Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-15-16 / 39. szám
EXKLUZÍV 1992. február 1-2., szombat-vasárnap О IBÉKÉS MEGYEI Н1ШРKádár Béla a magyar külgazdaság jelenéről, jövőjéről: A talponmaradás után a fellendülés korszaka kezdődik Mint ismert, február 29-én vállalkozói estély lesz Békéscsabán, melynek két reprezentáns előadója lesz, Kádár Béla külgazdasági miniszter és Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke. Ebből az alkalomból készítettünk interjút. Ezúttal a Kádár Bélával készült beszélgetést közöljük. Amikora világgazdaságtant tanító, nemzetközi hírű professzor, az egykori Tervgazdasági Intézet igazgatója a miniszterelnök felkérésére elfoglalta a bársonyszéket, a kormány leghevesebb bírálói sem tagadták, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma szakember kezébe került. О hozta tető alá az Európai Közösséggel kötött társulási szerződésünket. Az ő nevéhez fűződik a piacváltás, a KGST búcsúztatása, hogy jó ütemben haladnak a „visegrádiakkal” folytatott gazdasági tárgyalásaink, s hogy az ország kisebb veszteségekkel élte túl a keleti piac öszszeomlása okozta gazdasági sokkot is. Sőt... — Amikor hátat fordított a tudományos pályának, tudta mi vár önre az új pozícióban? — Senki sem gondolná, hogy milyen kemény az úgynevezett „bársonyszék”. Mennyi okton- di, ellenséges támadással, tisztességtelenséggel kell megküzdenie az embernek ebben a pozícióban. De ha már elkezdtük és elindultunk valamerre, ha már látszik a munka eredménye — szembe kell nézni ezzel is. —A felesége is így gondolja? — О kicsit nehezebben viseli... Tigrisek és a vadmacska — Nemrégiben Davosban járt. Amikor hazatért, azt mondta: az ottani szakemberek véleménye szerint Magyarországon máris végbement a gazdasági modellváltás. Ön is így értékeli, múlt időben? — Jobbára tudomásul vette a világ, hogy a modellváltás fájdalmasabb része Magyarországon már lezajlott. Ami még hátravan — a piacgazdaság még hiányzó jogi kereteinek, intézményeinek kiépítése—az már a kevésbé gyötrelmes, rövidebb idő alatt megoldható feladat. Magyarországon már 80—85 százalékban teret nyert a piac- gazdaság, s ezzel az út egyik felét már megtettük. A gazdasági rendszerváltás másik pillérét is megerősítettük: alig két esztendő alatt át tudtuk csoportosítani az exportunkat a kevésbé igényes, válságban lévő keleti piacokról az igényes nyugatira — s ez legalább ekkora horderejű teljesítmény volt. Ha nagy veszteséggel is — termelésszűküléssel, munkanélküliséggel, növekvő inflációval éltük is meg — de túléltük. Elkerültük a fizetőképtelenséget, a gazdasági összeomlást. —Nem korai minderről múlt időben beszélni? —• Hát igen, ez nagy kérdés. A dollárelszámolású kivitelben a volt KGST-piacok aránya jelenleg 17 százalék, mintegy 1,7 milliárd dollár. 1990-ben másfél milliárd dollárt, tavaly több mint 2 milliárdot veszítettünk exportunkban, most már nincs tovább hová süllyedni. Az év végén beindultak bizonyos kedvező folyamatok is, arra számítunk, hogy a cseh és szlovák kormánnyal, a lengyel féllel aláírjuk a megállapodást a kereskedelmi korlátok lebontásáról, s akkor itt is megkezdődhet a kereskedelem élénkülése. Nincs okunk feltételezni, hogy a volt Szovjetunió köztársaságaiba irányuló 1,2 milliárdos kivitelünk tovább csökkenne, kivéve persze azt a nem kívánatos helyzetet, ha tovább folytatódna a destabilizálódás. Mindez akkor is csak a teljes magyar összkivi- tel 12 százalékát érintené, de ezt már sem a nemzetközi gyakorlat, sem a gazdaságbiztonsági elméletek nem tekintik kritikus méretű piacfüggőségnek. Már többször hangsúlyoztam: 1992 mérföldkő lesz, hiszen megszűnt az egyoldalú piacfüggőségünk, sikerült több lábra