Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-08-09 / 33. szám
bREKES MEGYEI HIRLAPMÛVÉSZETEK - TÁRSADALOM 1992. február 8-9., szombat-vasárnap A Vízipók-csodapók után „Árnyjáték” Hogy a gyerekek meséljenek A televízió képernyőjén mostanában ismét felbukkant Vízipók-csodapók. A kis figurát csakúgy, mint tervezője, rendezője, Haui József nevét a produkció premierje óta számon tartja a közönség. Haui azóta is hű maradt az egyszer már meghódított óvodás-kisiskolás korosztályhoz, amelyre pedig aíig-alig figyel a hazai rajz- és játékfilmrendezők többsége. Számos figyelemre méltó illusztrációs munka, diafilm, képes társasjáték, képregénykötet gazdagítja az utóbbi évek produkcióinak listáját. Haui neve olvasható például a népszerű képes Grimm-mesesorozat köteteinek fedőlapján (legutóbb Az ördög három aranyhajszála borítóján). A grafikusművész elmondta, miért váltott a közelmúltban többször is műfajt, s miért tartoznak kedvencei közé a Grimm-kötetek. — Az évek során a számtalan mese feldolgozása közben sikerült egy olyan stílust kidolgoznom, amely ma már sajátomnak mondható, s amit mindenképpen érdemes továbbfejleszteni. Azért is nőttek a szívemhez any- nyira ezek a munkák, mert tulajdonképpen a kifutást, egy sajátos, egyéni stílus kidolgozását biztosították. Ilyen bensőséges kapcsolat kialakítására egy produkcióval a Pannónia felségterületein nem volt lehetőségem, ennyire személyes alkotást csapatmunkában soha nem csináltam. Noha mindig is terveztem, rendeztem, ám jelen voltak, befolyásolták a végeredményt mások is. Végül is attól a pillanattól sikerült maradéktalanul megvalósítani elképzeléseimet, amikor kiléptem a film mindennapos kötelékeiből. — Ennek már öt éve. Azóta minden kapcsolata megszakadt a rajzfilmmel? — Szó sincs róla. Alkalmanként, egy-egy produkcióba azért beszállok. Legutóbb például a Varga-stúdió egy nyugatnémet, huszonhat részes sorozatának forgatóköny vterveit készítettem el, de dolgoztam más munkákban is. — A Diafilmgyártó Vállalat megbízásából a közelmúltban fejezett be egy rendhagyó filmet. Az Arnyjáték miben más, mint a műfaj többi képviselői? — Ha diafilmet vetítenek, a gyerekek általában szívesen elszórakoznak azzal, hogy az üres felületen kezük árnyékával figurákat utánoznak. (Ezek olykor érdekesebbek is, mint maga a film.) Ez adta az ötletet, hogy egy olyan filmet készítsek, amely lehetőséget ad a gyerekeknek, hogy saját meséket találjanak ki. A filmben inspiráló helyszínek vannak, a figurák és a történések már a kicsinyeken múlnak. Segítségként, útmutatásként variációs lehetőségeket kínáló melléklet, egy kis füzet is készült. A produkció lényegében épít az óvónők ötleteire, illetve a gyerekek kreativitására. A kiindulás nem volt könnyű, eleinte megfoghatatlannak tűnt, nehéz volt elképzelni, mi kerülhet majd az üres háttérre, mert hisz mindenkinek másként működik a fantáziája. A legfontosabb egy állandó kameraállás kialakítása volt, amely rögzíti a figurák méreteinek arányát, a gyerekkéz távolságának azonosságát. Reméljük, a közeljövőben más diafilmjeink is eljutnak a gyerekekhez. — A gyerekek legtöbbje nagyon kedveli a különféle képregényeket. Az egyik régi kedvenc a Bucó-Szetti-Tacsi című sorozat volt. Készül-e belőle folytatás? — Igen, hamarosan a standokra kerülnek újabb füzetek is. Ami az eredeti, magyar képregényeket illeti, nem sok jóra számíthatunk, a műfaj nyugati képviselői „agyonlövik” nemcsak Bucó-Szettit, de minden más magyar próbálkozást is. Részben ez is oka, hogy mára mindenestől eltűnt a magyar képregény. Jó lenne, ha valaki fontosnak tartaná a magyar képregény ügyét, de hát mit is várhatunk, amikor a nemzeti filmművészetet sem tartják fontosnak. (MTI-Press) Károlyi Júlia Egy kocka az Árnyjáték című diafilmből (Fotó: Walter Péter—MTI-Press) Pálcát törni, szíjat hasítani... A régi igazságszolgáltatás emlékei nyelvünkben Minden nép nyelvében