Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-08 / 160. szám

1992. július 8., szerda-------1 MINDENT BELE A román Fittipaldi A románok közlekedési „kultuúrájáról” már mindannyiunknak vannak tapasztalatai. Tud­juk, számukra a záróvonal csak egy „csík”, az irányjelzó' diszkófény, a jelzőtáblák díszek, a dudák meg szépen szólnak, s legalább mindenki tudja, hogy vannak... De ez, ez mindenen túltesz. Felnyitott háztetővel még sohasem láttam közlekedni senkit. A román Fittipaldi, velem együtt sokakat meglepett, bűvész módjára lavírozott az úton — nagy szemeket meresztve, hogy kilásson a picinyke lyukon... Ja, hogy más is van az utakon? Ugyan, kicsire nem adunk... fotó: fazekas ferenc Igazán látványos a produkció — főleg a teremtés koronái számára... fotó: fazekas ferenc sírunk NEVEI Popsi(ker) I. Színházi sarok Rocklegendák: A család az egyik legfontosabb háttér Ha nyár, akkor Gyulai Várszínház. Az idei 29. évadban is neves, népszerű színésszel, rendezővel találkozhatnak a szín­házba járók. Úgy gondoltuk, hogy azok számára is közelebb hozzuk a színházat, akik nem tudnak elmenni egy-egy elő­adást megnézni. E sorozat keretében minden héten bemuta­tunk Önöknek egy-egy közismert színházi embert. Első vendégünk Fazekas And­rea. Azért őt választottam, mert a békéscsabaiak jól isme­rik, hiszen két évadot töltött el a Jókai Színházban. (Tegező- désünk oka az, hogy rettentő régen ismerjük már egymást, sőt szomszédok is voltunk egy ideig.) A Nemzeti Színházban kezdted stúdiósként, majd Bé­késcsaba, Szeged után újra a Nemzetibe szerződtél, ezúttal színésznőként. Mi az oka ennek a sűrű színházváltásnak? Ho­gyan fogadták a kollégák? — Mi az oka? Meg akartam tanulni a szakmát. Lehetősé­get kaptam, hogy dolgozzam, új emberekkel találkozzam. Ez a szakma olyan, ha hívnak, menni kell. Jó érzés visszatér­ni oda, ahonnan az ember elin­dult. Kollégák? Valaki emlék­szik rám, valaki nem. Hiába telt el három év, hiába tanul­tam azóta sok mindent, igazá­ból most kezdődik az igazi megmérettetés. — Úgy tudom, nincs diplo­mád. Jelent ez hátrányt? — Szerintem — most már meggyőztek, s meggyőztem saját magam is — nem. Elő­ször kisebbségi érzésem volt, úgy éreztem, kevesebbet tu­dok, mint azok, akik főiskolá­ra jártak. Ezért is kellett vidék­re szerződnöm, hogy tanuljak, hogy megmutassam, igenis le­het diploma nélkül is dolgozni. Igazából nem a diploma hi­ányzik, hanem a főiskola adta szakmai ismeretség. — Melyik volt a kedvenc szereped? — Az, amelyiken sokat le­het dolgozni. Igazi kedvence­im nincsenek, mindegyiket szeretem. — Mi az, amit nagyon sze­retnél eljátszani? — Az egyik nagy álmom, Júlia. Nem azért, mert úgy né­zek ki, hanem azért, mert cso­daszép szerep. Ez az, amit fia­talon kell eljátszanom, mert Az a fontos, amit az ember a szívében hordoz FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET úgy érzem, valahol én is Júlia vagyok. — Milyen szerinted a jó szí­nésznél? — Embernek kell lennie, ér­zékenynek. Alapvető dolog a fizikai és szellemi egészség, az, hogy legyenek igényei önma­gával szemben, s végül, de nem utolsósorban—abszolút nőnek kell lennie. Ehhez biztos családi háttér szükséges, hogy feleség és anya legyen. Ezt ugyan ret­tentő nehéz megvalósítani eb­ben a szakmában, de nagyon fontos. Máshogy nem tudja a nőiességét megőrizni. — Hogyan képzeled el a családodat? — Mivel a család az egyik legfontosabb háttér, ahová el lehet menekülni, ahonnan energiát lehet meríteni, ezért az egyik alapvető célom — ahhoz, hogy jó színésznő le­gyek — az, hogy kiegyensú­lyozott családom legyen. Tel­jes magánéletet szeretnék, el­választva a színháztól. Most, amíg nincs módom a saját eg­zisztenciám megteremtésére, addig nincs lehetőség az igazi családalapításra. Amíg nem tudom, ki vagyok, mit tudok, addig nem vállalhatok új éle­tet, akiért én vagyok a felelős. —Fontosáé a szépség ezen a pályán? — Nem. Én ugyan szeren­csés vagyok, mert van egy örök­ségem, s adottságom, hogy ezt megtartsam. Ezért sportolok, igyekszem odafigyelni, mit eszem. Nem szeretem, ha azt mondják, hogy szép vagyok, mert ez a legkevesebb, amit mondhatnak. A fontos nem a külső, hanem az, hogy mit hor­doz az ember szívében. Muzslai Katalin Páskándi Géza Tornyot választok