állítani külkereskedelmi kapcsolatainkat. Ma már a teljes termékkivitel 71 százaléka az úgynevezett fejlett piacgazdaságú országokba irányul. — Ön ide sorolja az ázsiai, közel-keleti országokat is? — 1991-ben dinamikusan — több mint 50 százalékkal — bővült a magyar kivitel Japánba, Dél-Koreába, Tajvanba, de ez még mindig alacsony, „induló” színvonalú kereskedelem. A távol-keleti kis- és nagytigrisek aránya a magyar kivitelben még így is éppen csak eléri a 2 százalékot. A magyar teljesítmények javulását ma még nem a Távol- Kelet, hanem a 41 százalékos exportbővülés, illetve a fejlett piacgazdaságok arányának közel megháromszorozódása jelenti. Így a távol-keleti kis- és nagytigrisek mellett a „vadmacska” jelzőt már kiérdemeltük. Négymilliárd a kasszában —Komoly közgazdák állították, hogy a KGST-piac összeomlását—okos külgazdasági politikával—pótolhatnánk a cseh— szlovák—lengyel—magyar együttműködés szorosabbra fűzésével. Ön osztja ezt az álláspontot?-— Szerintem ez délibáb! A közép-európai együttműködés jövője ígéretes. Jelenleg azonban az elsorvadt szovjet külkereskedelmi kapcsolatokat nem pótolhatjuk a visegrádi együttműködés országaival vagy más kelet-európai kapcsolatokkal. A Cseh és Szlovák Köztársaság, Lengyelország tavaly együttesen a magyar összkivitelnek alig 4 százalékát vette fel. A második világháború előtt is ez az arány 10 százalék felett volt már! — Hogyan fogadta a nemzetközi pénzvilág a magyar változásokat, az átalakulást? — Ez több szakaszú folyamat volt. Két évvel ezelőtt kialakult egyfajta bizonytalanság az új kormányzattal szemben, bizalmatlanul fogadták az átalakulási elképzeléseinket. „Megrendült a hitelképességünk, a bizalom az új magyar kormány iránt” mondták sokan, s azt próbálták bizonyítani, mintha a nemzetközi pénzvilág mértékadó személyiségei csak a régi partnereikkel lettek volna hajlandóak továbbra is együttműködni. Hamarosan kiderült, hogy ez nem így van, tévedtek a jósok. De az átalakulás nem volt könnyű, menekült a tőke egy része, különösen a rövid lejáratú hitelek egy részét vonták ki Magyarországról 1990 első felében. Nem könnyítette meg a helyzetünket! Akkoriban a devizatartalékaink alig érték el a 800 millió dollárt, ma csaknem 4 milliárd van a „kasszában”. Ennyit gyűjtöttünk az elmúlt 20 hónapban, s ezzel mérhető a magyar gazdaság mai nemzetközi pénzügyi tekintélye. Pontosan fizettük az adósságainkat, megőriztük a hitelképességünket. — Szeretném ismét önt idézni. A napokban úgy nyilatkozott, hogy a Kelet- és Közép-Európá- ba telepedett mintegy 5 milliárd dollárnyi működő tőkének több, minta fele hozzánk került. Ez azt jelenti, hogy nálunk biztonságban érzi magát a befektető? — A korábbi rendszer kezdetben tiltotta, aztán megtűrte, majd támogatta a külföldi működő tőke letelepedését. 1972- ben hozták az első támogató intézkedéseket, akkor alakultak az első vegyes vállalatok. 1988- ig mindössze 600 vegyes vállalat alakult az országban, 1990 elejére már 1200, az év végére 5000 lett belőlük. 1991 végére 11 ezer nyugati vállalkozó találta befektetésre érdemesnek a magyar piacot. Még néhány adatot hadd említsek a nagyságrendeket illetően. 1972—88 között — tizenhét év alatt — mindössze 300 millió dollárt fektettek be nálunk, 1989-ben — egy év alatt—250 millió jött be, 1990-ben több, mint 900 millió, tavaly pedig már összesen 1,4 milliárdot invesztáltak be nálunk. Az idei év első hónapjában 200 millió dollárnyi működő tőke érkezett. Ennyit a bizalomról. —Kik és mibe fektették be ezt a pénzt? — A leggyorsabban — 1972 és 1988 között — a német és osztrák befektetők „ébredtek”, akkoriban a befektetések 40— 50 százaléka tőlük származott. 