Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-19-20 / 196. szám
1992. augusztus 19-20., szerda-csütörtök ] ISTVÁN KI H M. Y-ASMS MEGYEI HÍRLAP Mit köszönhet Szent Istvánnak a magyar katolikus egyház? Ismeretes, hogy a kereszténység első terjesztője hazánkban nem Szent István király volt. Édesapja, Géza fejedelem is hívott hithirdetőket az országba. Röviden összegezve, a magyarországi katolikus egyház a következőket köszönheti első királyunknak: az egyház- szervezetet, a rendszeres templomépítést és a vasár- és ünnepnapok megtartására való kötelezést. Két érsekség, nyolc püspökség alapítása fűződik nevéhez. Ehhez a feladathoz ugyanis II. Szilveszter pápától felhatalmazást kapott. Az érsekségek: az esztergomi és kalocsai. A püspökségek: a veszprémi, pécsi, győri, váci, egri, erdélyi, Csanádi és bihari. Utóbbinak székhelyét Szt. László Nagyváradra tette át. (Eger 1804- ben lett érseki székhely.) Templomépítés tekintetében jelentős tette Szent Istvánnak, hogy előírta: minden tíz falu köteles egy templomot építeni. Ünnepek és vasárnapok megtartására szigorú állami törvényekkel kötelezte népét. Ha valaki ilyenkor ökörrel, lóval vagy szerszámmal dolgozott, azokat elvették tőle. Ezeken a napokon mindenki köteles volt menni szentmisére. Egy házból csak egy személy maradhatott otthon házőrzőnek. Minden szakértő véleménye szerint ezen és más intézkedéseivel biztosította a kereszténység időtálló meggyö- kerezését országunkban. Bányai János KATOLIKUS FŐESPERES, Szarvas Szent István ünnepén Szent Istvánra, államalapító nagy királyunkra emlékezünk a mai napon. Nem csak szőkébb hazánkban, nem csupán a történelmi Magyarország területén, a Kárpát-medencében. Valahol csak magyarok élnek a nagyvilágban, mindenütt megemlékeznek róla és tisztelettel említik nevét világnézetre, hitre tekintet nélkül. Szent István valóban méltó a kései utódok tiszteletére, mert erős kézzel államot alapított. A keresztyénség felvételével megőrizte népünket a végzetes széthullástól és egyenrangú félként betagolta a nagy európai keresztyén közösségbe. Összefogta és egy nemzetté kovácsolta az ország különféle lakosait. Törvényeivel megvetette a jogállam alapjait. Nem engedte, hogy különbséget tegyenek alattvalói között. Fiának, Imre hercegnek ezt mondja intelmeiben: „...tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emelfel, csak az alázat, és semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség...” Első törvénykönyvének utolsó cikkelye így szól: „Akarjuk, hogy erős béke és egyetértés legyen öregek és fiatalok között, mint az Apostol mondja: Mindnyájan egyetértők legyetek. És senki se merjen mást megtámadni...” Nagy bölcsességéről tanúskodik eme kijelentése is: „Az egynyelvű és egyszokású ország erőtlen és romlandó.” Következésképpen nem lehet célja egyetlen kormánynak sem, hogy erőszakosan egynyelvűvé tegye az ország különféle nyelvű lakosait és megsemmisítse, kiirtsa a másként hívőket, gondolkodókat. A faji vagy vallási kizárólagosságra törekvés mindig romlásba vitte a népeket! Szent István fiának írt intelmei és tanácsai időszerűek mindnyájunk számára. Érdemes azokat megszívlelni, megvalósítani. Kívánatos, sőt szükséges, hogy személyes példáját kövessük, mert Szent István szíve Krisztusért dobogott. Keresztyénsége őszinte és mély volt. Égyéni és családi élete tiszta. Hartwig püspök— életrajzírója — így foglalta össze jellemét: „Úgy jelent meg mindig, mintha Isten ítélőszéke előtt állna, benső tekintetével az Isten jelenlétét szemlélte, áhítatos arckifejezéssel. Minden tettével arról tett bizonyságot, hogy Krisztust hordozza ajkán, Krisztust szívében, Krisztust cselekedeteiben...” Szent István — noha bizonyára jól ismerte a keleti ke- resztyénséget is — a nyugati keresztyénséget választotta. Ezzel a hazai protestantizmus útegyengetője is lett, hiszen a keleti keresztyénségben a mai napig sem kapott teret a reformáció. Szent István királyunkat mi evangélikusok is örömmel vallhatjuk sajátunknak, mert ő — Révész Imre kifejezésével élve — „minden időknek egyik legnagyobb magyarja és Krisztusnak első zsengéje minden idők magyarjai között...” Tábőrszky László EVANGÉLIKUS ESPERES, PÜSPÖKHELYETTES, Békéscsaba