évezredek története szunnyad — állapította meg Kertész Manó nyelvtudós. Nyelvünk szókészlete alapján például kimutatható, hogy történelmünk során mit honosítottunk meg a társnépek gazdaságából, kultúrájából. A történelmi múlt megőrzésének a nyelvben van egy másik vonulata is. Mégpedig az, amely népünk történetének, hajdani korok feledésbe merült intézményeinek, szokásainak az emlékét őrzi. Ismert tény, hogy ötletes reklámmal mennyire fel tudják csi- gázni az érdeklődésünket egy- egy jó tévéműsor, sportközvetítés vagy politikai esemény iránt. Arra már kevesebben gondolnak, hogy a felcsigázni az érdeklődést kifejezés a régi magyar igazságszolgáltatás egyik kegyetlen módját, eszközét takarja. Valamikor a kínzó vallatás elterjedt módszere volt a csi- gázás. A vádlott kezét hátrakötötték, a kötésbe horgot akasztottak, a horog kötelét a mennyezetre erősített csigán át a padlón álló motollára, kerékre csavarták. A motolla forgatásával a kötél a vádlottat a magasba emelte, a test súlya a karját a vállcsuklóból kifordította, s ebben az embertelenül fájdalmas helyzetben kellett a bíró kérdéseire válaszolnia. A csigázáson kívül még számos büntetőjogi kifejezést megőrzött a nyelvünk. A körömszakadtáig tagad kifejezésben egy másik kínvallató eszköz, a körömszorító fogalma maradt meg. Ezzel a szerszámmal addig sajtolták a vádlott két hüvelykujját, amíg vér nem fakadt belple. A srófos körömszorító emlékét pedig az ígéretet, pénzt kisrófolni valakitől kifejezés őrizte meg. A kipellengérez fogalmát ugyancsak a régi igazságszolgáltatás emlékei közé sorolhatjuk. A feudális korban a piactéren, az elöljáróság épülete előtt állt a pellengér, a szégyenoszlop. A nem halálos, hanem enyhébb büntetéseknél a pellengérhez kötötték ki a bűnöst, és az odaseregló embereknek módjuk volt a vétkes gúnyolására, esetenként tettlegességre is. Szegeden és Munkácson faszamarat állítottak fel, arra ültették a há- zasságtörőket, a csaló molnárokat és az árdrágítókat. A pálcát tör valaki felett kifejezést O. Nagy Gábor, a magyar közmondások, szállóigék kiváló szakértője régi német jogszokásból eredezteti. A halálra ítéltet a kivégzés előtt még egyszer ünnepélyes kihallgatásra a bíró elé vezették. Ekkor hirdették ki végérvényesen az ítéletet, majd a bíró egy fapálcikát háromfelé tört, és így szólt a vádlotthoz: „Segítsen Isten, én nem segíthetek rajtad!” E ceremónia után a halálos ítéletet természetesen végrehajtották. Szinte naponta mondott, főleg szülői fenyegetés: „Vigyázz, mert szíjat hasítok a hátadból!” Kevesen tudják, hogy a szíjhasítást mellékbüntetésként rótták ki valamikor a halálra ítéltekre. Akasztás előtt utolsó kínzásként a bűnös hátán két párhuzamos csíkot vágtak, majd a két csík közti bőrt hirtelen lerántották. Elképzelhető, hogy milyen őrületes fájdalmat érzett az elítélt. A bélyeget sütnek rá kifejezés is az egyik legősibb megszégyenítő büntetés emlékét őrzi. Szent István korában a templom tüzesített kulcsával sütöttek bélyeget a vétkesre. Könyves Kálmán elrendelte, hogy a hamis tanú arcára kereszt alakú bélyeget égessenek. A régi igazságszolgáltatás nyelvünkben őrzött emlékeit még hosszan lehetne sorolni, hiszen a most említetteken kívül még igen sok szófordulat, közmondássá vált szakkifejezés került be szókészletünkbe. Szerencse, hogy csak nyelvünk őrzi a régmúlt idők borzalmait, és mi már csak kultúrtörténeti érdekességként ismerjük ezeket a fogalmakat. Kiss György Mihály Az összhang tökéletes Az alma nem esik messze... Együtt a család — egy soproni hangverseny után Olykor meg-megállítja a járókelőket Szarvason a Jókai utcai ház ablakaiból kiszűrődő zene. Az egyik szobában zongora szól, a másikból fuvolaszó hallatszik. Apa és fia, idősebb és ifjabb Regős Imre gyakorol. Regős Imre most lett nyugdíjas, fia karrierje elején áll. — Gyakori esemény-e az, hogy apa és fia egy időben gyakorol? — Mostanában egyre ritkább — válaszol az ifjabb Regős. — Havonként egy-két alkalommal jövök haza Debrecenből: ott tanítok a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, mellékállásban a Debreceni Konzervatórium ban. — Van-e abban szerepe, hogy fiából is zenész lett? — fordulok idősebb Regős Imréhez. — Úgy érzem, hogy van. 1951 óta tanítok a zeneiskolában, viszont gyermekkorom óta játszom orgonán. 1976 óta hivatásos orgonaművészként szerepelek kísérőként, s adok hangversenyeket. Családi szokás volt nálunk, hogy a rádió egy- egy hangversenyét partitúrákból követtük, így a gyerekek hamar megtanultak partitúrát olvasni. Később, amikor fuvolán kezdett játszani, én kísértem. Még a felvételi vizsgáján is. — A főiskoláig hosszú út vezetett? — Általános iskolában kezdtem zongorázni. Aztán hatodikos koromban szinte véletlenül lettem fuvolás. Gimnazistaként eljutottam zenei táborokba. Ezek után kezdtem komolyan foglalkozni hangszeremmel. Elvégeztem a Szegedi Zeneművészeti Főiskolát, majd a Zene- akadémiát, Itt Matúz István volt a mesterem. 1988-ban szereztem diplomát, azóta tanítok Debrecenben. —A gimnáziumban jó fizikus és matematikus volt? — Fizikatagozatra jártam, és ennek ma is nagy hasznát veszem. Matúz Istvánnal most a fuvolatechnika új lehetőségeit keressük. Akusztikai alapokról kiindulva a fuvolázásban több százezernyi hangzásbeli lehetőségem adódik a megszokott 36 hanggal szemben. Ezek létrehozásához és kiválasztásához szükségesek a fizikai-matematikai ismeretek. Új fogások, új befúvások kellenek. Ezek alapja a rezgés, a hullámok kialakulása, és a többi, ami hozzátartozik a fuvola hangzásának alapjaihoz. A fizikai lehetőségeket keresem, s ehhez még a számítógépet is fölhasználom.-— Idősebb Regős Imre nyugdíjasként sem szakadt el a zenétől? — Amikor az ember nyugdíjba megy, sok esetben szeretnék „leírni”. Eddig tele voltam munkával: tanítottam, kísérőként is ismertek. Most érzem csak igazán, mennyire aktív tudtam volna lenni mint szólista—elsősorban mint orgonista. Amióta nyugdíjas vagyok, felszabadultabban tudok gyakorolni. Úgy érzem, most értem fel a csúcsra, most tudnék igazán jó hangversenyeket adni. — Fiának komoly sikerei vannak. Féltékeny rá vagy büszke? — Inkább büszke! Igaz, hogy itthon szoktunk vitatkozni zenei megoldásokon, de ezek természetes szakmai viták. Egymástól is tanulunk. — Ifjabb Regős Imre hogy tudja összeegyeztetni a tanári és a művészi pályát? — Nem könnyű. Ennyi tanítás mellett nagyon nehéz időt szakítani a gyakorlásra, de mindenképpen muszáj. Saját szempontomból és a tanítás szempontjából is szükség van a továbbfejlődésre. Mindkét területen igyekszem a legtöbbet nyújtani. Nagyon nagy öröm, ha sikerül a növendékeimet úgy felkészíteni, hogy fölveszik őket a főiskolára vagy az akadémiára. Szólistaként szeretnék minél több pódiumlehetőséghez jutni. — Mit vár Regős Imre a fiától? — További sikereket. Bízom abban, hogy több ideje lesz gyakorlásra, s a zenei életben megtörténik az a nagy csoda, hogy a vidékieket is jobban figyelembe veszik, s többször szóhoz jutnak a rádióban és a televízióban. Sok helyen volt már közös hangversenyünk. Régi vágyam, hogy egyszer együtt léphessünk fel a Szegedi Dómban... Ezzel a beszélgetés véget ér. Regős Imre a zongorához ül. A bevezető futam után a fuvolán felcsendül az Ave Maria csodálatos dallama. Az a dallam, amelyet már sok százan csodáltak meg, s csodálnak majd meg ebben az előadásban. Talán egyszer majd a Szegedi Dómban is. Kutas Ferenc MTI-fotó: Medgyasszay Gy. Béla Centenáriumi kiállításra készül a fafaragó Századik önálló kiállítására készül Hegyi Flórián, hódmezővásárhelyi fafaragó mester. Munkáit a mindennapi élet, a paraszti lét gondja-baja, múltja-jelene inspirálja. Idegen tőle az absztrakt ábrázolás, a Vásárhely környéki tanyákon jár- va-kelve szinte visz- szaköszönnek szobrai. Az alkotó 1972 óta készít szobrokat. Hegyi Flórián egyik szobrával