1990—91-ben már az amerikaiak is erősen érdeklődtek irántunk, elsősorban a nagy, multinacionális cégek fordultak a magyar piac felé. A General Motors, a General Electric, a Ford és a többiek — a komoly vállalati stratégiával rendelkező üzemek — nem egyszer százmillió dollárnál is nagyobb ösz- szeget invesztáltak nálunk. Úgy tűnik, e közép-európai térségben nálunk építik ki regionális termelőközpontjaikat. Jelenleg az amerikai befektetők aránya eléri a 35—40 százalékot, 15— 15 százalék az osztrák és német érdekeltség, csaknem ugyanennyi a franciáké, őket a svédek, az angolok, az olaszok, a svájciak, a kanadaiak, a japánok és a hollandok követik. De a nemzeti jelleget nem hangsúlyoznám túlzottan, hiszen a mai összefonódó világban az sincs kizárva, hogy egy német telephelyű cég mögött máshonnan származó tőke áll. Spekulánsok, szerencselovagok — Mibe, milyen ágazatokba fektetnek be ezek a vállalkozók? — A hetvenes-nyolcvanas években a kis vegyes vállalatok minimális külföldi tőkével alakultak, mintegy tandíjként fektették be nálunk, megtapasztalni egyrészt a reformszocialista piac működését, másrészt rajtunk keresztül igyekeztek bejutni a KGST-piacra. Voltak közöttük spekulánsok, szerencse- lovagok is, mert a tőke nem a termelő szférát, hanem a kereskedelmet részesítette előnyben. Mára ez is változó, hiszen a működő tőke 60 százaléka az iparba került, egyötöde az idegenforgalomban, a többi pedig a kereskedelmi, pénzügyi szférában kereste a lehetőségeket. Az iparon belül az élelmiszeripar a legnépszerűbb. Ez is azt mutatja, hogy a nemzetközi tőkebefektetők már felismerték, Magyarország versenyelőnyei a jó minőségű élelmiszertermelésben, illetve feldolgozásában aknázhatók ki a legjobban. A motiváció is változott: nem Magyarországról akarják meghódítani a volt szovjet piacot, sokkal inkább a környező országok igényeit vették célba, illetve az EK társulási szerződés nyomán már nem egy alig 10 és fél milliós ország szűkös belső piacát jelentjük csak, hanem a mintegy 400 milliós európai piac szerves részévé lettünk. — Ön is említette, kezdetben előszeretettel választottak minket vadászterületüknek a szélhámosok, a gazdagodni vágyók. Ma is így van még? — Kóbor szerencselovagok, vetés nélkül aratni kívánó ügyeskedők persze a világ minden részén találhatók, mesterkedéseiket csak a jó gazdaságpolitika korlátozhatja. De nem is ezeknek a „vállalkozóknak” a jelenléte a jellemző. Többségben vannak már az úgynevezett szakmai, stratégiai befektetők — ilyenek a nagy multinacionális vállalatok—amelyek az általuk művelt területen vállalatokat alapítanak vagy vásárolnak, s ezeket bekapcsolják a nemzetközi termelési és értékesítési hálózatukba. Persze ezen a területen is vannak, akik csak a konkurenciát akarják kiütni, de ebből nem szabad általánosítani. A befektetők harmadik típusa pénzügyi befektető, aki a tőkehozadékától remél üzleti sikereket. Ezen a téren vannak a legnagyobb gondjaink, hiszen egy mélyponton lévő gazdaságban jó ha 1—2 százalékot fial a tőke és ez nem túl vonzó üzleti perspektíva. A megélénkülés, a fellendülés, a jövedelmezőségjavulás ebben is változást hozhat, újabb forrásokat teremthet. Mindez együttesen a nemzeti össztermelésnek — a GDP-nek — négy százaléka volt tavaly, de ennél sokkal több tőkét egyetlen gazdaság sem képes tartósan és hatékonyan befogadni. Még valamit hadd tegyek hozzá: ez a helyzet új történelmi lehetőséget teremthet. Ha ugyanis sikerül elmozdulnunk a gazdasági fellendülés irányába, akkor megnyílhat előttünk annak a perspektívája, hogy ismét Kelet-Közép-Európa pénzügyi, tőzsdei „alközpontja” lehessünk. — Ön az előbb azt említette, hogy jelentősen bővítettük kivitelünket a fejlett nyugati országok piacaira. Nincs ebben valami ellentmondás: a magyar áruk sokáig eladhatatlanok voltak éppen a rossz minőségük miatt, üzemek mennek tönkre nap mint nap, piachiány okán ezrek kerülnek utcára...? Miből fedeztük az exporttöblbetet? — Az össz-külkereskedel- münk tavaly visszaesett a keleti piac eltűnése miatt, de a kapacitások több, mint a felét át lehetett csoportosítani, át lehetett állítani exportbővítésre. A dollárelszámolású gépkivitel például 80 százalékkal bővült. A mezőgazdasági és élelmiszeripari kivitelünk jól alakult, csaknem 2 és fél milliárdot hozott. Jól szerepeltek a magyar fogyasztási cikkek is, a textiláruk, a konfekció, a bérmunka, bútoripari termékek. Szeretném aláhúzni: sokkal jobban dolgoztak a külkereskedőink is, mint korábban bármikor, megszűntek a politikai előítéletek, a technikai diszkrimináció, számos kedvezményt kaptunk az EK-országokban, Amerikában is. A magyar gazdaság liberalizációja is javította kereskedelmi esélyeinket: ahogyan nőtt az import szabadsága. úgy nőtt a belföldi verseny, javult a termékek minősége, eladhatósága. Az importált nyugati alkatrészekkel, részegységekkel készült termékeink versenyképesebbnek bizonyultak a piacon, mint a korábbi kínálatunk volt. 1990—91-ben a gazdaság erőteljesen visszaesett, a monetáris szigor, a drága pénz politikája is a külpiacok felé terelte a vállalkozókat. Ez is ott van az idei mérlegadatok mögött. — Ha már itt tartunk, hadd kérdezzem meg: milyen évet zártunk 1991-ben? Legutóbbi sajtótájékoztatóján még csak arról tudott beszámolni, hogy az export ! 0,2 milliárd dollár bevételt hozott. Merre billent a mérleg nyelve? Fordulóponton vagyunk — Szinte még „meleg” adattal szolgálhatok. 1991-ben 11,7 milliárd dollárért importáltunk — s ezt az adatot még nem mondtam el senkinek. Tavalyelőtt ez a szám alig haladta meg a 6,2 milliárdot. Csaknem 80 százalékos a növekedés. —Ezt úgy is érthetjük, hogy a tervezettnél nagyobb lett a külkereskedelem mérleghiánya? — Ha mindent összevetünk, 1,5 milliárd dollárral többet importáltunk, mint amennyire az export fedezetet nyújtott volna, de ebből csak 400 millió dollár a tényleges hiány, ennyi terheli a fizetési mérleget. Mi ennek az oka? Jelentős a kivitelben a magyar bérmunka aránya, amihez az anyag már itt van, amiért nem kell fizetni, másrészt a lízing, valamint a befektetések tőkeapportja is a fizetési mérleghiányt csökkenti. Az év végén — novemberben, decemberben — az export nagyon meglendült, a kereskedelmi mérleghiány nem nőtt az utolsó két hónapban, sőt a tényleges deficit csökkent. Az év közepén 6— 700 milliós deficittel számoltunk, ami végül is a tervezettnél jobban alakult. Igaz, ez magasabb annál, mint amennyit egy évvel korábban előre jeleztek, de nincs okunk kétségbeesni, a folyamatok végül is kedvező tendenciákat takarnak. —Ennek ismeretében mit vár 1992-től, az EK társulási szerződés életbelépésétől? — Sok újat nem tudok mondani ahhoz képest, amit már őszszel is elmondtam: az idei év fordulópont lesz. Megáll a gazdasági visszaesés, csökkenni kezd az inflációs ráta és beindul az össz-külkereskedelem növekedése. Tavaly még a keleti piac öss/eondását nyögtük, az idén az EK-megállapodás nyomán bővülnie kell a magyar összkivi- telnek. Ami most kezdődik, az már növekedés lesz, nem átcsoportosítás. Megkezdődik a tényleges bővítés, ami az év végére már vissza fog hatni a termelésre is. Erre az évre még „csak” zéró növekedést várok, de 1993 már az élénkülés, 1994 a fellendülés éve lehet, s ezzel az európai integrálódás, a felzárkózás korszaka is megkezdődhet. —Köszönöm a beszélgetést. Somfai Péter Ferenczy-Europress „Ami most kezdődik, az már növekedés lesz, nem átcsoportosítás”