István születése István születését is csodás jelek kísérik, mint Álmosét. Mikoron immáron — írja Pelbárt nyomán az Érdy-kódex — az ő sziléi keresztyénné lettenek volna és hívségben élnének, az jámbor asszonyállat Sarolta, fejedelem felesége sziléséhez közelgetne, neki jelenték proto- mártír Szent István és mondá neki: bízzál asszonyállat Úristenben és légy bizonyos benne, mert íme fiat szülsz, kinek ez országbeli nép között királyi korona adatik. Az én nevemet adjátok őreá. Az asszonyállat nagy csodálattal mondá: ki vagy uram, és ki neved? Én vagyok úgymond, protomártír István, ki Krisztus Jézusért elészer szenvedtem. És elenyészék. Ez a fogalmazás az evangélium ihletését, Keresztelő János és Jézus születésének (Lukács 1,13,31) előadását tükrözi: ne félj Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiat szül, Jánosnak fogod hívni. A másik párhuzamos hely: ne félj Mária, kegyelmet találtál Istennél, Méhed- ben fogansz és fiat szülsz, Jézusnak fogod hívni. Nagy lesz ő: a Magasságbelinek Fia. Az Úristen nekiadja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és országának nem lesz vége. Az eseményt a középkori legenda ismeretében a Csodák Könyve folklorizált, kései mondája így adja elő: a népe sorsán aggódó Gézának álmában megjelent az Isten angyala, aki tudatta vele, hogy művét nem tudja befejezni, mert embervér áztatta a kezét. Majd fia születik, akinek a földi korona után a mennyei korona is osztályrészül jut. Feleségének, Saroltnak is álombéli látása volt. Egy tündöklő, égi fényben megjelent férfi szólt hozzá: bízzál Istenben és légy bizonyos benne, hogy fiat szülsz, ki először visel ebben az országban koronát, és majd a népen királyként uralkodik. A keresztségben az én nevemet add neki. Sarolta kérdezte, hogy ki ő? Mire feleié: én vagyok István, a hívők közül legelső, ki Jézusért a mártirkoro- nát kiérdemeltem. Esztergomban Sarolta csakugyan fiat is szült, kit az Úr megismert és kiválasztott magának, mielőtt anyja méhében fogantatott volna. (Forrás: Bálint Sándor Ünnepi kalendáriuma) Mit jelent nekünk Szent István király? A Szentírás azt mondja az egyik helyen: „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket”. (Zsid 13,7) Ennek az igének a fényében világítok rá, hogy mit jelent ma nekünk, magyar református keresztyéneknek, első királyunk, István. Az ige három felszólítása rendezi gondolataimat. 1. Nem feledkezünk meg róla, emlékezünk reá, mint vezetőink,. elöljáróink közül az egyik legnagyobbra, legjelentősebbre. O adta népünknek a keresztyén hitet, tehát Isten igéjét, amely Európában való meggyökerezésünk és megmaradásunk alapja és záloga lett. Hálás szívvel emlékezünk reá, és Kálvin Jánossal valljuk: „Akik minket Krisztusban szültek, azokat mintegy atyáinknak kell tekintenünk.” Atyánknak tekintjük tehát István királyt, akire ez értelemben vonatkozik az ötödik parancsolat: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked!” (2Móz 20,12) Ezt figyelembe véve emlékezünk. 2. Figyelünk élete végére. A Biblia, amikor az „élet végét” említi, az életfolytatás eredményét, a magatartás következményét érti. Erre figyelünk tehát, és mit látunk, milyen eredményt, milyen következményt? István király az ország jó rendjét a közigazgatás megszervezésével megteremtette; az ország szuverenitását jó diplomáciával és védelmi rendszerrel biztosította; az országban lakók egységét a másnyelvűség tolerálásával alkotta meg. Mindez bennünket önvizsgálatra és alázatra késztet, és segít a jelen feladatainak a megoldásában. 3. Követjük István király hitét. Ez szorosan véve a keresztyén hitet jelenti. Mi így István király hitét és a mi református hitünket legitim kontinuitásban látjuk a reformáción keresztül. Tágabb értelemben követjük azt a hitbeli meggyőződését, amely tetteinek indító oka volt, vagyis hogy van jelene és van jövője a magyar népnek a Kárpát-medencében, a Duna, a Tisza és a Körösök táján. Ezzel a meggyőződéssel ünnepelünk augusztus 20-án.