Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-13 / 37. szám

1992. február 13., csütörtök HAZAI TÜKÖR KÁMbésGYÉMÁNT Azt rebesgetik; a bélyegek ára fölmegy újra. Azaz, több ér­tékű bélyeget kell „nyalni” a borítékra. Rómeó ezentúl majd mérsékli szenvedélyét Júliával szemben... „Drágám, üzenem” helyett; „Drágán üzenem”-et fog írni szíve hölgyének. Vagy inkább föpattan a „drótszamár­ra” -— még ha az ország másik végére is kell kerekeznie —, mint ahogy azt a békéscsabaiak is teszik. Jeszenszky Géza megígérte a tévé nyilvánossága előtt, hogy külföldi útjairól hazatérve min­dig megrázza majd szakállát. S abból „szépen csengő” USA- dollárok, német márkák hulla­nak egy nagy pénzeszsákba. Ezt aztán Kupa Mihály személye­sen osztja szét a munkanélkü­liek és a szegények között. Aranyi Erzsébet, Békéscsaba Olcsó kultúra... Fotó: Fazekas Ferenc Újabb állóháború — Ki viseli a kalapot Mezökovácsházán? Felszámolók, leszámolók(?), megszüntetek f Folytatás az I. oldalról) — Nekünk egyáltalán nem mindegy, hogy felszámolásról vagy megszűnésről van-e szó. Az utóbbi esetben ugyanis a tel­jes tartozást minél gyorsabban ki kell egyenlíteni, különben napi 5-6000 forinttal kamatozik. Felszámolás esetén jóval kedve­zőbb a helyzet. Januártól fel­gyorsultak az események és több kedvezőtlen jelenség vető­dött fel. Ugyanis az üzem va­gyonával a megbízott felszámo­lók csak a meghirdetéskor ren­delkezhettek volna. Meghirde­tés pedig még nem volt. Lépés- kényszerbe került az önkor­mányzat. Úgy döntöttünk, hogy a fellebbezést visszavonjuk, a felszámolóktól a megbízást visszavesszük és munkaviszo­nyukat megszüntetjük. Azonna­li vagyonzárlatot rendeltünk el és a további teendőket a hivatal hatáskörébe utaltuk. — Mi okozta a zárt ülésen kirobbant személyes vitát? — Időközben derült ki, hogy Kovács András, mint az egyik felszámoló, szeretne megvásá­rolni két gépjárművet. Ehhez nem járultunk hozzá, mert e va­gyontárgy értékesítésével fi­gyelmen kívül maradt volna a testület nyilvános árverésre ho­zott döntése. Az ügylet pedig erkölcsileg is megkérdőjelezhe­tő. A szándékot jelző adásvételi szerződést érvénytelennek nyil­vánítottuk. Annál is inkább, mert az eszközök kifizetése és elvitele még nem történt meg. Kovács Andrást felszólítottuk: kérjen kivizsgálást a rendőrség­től, miszerint állapítsák meg, történt-e bűncselekmény. Az üzemnél kértük az eredeti álla­pot visszaállítását. —Mi történt ezután? — Ezt követően a testület kö­telezte a felszámolókat, hogy a felmondási idő alatt a hivatallal közösen végezzen teljes va­gyonleltárt és készítsen záró­mérleget. A leltározás ma is tart. A zárómérleg megállapítása után pedig a polgármesteri hiva­tal megkezdi a vagyon értékesí­tését nyilvános árverésen. / „En nem leszek a ti Szarvas Attilátok!” Kovács András végzettsége szerint építésztechnikus, 1970 óta dolgozik a szakmában. 1991. április elsejétől áll a vá­rosgazdálkodási szervezet élén. Otthonában kerestük fel. — Az egész felszámolási, il­letve megszüntetési eljárás ko­rábban kezdődött. Engem az önkormányzati testület kért fel az üzem vezetésére, éppen azzal a céllal, hogy mentsem meg az üzemet, csökkentsem az adóssá­gokat, a kinnlévőségeket. Ehhez a város vezetői segítséget is ígértek. Sajnos ezt nem kaptam meg. A tényt jeleztem a képvise­lő-testületnek, néhány oldalas tájékoztatómban vázoltam az üzem helyzetét. Közben lábtö­rést szenvedtem, de betegen is megpróbáltam mindent megten­ni azért, hogy zavartalanul men­jenek a dolgok. Közben voltak átszervezések, létszámleépíté­sek, de sohasem éreztem, hogy az önkormányzat igazából segí­teni akart volna. Közömbössé^ get, ellenszenvet tapasztaltam. — De kenyértörésre csak a legutóbbi testületi ülésen került sor. — A fejlemények minősíté­sére nem vállalkozom, azok va­lójában minősíthetetlenek. De­cemberben döntött a testület üzemünk felszámolásáról. Végelszámolónak Drappa Má­tyás né t, az eddigi gazdaságve­zetőt és engem jelöltek ki. Ez­után a február eleji rendkívüli ülésen Magony Margit jegyző közölte a testülettel, hogy fel­számolásról nem lehet szó. Kér­te a korábbi határozat megvál­toztatását, az üzem jogutód nél­küli megszüntetését. Ezzel kapcsolatban kikértem több jo­gász véleményét. Állítják, hogy törvényesen, jogutód nélkül nem lett volna megszüntethető az üzem. A határozathozatal után egy vagy két nappal töb- bedmagával megjelent nálunk az önkormányzat pénzügyi cso­portvezetője. Elvitték az üzem összes raktárkulcsát, a pénztárat több mint 200 ezer forint kész­pénzzel. Na, hát az ilyen mód­szerekre válaszolva mondtam a testületi tagok szemébe: „Ilyet annak idején még azok az agyonszidott kommunisták sem csináltak”. Felálltam, de annyit még mondtam nekik: „ Én nem leszek Mezőkovácsháza máso­dik Szarvas Attilája”. — Úgy érzem, magamra ha­gyott az önkormányzat, a jegyző asszony pedig kifejezetten „be­tartott” nekem. Nem tudom mi motiválja dr. Magony Margit cselekedeteit. Az utóbbi időben egy-két testületi ülés az ő szája íze szerint alakult, ez rendkívüli módon felbátorította. Pedig tűr­hetetlen állapot az, ha a farok csóválja a kutyát. Az alpolgár­mester — véleményem szerint — nem eléggé határozott, nem eléggé talpraesett. Furcsán hangzik, de kijelentem: „Mezó- kovácsházának valóban nincs polgármestere”. A jegyzőnő — hatáskörét messze túllépve — kénye-kedve szerint irányíthatja a város életét és befolyásolhatja a képviselő-testület döntéseit. — Viszont önnel kapcsolat­ban is szó érte a ház elejét. Azt beszélik, hogy kevesebb, mint egy év alatt 8 milliós adós­ságot produkált. — Messzebbről kezdem. A testület megdorgált, miért nem folytatjuk a kiárusítást, hiszen a befolyt pénzből rendezni lehet­ne az üzem 4(!) milliós tartozá­sát. Zárójelben megjegyzem, hogy a konkrét adósságon kívül 8 millió forint hitelünk is van az Állami Fejlesztési Intézettől. Ezt 15 év alatt, részletekben kel­lett volna visszafizetni. Az adóssággal szembeállíthatóak a kinnlévóségeink. A budapesti ÉVIG 4,5 millióval, a helyi ön- kormányzat 1,8 millió forinttal tartozik nekünk. Ugyancsak adósunk a Metáltextért Kft., mintegy egymillió forinttal. Nos, ilyen körülmények között rövid tevékenységem alatt 1,8 millió forintot lefaragtunk az adósságból, sőt kifizettünk 6- 700 ezer forint végkielégítést is. Ezeket az összegeket az üzem dolgozói termelték ki, s nem az önkormányzat. — Sokat beszélnek a város­ban az IFA-ügyről is. — Amikor eldőlt, hogy megszüntetik az üzemet, el kel­lett gondolkodnom: hogyan to­vább. Vállalkozni szerettem volna, erre biztatott a testület, meg az alpolgármester úr is. Megpályáztam a városi sze­métszállítást, ehhez szerettem volna megvásárolni cégünk öre­gebbik IFA teherautóját. Meg­kértem a jogtanácsosunkat, néz­zen utána annak, hogy állampol­gári jogon megvehetem-e ezt a járművet. Hivatalos állásfogla­lást adott írásban: semmi akadá­lya! Előszerződést kötöttünk az elődöm idejében megállapított áron, azaz 170 ezer forintra. így utólag egy több mint 10 éves, kétszer nullára futott gépért sok­nak tartom ezt az összeget, de akkor zokszó nélkül kifizettem volna. Miután a testület gyakor­latilag visszaéléssel vádolt meg, elálltam a vásárlástól. Időköz­ben egyéb sérelem is ért: a jegy­zőnő utasítására, sem az én bé­remet, sem a kolléganő bérét nem akarták kifizetni. Sajnos azóta is tovább folyik a huzavona. Halasi—Ménesi Egy politikai hisztériakeltés háttere Mottó: „Minden időben nagy vesze­delem a fanatikus...” (Márai Sándor) Igencsak szomorú voltam, amikor értesültem arról, hogy Danes úr az SZDSZ-es tömegek — mind a 35 gyulai párttag társa—nevében felhábo­rodott a Kurírban, aGyulai Hírlapban és aTallózó- ban megjelent Simonyi-riportom miatt. De nem­csak az SZDSZ-esek, hanem Simonyi Imre, sőt Gyula 35 ezer lakosa helyett is felháborodott. Engem viszont az háborít fel, hogy Danes úr politikai célokra kívánja felhasználni Simonyi Imre tekintélyét és ezért még arra is hajlandó, hogy szövetséget kössön Árpási Zoltánnal, a kommu­nista párt valamikori kedvencével. Igen, szomorú voltam, amikor kiléptem Simo­nyi Imre gyulai költő lakásából. Szomorú voltam, mert egy öreg ember szenvedésének voltam tanú­ja, akit valaha jókedvűnek, nagyivónak, társasági embernek ismertem. Soha nem felejtem el — ha a költő el is felejtette — az éjszakába nyúló beszél­getéseket. Neki köszönhetem, hogy felfedeztem Márai Sándort, akitől pedig azt tanultam, hogy az igazság mindennél fontosabb. Ezért határoztam el, hogy riportot írok a költőről — nem interjút ! —, és olyannak mutatom be, amilyen a valóságban. A valóság pedig, mint tudjuk, sokszor nem hízelgő. De Márai Sándor nemcsak az igazság kimondásá­ra tanít, hanem arra is, hogy embertársaink esen- dőségét, hibáit részvéttel szemléljük. No meg arra, hogy nem mindig érdemes a nagy embereket kö­zelről megismerni, mert könnyen kiábrándulha­tunk. írásomban tehát ezt a kiábrándultságot, rész­vétet és igazságot igyekeztem megjeleníteni és azt hangsúlyozni, hogy az embert elsősorban nem gyöngéi határozzák meg, hanem az a másság, ami több, mint gyöngéi. Riportomban ezt a másságot jelenítettem meg. Egyébként köztudott Simonyi Imréről ez a más­ság, ez a különcség. О sem titkolta soha, hogy lenézi az embereket. Az még nem lenne baj, hogy másnak tartja magát, a gond csak az, hogy különb­nek is tartja, ezért úgy érzi, joga van arcul csapni egy várost botrányt csinálva, amikor díszpolgárrá fogadják. Mégis a költőt minden extravagánssága ellenére többé-kevésbé elfogadják, sokan talán tisztelik a benne lévő gondolkodót. Ami viszont engem még Simonyi Imre lehan­goló lakásánál is jobban elszomorít, az az elvadult politikai hangulat és környezet, amelyben egy költőről írott riport is ürügy lehet arra, hogy politi­kai fanatikusok lemondásra szólítsanak fel egy polgármestert. Ezek az urak nem vették figyelem­be; ha Gyula vezetői nem méltányolták volna Simonyi Imre költészetét és következetes politikai magatartását, akkor nem tüntették volna ki a dísz­polgári címmel. Ha pedig ez Simonyi Imrének nem lett volna magától értetődő „ és megtisztelte­tés”, akkor nem fogadta volna el. A beteg költő sértéseit megbocsátom, és én sem indítok pert, hiszen tehetségéért József Attilának is megbocsátották nehéz természetét. Viszont Danes és Árpási Elv-Társaknak nem! Nem! Mert kisszerű politikai céljaikra akarják felhasználni a politikai élet csapdáit nem ismerő beteg költőt. Most pártfogóként tetszelegnek, annak ellenére, hogy Simonyi Imre őket is lenézi. Mint ahogy akkor is lenézte a fanatikusokat, amikor interjút adott a Népújság valamikori kommunista főszer­kesztőjének. Szomorú, hogy egy ilyen igen művelt ember, mind Danes és Kádár urak nem tudják megkülön­böztetni az interjút a riporttól. De talán nem is akarják, hiszen tudhatják, hogy egy riporthoz en­gedélyt nem kell kérni. Jól is néznénk ki, ha Oriana Fallacci beolvasta volna írását Komeini ajatollah- nak. A Simonyiról készült írás irodalmi riport, amelyben nemcsak a költő szavaival, hanem kör­nyezetével jellemeztem az embert. Különösen furcsának tartom Kádár Péter lelkészhez nem mél­tó türelmetlenségét és Vaszkán Erzsébet szelektív emlékezetét, hiszen 6 a Simony ival való beszélge­tésemnek csak töredékét hallgathatta. Azt pedig már nem is vehettem zokon egy ápolónőtől, hogy ismerje az újságírói műfajokat. Azt azonban igen, hogy valótlant állít. Végül hadd jegyezzem meg: nem voltam és nem vagyok politikai párt tagja. Tehát pártérde­kektől függetlenül gondolkodó ember vagyok. Ember, aki nem tesz különbséget MDF-es és SZDSZ-es között. Még egyszer hangsúlyozom: felháborítónak tartom, hogy Danes úr azért, hogy politikai ellenfeleit lejárassa, Simonyi Imrét és engem próbál felhasználni. És az igencsak elgon­dolkoztató, hogy céljai érdekében szövetséget hozott létre a komminista Árpási, a Szabad De­mokrata Kádár Péter, a kommunistagyűlölő Simo- nyival. Még a politikában tájékozatlan olvasó is láthatja, hogy ez csak taktikai együttműködés és csak idő kérdése, mikor fordulnak egymás ellen, ha érdekeik úgy kívánják. Végezetül: ha Danes úr és Árpási exelvtárs arra szólít fel, hogy kövessem meg a költőt, talán még meg is teszem, hiszen akaratomon kívül bántottam meg. Most is kezet fognék vele, ha nem húz kesztyűt. De a fent említett két úrral még akkor sem parolázok, ha kesztyű van rajtam. Udvarhelyi András *** Udvarhelyi András a Magyar Posta cégjelzéses borítékjában, postaszolgálati jelzéssel hozzánk küldött írásához kísérőlevelet is csatolt. Ebben felteszi a kérdést: vajon tiszteletben tartja-e szer­kesztőségünk a sajtószabadságot, vagyis közli-e reagálását, mint ellenvéleményt? Egyidejűleg ar­ról értesít, hogy válaszcikkét „közlés végett” meg­küldte a Gyulai Hírlap és a Délkelet szerkesztősé­gébe is, nyilván mint a