a battonyai műút mellett elhelyezett pos­taládákig nap mint nap jó pár száz métert kell gyalogolniuk. Aki korán érkezik, várakoz­hat. A minap két nyugdíjassal beszélgettem, várva a posta zöld Barkasát. — Ómezőn dolgoztam 1952-től 1991-ig — mondja Agócs Mátyás. — Korkedvez­ménnyel mentem nyugdíjba. A Démász Rt. mezőhegyesi kirendeltsége az év elején új épületbe költözött. Az impo­záns irodaházban kerestem fel Zombori Lajos kirendeltség- vezetőt. — A nagy változást nem az épület birtokbavétele jelentet­te, hanem a vállalat részvény- társasággá való átalakulása — mondja Zombori úr. — Jelen­leg az üzemviteli munkákat a villamos energia árából keli fedeznünk, és ez nem könnyű feladat. — Gyanítom, nagyok a díj­hátralékok. — 1991-ben még éves számlázást végeztünk. Az idén január 1-jén aztán át­tértünk a kéthavonkénti szám­lázásra. ez szükségessé tette újabb díjbeszedők munkába állítását. Kevesebb lett a la­kossági panasz, de a munka- nélküliség növekedése miatt romlott a fizetőkészség. Hogy ne halmozódjanak tovább a hátralékok, lépnünk kellett: áttértünk a havi számlázásra. Az ezzel járó létsAim nőve lést belső átszervezéssel oldottuk meg. — Említette a fizetőkészség romlását. A gázszolgáltató vállalatoknak elsősorban a la­szágos szinten a „MÁV 2000” néven ismert program tartal­mazza. Ez magában foglalja többek között az állomás- épületekre, a vasúti pályákra, a mozdony- és kocsiparkra vonatkozó elképzeléseket. De — hangsúlyozom — mindez függvénye az új vasúti tör­vénynek. — Ön személy szerint mi­lyen színben látja a jövőt? — Én bizakodó vagyok. Úgy vélem, hogy országgyűlé­si képviselőink megfelelően érzékelik a közlekedés, ezen belül a vasút gondjait. Ha­zánkból tranzit útvonalak ve­Összege? Először9246 Ft volt, most 10 448. Egy fiút ne­veltünk fel, a feleségem még dolgozik. Élünk, de nehezen. A másik várakozó nyugdí­jas Podolszky András. — Nekem összesen két munkahelyem volt: 20 évet a gazdaságban, 21-et pedig a battonyai Petőfi Téeszben húztam le. Korkedvezményes voltam én is, 7 ezerrel mentem el, most 9 ezret kapok. Sajnos kótelepi hátralékok miatt főhet a fejük. — Az áramszolgáltató a pa­nelházas építkezések idősza­kában is ragaszkodott az egye­di méréshez. Mindössze a lép­csőházak és a garázsok áram- fogyasztását fizetik közösen a lakók. Fizetőkészség tekinte­tében tehát nincs különbség a családi házak és a panelok kö­zött. Ettől függetlenül nekünk is vannak, lehetnek a Dégázé- hoz hasonló eseteink. A priva­tizáció során ugyanis egyes téesztanyák, téeszmajorok, ipari létesítmények különbö­ző vállalkozók kezére kerül­nek. Annak idején a téeszek egy közös mérést kértek, ma viszont több mérőhelyre lenne szükség. Ezek kialakítását mi nem tudjuk fölvállalni, már csak azért sem. mert a belső hálózatok általában, téesztu- lajdonban vannak. A mi „fennhatóságunk” a transz­formátorállomás elosztószek­rényéig. illetve az ebben elhe­lyezett mérőóráig terjed. Mi a megoldás? Az. ha a vállalko­zók a téesztől veszik az ára­mot. ha nekik számolnak el vele. Megjegyzem, a téesz a Démász-egységámál nem ad­zetnek a négy világtáj felé, képletesen szólva Magyaror­szág Európa fordítókorongja. Hogy e feladatunknak megfe­leljünk, véglegesen el kell vet­ni az önfinanszírozó vasút koncepcióját. Őszintén