Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-11-12 / 163. szám
1992. július 11-12., szombat-vasárnap HAZAI TÜKÖR MÉS MEGYEI HÍRLAP Könnyűzene az iskolában Az semmiképp sem meglepő, ha egy zeneiskola komolyzenére oktatja a gyerekeket. Az viszont annál inkább szokatlan, ha ugyanezen épület falain belülről a beatzene hangjait véljük kiszűrődni. A Mezőkovácsházi Zeneiskolában mindez ma már nem jelent különlegességet, ugyanis a közelmúltban az iskola tanrendjén belül alakítottak egy könnyűzenei csoportot. A városi rendezvényeken néhányszor már láthattuk, hallhattuk is az első kisegyüttes bemutatkozását. Az ötletet Kovács Sándor zenepedagógus hozta, aki a volt Szovjetunióból települt át és korábban is foglalkozott gyermekegyüttesekkel. Ennek mintájára a mezőkovácsházi elektromos hangszerek hasznosításával állították össze a 2 szintetizátorból és a 3 énekesből álló „stábot”. Részben a mai magyar könnyűzene világából válogatnak, s a számokat a pedagógusok írják át a tanulók számára. Elsősorban gyermekeknek szóló dalokat (pl.: De nehéz az iskolatáska) tűznek műsorra. A kezdeti próbálkozások után a szeptembertől induló könnyűzenei tanszak adja a versenyszellemet, hogy a legjobbak kerülhessenek be a zenekarba. Jövőre a technikai rész bővítésére még egy szintetizátort akarnak venni, valamint egy erősítő és mikrofon is elkelne a teljes felszereléshez. A tervek szerint a legügyesebbek egy klasszikusgitár- alapozás után kerülhetnek át az elektromos szintetizátorra. Az évente összeállított műsorokkal pedig a város rendezvényein szeretnének bemutatkozni. Halasi Templomsirató Több mint ötven éve, 1930 novemberében szentelték fel A békéscsabai Jaminának volt egyszer egy temploma. (Ma is van, de nem olyan és nem azon a helyen, ahol az a régi állt.) Annak a hajdaninak az építészeti szépségét, nemesen egyszerű vonásait ma már csak megsárgult fényképek és poros újságlapok őrzik. Több mint ötven éve, 1930-ban szentelték fel, és mindössze tizennégy évig „teljesített szolgálatot” a jaminai hívek örömére. A második világháború utolsó hónapjaiban, 1944. szeptember 21-én a Békéscsaba elleni bombatámadás napján pusztult el, találat érte. Megsemmisülése drámai volt. Mint később kiderült, a várost bombázó angolszász gépek vezérlő pontnak — ahová gyilkos terhük első darabját tervezték leszórni — a szarvasi úti temető kápolnáját szemelték ki. Onnan indulva akarták szétbombázni a vasúti pályát és a pályaudvart, úgy gondolván, ezen a vonalon minimális lesz az emberáldozat. A vezérgép pilótája azonban a temető kápolnáját összetévesztette a térképen nem szereplő jaminai templommal, így az első találat ez utóbbit érte. A további bombák Jaminának a templom és a pályaudvar közé eső részén söpörtek végig, közel harminc halottat hagyva maguk mögött. Bayer Cirill atya is odaveszett. O volt a légitámadás első áldozata. Amikor a légiriadót meghallotta, épp a belvárosban tartózkodott. A biciklijére pattant és hazakerekezett a rendházba; úgy érezte, veszély idején ott a helye. A templomával együtt pusztult el. Jaminában azóta ideiglenes helyen, a volt katolikus kultúrházban tartanak szentmiséket. A lebombázott templomot annak idején közadakozásból emelték. A városnak ezen a részén nagyon szegény nép lakott, téglagyári munkások és vasutasok. Volt bennük