című színművének egyik leglíraibb, legdrámaibb jelenetében, mint Apáczai Csere János (Szakácsi Sándor) felesége, Aletta van der Maet Mr. Fantasy—Stevie Winwood A hatvanas évek elején és kö­zepén a rockzene Angliában alapvetően kétpólusú volt. Az egyik — a sikeresebb — a Be­atles és követői által játszott dallamos, igazi slágerzene. A másik irányzat a rhythm and blues volt. Az észak-amerikai feketék folklórjából kialakult muzsikát zenekarok tucatjai játszották a szigetországban. Az 1963-ban Birminghamből induló Spencer Davis Group is ezt az utat választotta. Az együttesben nem a zenekarve­zető, hanem egy tizenéves vö­röshajú fiatalember volt a frontember. Stevie Winwood (1948. május 12.) szerezte a dalokat, énekelt és orgonán, zongorán játszotta a szólókat. A legtermékenyebb és leg­sikeresebb évek az 1966/67- esek voltak, amikor olyan iga­zi világslágerek születtek, mint a „Keep on Running”, „I am a man”, „Somebody help me”, „Gimme some Lovin”. Ezeket ma is rendszeresen hallhatjuk, Tom Jonestól a Chicagóig rengetegen feldol­gozták őket. A sikerek tetőpontján Ste­vie elhagyta a csapatot. A Spencer Davis Group már nélküle lépett fel Budapesten. 1967-ben megalapította a Traffic együttest. A zenésztár­sak: Jóm Capaldí (ütősök), Chris Wood (fúvósok), Dave Mason (gitárok). Az első al­bum négy egyenrangú muzsi­kus egymásra találása. A címe: „Mr. Fantasy”. Összefoglalá­sa annak, amit a rockzene ad­dig elért. Gyönyörű dallamok, nagyszerű énekesi teljesít­mény. A kíséretekben és a szó­lókban különleges hangszerek sokasága szólal meg (szitár, tabla, fuvola és az akkor felta­lált elektromos instrumentek). A két következő LP-t is ez a hangvétel jellemzi. 1968-ban Budapestre is eljutottak. 1969-ben a Traffic útja rö­vid időre megszakadt. Stevie Winwoodot új pályára vezé­relte nem a sors — most itt illúzióromboló leszek —, ha­nem Robert Stigwood mene­dzser, üzletember. Stigwoods zenekarokat robbantott, újakat csinált a nagyobb profit érde­kében. Ekkor egy szupergrou- pot tervezett, melyhez meg­nyerte Eric Claptont, Ginger Baker), Rick Gretent és hősün­ket. Ők négyen valóban a leg­jobbak voltak hangszerükön. A név Blind Faith — Vak Hű­ség — lett. Egy album készült, a számok többségét Stevie sze­rezte, egy kivételével mind ő énekelte. Fél év kitérő után újra együtt a Traffic. A vissza­térés a csapat legjobb munká­jával, a, John barleycorn must die” című lemezzel zökkenő- mentesen sikerült. A dallamok a brit folklór és a balladák vilá­gát idézik. A hangszerelés egyszerűsödött, leheletfino- man eltolódott a jazz irányába. 1974-ig tartó fennállásukig ezen az úton jártak. A Traffic mérlege: hét stúdió- és két koncertlemez. 1975/76-ban Stomu Ya- mashta japán avantgarde ze­nész és szintetizátorvarázsló „GD” együttesében dolgozik, olyan hírességekkel, mint A1 Di Meola gitáros és a Santaná- tól idepártolt ritmusszekció. A GO két lemezt adott ki. A zene a jazz és az elektronikus törek­vések igen élvezetes egyvele­ge. Ezek ma már ritkaságok, a gyűjtők csemegéi. Winwood azóta önállóan dolgozik. Néha látni a nevét zenészbarátai le­mezén a kíséretben (Eric Clap­ton, Joe Cocker, Howlin Wolf bluesénekes). Két-három évenként jelen­tet meg szólólemezt. Az 1986- os „Back in the Highlife” igazi siker, a rádió reggeli zenés mű­soraiban szinte minden héten hallunk róla számokat. Utoljára tavaly jelentkezett a „Refuges of Heart” című LP- vel. Erről valószínű, hogy a dalok nem jutnak fel a sláger­listákra, mert az anyaga sokkal emelkedettebb, bonyolultabb. A Traffic világára emlékeztet, nem csoda, hiszen több szám­ban szerepel Jim Capaldi, a régi zenésztárs is. Stewie Winwood munkás­ságával bizonyította, hogy a rock határai nem merevek, le­bonthatók, tágíthatok és átjár­hatók. Ha kellett habozás nélkül lépett és mindig előre. Korát megelőző zenei vállal­kozásokba fogott és ezt mindig el tudta fogadtatni. Bízzunk benne, hogy 44 éves kora után is meg fogja lepni a világot további fantáziadús művek so­kaságával. Szilágyi L. Popsi(ker) II. Micsoda különbség fenék és fenék között... A felső kép a férfiak, az alsó a kosok szívét dobogtatja meg. Nem hiába, ízlések és fenekek különbözőek... fotó: fazekas ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom