Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-01 / 154. szám
TÉNY-KÉPEK 1992. július 1., szerda Kunágotai írónő, amerikai környezetben, angol stílussal Ismeretlen ismerős „Evelyn kinyitotta a virágüzlet ajtaját és kilépett az utcára. Még párás volt a levegő, de már érezni lehetett a felkelő' napsugár melegét. Az üzlet elé is tett pár vödör vágott virágot... Ebben a pillanatban állt le a furgon C & C felirattal az oldalán. A pulthoz ment, ahol egy vödörben víz volt előkészítve. Felemelte és az ablak elé akarta tenni. Ahogy hirtelen megfordult, egy alaknak ütközött. A vödör a földön landolt, tartalma meg ráömlött. Először nem látott mást, csak egy rakás virágot, majd egy férfit. Az sokatmondó- an mérte végig vizes pólóját, amely még jobban kiemelte finom kemény mellét... Evelyn érezte, hogy elönti a forróság, s emiatt ideges lett. — Tegye már le azt az átkozott virágot és tú'njön el! — Eszemben sincs. Nekem tetszik a látvány — feltűnően végigmérte újra. — Hát ide figyeljen, maga faragatlan akárki... Nem jutott tovább a mondattal, a férfi elkapta és hevesen szájon csókolta...” — olvashatjuk Mary McLean Zivatar című kisregényében. Miközben vesszük és olvassuk ezeket a könnyed szerelmi történeteket, vajon eszünkbe jut-e: hogyan születnek? Bármilyen furcsán hangzik, Mary McLean Kunágotán él. Sikerült rávennünk szakmai titkának felfedésére. fi&RÉKES MEGYEI HÍRLAP Mary írógépén újabb kisregény születik FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Ezek a könnyed, lírai, néha talán szentimentális, de érzelmileg (különösen a "női lélekhez!) közelálló ábrándos történetek kedvelt olvasmányok — állítják a könyvárusok, s igazuk lehet. Egy-egy példányt már úgymond csak pult alól sikerül beszerezni. Hogy miért? Mert — mint az idézetként is kiemelt részlet példázza — ezekhez hasonló váratlan és romantikus találkozásról álmodozik minden nő, amelyben a szépség és a szeretet túllépi a hétköznapok szürke valóságát. Mert ábrándokra szükségünk van azért, hogy el tudjuk viselni hétköznapi „megpróbáltatásainkat”. Ez csendül ki az írónő könyveinek soraiból, s ezt érzem beA BM Orosházi Határőr Igazgatóságánál a közelmúltban tettek esküt a bevonult fiatalok. Az egy évre csökkentett katonaidő azoknak, akik több ideig szolgáltak bárhol, rövid, a mostani állománynak azonban ez sem kevés. A határőrizet mindig különös helyet foglalt el az ország védelmében, megtisztelő volt, ha valakit határőrnek vittek. Közöttük nem lehet büntetett előéletű, s általában az iskolázottságuk is magasabb, mint a máshová bevitt fiataloké. Arra voltunk kíszélgetésünkkor is. Ki hinné, hogy ez a fülnek is jól csengő név egyszerű hétköznapi embert takar. S azt végképp nem gondolná az olvasó, hogy ezeknek a szép és kedves történeteknek az írója nem más, mint a Kunágotán élő Tóth Lászlóné, aki jelenleg munka- nélküli. De szóljon minderről ő maga. Kényszerű magány —Életem semmiben sem különbözik egy átlag asszonyétól — kezdi szerényen Tóthné a bemutatkozást. — Gyerekkoromban Körösladányban éltem és iskolába is ott jártam. Végváncsiak, hogyan érzik magukat a kiképzés derekán az esküt tett orosházi határőrök. — Néhány százan vonultak be hozzánk — tájékoztat Mikes István százados, a kiképzőszázad parancsnoka. — A legtöbbjük itt is marad, s körülbelül a fele teljesít majd a határőrőrsökön szolgálatot. Tiszteseket, lövészeket, szakácsokat, gépkocsilövészeket és úgynevezett akciólövészeket képezünk ki. — Milyen az állomány fizikai állóképessége? zettségem nyolc általános, majd később az áfésznél szereztem meg az egységvezetői képesítést. Kunágotára jöttem férjhez és azóta itt lakom. Sokáig dolgoztam a mezőkovácsházi áfésznél először kereskedőként, majd mint felvásárló. Szerettem a munkám, ezért is fájt, amikor megkaptam a munkakönyvem. Hiányzik a társaság, hiányoznak az emberek. A férjem és a gyerekeim dolgoznak, tanulnak, így napközben magányos vagyok. Valamit tennem kell! —éreztem és kerestem is a megoldást. — Sok-sok könyvet látok a polcokon, asztalokon. Talán nem véletlen a választott megoldás — szakítom félbe mondandóját. — Rengeteget olvasok. Kicsi gyerek koromban szüleim nem nézték jó szemmel, de én eldugtam a könyvet, és úgy olvastam. Sokszor írtam kis cikkeket, amit eltettem a fiókba. Hetedik, nyolcadikos koromban még színdarabírással is próbálkoztam. Sajnos semmit nem tartottam meg, hisz ki gondolta volna, hogy egyszer szükség lehet rá. Ha egy kis pénzem volt, mindig könyvet vettem rajta. De megérte, mert a gyerekeimnek is hasznára vált ez a „szenvedélyem”. — Azt is mondd el, hogy iskolás korodban pályázatot nyertél festéssel, rajzolással — szól közbe a férj. — Talán az sem véletlen, hogy a Tengerparti ábránd című könyvében éppen egy festőnő afőszereplő? — Valóban szerettem volna tanárnő vagy festő lenni, de egész másként alakult az életem. Bár a történeteim kitaláltak, azért az ember nem tagadhatja meg önmagát. A személyiségem akaratlanul is beleadom, átélem, amit írok, mert különben nem lenne hihető. — Nem kis büszkeséggel mondhatom, hogy a hozzánk bevonultak igen jó kondícióban vannak. Talán ketten szorulnak tartós távollétre, fizikai állóképességük gyengesége miatt, ám ők már civilként is szenvedtek betegségükkel. Nagyobb gond az általános műveltség hiánya, amely talán rosszabb az idén, mint korábban. Úgyszintén emelkedett a szociális helyzetük miatt hátrányt szenvedők száma. Nem egy katona tartozik azok közé, akik szülei elváltak, esetleg alkoholisták vagy olyan anyagi körülmények között élnek, hogy a villany- számlát, OTP-t sem képesek fizetni. Mi harminchárom fiatalnál kezdeményeztük, hogy a területileg illetékes polgár- mesteri hivatalok vizsgálják meg az otthon maradt szülők szociális segélyezésének lehetőségét. — Milyen a hivatásos állományfelkészültsége? — A hivatásos állomány leterhelt. A kiképzőszázadnál két tiszt, egy zászlós és egy tiszthelyettes dolgozik, a hétvégeket is átfogják, nemigen van szombat, vasárnap, komoly létszámgondokkal küzdünk, különösen, hogy az „akciószakaszt” is a mi tisztjeinkből állították össze. „Ilyet én is tudok!” — Ebben a helyzetben az újságíró is zavarban van, s elnézést a kérdésért, de hogy juthatott egy vidéki, egyszerű asszonynak eszébe éppen a kisregényírás? — A munkanélküliség nagyon elzárt a külvilágtól. Szörnyű érzés volt. A lányom vigaszul hozott néhány Tiffany és Romana füzetet. Ezeket olvasgatva mondtam: ó, hát ilyet én is tudok! Erre ő komolyan válaszolt: hát. ha tudsz, akkor írj, legalább „beszélgethetsz” a szereplőkkel. A gondolatot erősítette egy felhívás a Romantika sorozatban, amely lehetőséget adott az íráshoz kedvet érzőknet. Az első történetet titokban írtam. Amikor kész lett, megmutattam a lányomnak és mivel tetszett, hát beküldtem a pályázatra. Ez volt az „Ismeretlen ismerős”. — Jól feltételezem, hogy ez hozta meg az első sikert? — Nagyon téved. Sokáig semmi hírt ném kaptam a dologról, pedig a határidő letelt. Mivel az egészet kézzel és grafitceruzával írtam, másolatom se maradt. Érdeklődtem, majd egyszer csak visszaküldték a kéziratot. Kicsit lehangolt az eset, de nem adtam fel! Nem tudtam elhinni, hogy ennyire rossz, ezért máshol próbálkoztam. Ez a máshol a debreceni Phoenix Kiadó volt, ahová elküldtem két újabb írásomat. Ebből a „Zivatar” inkább eredetiségre törekvő, a Tengerparti ábránd pedig meseszerű mű. Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy elfogadták. Vártam a megjelenését. A sors iróniája, én tudtam meg utoljára, hogy kint van a standokon. A tiszteletpéldányokat megkapva értesültem, hogy a második is nyomtatásba kerül. „A téma az utcán hever” — A témái legtöbbször amerikai vagy angol környezetben játszódnak, angol neveket, szavakat is használ. Honnan — Mi a feladata az akciószakasznak? — Szaknyelven mi ezt második lépcsőnek hívjuk. Az akciószakasz védelmi jellegű feladatokat lát el. Határsértéskor a belső zárást biztosítja, okmányellenőrzéseket végeznek. Itt jegyezem meg, hogy a civilek a mi katonáinkkal találkoznak egy-egy város bemenő és kimenő főútvonalánál. De mi biztosítjuk a meccseket, egy-egy útvonalat ha kell, s egy-egy rendfenntartásban biztosítóként is részt vesz az akciószakasz. Mikes István századossal a gyakorlótéren győződtünk meg arról, hogy milyen kiképzés folyik, illetve, hogy a katonák közül ki hogyan látja katonaként, s nem civilként az életét. Bucsáról vonult be Kiss András, ő lövészkiképzést kap, s várhatóan valamelyik határőrőrsön teljesíti katonai szolgálatát. — Kőművesként dolgoztam Budapesten, s örültem, hogy határőrnek vonulhattam be. A kiképzés nem túl nehéz, de azért a követelmények elég szigorúak — mondja Kiss András. Garamvölgyi Zoltán és Farkas Zsolt a határőrizeti feladatokat gyakorolják, s éppen az okmányellenőrzés fortélyait sajátítják el. Zoltán úgy érzi, hogy neki az elmélet a nehezebb, míg Zsolt, aki szobafestőként dolgozott a polgármesteri hivatalnál a lőteljesítmészármaznak az alapötletek, az információk? — Mindig a legegyszerűbb dologra kell csak gondolni. A téma, mint mondani szokták, az utcán hever. Elég ha csak kimegyek a kertbe és meglátok valami szépet, eszembe jut róla egy történet. De bármikor jön a gondolat, rögtön lejegy- zem egy kis papírra és így később összeáll a kép. Amíg írok, senkinek se mutatom meg, csak ha kerek egész. Egyébként igényes vagyok a tárgyhűségre, ezért öntevékenyen képzem magam. — Ezt hogyan tudja megoldani? — Térképeken megnézem a helységek elhelyezkedését, utánanézek a helyi szokásoknak, öltözködésnek, egyáltalán minden apró, de jellemző részletnek. Önállóan tanulganyére büszke. Három lövésből 26 köregységet ért el. — Én Biharkeresztesről jöttem — mondja Ködöböcz Árpád —, előtte vállalkozóként egy büfékocsit üzemeltettem, egyébként szakács a szakmám. A kiképzés végén itt is szakácsként fognak alkalmazni. A kiképzést jól bírom, a tisztesek fiatalok, így a viszonyunk is jóval könnyebb. A harcászatot nem szeretem, valahogy az nem nekem való. — Én sofőr leszek — veszi át a szót Faragó János, aki Hajdúböszörményből érkezett Orosházra —, s valószínű, a szakkiképzés után majd szülővárosomhoz közelebb teljesítők szolgálatot. Én a reggeli tom a helyesírást, az íráshoz szükséges nyelvtant és mivel eddig csak kézzel tudtam írni, az elmúlt hetekben megtanultam gépelni. Egy évig tanultam angolt egy tanfolyamon, s ezt is felhasználom. Egyébként tényleg úgy élek, mint más háziasszony: mosok, vasalok, kertet kapálok, főzök és „kiszolgálom” a családom. —Engedjen meg egy személyes kérdést. Ön romantikus alkat? — Mindig is az voltam. Az írás jó lehetőség, mert amellett, hogy leköti a kényszerű szabadidőm, az olvasókkal együtt nekem is felszabadult- ságot jelent. — Mikor jelenik meg a legközelebbi könyve? — A kiadó ígérete szerint éppen a napokban. Halasi Mária tornát szoktam meg a legnehezebben. De nem panaszkodom. Úgy érzem B kategóriás jogosítványommal könnyen átvészelem ezt az egy évet. Ottlétünkkor láttunk harcászati kiképzést, beszéltünk több sorkatonával és örömmel nyugtázhatjuk, panaszkodni senki nem panaszkodott. A civilnek nem jó ha bevonul, ám katonaként nem mindegy, hogy hol teljesít szolgálatot. Orosházán jó az állomány hangulata és minden sorkatona megerősítette, amit láttunk: tisztes és sorkatona, beosztott és vezetett kapcsplata kötött, szigorúan szabályozott, ugyanakkor emberséges. Papp János Garamvölgyi Zoltán, Farkas Zsolt és Kiss András határőrök a szabályos okmányellenőrzést mutatják be nyílt terepen FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Katonák a végeken A határőrök kemény kiképzést kapnak, s fizikai állóképességük növelése érdekében még az elméleti foglalkozásokon is állniuk kell