- N-agy László református esperes, Gyula Vánkosban, mocsárban, barlangban, hordóban Koronakrónika — a rejtekhelyekről A korona sorsa egybeforrott a magyar nép történelmével. Első királyunk idején elsősorban az uralkodó méltóságának megtestesítője volt, csak fokozatosan vált a hatalom jelképévé is. Szent Ish án leszármazottai, az Árpád-házi királyok a nyugat-európai szokásoktól eltérően nem az arra az alkalomra készített új koronával avatták magukat, hanem mindig az első uralkodóéval. Ezért is alakult ki nálunk az általánostól eltérő koronakultusz. A korona birtoklása a hatalom, a kormányzás birtoklását is jelentette. Erzsébet királyné 1439-ben áldott állapotában lett özvegy. Még meg sem született fia számára szerette volna megszerezni a trónt. A török szultán fenyegető terjeszkedése miatt a magyar főrendek szívesebben láttak volna egy, az országot megvédeni tudó uralkodót, és meg is találták a lengyel Ulászló személyében. A várandós Erzsébet erről tudomást szerezvén megkérte udvarhölgyét, lopja el az akkor Visegrádon őrzött koronát. Kottaner Jánosné, a hűséges alattvaló visszaemlékezésében leírta: a véletlen szerencse segítette példátlan cselekedete végrehajtásában. A lopás éjszakáján éppen gyengélkedett Visegrád várnagya, az őrjárat is lazított, így senki sem figyelt fel a kulcslopásra, lakatreszelésre. Kottanerné mindmáig ismeretlen nevű segítő társával és a koronával Komárom várába sietett, ahol a királyné valóban fiúnak adott életet. Néhány héttel később Fehérváron, a több évszázados szokásnak megfelelően királlyá koronázták az akkor három hónapos Lászlót. Ezt később törvénytelennek minősítette az országgyűlés, mivel hiányzott az országot képviselő főpapok, főrendek, előkelőségek hozzájárulása. (Ulászló ugyan bírta támogatásukat, de korona híján mégsem lehetett magyar király.) Erzsébet, hogy pénzhez jusson, nyolcezer aranyforintért a Habsburgoknál elzálogosította a koronát. Onnan csak nagy nehezen tudta visszaszerezni Mátyás, aki már évek óta uralkodott, amikor súlyos váltságdíj árán megérhette, hogy az ország koronás királya is legyen. A Bocskai-, a Rákóczi-szabadságharc, majd Napóleon támadása miatt folytatódott a korona rejtélyes útja. 1849-ben, a Habsburgok trónfosztásával egyidőben megtiltották a királyság jelvényeinek nyilvános használatát is. Ám az ősi ékszer mindenüvé híven követte a kormányt, először Debrecenbe, Budára, majd Szegedre. Szemere Bertalan miniszterelnök — ,,hogy az osztrák dinasztia beiktatásba ne jusson és így a törvényesség e jelét a nép eló'tt fel ne használhassa” — Orsóvá mellett egy füzesben elásatta a koronát rejtő ládát. Négy évig maradt titok a titok, amíg egy áruló magyar nyomra nem vezette az osztrákokat. A talajvíz addigra alaposan tönkretette az ország legfőbb jelképét, de volt idő a rendbehozatalára, hiszen legközelebb csak másfél évtized múlva, 1867-ben vették elő, arcúkor Ferenc József és felesége lett osztrák császár és magyar uralkodó is. Hazánk történetében Erzsébet volt az első és egyetlen királyné, akit a férjével egy napon királynővé szenteltek. István koronája ezután már csak egyszer tölthette be eredeti rendeltetését. 1916-ban, amikor a máig az utolsó magyar király, IV. Károly fejére került. A második világháború végén Szálasi Ferenc a koronára tette le nemzetvesztő esküjét, majd Veszprémben, a viadukt sziklabarlangjában, később pedig Kőszegen és Velem községben rejtette el a koronaőrökkel. Ausztriában, Mattsee falu határában egy benzineshordóba dugták, majd elásták, ám az üres ládát, mintha benne lenne a korona, továbbvitték. Az amerikaiaknak csak nagy nehezen vallották be a koronaőrök: Szálasi utasítására a nemzetvezető halála esetén, öt évig kellett volna hallgatniuk a rejtekhelyről. A parancs úgy szólt: „...ha akkor nem nemzetiszocialisták kormányozzák Magyarországot, a koronát megőrzésre át kell adni a Német Birodalom Führerének" -— mondta kihallgatásakor a koronaőrség vezetője, Pajtás ezredes. A korona két, eredetét, korát és stílusát tekintve különböző részből áll. A 18. század végén, a zománcképek feliratai alapján nevezték el az egyiket corona graeca-nak, a másikat corona latina-nak, azaz görög és latin koronának. Az amerikaiak előbb Európában, majd évtizedekig Ameriká ban őrizték a magyar államiság jelképét, 1978 elején az Ország házban rendezett ünnepségen adták vissza legbecsesebb törté nelmi erekjénket. — SZOMA — Ferenczy Europress
