Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-18-19 / 169. szám
1992. július 18-19., szombat-vasárnap HAZAI TÜKÖR írékés megyei hírlap Dégáz kontra lakóközösség Gázláng és lidércfény Battonyán Emlékezetes nap lesz a battonyai Molnár C. Pál-lakótelepen 1992. július 13-a. Ez az a nap, amikor a Dégáz a sorozatosan ki nem űzetett gázszámlák miatt kényszerű lépésként, reggel nyolc órakor az udvaron összesereglett lakók jelenlétében lezárta a központi gázcsapot. Hogyan tovább? — kérdeztük először Rozsnyai Lászlót, a Dégáz mezőkovácsházi kirendeltségének vezetőjét, az „akció” egyik résztvevőjét, majd ezt követően a lakók véleményét hallgattuk meg. — A lakóközösség tőketartozása 2,5 millió forint. A szabályok szerint erre jönnek azok a kamatterhek, amit a vállalat fizetett a különbözetek pótlására. Ha a lakók nem fizetnek, kénytelen a vállalat is jogi utat választani, ami elhúzódhat — mondja Rozsnyai László kirendeltségvezető. „Pengeéles helyzet” A Molnár C. Pál-lakótelep egyik garázsa előtt kisebb csoportot veszek észre. Már vártak — mondja az egyik lakó, amikor odamegyek hozzájuk —, mert nyilvánosságra szeretnék hozni véleményüket. Ami itt történik, az felháborító — bólogatnak többen. Megegyezünk: Pintér László, közös képviselő, Kiss Bálint, lépcsőházi bizalmi, Kukucska /sván és felesége, Simon Sándomé, Dóczi László, Kovács László, Varga Tibor és Mucsiné Engel Mária, lakók a nevüket is adják a riporthoz. A szóáradatot figyelembe véve, nem teljességgel és nem az elhangzás sorrendjében, íme a vélemények: — Az nem igaz, amit a megyei hírlapnak Szabó úr nyilatkozott. A 3-4 év sem igaz, és valójában nem hajlandók a további tárgyalásokra. Ha Szabó úrtól megkérdezik, ez a lakótelep a megyei szint alatt fogyaszt gázt, tehát nincs pazarlás — kezdi a közös képviselő, majd folytatja: a közösség tavaly 25 család ellen kezdeményezett bírósági eljárást, amelyből 10-et lehetett behajtani. Nincs fizetése, nem lehet miből letiltani, a lakásán pedig nincs mit lefoglalni — mutatja a bírósági határozatot. — A helyzet inkább siralmas, mert látni, hogy egyesek reggel hatkor nem a boltban állnak sorban, hanem a kocsmában. A másik meg munka- nélküli és sutyiban dolgozik, sem adót, sem rezsit nem fizet —szól közbe egy fiatalasszony. — Az is bosszantó—mondják többen —, hogy itt lakik 9, kőolajosoknál dolgozó család, és csupán egy fizet rendesen. Pedig ők a vállalattól 2600 forint pluszt kapnak éppen erre a célra. Itt van például a „kőolaj” rendésze, 500 forintot fizet a 4 szobás, 72 négyzetméteres lakásért. Hát azok bűnhődjenek, akik becsületesen fizetnek? Itt kérem pengeéles a helyzet. Hogy kényszerítsük a másikat? Elő a botokkal? Az OTP a hibás? — Éppen most számoltuk ki — tér vissza a megbízott —, hogy van 15-20 lakás, ahol még egy fillért se fizettek, 80- 100 lakás pedig 500-tól 1200 forintig. Úgy hiszem, 20 rendesen fizető nem bír eltartani 120-at. — Igaz, igaz, helyeselnek a körülöttem állók. Ezért a helyzetért nagyrészt az OTP a hibás. Vannak, akik a kedvezmények miatt párszáz forintért jutottak lakáshoz, de azt már nem nézte meg az OTP, hogy milyen a háttere, később tud-e fizetni. Évekig üresen fűtötték a lakásokat, mert nem kellett senkinek. Az OTP fizette a díjat, s majdnem ingyen odaadták, csak legyen, aki megvegye. Most minden felelősséget ránk ruháztak. Ráadásul se eladni, se lecserélni nem tudjuk, mert a lakást nem veszi vissza az OTP. A garázsok közül is sok üresen áll, mert senki sem bérli ki — mondják szinte egymás szavába vágva. — Az az érdekes, hogy aki munkanélküli-segélyből él, az még jobban fizet, mint aki például kocsmát vagy butikot vezet. Itt van például az épület másik oldalán a Hodai úr, 4 garázst bérel, a közös vizet, gázt fogyasztja, mégsem fizetett fél éve. Bementünk