Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-14 / 165. szám
1992. július 14., kedd hazai tükör] Bontják a gyárat, vágják a fákat Battonyán az egykori téglagyár kéménye hatalmas felkiáltójelként figyelmezteti a helybelieket és az átutazókat arra, hogy az emberi felelőtlenség (valóban) nem ismer határokat. A battonyai székhelyű Építőipari és Szállító Kft. a közelmúltban engedély nélkül bontotta le a gyárat, a használható anyagokat értékesítette, a templomtorony magasságú kémény lebontásával azonban már nem tudtak vagy nem akartak megbirkózni a korlátolt felelősségű társaság dolgozói. Ámbár az is lehetséges, hogy éppen kéménydöntésre készülnek, s ezért vonultak edzőtáborba. Hogy hol edzik magukat a nagy feladatra? Battonya határában, az 52-es majori bekötőút gyönyörű nyárfasorát irtják, illetve irtották. Egyik olvasónk felháborodott hangon telefonált: „Ha nem is tudunk tenni semmit a vandál pusztítás megakadályozására, legalább fényképezzük le az esetet!” A helyszínen — nagy meglepetésünkre — nem a favágók, hanem a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat mezőhegyesi kirendeltségének munkásai dolgoztak. — Mi történt?—kérdeztem egyikőjüktől. — Immár harmadszor döntötték rá a fát a nagyfeszültségű hálózatra — mondja Gyüre András. — Hát most sikerült nekik telibe találni. A vezeték annyira szétszakadozott, hogy teljes hosszában ki kell cserélnünk. Kettétört egy oszlop, ahelyett újat fogunk állítani. — Sajnos előfordulnak ilyen esetek. — Nézze, én nem zárom ki, hogy a legjobb szándék esetén is ne jöhetne közbe valami gik- szer. Ennek a cégnek azonban felhívtuk a figyelmét arra, hogy különösen veszélyes munkát végez, csak kellő szaktudással és biztonságos felszereléssel szabad a favágást elkezdeni — szól közbe Virág Sándor. — Eleve a vonal felé dőlnek a fák — kezdi ujjain számolni a kárt előidéző okokat Nagy László. — Most is arra fúj a szél, ráadásul nem is volt megfelelő fűrészük, berendezésük. A szaktudásukról már ne is beszéljek. — Mennyire saccolják a helyreállítás költségeit? — Erről mi nem tudunk nyilatkozni, de megítélheti maga is: százezres nagyságrendű. És a major áram nélkül maradt. Ménesi György A szétszakadozott vezetéket cserélik a DÉMÁSZ szakemberel » FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET / Átlagkereset A KSH szerint a májusi bruttó átlagkereset — az 50-nél nagyobb létszámú vállalatok adatai alapján, a költségvetési gazdálkodók, s a mezőgazda- sági ágazatok nélkül — átlagosan 21 ezer 639 forint volt. Ebből 17 ezer 030 forint a fizikai és 32 ezer 501 forint a szellemi területen dolgozók átlaga. A legmagasabb fizikai átlagkeresetet, 32 ezer 308 forintot a pénzügyi tevékenység és kiegészítő szolgáltatás területén (vagyis a bankoknál) regisztrálták. A legalacsonyabb átlagkereset fizikai körben, a texil-, ruházati-, bőrtermékgyártásnál található, 11 ezer 851 forint. (MTI) Mariska néni és az adósság Isten ments, hogy a magaméról lenne szó, mindig azon voltam, hogy ne tartozzak senkinek. Es mégis... Voltak a múlt rendszerben is, a mostaniban is akik helyettem egyebet sem csináltak, mint adósságot. Amiket én is és a többi tízmillió állampolgár fizet vissza, de kamatostól! A mindenkori nagyokosok folyton új hiteleket vesznek fel a régi