Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-08 / 160. szám

BŰNBE(L)ESÉS

1992. július 8., szerda

Üres szó vagy gyakorlat?

A sarkadi polgármester véleménye a rendőrségi törvényjavaslatról

Átsétált a halálba

Végtisztelet határok nélkül

A rendőrségről szóló törvény- javaslatot előreláthatóan szeptemberben tárgyalja majd az országgyűlés. Némelyik sajtó- orgánum szerint máris közel 500 módosító indítvány született a tervezettel kapcsolatban. Békés megyében Tóth Imre sarkadi polgármester szorgalmazta elsősorban, hogy a törvényjavaslatot megyei szinten is vitassák meg a települések vezetői, az országgyűlési képviselők és a tervezet előkészítői. A találkozóra az elmúlt hét közepén került sor, ami után rövid interjút kértünk a sarkadi polgármestertől.

— A törvényjavaslatot megismerve úgy éreztem, muszáj nagyobb közösségben is véleményt formálni arról, hiszen a tervezet jó néhány pontja vagy visszalépést jelent a jelenlegi gyakorlathoz képest, vagy nem fogalmaz egyértelműen — magyarázta Tóth Imre, majd mindkét kijelentésére példát mondott:

— Jelenleg a rendőrkapitányok kinevezésekor az érintett önkormányzatoknak egyetértési joguk van. A tervezet szerint viszont csak véleményezési joguk lehetne, amit a fő- kapitányságok vagy figyelembe vesznek, vagy sem. S ez a jog is csak azt az önkormányzatot illetné, amelyiknek a területén a kapitányság található.

Tóth Imre szerint a jelenlegi egyetértési jog még nem jelenti azt, hogy az önkormányzatok megsértik a szakmaiságot.

— A törvényjavaslatban szerepel továbbá, hogy az ön- kormányzatok támogathatják a rendőrséget bizonyos feladatok megoldásában — folytatta a polgármester —, de nem egyértelmű, hogy mennyi az a

„Egyelőre úgy érzem, hogy a megyei rendó'r-főkapitány- sággal sokkal előremutatóbb a kapcsolatunk, mint amilyen ez a tervezet”

FOTÓ: FAZEKAS FERENC

kötelező feladat, amit még biztosan az állami költségvetésből kell lefedni.

Visszásságként emelte ki a polgármester a tervezetből azt a részletet, miszerint az önkormányzatok saját erőből is létrehozhatnak őrsöt, ám az általuk létrehozott szerv „továbbra is a centrális irányítású állami rendőrség szerves része” marad. Azt sem értette a polgármester, hogy vitás kérdésekben miért csak „kikérhető” a felettes rendőri szerv vezetőjének állásfoglalása, hiszen — mint mondta —, az önkormányzati törvény I. fejezetének 2. paragrafusa szerint bármely ágazat vezetője az ön- kormányzat kérdéseire 30 napon belül köteles válaszolni.

Tóth Imre véleménye szerint a magyar Parlament egyik fontos minősítése lesz az, hogy milyen rendőrségi törvényt fogad majd el, s hogy a „közszolgálatra” tett rendőrségi elkötelezettség üres szó lesz-e csupán, avagy gyakorlat.

— Egyelőre úgy érzem — zárta gondolatait a polgármester —, hogy a megyei rendőrfőkapitánysággal sokkal előremutatóbb a kapcsolatunk, mint amilyen ez a tervezet.

M.M.

Minden vádat visszautasítanak

Csalás szívritmus-szabályozóval

Szégyenteljes csalásra derült fény a minap az Egyesült Államokban: egyes betegekből kioperálták a szívritmus-szabályozót és a használt készülékeket ismét eladták.

Michael Waltont, a 43 éves indianapolisi férfit azzal vádolják, hogy a cserére érett és kioperált pacemakereket újként adta el a mit sem sejtő kórházaknak, sőt, néhányat

technikailag továbbfejlesz- tettnek titulált, hogy többért értékesíthesse. Készülékenként így 1500-3500 dollár pluszjövedelemre tett szert.

Valószínűleg több mint 100 beteg szívébe operáltak használt ritmusszabályozót, 18-at közülük már eltávolítottak. '

A csalássorozatra úgy derült fény, hogy egy James

Ballard nevű betegbe 1985. novemberében helyezték a készüléket, ám a szerencsétlen páciens néhány hónap múlva infarktusban meghalt.

