Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-19 / 42. szám
1992. február 19., szerda © tREKES MEGYEI HIRLAPBÜNBE(L)ESÉS Rács mögötti beszélgetések a gyulai börtönben I. Lányokat futtatott, most Bibliát olvas Irány a polgármesteri hivatal Bár a húszéves lökösházi Kocsis László egy év hat hónap börtönt kapott, mégis gyorsan falatozza ebédje lényegét, a sült csirkét a Gyulai Büntetésvégrehajtási Intézetben. Sietsége persze mindjárt érthető lesz számomra, amikor kiderül, hogy nemsokára kerékpárra kell pattannia, hiszen neki városi „munkahelye” van. A gyulai polgármesteri hivatalnál végez közhasznú munkát, tisztítja a csatornákat, részt vesz a tópart rendezésében, a temetőnél kerítést épít. Annak a brigádnak a tagja ugyanis, amely a börtönben tanúsított magatartásával kiérdemelte, hogy büntetése alatt is szabad levegőn dolgozzon. Természetesen a börtön vezetői a viselkedés mellett az elkövetett cselekmény jellegét, súlyosságát, az elítélt múltját — volt-e már büntetve és ha igen, miért — is mérlegelik, amikor arról döntenek, ki részesülhet ilyen jutalomban. „A golyó majdnem súrolta a fülemet” — Te milyen okból élvezed a börtön vendégszeretetét? — faggatom Kocsis Lászlót két falat között. — A leszerelésem előtt fél órával elkövettem egy marhaságot a mezőtúri laktanyában. Az egyik surranótársammal 24 pisztolyt és 30 éjjel látó távcsövet akartunk magántulajdonba venni. Szorult anyagi helyzetben voltam, és úgy tűnt, jól megszerveztük az akciót, valamint az eladást is. Találkozásunk helyszíne bizonyítja, hogy a lebonyolításba hiba csúszott. — Elmesélnéd a történetet? — Miután megszereztük a pecsétnyomót és a fegyverraktár kulcsát, a sorállományú őrnek azt mondtuk, hogy parancsot kaptunk egy láda felvitelére. О ehhez hozzájárult. A gondot az okozta, hogy a társam nem bírta a nagy súlyt, elejtette a ládát és a csörömpölésre felfigyelt a közeli őrszem. Én elszaladtam, az őr pedig utánam lőtt, a golyó majdnem súrolta a fülemet. Aztán a kutyákkal hamar elfogtak. —A szüleid mit szóltak az akcióhoz? — Édesanyám és édesapám is meghalt, a bátyámmal és kis öcsémmel alkottunk családot már régóta. A bátyám dolgozott, én főztem és a házimunkát végeztem, illetve vigyáztam az öcsémre. A vékony, szőke fiatalember hirtelen elhallgat, elmerül emlékeiben. így én a kis csapat rangidős vezetőjéhez, Nagy Jánoshoz fordulok, aki börtönbe kerülése előtt a Fortuna Cirkusznál dolgozott mindenesként. Vezette a kamiont, sátrat épített, sőt ő vitte be az előadáson a produkcióhoz az óriáskígyót is. — Devizavétség miatt jutottam ide — kezdi. — Aranyat hoztunk be külföldről és árultuk. Valaki besúgott, így rajtavesztünk. Szerencsére itt a „sitten” adódott az a lehetőség, hogy kinn dolgozhatunk. Úgy néz ki, hogy engem a büntetésem letöltése után civilként is megtart a polgármesteri hivatal. így örök hálával tartozom nekik és a börtön vezetőinek. Hasonló véleményen van a 23 éves, mezőkovácsházi Fekete Sándor is, akit bűnsegédként vettek elő egy általa már el is felejtett ügyben. — Letöltöttem a katonaidőmet, megnősültem, fiam született, amikor a cselekmény után lenyomoztak és „falazásért” leültettek. Ingyenes megoldással az Aranykeresztben Társalgásunk itt félbeszakad, mert a tányérokban a csirkecombok csupasz csontokká változnak, és a brigád szedelőzködni kezd. Mi is továbbállunk és az egyik zárkába kukkantunk be. A cellában három előzetes letartóztatásban lévő fiatalember ücsörög az ágyakon. Közülük ketten civilben szobafestők, így most bőven van idejük kielemezni a szakma rejtélyeit. A debreceni Ajtai Józsefet lopással vádolják, de őt nem is a saját sorsa izgatja elsősorban, hanem öt hónapos terhes élettársáé, aki szintén a börtön vendége. József legalább azt szeretné elérni valamiképpen, hogy élettársa szabadlábon védekezzen. —Mivel a kiírt tárgyaláson nem jelentünk meg, és a távolmaradásunk okát nem fogadta el a bíróság, bilincsben hoztak be — emlékezik, majd lopási filozófiájáról beszél. — Soha nem magánembereket károsítottam meg, ezt ugyanis az állam rendesen elvégzi helyettem. Cserébe viszont én levettem a sápot az államról. Kollégáját, a budapesti Molnár Miklóst három rendbeli csalással, jármű önkényes elvételével és lopással vádolják. Nekünk egyik esetének hiteles történetét meséli el. —Leutaztam Gyulára és az Aranykeresztben kivettem egy szobát három napra. Mint Magyarország legtöbb szállodájában, itt sem kellett előre fizetni. Mivel megéheztem, ettem az étteremben valami különleges kaját, ittam egy üdítőt—természetesen ingyenes megoldással —és lepihentem. Másnap a szállodaportás bizalmába férkőztem és jó barátságba kerültünk egymással. Aztán ő elment izzókat cserélni és öt percre rám bízta a portási teendőket. Gyorsan kiemeltem 12 ezer forintot a pénztárból, de illendőségből nem hagytam üresen a portát, nehogy valami besurranó tolvaj szabad prédája legyen. Elbúcsúztam és viszlát Gyula! Szó mi szó, ez a köszönés be is jött, mert—igaz más minőségben — újra a városban tartózkodom. — Arra nem gondoltál, hogy a pénz, illetve a te eltűnésedet könnyen összekapcsolják? — Tisztában voltam vele, de abban a pillanatban nagyon kellett a pénz. Tizenhétszer akasztotta fel magát Talpa Gusztáv a cella nem szobafestő lakója már régi „bútordarab” a börtönben. Fiatalkorúként ült rablásért, majd iskolabetörések fűződtek a nevéhez. — Megrázó emlékek kötöttek az iskolához, hogy a nem éppen aranybányának számító intézményt választottad? — fordulok hozzá. — Akkoriban még létezett az az úttörővalamiség és némi értékhez hozzá lehetett jutni. Ezért a büntetésemet annak rendje-módja szerint letöltöttem. Most azonban olyan rablással gyanúsítanak, amelyre tanúim vannak, hogy nem követtem el. Azt is írd még meg, hogy nem tartom jogosnak a sokszor hosszú hónapokig tartó előzetest. Az ember itt ül bizonytalanságban és csak vár, vár, mikor mentik fel végre vagy ítélik el. — Egyébként hogyan telik egy napotok itt? — A nap huszonnégy órájából mi előzetesek csaknem huszonkettőt a zárkában töltünk. Olvasgatunk, dominózunk, beszélgetünk. Hetente egyszer mehetünk a sportterembe és kétszer fürdeni. Az ételt a cellába kapjuk, és mint látod, a vécé is belül van. Havonta eljuthatunk moziba, de az a rossz, hogy a bűntársak az ítélet megszületéséig nem találkozhatnak, így felváltva járhatunk csak. Börtönlátogatásunk következő állomása az orvosi rendelő. A betegeket itt mindennap dr. Fodor Zsuzsa doktornő látja el. Először arról kérdezzük, mennyiben más a börtönben az orvosi munka egy átlagos rendelőhöz viszonyítva? — A legtöbben alvászavarral, idegességgel küszködnek — válaA főmosó munka közben szolja. —Ez főként a tárgyalás előtti napokat jellemzi. Vannak olyan öreg rókák is, akik a bakancsviselés és a „séta” alól szeretnének kibújni, és ezért kitalálnak különböző fájdalmakat. Aki többször akar fürdeni, viszketéssel keres fel. A „haldoklók” egy része fekvési engedélyt kér, ugyanis napközben nem feküdhetnek az elítéltek. Olyanokkal is összehozott már a sors, akik vallási okból kifogásolták az étrendet vagy éppen vegetáriánusok. Természetesen akinek valós a panasza, azt orvosoljuk, kezeljük. — Öngyilkossági kísérletek sűrűn előfordulnak? — Legjellemzőbb a pengés „falcolás”, de olyannal is találkoztam már, aki tizenhétszer akasztotta fel magát — veszi át a szót Bordé Imre ápoló. — Ami feladatunk nem lehet más, minthogy meggyőzzük, lebeszéljük az itt élőket öngyilkossági szándékaikról. A fömosó szerint tévedni emberi dolog Az orvosi rendelő után a könyvtárba nyitunk be. A gyulai Való Gábor, aki lopás és betörés miatt tölti szabadságvesztését, az olvasnivalót rendezgeti. — Gondolom a legtöbb elítélt a bűnügyi regényeket keresi -— zavarom elmélyült tevékenységében. — Van benne valami — mosolyodik el. — Találkozom viszont különleges kérésekkel is. Ilyen az angol és német nyelvkönyvek, valamint a Biblia utáni érdeklődés. Mondandója közben eszembe jut a folyosón hallott sztori. Az adventista egyház képviselője névre szólóan hozott Bibliát az egyik elítéltnek és a legszebb részeket be is jelölte neki. Hogy miért ül az ajándékozott? Többek között lányokat futtatott. Való úr beszél arról is, hogy mintegy 5500 kötetből áll a könyvtár és sokat köszönhetnek a Máltai Szeretetszolgálatnak is, amely bővíti a kínálatot. Barangolásunkat továbbra is a szolgáltatással foglalkozó elítéltek körében folytatjuk. A „Zsidó” becenévre hallgató főmosót látogatjuk meg, aki csalásért és sikkasztásért ül. — Legalábbis a bíróság annak vette, mert szerintem én csak tévedtem, ami ugyebár emberi dolog — mondja. A szakácsnál már hosszabb időt töltünk, aminek főként az az oka, hogy jó ideig tart, amíg eddigi állomáshelyeit felsorolja Váctól Allampusztáig. Csak ezután tér rá, hogy a börtön segítségével szerzett szakmát, mivel részt vett egy szakmunkás-tanfolyamon a büntetésvégrehajtás keretein belül. Az általános raktáros a börtönt egy kistelepüléshez hasonlítja. A zárka a lakás, a folyosó az utca és ahol a telefon van, az főtér, mert Gyulán az elítélteket már telefonhoz is lehet hívni. A későbbiekben arról beszél, hogy legtöbbször azt a pillanatot játssza le magában, amikor szabadulása után a kislányával találkozik. Következő beszélgetőtársunk a börtön egyik legfiatalabb lakója, a 14 éves vésztői L. R. — Neked most körülbelül nyolcadik osztályosként történelem- órán kellene lenned—szólítom meg. — Ott is lennék, ha nem veszek részt egy „leütéses” rablásban. —Ha kikerülsz, dolgozni fogsz? — Azt nem, inkább üzletelek, de betartva a törvényt. Nyemcsok László (Börtönriportunkban legközelebb elítélt hölgyekről olvashatnak.) Előzetes letartóztatásban Babválogatás a börtönben Fotó: Fazekas Ferenc