hi­szem, hogy a törvényhozók ezt mihamarabb megteszik. Visszatérve az eredeti kérdés­re: a MÁV általános helyzeté­től függ az, hogy mikor pom­pázik ismét régi szépségében a mezőhegyesi állomásépület. Mi, vasutasok az utazóközön­séggel együtt reméljük, hogy már nem kell sokáig vámunk erre. az én generációm kifogta: mi dolgoztunk a legtöbbet, és mi kapjuk a legkevesebbet. A fe­leségem nyugdíja még az enyémnél is kevesebb, mind­össze 5100 Ft. A majorból jó­formán ki sem mozdulunk, a mészárszékben nem voltam már évek óta! Alig vásárolunk valamit, borzalmasan nagy a drágaság. És tudja, mitől félek én? Nézze meg a kukoricát! Itt 1000 Ft alatt nem fogják adni mázsáját. Közben megérkezik a pos­taautó. — Pintér Ferenc vagyok, a mezőhegyesi postahivatal 2- es számú körzeti kézbesítője. A szolgálatot 1979. január 8- án kezdtem, előtte a gazdaság­ban dolgoztam. Innen, a 46-os majorból az 57-esbe megyek, aztán a hibridüzembe, majd a 47-esbe, az 52-esbe, Tompa­pusztára, 21 -be, 23-ba és végül 73-ba. Ott végzek, onnan me­gyek befele leszámolni. Ilyen­kor, nyugdíjfizetési napokon kettőt is kell fordulnom.Egyre több munkanélküli-segélyt hordok ki, egyre nehezebben élnek az emberek, s tartok tőle, egyre többen lesznek olyanok, akik megpróbálják nem tisz­tességes úton pótolni a hiány­zó anyagiakat. No, de viszlát, elmondtam, hogy még hány helyen várnak! hatja drágábban a villamos energiát. — Térjünk vissza a kisfo­gyasztókhoz! Aki meglátja ezt a gyönyörű irodaházat, abban önkéntelenül felmerül a kér­dés: vajon javult-e a szolgál­tatásuk színvonala? — Május 1. óta mindennap 24 órás ügyeletet tartunk. A több fogyasztót vagy az üze­meket érintő hibákat bejelen­tés esetén rövid időn belül el­hárítjuk. Hangsúlyozom a gyors bejelentés szükségessé­gét. Ha az éjszaka észlelt hibá­ról csak reggel szerzünk tudo­mást (sajnos előfordult ilyen eset), akkor a tisztelt fogyasz­tó a szükségesnél hosszabb ideig marad áram nélkül. Vé­gezetül egy praktikus jótanács áramszünet idejére. A mai korszerű háztartási hűtőszek­rényekben és hűtőládákban néhány órás áramkimaradás esetén sem károsodnak az élelmiszerek. Persze ilyenkor nem célszerű nyitogatni a fa­gyasztó ajtaját mindaddig, amíg helyre nem áll az áram­szolgáltatás. Azon vagyunk, hogy ez mindig a lehető legrö­videbb időn belül megtörtén­jék. A mezőhegyesi helyi újság cikkírója így jellemzi Szász Attilát: „Szőke hajú, komoly tekintetű fiatalember. A sze­méből valami különös meleg­ség árad. Autószerelőnek ta­nult, de sportlovasként dolgo­zik.” Majd az írás befejező ré­szében a következőt olvashat­juk: „Örülünk neked, Attila. Öregbítsd csak tovább váro­sunk hírnevét! Hiszen ha Me­zőhegyes, akkor ló. Mi mind ott állunk a pálya szélén, és szorítunk érted.” Megbeszélem Attilával, hogy délután fél kettőkor fel­keresem a mezőgazdasági kombinát edzőpályáján, s ki­faggatom barcelonai élmé­nyeiről. Fél kettő előtt már ott vagyok, Attila sehol. Hajszál­pontosan érkezik, de nem ló­háton, hanem autóval. — Elnézést a „szerelésért” — mondja. Bár fehér bőrű, ne­kem úgy tűnik, mintha kissé sápadt lenne. — Megkaptam a katonai behívómat. „Puff neki!” — gondolom. Ennek a fiúnak most kisebb gondja is nagyobb annál, hogy velem foglalkozzék. De téve­dek. — Mint reggel látta, itt dol­gozom — mutat az elárvult pályára. — Lovagolok egész nap, reggel héttől délután né­gyig. Legalábbis eddig így tel­tek a napjaim. Összesen hat lovam van. —Mióta lovagol? — Tíz-tizenkét éve kezd­tem. Először éppen tíz évvel ezelőtt álltam rajthoz. —Hogyan került kapcsolat­ba ezzel a szép sporttal? — Apámnak voltak lovai, fuvarozott velük. Rajtuk pró­báltam a lovaglást, nagyon tet­szett. Később Kovácsházáról A nyári takarítási-felújítási szünet után ismét megnyitották a 47-es majori óvodát. Nem csak az itt lakók gyermekei jár­nak ide, hanem a 46-os. 52-es és 57-es majori apróságok is. A gyermekek utaztatásáról a me­zőgazdasági kombinát gondos­kodik. Bulik Pál né óvónő büsz­kén mutatja a patyolattiszta és viszonylag jó felszereltségű gyermekintézményt. — Hatan dolgozunk itt — mondja. — Van szakácsnőnk, élelmezésvezetőnk, dadus- kánk, takarítónőnk, és hát va­gyunk mi. ketten óvónők. Az óvoda tudomásom szerint 1949-ben épült. Kétcsoportos­ra tervezték, de legalább 30 éve vegyes csoporttal üzemel. Ennek természetesen előnyei és hátrányai is vannak. Az el­múlt időszakban 24 gyér­be-bejártunk Mezőhegyesre, s akkor végleg rabul ejtett a lo­vak és a lovasok világa. Hát így kezdődött. Nagyon sokáig Ákos Ajtony volt az edzőm, most pedig Sovák Péter. Ered­ményeimben benne van az ő munkájuk is. —Azt beszélik, hogy Randi a kedvence. — Az idén márciusban megnyertem vele a mesterek tornáját, a magyar bajnokság nehéz kategóriájában a felnőt­tek között harmadik lettem, a juniorbajnokságon pedig az első. — Készültem: tudom, hogy korábban is voltak szép sike­rei. — Tavaly ifjúsági bajnok voltam, előtte Budapesten is, és Nagycenken is megnyertem a Széchenyi-emlékversenyt. —Barcelona? — A szövetség jóvoltából lehettem ott, sajnos csak néző­ként. így is feledhetetlen él­ményekben volt részem. A tengertől alig 50 méterre lak­tunk egy szállodában. S aztán a versenyek! Lónak, lovasnak hihetetlenül kemény próbát kellett kiállnia. Szenzációs ké­pességű lovakat láttam. Tu­dom, ezek beszerzéséhez ren­geteg pénz kell. — Kívánom, hogy a követ­kezőolimpián az öné legyen az egyik legjobb ló. — Nagyon sok mindennek össze kellene ahhoz jönni, hogy oda eljussak! — derül fel Szász Attila arca, majd hirtelen el is komorodik.— Most inkább ez a behívó foglalkoztat. Hát — őszintén szólva — engem is. Tudja Isten: mintha jobban állna ennek a fiúnak a lovaglóuniformis, mint az an­gyalbőr. mekünk volt, most valame­lyest csökken a létszám. Idáig 19-en iratkoztak be, de úgy tudjuk, hogy még hárommal gyarapszunk. Vannak ugyanis Mezőhegyesről kiköltöző csa­ládok, az ő gyermekeik is hoz­zánk fognak járni. Míg beszélgetünk. Bulik Pálné jó néhány szeretetteljes pillantással nyugtázza, hogy az önfeledten homokozó fiúk háza táján minden rendben. A kislányok mellettünk babáz­nak, velük egyébként sem szo­kott baj lenni... Szóval vissza­költözött az élet a 47-es majori óvodába. Ez a kis gyermekbi­rodalom semmiben nem különbözik a többi átlagos ma­gyar óvodától. Vagy mégis? Mintha körülötte és benne sok­kal nagyobb lenne a csend, mint máshol. Nem politizálunk A postást várjuk Majori nyugdíjasok: „Élünk, de nehezen” FOTÓ: MÉNESI GYÖRGY Ne nyitogassuk feleslegesen a hűtőt! Állandó ügyelet a Démásznál Majori óvoda

Next

/
Oldalképek
Tartalom