Walton ügyvédje minden vádat visszautasít, ám ha bebizonyosodik a kereskedő bűnössége, 95 év börtönre és 3,25 millió dollár pénzbüntetésre is ítélhetik.

Ferenczy-Europress

Hol mér a traffipax?

Az adott napon első helyen jelzett mérési helyen 5.30— 14.00 óráig, a második helyszínen 14.30— 22.00 óráig végeznek méréseket. A helyszínek és az időpontok szolgálatszervezési okokból

kivételesen változhatnak.

Július 8.: Békéscsaba—Mezőkovácsháza(4434-esút); Békéscsaba belterület (44-es út).

Július 9. : Békéscsaba—Orosháza (47-es út)

Július 10.: Békéscsaba belterület (44-es út)

Július 11.: Békéscsaba belterület (44-es út)

Július 12.: Békéscsaba—Szarvas (44-es út)

Július 13.: Békéscsaba—Szeghalom(47-esút)

Július 14.: Békéscsaba belterület (44-es út)

Békéscsaba—Gyula (44-es út).

Békéscsaba belterület (44-es út).

Békéscsaba belterület (44-es út).

Békéscsaba—Gyula—Sarkad (44-es és 4219-es út). Békéscsaba—Mezőkovácsháza(4434-es út). Békéscsaba belterület (44-es út).

Völgyesi Mátyás április 27-én reggel egyetlen szó nélkül elment battonyai otthonából. Felesége és lánya hiába próbálta „elűkeríteni” a néha-néha el-eltévelygő idős embert. Mintha a föld nyelte volna el. A bácsi sokat betegeskedett, szokatlannak tűnt hát a hosszú távolléte. Délután két óra volt, amikor a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságon Török Károlyné, az eltűnt lánya bejelentette az esetet. O sem gondolta, hogy tragikusan végződő „kaland” résztvevőivé váltak. Később derült ki, a 80 éves ember (talán belső késztetésből?) elindult a telefonpóznák irányába, és — hogy-hogy nem — átsétált a magyar—román határon. Egészen a Darabonc nevű községig jutott, ahol megfejthetetlen körülmények között meghalt. Reggel a dolgukra igyekvő román munkások találtak rá. Ezek a száraz tények, amelyek alapján felkerestük a hozzátartozókat és az illetékeseket, hogy megvilágítsuk a történtek részleteit.

Nem tudott elszakadni a telefonoszlopoktól

FOTÓ: FAZEKAS FERENC

Kétségbeesett a család

— Aznap kapálni készültünk a kertbe. Valamivel hat óra után indultunk. Visszamentem a házba, hogy a papucsot lecseréljem, de mire újra az udvarra értem, a férjem már nem volt ott — emlékezik az eseményekre Völgyesi néni, az eltűnt felesége. — Úgy látszik nem várt meg, gondoltam akkor, de azt álmomban se hittem volna, hogy végleg eltűnik. Közben a menyem is megérkezett, és elkezdtük keresni. Mindent „összenéztünk”, ahol máskor megfordult, de sehol nem leltük.

— Amikor megtudtam, hogy édesapám elment otthonról, azonnal utána indultunk

— mondja Török Károlyné, az eltűnt lánya. — Kilenc óráig kerestük a szomszédok segítségével. Egy óra után szóltam a rendőrségnek. Jöttek azonnal, sőt este már a határőrség is segített. Megmozdult az egész település: a helyi rendőrőrs, a határőrség, a lakosság szinte egy emberként állt mellénk. A hangosbemondóba többször bemondták az eltűnést, a tée- szekben, a gépparkban dolgozókhoz is eljuttatták a személyleírást. Este hozták a hírt, hogy a román határ felé látták. Huszonhárom óráig keresték, de a magyar határrésszen nem találtak senkit.

Összefogásban az erő

A hónap utolsó napjáig eredménytelen volt a kutatás, amikor nagyobb segítséget kaptunk folytatja a történetet Törökné. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság négy gépkocsit bocsátott a rendelkezésünkre. A helyiekből 20-30 fős kutatócsoport alakult. Reggel 8 órától átfésültük a környék összes erdősávját, csatornáit, a nádast, az elhagyott helyeket. Hiábavaló küzdelemnek tűnt. Már-már feladtuk a reményt, amikor megjelent Balázs Tibor határőr főhadnagy édesapjával, Balázs Józseffel, aki a helyi rendőrőrsön dolgozik. Hoztak egy fényképet. Rögtön felismertem az édesapámat. Tőlük tudtuk meg, hogy a román oldalon Iratos és Arad határában egy telefonoszlop mellett találtak rá holtan. Apám valamikor vonalfelvigyázó volt és nagyon szerette a munkáját. Nem tudták azonosítani, így az ilyenkor szokásos hatósági teendők után Iratoson eltemették.

Azonnal kiutaztam Romániába, hogy intézkedhessem a hazahozatala ügyében.

— Hogyan fogadták Ont a román hatóságok és a lakosság?

— Az iratosi polgármesternő nagyon rendes volt. O maga csináltatott koporsót. Egy román család adott fekete ruhát, amiben eltemették, egy másik függönyt ajándékozott szemfödélnek. Katolikus szokás szerint pappal temették el, és legalább 40-50-en voltak a temetésen. Meglepett, de nagyon jólesett, hogy egy fillért se fogadtak el, az ottani helyi rendőr mindenhova elkísért és a temetőben mindennap friss virágot vittek a sírra.

—Hogyan került haza a bácsi?

— Első kiutazásomkor nem jártam sikerrel, de nem nyugodtam bele. Felkerestem a bukaresti konzulátust, itthon pedig az érintett minisztériumokat. Végül a napokban hazahoztuk, és június 10-én Bat- tonyán eltemettük. Mindenképp köszönettel tartozom a román lakosságnak, a hatóságoknak leírhatatlan segítőkészségükért. Még a határnál is külön előreengedtek bennünket. Ilyen együttérzésre sem a magyaroktól, sem a románoktól nem számítottam. Hálásan gondolok mindazokra, akik segítettek, hogy édesapám békében megpihenhet.

Önként és öntudatból

— Minden jóérzésű ember megmozdult a hírre, hogy eltűnt Matyi bácsi — mondja Kovács József, aki feleségével együtt részt vett nagybátyjuk felkutatásában. — Elmentünk mindenhová, amerre csak látni vélték. Jártunk a Landeszmon telepen, a határban, a külső gulyánál, a kunágotai úton a belső gulyáig, a nádasokban, a közeli erdőkben, sőt a falut kétszer átfésültük tüzetesen. Mindhiába. Később megtudtuk, hogy ugyanazon az útvonalon ment ki Romániába, ahol régen dolgozott. Nem tudott elszakadni a munkája, a múlt emlékeitől.

— Hogyan került Völgyesi bácsi fényképe a dombegyházi határőrséghez? — kérdezzük Balázs Tibor főhadnagytól.

— Éppen egy megbeszélt határtalálkozóra készültünk a

túloldali kmb-s rendőrrel, mert két határsértőt kellett átadnunk.

Az iratosi rendőr szólt: találtak egy halott idős embert, és minden jel arra mutat, hogy magyar állampolgár, hiszen forintot és magyar nyelvű újságot találtak nála. Átadott egy fényképet, amely a halottról készült. Közölte, hogy a bácsit el is temették. A képet először a helyi őrsre vittem Simon Mihály főtörzsőrmesterhez, és értesítettem az Orosházi Határrendészeti Igazgatóságot. A főtörzsőrmesternek tudomása volt a battonyai eltűnésről, ezért átvittük a képet az ottani rendőrőrsre. Édesapám, aki ott szolgál, azonnal felismerte. Felvettük a kapcsolatot a családdal és értesítettük a mezőkovácsházi rendőrséget.

—Mennyiben tudott a rendőrség segítséget nyújtani e nem mindennapi eset felderítéséhez? — kérdezzük dr. Ba- ráth Mihálytól, a mezőkovácsházi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya vezetőjétől.

— A tőlünk telhető maximális személyi és technikai feltételt biztosítottuk — mondja. A bejelentést követően azonnal kimentünk a helyszínre, s mivel nem gyanakodtunk bűncselekményre, eltűnésként kezeltük az ügyet. Közben elrendeltük az országos körözést is. A vélt feltalálási helyeket mind átkutattuk Almáskamarástól Vecsésen keresztül Mezőhegyesig. Napokkal az eltűnés után kaptuk a hírt a határőrizeti szervektől az azonosításra. A többi már ismeretes.

Mint magunk is meggyőződhettünk, nem mindennapi esettel állunk szemben. Nem csak szokatlansága miatt érdemel szót, de a példa, amely — bár a történet szomorú, tragikus — mindenképp az emberiesség, a segítőkészség mindent legyőző erejét bizonyítja. Halasi Mária