fizetésére, amire nálunk a faluban azt mondták, egyik lyukat betömni a másikkal. Na, jól is nézett ki az az asszony, aki így próbált gazdálkodni. Nem sokáig tűrte az ura, hogy amit őkeservesen megkeresett, abból éppenhogy eszik, úgyahogy fönntartja magát, a többi mind megy az adósságba. De még nem is elég, újabbakat kell fölvenni hozzá. Persze, hogy közben a család nem ment az egyről a kettőre. Éppen ezt írja az újságban egy olyan pénzügyi ember, aki,,.. nemzetközi szervezeteknél, kereskedelmi bankoknál, valamint a Nemzetközi Valutaalap szakértőjeként dolgozott külföldön és 1990-ben tért haza”. Hogy ő mit, miért tart rossznak gazdaságpolitikánkban, abba én nem megyek bele. Hogyan is tehetném, mikor nem értek hozzá, arról nem is beszélve, hogy akik értik, azok sincsenek egy véleményen. Az adósságcsapda lényegét viszont mindenki felfoghatja józan paraSzt- ésszel, ahogyan mondani szokták. Továbbá: a számok, adatok alapján sajnos azt is tudomásul kell vennünk, hogy a világ 41 súlyosan eladósodott országa sorában a 10. helyet foglaljuk el. S míg a többiek nem fizetik rendszeresen a törlesztést és a kamatot,,,Magyarország viszont rendszeresen, rendületlenül és hiánytalanulfizet”. Vagyis mi, magyar állampolgárok egytől egyig. Hogy meddig? Az beláthatatlan . VÁSS Márta Olvasóink írják Osztálytalálkozó Okányban Húszéves osztálytalálkozóra került sor nemrég Okányban. Az egykori osztály létszáma: 33 volt. Osztályfőnök: Tóth Sándor, igazgató: Püski Imre, tanárok: Vass Józsefné, Kereki Lászlóné, Kiss István, Holecska Gyuláné és Kincses Károlyné. A találkozóra 22-en jöttek el. A megjelenteket Tóth Sándor köszöntötte, majd ezt követően a tanítványok s tanárok számoltak be életük alakulásáról. Nagy öröm, hogy csaknem valamennyi volt tanítvány életpályája fölfelé ívelt... Hiszen közöttünk ma található orvos, gyógyszerész, tanár, mérnök. Az ünnepség virágátadással zárult. A tanítványok nevében Horváth Ella, a találkozó szervezője nyújtotta át a virágcsokrokat a tanároknak. Este pedig vacsorára került sor a helyi Vándor csárdában. Oláh Ferenc Egy emlékezetes kirándulás Nem mindennapi kiránduláson vettek részt július elején a békéscsabai Orosházi úti 11. sz. óvoda nagycsoportosai. Csoporjukból az egyik kisfiú szülei tanyán laknak, ahol a jól ismert sertés és baromfi mellett, ritka szép díszkacsákat, pávákat és pónilovakat is tartanak. Ezeket tekintették meg a gyerekek, egy egész napos kirándulás alkalmával. Hogy még élvezetesebb legyen a nap, az utat az óvodától a tanyáig és vissza, lovaskocsin tették meg. A kirándulás persze nem igazi a szabadban elfogyasztott elemózsia, valamint labdázás,futkározás és bújocskázás nélkül. Mindez megvolt ezen a felejthetetlen kiránduláson. Ezúton szeretnénk még egyszer megköszönni, a gyerekek és az óvónők nevében, a vendéglátó Baukó György és felesége kedvességét és figyelmességét, hogy létrejöhetett ez a kirándulás. AII. számú, Orosházi úti óvoda nagycsoportosai nevében, Bartha Sándorné óvónő Gyalogolni jó... Igaz a fenti állítás, egészségügyi okokból. No de nem akkor, ha sietünk valahová. Mert a busz mégiscsak gyorsabb, mint a lábbusz. Ha indul egyáltalán... A napokban a köjálban volt dolgom. Böngésztem a békéscsabai menetrendet, de sehol sem fedeztem fel az „én járművem" indulási idejét. Kiderült ugyanis, hogy június 15-étől, mivel a főiskolásokat már nem kell szállítani — nyári szünet lévén — másokat pedig nem érdemes. Hogy jusson el oda pl. egy öreg, beteg ember—-,,rendelési időben”, ha mondjuk már nem tud biciklire pattanni, s nincs kocsija sem? Vegye igénybe a méregdrága taxit? Ahogy azt én tettem... Persze visszafelé megbüntettem magam. Gyalog tettem meg a hosszú utat hazafelé. Máskor is okozott már bosszúságot a Körös Volán. A kutyakiállítás napján több, mint egy órát vártunk az előre beharangozott különjáratra. Végül is, pont egy jegyellenőr „unta meg a banánt". Egy telefon — és végre kijutottunk Póstelekre a türelmetlen gyerekekkel. Aranyi Erzsébet Walter Lord: A Titanic pusztulása 52. — Sütött a hold, és többen, akik élveztük a friss levegőt, a fedélzeten sétálgattunk. Smith kapitány a parancsnoki hídon tartózkodott, amikor felharsant az őrszem figyelmeztető kiáltása: jéghegy közeledik. Amikor megláttam, úgy 300 láb magasnak becsültem. Körülbelül 200 yard távolságban lehetett, pontosan előttünk. Smith kapitány parancsszavakat kiáltott... mi, sétálók, a hajó orrába rohantunk. Amikor láttuk, hogy elkerülhetetlen az összeütközés, a hajó farába futottunk.... Akkor bekövetkezett az összeütközés és az utasokat elfogta a pánik... A baleset este 10 óra 30 perc tájban érhetett bennünket... Ha jól emlékszem, az első kazánrobbanásra éjfél körül került sor. Véleményem szerint Smith kapitány csak akkor kezdett komolyan nyugtalankodni...! Jonas Briggs, a Carpathia matróza Rigelről, a derék újfundlandi kutyáról mesélt, amely leugrott a süllyedő Titanic fedélzetéről, és egészen a Carpathiá'ig kísért egy mentőcsónakot, ugatásával jelezve Rostron kapitánynak: közelednek a megmenekültek. Valamennyiük gondolatait más és más foglalkoztatta. Reginaid Lee őrszem, aki bajtársa, Fleet mellett állt abban a szörnyű percben, valami ködfelhőről beszélt a horizonton. Társa állítólag azt mondta ekkor: „Szerencsénk lesz, ha ezt megússzuk.” Fleet egyáltalán nem emlékezett, hogy ilyesmit mondott volna. Az első osztály férfiutasainak egyike igen körültekintően magyarázta, hogyan került a 7-es csónakba, amely elsőnek távozott a Titanictól. — Egy kérdésben állhatatosan kitartottak a nők. Nem voltak hajlandók mentőcsónakba szállni, ameddig a férfiak nem szálltak be. Féltek, mi lesz velük a tengeren, ha csak magukban vannak, csupa asszony. Nem is csodálom, bátorság kell beszállni egy ilyen törékeny járműbe, méghozzá le is eresztik őket a csikorgó darukon. Még a férfiak sem vállalták ezt a kockázatot. Egy tiszt megállt mögöttem és rám kiáltott: „Maga elég nagy darab ember ahhoz, hogy az evezőt húzza. Ugorjon már be a csónakba, különben sose vesszük rá a nőket, hogy ők is beüljenek!” — így aztán erővel vettek rá, bár megvallom, az a nagy hajó sokkal biztonságosabbnak látszott, mint az apró csónakok! Lassacskán mégis kiszivárgott a teljes igazság, de sok olyan eset máig is megvan a köztudatban, amelyek az első napokban születtek... A hölgy, aki nem volt hajlandó megválni dán dogjától... A zenekar, amint a „Közelebb Te- hozzád, Istenem”-et játssza... Hogy Smith kapitány és Murdoch első tiszt öngyikosságot követett el... Hogy Mrs. Brown revolverrel a kezében