a polgármesteri hivatalba és a közösség nevében délután le fogjuk zárni a vizét. (Hodai úr cáfolja, miszerint ő nem akart volna fizetni. Különben is sosem kapott elszámolást, hogy mennyivel tartozik. Könyv- szakértő kellene ide! —állítja, mert kétségei vannak a könyvelésről. Majd bizonylatokat ad át, miszerint ő szabályosan építkezett. —A szerk.) — Én voltam régen a lakóbizalmi — folytatja Kiss úr. Elvárták, hogy próbáljuk behajtani a kintlévőséget. De mi nem vagyunk jogi személy. A bírósági perekkel is öngólt rúgtunk, mert az ügyvédi költségeket is nekünk kellett kifizetni. Idegileg kiborultam. — Kértük a Dégázt, mint ahogy a főzőgázt elosztják, a többit is ők hajtsák be. Ezt nem vállalják. Sokan, akik fizetnek azt is vállalnák, hogy vegyék vissza a lakást, de elzárkóznak! Lehetetlen a helyzet. Az is igaz, hogy ha az önkormányzat fizetné helyettünk, akkor se j urnánk előbbre. Két év múlva minden újratermelődne és még az se fizetne, aki eddig. És akik elköltöztek innen? Azoktól ki hajtaná be a pénzt? Ez a főzőgáz téma is gyanús. Felszerelték az órát még áprilisban, de nem voltak hajlandók az óraállás alapján szedni a díjat. Előre tudták, hogy meglépik a dolgot, s most a vízmelegítésért is beszedik a díjat. Állítólag humanitárius okokból tették. A nyilatkozat szerint a fizetési morált ássa alá, hogy ha sokan nem fizetnek. Kérdezem, az nem ássa alá a morált, hogy én fizetek és mégsem kapom meg az ellenszolgáltatást? Ok és következmény — Ott kezdődött az egész, hogy a lakótelepet olyan helyzetben adták át, hogy a 6-os tömböt nem lehetett fűteni — mondják egyre emeltebb hangon. — Tudja mit kínlódtak ezek az emberek? A nem fizetés is itt kezdődött. Aki fázott, nem fizetett, majd a többiek: „ha a 6-osnak nem kell, mi sem”. A víz és a csatornázás körül is vannak ám gondok — és már sorolják is látható indulattal. — Rengeteg elhibázott dolog van, amit átvettek és most nem foglalkozik vele senki. Minden a lakók nyakába maradt és mindent nekünk kell fizetni. A Dégáznak sem kellett volna idáig hagyni a dolgot. Amikor lakógyűlés volt azt tanácsolták: „hassunk egymásra”. No, de hogyan? Volt itt olyan is, hogy egy évig rosszul olvasták le az órát, ez pedig nem a lakók hibája. Most egymás ellen uszítják a lakókat — sorolják, de van másféle vélemény is: — Ebben a demokráciában ki hatalmazza fel a vezetést, hogy kollektív büntetést alkalmazzon? Az energia kompenzálása nem az állam, az önkormányzat feladata lenne? — kérdezi Grád Rudolfkésőbb telefonon. Ok és okozatok. Lehetne sorolni még a véleményeket, hisz a többórás beszélgetésen sok minden elhangzott. A valós helyzetet nehéz feltárni, a tények pedig bizony lehangolóak. Úgy a vállalat, mint a lakók jogosan keresik igazukat. Van-e, lesz-e megnyugtató megoldás? Az érintettekkel együtt várjuk a fejleményeket. Halasi Mária Olvasóink írják A „csodákról” szakemberszemmel Már többször olvashattunk napilapjaink hasábjain csodatévő emberekről, akik túlhaladva az orvostudomány eddigi eredményeit, új diagnosztikai eljárásokkal vagy csodával határos gyógyerővel rendelkeznek. A napokban olvashattunk a „csodatévő életvízről” is, mely Japánból érkezett el hozzánk. A szakemberek, az orvosok mindezen híreket természetesen fenn tartásokkal, kétkedve fogadják. Teszik ezt nemcsak szakmai féltékenységből, mint ahogy azt sokan gondolják, hanem a lakosság, a páciensek, a ,,.megrendelők” egészségének védelmében is. Igen, feladatuk és kötelességük az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat dolgozóinak az, hogy a hatóság eszközeivel őrködjenek a lakosság egészségi állapota felett. Ki kell zárni annak lehetőségét, hogy számunkra ismeretlen gyógyító eljárások, illetve anyagok esetleg kárt okozzanak egészségünkben. A ,,csodatévőéletvizet" előállító