valami proletár összetartás. A szükség kényszerítette őket erre. A nagy ínség közepette is áldoztak a templomra. Úgy hírlik, ismét templomot építenek a jaminaiak, ezúttal is közadakozásból. Á. Z. Gáz az Alkotmánybíróságon A sarkadi önkormányzat már ez év márciusában levelet írt az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumba, hogy a város belterületén lévő, 75 százalékban helyi erőforrásból létesített gázközművagyont a minisztérium engedélyezze ön- kormányzati tulajdonba venni. Ezt május elején egy újabb hasonló tartalmú követte, ezúttal az Állami Vagyonügynökséghez címezve. Az ÁVÜ- től május 28-án érkezett meg a válasz, miszerint e kérdésben a Vagyonátadási Bizottság hivatott dönteni. Ám mivel a Vagyonátadási Bizottság is hatásköri illetéktelenségre hivatkozott, a sarkadiak számára elfogyott a hivatal, ahová kérésükkel fordulhatnának. Hogyan tovább? Feladják? — kérdeztük Tóth Imre polgár- mestert, aki a következőket mondta: — Túl nagy értékről van szó ahhoz, hogy feladjuk. Az összességében 85-86 milliós összvagyont kitevő gázrendszer kétharmada társulási formában épült, lakossági összefogással. Az érintettek komoly kamatra vettek fel hiteleket, hogy gázvezetékhez jussanak. Vannak családok, akik mindezt a mai napig megrongyos- kodják. A gáztörvény végrehajtásához kiadott miniszteri rendelet szerint a lakossági erőből épült gázvezeték is állami tulajdon, melynek kezelője a gázszolgáltató vállalat. Igazságtalannak tartjuk, hogy a lakosság által létrehozott vagyon automatikusan és ellenszolgáltatás nélkül állami kézbe kerüljön, hogy aztán az állam külföldieknek juttasson belőle részvényeket. Azt kell mondanom, az állam privatizációt hirdet, miközben államosít, miközben meg sem kérdezi, hogy az adott önkormányzat elvállalná-e a belterületén lévő gázközmű üzemeltetését, fenntartását. A hivatalok valóban elfogytak előttünk, de mivel ez a jelenség több, mint Sarkad problémája, ezért más településekkel együtt (Kötegyán, Méhkerék, Keresztúr, Doboz) úgy gondoltuk, kérésünkkel az Alkotmánybírósághoz fordulunk. M.M. Olvasóink írják Köszönjük, Elnök úr! Ez lehetett és ez lehet az első gondolata sok-sok ezer szövetkezeti tagnak, amikor eljutott vagy eljut hozzá Göncz Árpád köztársasági elnök üzenete. Az elmúlt két év lázálmokat kergetőpolitikusai, kolhozvádakat harsogó szónokai, a tagokat rablónak, a vezetőket zöldbárónak gyalázó „népvezérek’’ rágalmai és szitok-átok áradata után jólesik az elsimerés: „...a magyar szövetkezeti mozgalom.... a legnehezebb időszakokban is a demokrácia őrzője maradt... a mesterségesen szított bizalmatlanság kereszttüzében” is elpusz- títhatatlannak bizonyul, mert többmilliós tagság védi a szövetkezeteket. Csak a szövetkezetek megújítását fogadják el, de nem a szétzúzásukat. A szövetkezeti tagságot erősíti a szövetkezeti megújulás nehéz szakaszában az a bizalom és kívánság, amellyel az Elnök úr az üzenetét zárja: „A magyar szövetkezti mozgalom megerősödve kerüljön ki a tulajdon rendszerváltásának viharaiból és mind gazdasági súlyát, mind társadalmi szerepét tekintve, nemzetünk jövőjének erős pillére legyen.” Az lesz, Elnök úr! Sok-sok ezer szövetkezeti tag nevében tisztelettel: Zalai György Csődbe jutottak Legutóbbi közlésünk óta újabb Békés megyei cégekről tudtuk meg, hogy csődeljárás, felszámolási