parancsolgatott a 6-os csónakban. Ám a legendák is hozzátartoznak a nagy eseményekhez, és ha révükön önfeláldozó, nemes cselekedetek emléke marad fenn, akkor megvan a maguk szerepe. Mindenkit megrázott a katasztrófa. Sok országban félárbocra eresztették a zászlókat. A Macy áruházat és a színházakat bezárták. A francia hajóstársaság lemondta a fogadást az új France nevű hajón. Southampton, a legénység nagy részének szülővárosa gyászba borult. Egyetlen utcájában húsz család vesztette el hozzátartozóját. Montrealban lemondtak egy katonai díszszemlét. V. György angol király és Taft elnök részvéttávi- ratot váltott egymással. Hogy le ne maradjon, II. Vilmos császár is részvétét nyilvánította. A dúsgazdag bankár, J. P. Morgan nem tartotta meg új szanatóriumának felavatási ünnepségét, amelynek építkezését éppen akkor fejezték be Aix-les-Bains-ben. Még az előkelőségek névjegyzékében, a Social Regis- terben is zavart okozott a katasztrófa. Akkoriban már az is mércéül szolgált a társadalmi helyzet megítélésében, hogy ki melyik hajón utazott, amit a névjegyzék is számon tartott. A katasztrófa váratlan problémát okozott. Az, hogy egy család a Titanicon kel át az óceánon, az rangot jelentett, de ez a tényközlés így képtelenség lett volna — hiszen a hajó elsüllyedt. Ha viszont azt közük, hogy a szóban forgó család a csendesen cammogó Car- pathián érkezett, szintén félrevezető. Mi a kivezető út ebből a dilemmából? Azok esetében, akik elpusztultak, a névjegyzék áthidalta a nehézségeket azzal, hogy a név után egyszerűen megjegyezte: „Meghalt a tengeren, 1912. április 15-én.” Az életben maradottak esetében végül a következő megfogalmazást közölték: „Megérkezett 1912. április 18-án, Titán—Carpath.” A kötőjel az évszázad legnagyobb tengeri katasztrófáját jelzi! Az embereket nemcsak maga a tragédia zaklatta fel, nemcsak az, hogy a katasztrófa nem volt feltétlenül elkerülhetetlen, hanem a sors játéka. Ha a Titanic figyelmet szentel a hat jégjelentésnek azon a vasárnapon... Ha a jéghelyzet normális lett volna... Ha a tenger viharos, az éjszaka pedig holdfényes... Ha csak tizenöt másodperccel hamarabb veszik észre a jéghegyet... Ha más helyen éri a hajót a jégsarkantyú... Ha a vízzáró rekeszfalakat egy további fedélzet magasságában is megépítik... Ha lett volna elég mentőcsónak... Ha a Californian segítséget nyújt. Ha ebből a sok „ha”-ból csak egy is megtörténik, mindenki, vagy sokkal több ember életben marad azon az éjszakán. De valamennyi „ha” a Titanic ellen fordult, akárcsak valami görög' tragédiában. Ezek a gondolatok csak akkor támadtak fel, amikor április 15-ének derűs reggelén a Carpathia megfordult és New York felé indult. A túlélők akkor még kimerültén nyújtóztak el a fedélzeti nyugágyakban, vagy kávét ittak az ebédlőben, vagy egyszerűen azon törték a fejüket, hogy ugyan mit öltsenek magukra. (Folytatjuk) Lassacskán mégis kiszivárgott a teljes igazság, de sok olyan eset máig is megvan a köztudatban, amelyek az első napokban születtek... A hölgy, aki nem volt hajlandó megválni dán dogjától... A zenekar, amint a „Közelebb Te- hozzád, Istenem”-et játssza... Hogy Smith kapitány és Murdoch első tiszt öngyikosságot követett el... Hogy Mrs. Brown revolverrel a kezében parancsolgatott a 6-os csónakban.
