Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-13 / 37. szám

BÉKÉSCSABA ÉS KÖRNYÉKE 1992. február 13., csütörtök © Békéscsabán impozáns épü­letben található a Munkácsy Mihály Múzeum gazdag és érdekes kiállítása Az oldalt Béla Vali szer­kesztette. Telefon: (66) 27-844 Galérianyitás éjfélkor Békéscsaba. — Kissé szokat­lan időpontban, február 15-én, szombaton 24 órakor nyílik a Kőváry-galéria az Ifiházban. Az étkező-galéria meghívón sze­replőjelmondata: „A művészet­hez a gyomron keresztül is vezet út” Raktárból ABC Az Alföldi Vendéglátóipari Vállalat Békéscsabai Kirendelt­sége immár második éve Körös­part Vendéglátó Betéti Társaság néven üzemel. A még „tinikorú” bt. közel háromszázezres nyere­séggel zárta az elmúlt esztendőt. Nagy terveik vannak a jövőre nézve. Ilyen például egy raktár- helyiség élelmiszerbolttá, s a ma üzemelő vegyesbolt bisztróvá alakítása. Az egészséges gyermekért Négy előadásból álló soroza­tot indít a TIT Békéscsabai Vá­rosi Szervezete és a Családsegí­tő Szolgálat „Káros szenvedé­lyek hatása a magzati életre; a gyermek személyiségfejlődése” címmel. Várják mindazokat a kismamákat, akik egészséges gyermeket szeretnének a világra hozni, s azokat a kisgyermekes anyákat, akiknek fontos, milyen lesz gyermekük személyisége. A program résztvevői hallhat­nak arról, milyen szerepet ját­szik a család a csecsemő, majd a gyermek testi-lelki fejlődésé­ben. Az első előadás — melyet dr. Farkasfalvy Klára főorvos tart — február 14-én, pénteken 14 órától lesz a TIT-székházban. Ezt követően vásárlással egybe­kötött bemutató nyílik a Békés­csabai Sárréti Tejipari Vállalat, valamint a Béköt termékeiből. Polgárőrség Újkígyóson Újkígyóson harmincán írták alá azt a belépési nyilatkozatot, amelyben vállalják a település nyugalmáért, hogy polgárőrök lesznek. A megválasztott Vesz- pi Gyula elnök elmondta, akkor lesz eredményes a munkájuk, ha legalább 20 százalékkal csök­ken a közrend elleni vétségek száma a településen. A polgár­őröket „Polgárőrség Újkígyós” jelvénnyef látják el. Az oldalon megjelent anyagokat Béla Vali. Gu- bucz Katalin. Nátor János és Szigeti Csaba írta. Hároméves aLIK Egy nagyon kedves, bensősé­ges ünnepséget tartottak a mi­nap a Lencsési Közösségi Ház­ban. Harmadik születésnapját ünnepelte ugyanis a LIK, azaz a Lencsési Ifjúsági Klub. Mint a kis közösség frontem­bereitől megtudtam, középisko­lás klubként indultak, majd az évek múlásával (mindannyian leérettségiztek) váltak ifjúsági klubbá. Juhász Attila vezeti ma a kis társaságot, vele és két másik „kollégájával”, Faragó Tímeá­val és Kovács Istvánnal ültünk le egy kis csevegésre. — Milyen programokat szer­veztetek az elmúlt három esz­tendő alatt? — Rengeteg rendezvényünk volt—kezdte válaszát a klubve­zető. — így hirtelenjében ami eszembe jut: kirándulások, ve­télkedők, sportnapok, előadá­sok, filmvetítések, hit vitakör, úti beszámoló... Nem vagyunk túl sokan, elég kevesen ismer­nek bennünket. Továbbra is szervezünk majd programokat, sok tervünk van. Bárkit szívesen látunk — nyitva állnak kapuink. A születésnapon tortát illik vágni. A két csinos hölgy a LIK fennállásának harmadik évét ünnepli a nem egészen fogyókúrás habos tortával-— Itt vagyunk minden pénte­ken a Lencsési Közösségi Ház­ban — toldja meg Kovács Ist­ván. — Aki unja már a diszkó­kat, kocsmákat, s szívesen be­szélgetne, azok nyugodtan jöjje­nek el. — Miből finanszíroztátok az előbb említett kirándulásokat, vetélkedőket...? — Eleinte a KISZ-től kap­tunk támogatást, ma pedig szer­zünk, ahonnan tudunk. Most például egy pályázatot adtunk be a városi önkormányzathoz... — válaszolt körünk egyetlen hölgy tagja. — Fogadjátok gratulációmat, és további sikert kívánok! — Köszönjük szépen—vette át a szót ismét Juhász Attila —, de valamit még feltétlenül sze­retnénk elmondani. Nagyon so­kat köszönhetünk mind anyagi­lag, mind erkölcsileg Takács Péternek, a Lencsési Közösségi Ház vezetőjének. Nélküle nem is létezne a klubunk. „Aranyos” bútorok aranyárban A bútorok szépek, az áruk „aranyos Kár, hogy a Stil Varia Kft. holmijaival a megyeszékhe­lyen, az Andrássy úton egy ka­pualj alá szorult. A jobb helyet érdemlő bútorokat és kiegészí­tőket áruló kft.-re véletlenül bukkantam. A kiegészítőkre írt árak láttán majdnem otthagytam csapot, papot, tükröket, asztalo­kat és ágyakat. Aztán lehuppan­tam egy kanapéra, aminek az árát 237 ezer 950 forintban álla­pították meg. Míg el nem felej­tem, hozzátartozik még két fotel is. A kis területen kiállított dara­bok katalógusból rendelhetők meg. Lett légyen komplett szo­ba-, vagy konyhabútorról szó. Az utóbbi „már” 250 ezertől kapható és egészen 400 ezerig terjedhet az ára. Kinéztem ma­gamnak egy egyszerű, olasz márványból készült dohány­zóasztalkát potom 68 ezerért. Persze csak a kinézésig futotta. —Van, aki meg is veszi ezeket a kétségtelenül ízléses terméke­ket? — kérdezem Veres Évától, a bolt vezetőjétől. — Igen, egy szűk réteg vásá­rol itt... —Gondolom ,nem a kisnyug­díjasokból és a fiatal házasok­ból áll ez a réteg. — Fogalmam sincs, hogy vásárlóinknak mi a foglalkozá­sa. Régi vagy újgazdagok? Nem tudom. Az tény, hogy termé­keink olasz és német gyártmá­nyúak. Egyedi megrendeléseket is teljesítünk. Vásárlóink meg­adják a méreteket és két hét, legfeljebb egy hónap múlva megkapják a lakásukra mért bú­torokat. Beszélgetésünk közben két idősebb hölgy érkezik. — Mi a véleményük a kíná­latról, az árakról? — kérdezem őket. — Nagyon különleges a kíná­lat, de nem a mi zsebünkre szab­ták az árakat. Legfeljebb, ha a lottón nyernénk, gondolhatnánk a vásárlásra. Pici babával fiatal házasok állnak meg egy lézerkép előtt, a kérdésem tőlük is ugyanaz, mint fent: — Összesen 20 ezer forint, amiből meg kell élnünk a két gyerekkel — válaszol a szimpa­tikus fiatal anyuka. — De ha nagyon megnézem, a bútorbol­tokban sem sokkal olcsóbbak a bútorok, és ezek itt mégiscsak egyediek és ne felejtse, a csőbú­torokat 24 karátos arannyal fut­tatták... ettől függetlenül ne­künk persze csak egy képre te­lik... Diákvarieté vándortalicskával Sokéves hagyomány Békéscsabán, hogy kora tavasszal megrendezik a diákság vidám kulturá­lis programját, a Díákvarietét. Nem csak szóra­koztató időtöltésről van szó, hanem elsősorban bemutatkozási, önkifejezési lehetőségről, amely ebben a korban talán különösen fontos. Eddig csupán a megyeszékhely iskoláinak, klubjainak, ifjúsági csoportjainak, egyesületei­nek kínálták ezt az alkalmat, de most a rendezők — a városi diákszövetség és a Békés Megyei Művelődési Központ — várják a megyéből mindazokat, akik részt szeremének venni ezen a március 25-én kezdődő, kétnapos diákprogra­mon. A jelentkezők rövid, humoros, zenés jelene­tekkel készüljenek, fő szempont a kötetlenség, a vidámság. A zsűri kellő szakmai felkészültség­gel értékeli majd a produkciókat, s az arra legér­demesebb megkaphatja a ,.Vándorkuka'' utód­ját, a „Vándortalicskát”, persze megrakva min­den földi jóval. A rendezvény helyszíne a Tégla Közösségi Ház lesz. a jelentkezéseket március 1-jéig várják az MMK-ban vagy a városi diák- szövetségnél. Majmolunk Mottó: Darwin szerint az emberek és a majmok egy őstől származnak. Én a maj­mok helyében tiltakoznék... Mi, magyarok mindig ezt csinál­tuk. A múltban is, ma is. A tömeg­kommunikáció (és az a bizonyos téli lábbelim) tele van már a Nyugat­imádattal. Dicshimnuszokat zen­günk, s olyanná akarunk válni, mint ők. Nem is olyan régen (de talán túl sokáig) az Ural felől .fújtak a szellők”. Ez aztán az iparunk, mezőgazdaságunk, gondolkodá­sunk eltorzulásához vezetett... Nem tanultunk a múltból: ismét majmolunk. Csak most, .nap­nyugta" az értékrend. Nem vitatom, van mit tanulnunk—ehhez kétség sem férhet. De félek, jó magyar szokás szerint ismét átesünk a ló túlsó oldatára, s egy az egyben akarunk lemásolni mindent, mondván: ott már egyszer bevált, itt miért ne válna be?! Hogy miért? Mert mások vagyunk! Másként gondolkodunk; más a környezeti fekvésünk ; más ideológia szerint nőttünk fel, éltünk; más a gazdasági helyzetünk; más a kultúránk; másban vagyunk mi, jobbak”... Ne hasonlítani akarjunk másokhoz! Legyünk önmagunk! Ez az, ami szerintem a legfontosabb! A nép fia nem ,.nyugati” akar lenni, hanem boldog, elége­dett... Azaz elég volt már a majmolásból — emberek vagyunk! Magyar emberek... A hadirokkant megvont 13 forintja Ul előttem, tördeli a kezeit. Hetvenegy esztendős, megette már a kenyere javát. Mindig becsülettel, tisztességgel dolgo­zott. Dolgozik ma is a háza táján. Megkeseredett mondatok buk­nak ki a száján. — Látja, elvesztettem a bal szememet a második világhábo­rúban. Amikor Romániából, a szovjet fogságból hazatértem, értesítettek, hogy mint hadirok­kant 13 forint ellátást folyósíta­nak 1946 február elsejével. — Ugye rosszul tetszik emlé­kezni? Ezerháromszáz forintról van szó? —Jól hallotta, tizenhárom forintot mondtam. Ennyi járt a bal szememért, amit a hazáért áldoztam. Várjon csak, a törté­netnek nincs vége. 1949 szep­temberében értesítettek, hogy az időközben 23 forintra emelt pénzbeni juttatást megszünte­tik. Ennyit se érdemeltem. — A nyugdíját biztosan úgy állapították meg, hogy... — Ne is folytassa, 6600 fo­rintból élek... — Azóta megtörtént egy rendszerváltás. Kérte, hogy va­lami kártérítést állapítsanak meg? — Hiszen épp erről van szó, ezért akartam magával beszélni. Jeges vízben Két békéscsabai fiatalember nem mindennapi erőpróbára vállalkozott; akkor, amikor még dühöngött a tél, megfürödtek az Élővíz-csatorna jeges vizében. Hogyan is történt ez? — kérdez­tük egyiküket. Frankó Vilmost. — Barátom, Molnár István ötlete volt; 6 Németországban már többször megfürdött télen a tengerben. Gondoltam, miért ne lennék erre én is képes?... —Rendszeresen sportol? —• Már abbahagytam a súly­emelést, de sportbarát vagyok; télen síelek, nyáron horgászom, s úszni is nagyon szeretek. — Hogyan lehet edzeni egy ilyen „mutatványra” ? — Tulajdonképpen sehogy. Közvetlenül az ..akció” előtt éjszakánként hideg vízzel telt vödröt tettem az ágyam mellé, s néha belemártottam a kezem. Mit mondjak, nem volt éppen kellemes érzés. — Mit szóltak ötletükhöz a barátok, ismerősök? Nézze, ezt küldték a pesti Kár­pótlási Hivatalból. Az a lényeg, hogy a jogszabály nem terjed ki rám, mert: „a jogszabály hatálya azon személyekre, akik nem szovjet hadifogságban voltak, vagy hadifogságukat nem szov­jet területen, hanem egy más ország területén töltötték, nem terjed ki...” — De hiszen szovjet fogság­ban volt... — De román területen. An­nak idején behívattak, mondták lépjek be a pártba, talán tudnak valamit tenni. Nem léptem be. Most meg, mondja, melyik párt­ba akarnak beléptetni, hogy tör­ténjen valami az ügyemben? Ebben az országban minden ide­genen, cigányon segítenek. Az ilyenek, mint én, éljünk meg, ahogy akarunk? Hát milyen vi­lágot élünk? Lehajtott fejjel jöttem el az újkígyósi Hódi Józseftől. Kíno­zott a tehetetlenség, hogy az ügyében nem segíthetek egye­bet, mint megírom. Csak re­ménykedem, hogy felfigyel rá valaki: van egy ember, aki, ha nem is az életét, de a szeme vilá­gát veszítette el a háborúban. És még azt sem érdemli, hogy 23 fo­rintot kapjon kárpótlásként. Hát ilyen világot élünk! fürödtek — Volt, akinek tetszett, más őrültségnek tartotta. A barátnőm például attól félt, hogy tüdő- gyulladást kapok... —És kapott? — Még egy tisztességes nát­hát se! — Mit érzett, amikor a jeges vízbe ugrott? — Az ifjúsági ház előtti he­lyet válaszottuk ki. Miután für­dőruhára vetkőztünk, végigsé­táltunk a jégen. Ahol a legvéko­nyabb volt, ott ugrottunk be. Először úgy éreztem, nem ka­pok levegőt, de ez az érzés ha­mar elmúlt. Törtük a jeget, úgy úsztunk körülbelül 10-15 percen át. — Gondolom, nem kis feltű­nést keltettek... — Sokan megnéztek bennün­ket. volt, aki megjegyezte: meg­őrültek ezek? — Vállalkozna-e újra a jeges fürdésre? — Igen. Próbatételnek tekin­tem. s jó érzés, hogy sikerült!

Next

/
Oldalképek
Tartalom