vagy végelszámolási eljárás folyik ellenük. Az alábbiakban olvashatják — a Heti Csődértesítő alapján — az újabb listát. Csődeljárás Endrődi Cipész Szövetkezet. Gyomaendrőd. Felszámolási eljárások Agrokomfort Kft., Gyula; Agrosüd Vetőmagtermelő és Értékesítő Kft., Orosháza; ÁFÉSZ-Orosháza Autóközpont Kereskedelmi Kft., Orosháza; Általános Szolgáltató és Kivitelező Kft., Békéscsaba, Becsey C/A Kinyóné Kereskedelmi Kft., Mezőhegyes; Bordács és Társa Szolgáltató Kft., Orosháza; Cipész Gmk., Gyula; Condors Idegenforgalmi Szolgáltató Kft., Kondoros; Csabaker Kft., Békéscsaba; Csabaszolg Általános Gépjavító, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., Békéscsaba; DTG Ipari és Kereskedelmi Kft., Csanádapáca; Gaudi Kft., Tótkomlós; Kerámiagép-gyártó Öntödei Kft., Békéscsaba; Körösker Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Békés; Körösvidéki Hangya Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Köröstarcsa; Prosper-Echt Kft., Bélmegyer. Walter Lord: A Titanic pusztulása 50. Reggel nyolc órakor a riporterek megrohamozták a White Star Line irodáját a Broadway 9. szám alatt. Philip A. S. Franklin alelnök elhessegette a rémhíreket: még ha jéghegybe ütközött is a Titanic, az idők végezetéig a felszínen képes maradni. „Feltétlenül bízunk a Titanicb&n. Meggyőződésünk szerint a hajó elsüllyeszthetet- len!” — mondta. De azért nyomban izgatott hangú táviratot küldött Smith kapitánynak: „Aggodalommal várjuk értesítését, illetve az utasok sorsáról szóló jelentést.” Déltájban özönleni kezdtek az irodába az utasok hozzátartozói: Mrs. Benjamin Guggenheim és bátyja, De Witt Selig- man... Mrs. Astor apja, W. H. Force... Ifjabb J. P. Morgan... és kívülük százan meg százan, a névtelenek szerettei. Gazdag és szegény egyforma választ kapott, megnyugtató mosoly kíséretében: aggodalomra semmi ok, a Titanic elsüly- lyeszthetetlen... Bármilyen helyzetben a felszínen marad, két-három napig mindenképpen. Mentőcsónak persze mindenki számára van elegendő. Ekkor a sajtó is a hajóstársaság mellé állt. Az Ewning Sun ezzel a szalagcímmel került az utcára: MINDENKIT MEGMENTETTEK A TITANIC ÖSZ- SZEÜTKÖZÉSE UTÁN. A cikk részletesen beszámolt róla, hogy valamennyi utast átmentették a Parisian és a Carpathia fedélzetére, a 77- tanicot pedig vontatókötélen húzza Halifaxbe a Virginian. Bizakodó volt az üzleti világ is. Az elsőhíradások után a Titanic rakományára a viszontbiztosítási ráta ötven százalékra emelkedett, majd elérte a hatvan százalékot. De az optimizmus növekedésével a londoni jegyzés visszaesett ötven pontra, majd harmincötre, harmincra, végül megtorpant huszonöt százaléknál. A Marconi-értékpapírok árfolyama viszont rohamosan emelkedett. Két nap alatt ötvenöt ponttal szaladt fel, egészen 225-re. Nem rossz eredmény olyan értékpapírok esetében, amelyek közül egy részvény egy éve még legföljebb évi két dollárt jövedelmezett. Az IMM pedig, a mammuttársa- ság, amelyet a White Star Line-t is a markában tartotta, a reggeli lanyha jegyzés után kezdett erőre kapni. De rossz híreket is lehetett hallani. Hivatalosan semmit, de a rádiósok, akik fogták az atlanti jelzéseket, egyre nyugtalanabb hírekről számoltak be. Ezeket ugyan nem az ő fülüknek szánták, de a lényegük valahogyan mégis elterjedt. Aznap délután a Cu- nard egyik hivatalnoka a belvárosban azt hallotta egy barátjától, hogy a Titanicnak vége: elsüllyedt, elpusztult. Egy New York-i üzletember ugyanezt táviratozta a barátjának Montrealba. A White Star alelnöke, Franklin is hallotta a hírt, de a forrást megbízhatatlannak vélte, értesülését tehát megtartotta magának. 6 óra 15 perckor aztán minden összeomlott. Az Olym- picről végre hír érkezett: a Titanic éjjeli 2 óra 20 perckor elsüllyedt. A Carpathia vette fel a mentőcsónakokat és összesen 675 túlélővel New Yorkba tart. Ezt a híradást néhány óráig visszatartották. Hogy miért, azt máig sem tudja senki, és sohasem került a napvilágra bizonyíték arról, amit a World állított, hogy tőzsdei hiénák keze volt a késleltetésben, Wall Street-i spekulánsoké, akik viszontbiztosítást kötöttek rakományukra. Franklin még mindig erőt gyűjtött hozzá, hogyan közölje a nyilvánossággal a hírt, amikor a White Star Line irodájában már hetet ütött az óra. Egy élelmes riporter, érezve a tragédiát, egyszerűen berontott az igazgató irodájába. Többen követték. Franklin dadogni kezdett: — Uraim — mondta —, mélységes sajnálattal közlöm, hogy a Titanic ma reggel 2 óra 20 perckor elsüllyedt. Először csak ennyit akart közölni, de a riporterek apránként többet is kicsikartak belőle. Nyolc órakor az Olympic „nem közölte, hogy az utazók és a legénység teljes egészében megmenekült volna.”* 8 óra 15-kor: „Valószínűleg számos emberélet esett áldozatul.” 8 óra 45-kor: „Félő, hogy a veszteség emberéletben meglehetősen nagy.” Kilenc órakor nem kertelhetett tovább. Akkor már „iszonyatosnak” mondotta a veszteséget, sőt hozzátette: másik hajót még lehet építeni, de „az emberéleteket visszaadni soha”. 10 óra 30-kor megérkezett Vincent Astor, a multimilliomos fia és eltűnt Franklin ajtaja mögött. Rövid idő múlva sírva távozott. Valami sejtelem arra indított egy riportert, hogy felhívja telefonon John Jacob Astor feleségének édesapját, W. H. Force-ot. — Édes Istenem! — kiáltott fel az öregúr —, ne mondjon nekem ilyet! Honnan veszi ezt? Nem igaz! Nem lehet igaz! Az újságíróknak nem sikerült megtalálniuk Strausék lányát, Mrs. Alfred Hesst. Az asszony ugyanis különvonat- tal kora délután Halifaxbe utazott, hogy ott legyen, amikor bevontatják a kikötőbe a sérült Titanicot. A vonatot a White Star Line bocsátotta rendelkezésére. Nyolc óra tájban már Maine államon keresztül robogott a vonat, és Mrs. Hess az étkezőkocsiban beszélgetett az újságírókkal. O volt az egyetlen nő a vonaton; kissé még élvezte is a helyzetet. Éppen egy pohár grape frui- tot emelt a szájához, amikor a vonat lassított, megállt, majd tolatni kezdett és meg sem állt Bostonig. Ott Mrs. Hess a következő hírt kapta a társaságtól: „Változtak a tervek. A Titanic utasai egyenesen New Yorkba tartanak.” Mrs. Hess tehát hálókocsijegyet váltott és egy másik vonattal utazott vissza New Yorkba. A pályaudvaron másnap kora reggel a bátyja várta. (Folytatjuk) Franklin még mindig erőt gyűjtött hozzá, hogyan közölje a nyilvánossággal a hírt, amikor a White Star Line irodájában már hetet ütött az óra. Egy élelmes riporter, érezve a tragédiát, egyszerűen berontott az igazgató irodájába. Többen követték. Franklin dadogni kezdett: — Uraim — mondta —, mélységes sajnálattal közlöm, hogy a Titanic ma reggel 2 óra 20 perckor elsüllyedt.