készülék vizsgálatai folyamatban vannak, melyet az Országos Közegészség- ügyi Intézet szakemberei végeznek. A minősítés eredményei alapján kerülhet a berendezés az országban forgalmazásra és használatbavételre. A készülék által előállított termék — mint ártalmatlan, tisztított víz fogyasztható, illetve a megfelelő engedélyeztetési eljárások után hozható forgalomba. Mindezek figyelembevételével a szakemberek az ártalmatlanság biztosításán túl, természetesen szeretnék ha mindaz teljesülne, amit erről a vízről leírtak és mondanak. Mielőtt gyógyvízként, netán „csodatévő életvízként", gyógyszerként kívánják az előállítók forgalomba hozni, országos hatáskörű szerveknél — az Országos Gyógyszerészeti Intézetnél, illetve a Népjóléti Minisztérium Országos Gyógyhelyi- és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóságánál — kell a minősítést elvégeztetni, illetve a forgalomba hozatalhoz engedélyt kérni. Hiszen e nélkül aforgalombahozatal szóba sem kerülhet. Szenzációra az emberek mindig éhesek. Kár, hogy az egészségünkkel és a gyógyítással kapcsolatosan mind nagyobb teret kap a nyilvánosság előtt az ilyen szenzáció. Ez pedig az alapvető szakmai elvek figyelmen kívül hagyásával kockázatos dolog. Az egészségünk függhet tőle. Dr. Kiss Viktória, megyei tisztifőorvos, Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Békés megyei Intézete Két „fiú” és egy „lány” szibériai tigriskölyök született május 7-én a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kölyköket csak ezekben a hetekben láthatja a „kifutóban” a közönség, mivel a mamájuk, Sidney a szülés után elrejtette belső lakhelyén őket a kíváncsi tekintetek elől fotó: mti fotó Walter Lord: A Titanic pusztulása 55. A megmenekült utasok százalékos aránya hajóosztáyok szerint. Ugyancsak a Sphere táblázata szerint megmenekült az első osztályú utasok 63, a má- sodosztályúak 42, a fedélköziek 25 és a legénység 23 százaléka. Figyelemre méltó, hogy az első osztályú férfiak nagyobb arányban menekültek meg (34 százalék), mint a fedélközi gyermekek (30 százalék). Az első osztályú hölgyutasok 97 százalékát megmentették, a fedélköziek közül a férfiak 12, a nők 55 százalékban élték túl a katasztrófát. A fedélközi férfiutasok (főként szegény skandináv, délszláv és közel-keleti kivándorlók) vesztesége volt a legsúlyosabb (454 férfiutas közül minödssze 55 maradt életben), utánuk következik a legénység, amelynek férfitagjai közül 88 százalék veszett a vízbe (875 főből 686), természetesen a fedélzeten szolgálatot teljesítők közül is igen sok vesztette életét, de a gépházban, a kazánoknál és a szivattyúknál az utolsó pillanatig kitartó bátor legénység vesztette a legtöbb embert. (Megjegyzés: Jóllehet a szerző más helyütt idéz néhány ilyen jellegzetes adatot, ezt és az előző pontot az illusztrált angol kiadás egyik diagramjából állítottuk össze. Hogy milyen mértékű volt tehát a luxushajón az osztálydiszkrimináció, azt az olvasó ezek után könnyen áttekintheti.—A Szerk.) Hogyan hagyták el a hajót az emberek? Majdnem minden nő, aki megmenekült és erről faggatták, határozottan kijelentette: „az utolsó csónakkal”. Ennyi nő nyilvánvalóan nem szállhatott ugyanabba a csónakba, mégis olyasféle ez, mint amikor egy nő életkora felől érdeklődnek; ez egyszerűen nem illik. A brit, valamint az amerikai vizsgáló bizottságok előtt tett tanúvallomások gondos elemzése alapján eléggé világosan megállapítható, hogyan hagyták el az utasok a hajót, de még ezután is maradtak ellentmondások. A brit vizsgálat során mindenkitől megkérdezték, hányán voltak a csónakban, majd összegezték a minimális számadatokat. Az eredmény jelentős eltérést mutat. A leeresztett mentőcsónakok utasainak száma az életben maradottak minimális becslése szerint: személyzet 107, férfiutas 43, nő