sajtószabadság letétemé­nyeseihez. Udvarhelyinek kár aggódnia és a saj­tószabadságot tőlünk féltenie. Dolgozatát öröm­mel tesszük közzé, mert az önmagáért beszél. írásából a gyanútlan — bár nagyon is tájékozott olvasó — többek között megtudhatja: — a megyei lap főszerkesztője az MSZMP tagja, mi több a párt kedvence volt (hogy ez utóbbit Udvarhelyi honnan vette, ki tudja; különben a tragikus sorsú Buharinról írtak ilyesmit, csak a szerző nem Udvarhelyi volt, hanem Lenin), — a válaszcikk aláírója nem volt és ma sem tagja semmilyen politikai pártnak, — az SZDSZ-es Kádár Péter és Danes László, továbbá a „kommunistagyűlölő” Simonyi Imre állítólag szövetségre léptek a volt emeszempés főszerkesztővel, — Simonyi lenézi a fanatikusokat, köztük a Népújság volt főszerkesztőjét, — Oriana Fallacci (ha már Fallacci, akkor Fal­iad!) nem olvasta be Komeini (ha már Komeini, akkor Khomeini!) ajatollahnak a róla készített írását, — egy ápolónő (mellesleg: gondozónő) úgy kotyog bele valamibe, hogy még az újságírói mű­fajokat sem ismeri, — Udvarhelyi még kesztyűben sem hajlandó parolázni Danes Lászlóval ése sorok írójával. Hogy mindennek mi köze a Simonyit ért sére­lemhez, ki tudja? Egyébiránt: Simonyi Imre költőt nem csak né­hány „éjszakába nyúló beszélgetésből” ismerem. (Mellesleg sohasem láttam nagyivónak.) Tizenöt éves kapcsolat fűz hozzá, eímondhatom hát: ugyanazt a Simonyi-iskolát jártam ki, amelyet mindazok, akik hozzám hasonlóan a Mesterhez bejáratosak voltak. Emeszempés múltam ellenére — furcsa módon—bőven tudtunk beszélgetni, sőt hatott rám, és ami a legfőbb, egymást soha nem szerkesztettük ki. Végezetül: Udvarhelyi Andrást nem szólítot­tam fel semmire, ilyenformán számadással sem tartozom neki. Hogy e semmiért Udvarhelyi azzal akar „büntetni”, hogy még kesztyűben sem hajlan­dó parolázni velem, ez az ő dolga. Vele szemben én továbbra is vallom: nézetek ellen csak nézetek­kel szabad és kell harcolni. Árpási Zoltán Már 440 ezer munkanélküli Január végén az előzetes ada­tok szerint 440 ezer munkanél­küli volt az országban, mintegy 10 százalékkal több, mint 1991 decemberének végén. A jelenle­gi munkanélküliségi szint 8,15 százalékos rátának felel meg az új számítási módszer szerint. Ennek lényege, hogy az aktív keresők száma — 4,8 millió — helyett a gazdaságilag aktív né­pességet — 5,4 millió — veszik figyelembe, beszámítva ezzel a foglalkoztatott nyugdíjasokat, illetve a GYES-en és GYED-en lévőket. Ezt a számítási mód­szert egyébként számos ország­ban alkalmazzák. Egy évvel ezelőtt, 1991 ja­nuárjában egyébként még „csak” 100 ezren voltak munka nélkül. Még mindig akció az Agrokernél! Nélunk a legolcsóbb a gumiköpeny február 29-éig. 900x20 szovjet ZIL, mintás gumiköpeny-garnitúra 9 500 Ft + áfa/db. 900x20 szovjet KAMAZ, mintás gumiköpeny-garnitúra 11 900 Ft + áf/db. 825x20 szovjet félterep gumiköpeny-garnitúra 7 630 Ft + áfa/db. 15,5x38 szovjet MTZ gumiköpeny-garnitúra 18 200 Ft + áfa/db. Teher- és munkagép méretű gumiabroncsokra rendelést felveszünk. Békéscsabai Agroker Vállalat, Szerdahelyi út 14. Alkatrészosztály. Telefon: (66) 22-366/102-es mellék.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom