Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-19 / 42. szám
1992. február 19., szerda ÍSüÉKÉS MEGYEI HÍRLAP © TÉNY-KÉPEK „Ha mindjárt abbahagyunk valamit, az maga a halál" Képzeletbeli utazások Sebők Vili bácsival Amikor randevúra invitáltak Sebők Vili bácsival, rögtön egy tizenvalahány évvel ezelőtti vidám kirándulás képei villantak fel bennem a szépemlékü diákévekből. A város széléig sem kellett eljutnunk, Vili bácsit úgy fogadtuk a „bandába”, mintha legalább ezer éve ismernénk egymást. Pedig azelőtt soha nem láttuk, és a kirándulás után sem futottak össze útjaink. Egészen mostanáig. És, mint akin nem fog az idő... Csillogó szemek, örökké vidám tekintet, és a szája szegletében most is ott bujkált a huncutkás mosoly... Nem lennénk azonban őszinték, ha elhallgatnánk: picinyke megható- dottság és némi bánatféle is meghúzódott Vili bácsi pillantásában. Ünnepi alkalom hozott össze bennünket; Sebők Vilmost kitüntették. A genovai székhelyű Nemzetközi Közúti Fuvarozók Szövetsége (az IRU) ismerte el a munkáját gyönyörű, egyedi nyomtatású oklevéllel és egy arany kitűzővel. Olyan megbecsülésről van szó, amit csak nagyon kevesek érdemelnek ki életükben; legalább egymillió kilométer balesetmentesen, 15 év nemzetközi forgalomban (semmiféle jogszabályt nem sértve ezalatt), húsz év az utakon (természetesen hivatásszerűen) és legalább tíz esztendei hűség ugyanahhoz a munkáltatóhoz. Találkozásunk másik, szomor- kásabb apropója első hallásra hihetetlennek tűnik: Vili bácsi nyugdíjba ment. „Pillanatnyilag (!!) nyugdíjban vagyok" — tette hozzá sietve, mert „...az maga a halál, ha mindjárt abbahagyunk valamit”. És valóban. Hogy is képzelhetünk el valakit a négy fal között, aki 36 kemény esztendőt töltött az utakon, „kormányközeiben”. Csupa változatosság, izgalmas élmény, rengeteg látványosság külföldön, messzi tájakon meg a hazai barangolásokban, aztán a megnyugtató azonosság, biztonság és nyugalom itthon, 24 évig a megyei tanácsnál, másfél évig a Békés Touristnál, s természetesen a családban. Jó volt mindig útra kelni, és nagyszerű volt hazatérni! Kicsit értetlenkedve méreget Vili bácsi, amikor megkérdezem: a 36 év alatt sohasem érezte úgy; hogy fáradt, nincs kedve útnak indulni, vagy éppen bal lábbal kelt fel? „Ilyen nem volt — ingatta a fejét —, mindig útra készen álltam, soha nem ért váratlanul, akár ha éjjel kettőkor ért az üzenet, hogy azonnal indulni kell. Két dolgot, mint a törvényt magoltam be, már az elején: a jármüvem mindig legyen üzemképes, én pedig kipihenten várjam a következő utat. Mint minden mesterségnek, ennek is megvannak a maga nehézségei — folytatja a gondolatot Vili bácsi. ,flem könnyű az emberekkel bánni, mégis nagyon hálás feladat. Aki utasokat, turistákat szállít, váljék eggyé a csoporttal, fogadja el őket és fogadtassa el magát! Az emberek kikapcsolódást, szórakozást várnak a pénzükért. Ki kell szolgálni őket.' Hogyan? Az ötleteknek se vége, se hossza: Vili bácsi zenével vidította utasait, sőt, olykor-olykor maga is dalra fakadt. Amikor először járt Párizsban, megszerezte az ott készült videofelvételeket, s a következő alkalommal a kirándulók képernyőről ismerkedhettek azokkal a nevezetességekkel, amelyeket másnap élőben csodálhattak meg. Azt mondják, Vili bácsi neve fogalom a szakmában. Szerették a pontossága, a megbízhatósága, a szelíd fegyelemtartása miatt. így aztán előfordult, hogy Vili bácsit „megrendelték”. Ballagunk lassan a világ „legszebb, legjobb” panorámás buszához, amellyel Vili bácsi szinte „összenőtt” az elmúlt hat évben. Kulcstartóján becsukott szemmel előkeresi, vízszintesen beállítja a levegőben a nyitókulcsot, mintha most kéne a zárba helyezni. „Fogadjunk, hogy így nyitja!" — mondja mosolyogva, aztán elmeséli a kedvenc nehéz napjait. ,Amíg vele jártam, egy karcolás sem érte. Ahogy decemberben letettem, a legközelebbi útján karambolozott. Egy híd két oldalának ütközött. Képzelheti, amikor meghallottam, mintha kést forgattak volna a szívemben...” Nehéz félbehagyni az írást, hiszen messze volna még a vége, annyi élmény, történet kívánkozna papírra. Ám ahogy megismertem közelebbről Vili bácsit, biztos vagyok benne, nem hagyta cserben hivatását. S ha ez így van, találkozunk még, akár itt, e hasábokon is. Addig is: jó utat, Vili bácsi! L. E. Hat évig elválaszthatatlanok voltak. Hátha még egyszer útra kelnek, együtt... Fotó: Kovács Erzsébet Ahogyan az életkörülmények egyre nehezebbé válnak hazánkban, úgy kerít hatalmába százakat, ezreket az „elvesztettem az utolsó szalmaszálat is” gondolata. Legtöbben akkor veszítik el maradék erejüket, amikor az összes létező hivatalt végigjárják, s nem lelnek gyógyírt tengernyi problémájukra. A rohamosan növekedő munkanélküliség, az éhbérnek beillő jövedelmek számtalan családot létbizonytalanságba sodornak. Sokan állásukat, mások társukat, lakásukat, becsületüket veszítik el egyik napról a másikra. A jövőben e hasábokat azok számára „ajánljuk fel”, akik — önhibájukon kívül! — kilátástalan helyzetbe kerültek, s nincs reményük a talpra állásra. Elsősorban azok levelét várjuk, akik vállalják nevüket, s adott esetben a nyilvánosságot is, ha esetüket feldolgozzuk lapunkban. Természetesen, a bizalmas információkat magunk is bizalmasan kezeljük. Kérjük, írjanak nekünk, lehetősé: geink szerint mindenkinek válaszolunk. A borítékon ne felejtsék el feltünteti a jeligét: „Utolsó szalmaszál.” Az agykontroll látnokká tesz? Fantasztikus gyógyulások Nagyot szóló szenzációként robbant be a magyarok köztudatába az agykontroll módszere. Bestseller lett az erről hírt adó Agykontroll című könyv is. A felfokozott kíváncsiság talán azzal is magyarázható, hogy évtizedekig mindaz gyanúsnak találtatott, ami nem fért bele az akadémikus orvostudomány és a szocialista egészség- ügyi igazgatás kinyilatkoztatásaiba. Milliónyi megmagyarázhatatlan jelenség szövi át életünket. Szomjúhozzuk az igazságot, de fogalmunk sincs, hogy a felvilágosításra vállalkozók a világ megismerésének előőrseként szólnak-e hozzánk vagy egyszerűen csak szélhámosok. Az agy- kontroll-tornádó végigsöpört az országon, ám a módszer iránti érdeklődés a nagy szél múltával sem ült el. Úgy tűnik, hirdetői is mélyebb indítékokkal kívánják közkincscsé tenni tudományukat. így aztán meg sem lepődtünk annak hallatán, hogy a békéscsabai ifjúsági házban, a Herczeg Tamás igazgatóhelyettes szervezésében létrejött 40 órás tanfolyamnak — az ötezer forintot meghaladó tandíj ellenére — közel 500 fős hallgatósága volt. Száz-egynéhányan már be sem fértek, hát még ha komolyan reklámozzák... Dr. Dómján László az agykontroll magyarországi meghonosítója. Belgyógyászként, reumatológus szakorvosként és az orvostudományok kandidátusaként kellő objektivitással és kritikával közelíthetett a témához. — Kinek van joga és felkészültsége Magyarországon e módszer oktatására? — Ez egy amerikai központú, 88 országban működő nemzetközi szervezet — válaszolja dr. Dómján László. — 25 év alatt 15-17 millióan tanulták meg a módszert. A magyarországi központot én vezetem. Rajtam kívül még ketten oktatnak aktívan. Amerikában végeztünk el egy oktatóképző kurzust. A kiút keresése — Azt hinné az ember, hogy pszichológusok, pszichiáterek vágnak bele ebbe a munkába. Mi indította el önt ezen az úton ? — Először angolul olvastam el a könyvet, az Ausztráliában élő nővéremtől kaptam meg. Elolvasás után azt gondoltam, lehet, hogy egy hatalmas humbug az egész, vagy ha igaz, akkor eddig nem ismertem eléggé a világot. Kölcsönpénzen elvégeztem Svájcban egy angol nyelvű tanfolyamot, s meg kellett tapasztalnom, hogy ez bizony úgy működik, ahogy írva vagyon. Olyan jelentős felfedezésnek véltem ezt, hogy elhatároztam: ha törik, ha szakad, én ezt elterjesztem Magyarországon. Lefordítottam a könyvet, s mivel nem találtam rá kiadót, kölcsönpénzen magam tettem meg ezt a lépést. A módszer nagy lehetőségeket rejt magában. Kezdve azzal, hogy sok gyógyíthatatlan beteg meg tudja gyógyítani magát. Egyre több magyar példa is bizonyítja ezt. De segíthetünk másokon is, hogy testi, lelki egészségüket visszanyerjék. De nemcsak a gyógyításban kamatoztatható az eljárás. Hiszen az a lényege, hogy sokkal, de sokkal jobban kihasználjuk a mindnyájunkban benne rejlő lehetőségeket. Megsokszorozhatjuk a tanulás hatékonyságát, önbizalmunk szárnyra kelhet, kapcsolatainkat megjavíthatjuk, energikussá tehetjük magunkat. Kisebb-nagyobb céljainkat nagy eséllyel elérhetjük. A káros szenvedélyekről erőfeszítés nélkül lemondhatunk. Lefogyhatunk akaraterő, erőfeszítés nélkül. Az élet minden területén sokkal nagyobb eredményeket érhetünk el. Jobbá tehetjük életünket. — E módszerrel önök a sebésznél megrázóbban „belenyúlnak” az Emberbe. Nem veszélyes ez? — Tapasztalat szerint biztonságos, egyszerű és mindenki által megtanulható módszerről van szó. Általa sokkal jobban vagyunk képesek befolyásolni testi-lelki folyamatainkat, mint eddig hittük. Az orvostudományon belül is létezik, egy neuropszicho-immunológia nevű ágazat, amely a lelki és testi állapot közti összefüggést vizsgálja. Egyre több felfedezés szól amellett, hogy a lelkiállapot sokkal jobban befolyásolja a testi működést, mint eddig hittük. Ezt terápiásán is ki lehet használni. — Hajói értem e módszerrel egész személyiségünket igyekszünk pozitív irányba állítani? — Erről is szó van. Nem tagadjuk le a problémákat, szembenézünk velük. Leegyszerűsítve: egy problémaközpontú gondolkodásról megoldáscentrikus, pozitív gondolkodásra térünk át. Mindig a kiutat keressük. Kinek mi baja? — Vannak olyanok, akik e módszert képtelenek elsajátítani? — 25 év és sok millió ember tapasztalata: száz emberből száznak megtanítható a módszer, ha erre hajlandóság és kedv lakozik benne. Aki az átlagosnál nehezebben lazul el, annak talán egy kicsit tovább tart. — A tanulás gyorsasága, hatékonysága függ-e az előképzettségtől? — Szerencsére nem. A tanfolyamainkon az egyetemi tanárok és a kevesebb iskolát végzett emberek egyformán elsajátították a módszert. Ez a negyvenórás, négynapos tanfolyam minden szükséges ismeretet megad. Az életben törvényszerűen jelentkező feszültségeket, stresszt le tudjuk vezetni. Ettől testileg, lelkileg eleve egészségesebbek leszünk. Ha valaki csak ennyit tanul meg, már akkor is jól jár. De a tanfolyam ennél sokkal többet nyújt. A csúcs az, hogy a kurzus végére a hallgatók „látnokok” lesznek. A végzettek számára e fogalom korántsem hangzik misztikusan: kifejlődik bennük az a pszichikus képesség, amely mindnyájunkban eredendően megvan. A tanfolyam utolsó napján mindenki képes többé-kevésbé pontosan megállapítani egy számára ismeretlen ember betegségeit. Pusztán megérzés alapján. Sőt segíteni is tud rajta. — Azt ismerik fel, hogy beteg az illető vagy azt is, hogy milyen betegsége van? — Azt, hogy melyik szervének mi a problémája. A módszer megalkotója José Silva írja: egy katolikus pap gyanakodott a módszert illetően, ezért elment egy tanfolyamára. Az egyik hallgató gyerek pontosan felsorolta a pap betegségeit születésétől kezdve. Magam is vallásos ember vagyok. Tökéletesen összhangban lévőnek érzem a vallást, az istenhitet és ezt a módszert. — A hivatalos orvostudomány és az egészségügyi igazgatás hogyan ítéli meg e módszert? — Semlegesen. Se nem tiltják, se nem támogatják. Fantasztikus gyógyulásokat tudunk felmutatni. Vannak orvosok, akik lelkesedéssel fogadták és gyakorlatukban alkalmazzák, de ismerek olyanokat is, akik az egészet nagy szélhámosságnak tartják. Úgy vélik, hogy csibész vagyok, akit csak a pénz érdekel. — Azt hinné az ember, hogy más eljárások mellett minden kórházban érdemes lenne alkalmazni módszerüket. — Ennek egyelőre nincs esélye. Túl kényes területről van szó. Több amerikai orvossal beszélgettem, akik évek óta alkalmazzák az agykontrollt, de ezt nem kötik sem kollégáik, sem betegeik orrára. Könyvből is tanulható — A betegségekre külső jegyekből következtetnek? — Hasonlatként azt mondhatnám: az emberi elme olyan, mint egy rádió adó-vevő. Bizonyos — ellazult — testi-lelki állapotban bekapcsol ez az „adó-vevőnk”. Ezen a — mondjuk úgy—hullámhosszon bármely más ember üzenetét venni tudjuk. Rá tudunk hangolódni egy másik emberre: így szerzünk információkat róla. Le tudjuk írni egy ismeretlen külsejét, betegségeit. Arra is van esély ilyenkor, hogy elősegítsük gyógyulását. Mindez gondolatként, lelki képként jelenik meg bennünk. A módszer — bizonyos szinten — akár könyvből is megtanulható. — Hány magyar vett részt eddig agykontroll-tanfolya- maikon?^ — Úgy húszezren a közel másfél év alatt. — Rengeteg fiatalt és beteget láttam előadásán. — Nem vezetünk statisztikát, bár megtehetnénk: a résztvevőket számítógépes nyilvántartásba veszszük. Erre azért van szükség, mert ha valaki a tanfolyam után elégedetlen, visszakérheti a teljes díjat. Sőt, az egyszeri tanfolyami befizetésért Magyarországon és bárhol a világban ingyenesen részt vehet további tanfolyamunkon. A hallgatóság összetétele minden tekintetben vegyes. Eleinte arra számítottam, hogy döntően női hallgatóink lesznek. Meglepve tapasztaljuk, hogy közel annyi férfi érdeklődővel találkozunk, mint nővel. — Eredeti orvosi hivatását is gyakorolja? — Tíz évnél tovább dolgoztam az ORFI-ban, 13 éves orvosi praxisom van. De a közvetlen gyógyításra már nincs időm. Hiszek abban, hogy most — ha közvetetten is — sokkal több embert segítek a gyógyuláshoz, mint gyakorló orvosként. A tanfolyam zárásaként zenés meditációt tartanak. A hatás leírhatatlan. Búcsúzáskor Dómján doktor vastapsot kap, auto- gramgyüjtők hada veszi körül. Elégedetlent keresve sem találunk. Úgy látszik, ennek a dolognak jövője van... Ha a módszer ismerői e véleményünkkel egyetértenek, örömmel vennénk jelentkezésüket. Döntésük szerint névvel vagy név nélkül szívesen közkinccsé tesszük tapasztalataikat, élményeiket. Kiss A. János