és gyermek 704, összesen 854. A csónakok túlélőinek tényleges száma: személyzet 210, férfiutas 126, nő és gyermek 369, összesen 705. Ez röviden annyit jelent, hogy 200 százalékkal több férfi és 45 százalékkal kevesebb nő szállt mentőcsónakba, mint amennyire a legkonzervatívabb túlélők becsülték. Ehhez még hozzá kell számítani azt a tényt is, hogy a csónakok legalább huszonöt százalékkal kevesebb utassal indultak el, mint amennyire a szemtanúk becsülték. Milyen időpontban történtek az események? Mindenki egyetért abban, hogy a Titanic este 11 óra 40 perckor ütközött a jéghegynek, majd hajnali 2 óra 20 perckor süllyedt el. De ezenfelül úgyszólván minden válasz ellentmondó arra vonatkozólag, mi történt e két időpont között. A könyvünkben megadott időpontok közlése a közvetlenül érdekelt személyek állításainak lelkiismeretes mérlegelése alapján történt, de korántsem bizonyosak. Egyszerűen túlságosan nagy volt az ideg- feszültség. Jó példa erre Mrs. Louis M. Ogden esete, aki a Carpathia utasa volt. Miközben az asszony segített az első menekülteken, megkérdezte a férjét, hány óra van. Mr. Ogden órája azonban megállt, ezért a férfi azt felelte, hogy délután fél öt lehet. A valóságban reggel fél tíz volt. A házaspár a nagy izgalomban egyszerűen elvesztette az időérzékét. Hitelesek-e a párbeszédek? A könyv nem tartalmaz lejegyzett beszélgetéseket. Az idézetek csak későbbi visszaemlékezésekre támaszkodnak. Ezekben sok lehet a hibaforrás. Ugyanaz a párbeszéd néha csak kisebb eltéréssel szerepelt. így legalább négy változatban maradt fenn az a beszélgetés, amely Rostron kapitány és Boxhall negyedik tiszt között folyt le, miután a 2- es számú mentőcsónak a hajó oldala mellé simult. De valamennyi variáns lényege ugyanaz, csak egyes szavak térnek el benne. Mit játszott a zenekar? A legenda szerint természetesen a zenekar úgy süllyedt el a hullámokban, hogy a muzsikusok a „Közelebb Tehozzád, Istenem”-et játszották. Sokan máig is kitartanak emellett, és semmi ok kétségbe vonni őszinteségüket. Mások viszont kitartanak amellett, hogy végig ragtime-et játszottak. Egy férfi, aki az utolsó percig a zenekar közelében tartózkodott, úgy emlékezett, hogy az égvilágon semmit nem játszottak. Ebben az összevisszaságban Bride második rádióstiszt vallomása tűnik a leginkább megbízhatónak. Bride fegyelmezett megfigyelő volt, aki a legapróbb részletekig pontos leírást adott, ráadásul az utolsó pillanatig a hajón tartózkodott. Bride tisztán emlékezett, hogy amikor a csónakfedélzet víz alá merült, a zenészek még mindig játszottak, éspedig az „Ősz” című episzkopális himnuszt. Volt-e olyan férfi, aki női ruhában menekült meg? Amikor könyvünk anyagát gyűjtöttük, név szerint négy első osztályú utast emlegettek, aki női álruhájának köszönhette az életét. Erre semmiféle bizonyíték sincs, sőt nyomós tények bizonyítják az ellenkezőjét. A kutatás például kiderítette, hogy egyiküket egy riporter gyanúsította meg bosszúból, mert nem volt hajlandó nyilatkozni neki. Egy másik túlélő politikai szerepet játszott, s az ellenpárt akarta befeketíteni. Ismét egy másik a társasági pletyka áldozata lett. Ez a férfi különben előbb hagyta el a Titanicot, mint a felesége. A botránylapok pletykarovatai „nagyvadakat” kerestek. Ezekre a rejtélyes kérdésekre teljes bizonyossággal soha senki sem tud válaszolni. Legfeljebb annyit tehettünk, hogy megfontoltan mérlgeltük a tényeket és tisztességgel nyilvánítottunk véleményt. Lesz, aki nem ért velünk egyet, s meglehet, neki van igaza. Elsietett véleményt mondani erről a hihetetlen éjszakáról — valóban nagy könnyelműség... (Vége) Mit játszott a zenekar? A legenda szerint természetesen a zenekar úgy süllyedt el a hullámokban, hogy a muzsikusok a „Közelebb Tehozzád, Istenem”-et játszották.
